"Le ridicule déshonore plus que le déshonneur."

Ki floodolta a Galaktikában a szavazást a magyar fantasztikum legnagyobb élő kritikusa által a legnevettségesebbnek tartott írás javára?

És ha már Marcillac hercege:

"Rossz tetteinkért sokkal kevésbé üldöznek s gyűlölnek bennünket, mint jó tulajdonságainkért."

Zombies, Hatred, etc.

Zombies

A mai premier apropójából a FX bemutatta a 28 héttel később (28 weeks later) előzményét, a 28 nappal később-et (28 days later). Mivel szeretem a zombifilmeket (egyik álmom, hogy statisztálhassak egy ilyenben, természetesen nem a hősök oldalán, gyakorlok is rendesen a hipermarketekben, ami szerencsére egyáltalán nem zavarja a jó amerikaiakat) és nem volt más, megnéztem. Nem bántam meg! Elsőbben is, a filmet Danny Boyle, a Trainspotting (és még néhány más) rendezője jegyzi, aki nem egy agyonfoglakoztatott valaki, inkább megadja a módját… Ez évben a Napfénnyel (Sunshine). Másodszor, a film nem zombifilm, élőhalottakról szó sincsen, egy ismeretlen eredetű vírus vérengző, vért szomjazó és vért okádó (a vírus vektora a vér) vadállatokká változtatja az embereket, akik szépen meg is halnak idővel. A filmben nem is használják a zombi szót, fertőzöttekről beszélnek. Olyasféle, csak vadabb és elnagyoltabb szituáció, mint Saramago vaksága. London elnéptelenedik, a túlélők a fertőzöttekkel, és – emberek vagyunk – egymással küzdenek az életben maradásért. Még egy érdekesség, az egyik meghatározó karakter a filmben Christopher Eccleston, aki a 2005-ös Doctor Who címszereplője. A film egy kis kultuszt elért, így aztán Hollywood ráharapott, és megcsinálta a folytatást. Nem Boyle-val. Kíváncsi vagyok.

Hatred

Él valahol a világban egy fiatalember, aki oly engesztelhetetlenül gyűlöl, hogy minden alkalmat megragad arra, hogy nevetségessé tegyen. Egy évtizede még lebénított volna ez a gyűlölet, most szarom rá. Most mindössze kíváncsivá tesz, honnan is jő ekkora méretekben. Annyira gyűlöletes vagyok számára, hogy még emberszámba sem vesz, csak mint "az a valami"-ként hivatkozik rám.
Az illető nem ismer, nem versenyeztem vele sohasem, semmilyen területen, nem vettem előle ösztöndíjat, munkát, barátnőt, barátot… Igaz, párszor megtörtént, hogy nem hajtottam fejet géniusza előtt. De ez megesett másokkal is. Azok viszont legalább csendben gyűlölnek, ha gyűlölnek.
A legutóbbi kísérlet azért groteszk, mert olyan dolgon élcelődik, amelyet nem ismer(het). Persze nem meglepő: aki egy kritikában a könyv utószavába és a mottókba köt bele, attól egyéb nem várható…

Kalifornia

Kalifornia, elsősorban Los Angeles más, és nem is csak az éghajlat miatt. Az építészet egészen változatos, nem olyan lehangolóan egyhangú, mint a keleti parton, persze a tél koncepciójának teljes hiányát tükrözve. Nemigen képzeltem, hogy a motorizáció még egy nagyságrenddel nagyobb lehet, mint a keleti parton, de ez a valóság. Ez a város, amely gyakorlatilag nem város Európai értelemben (amerikaiban is alig), szinte kizárólag az autózásra épült. Miután pedig részt vettünk egy helikopteres túrán az öböl és LA fölött, végleg megerősödött bennem a tudat, hogy repülő autóra van szükségem.
Legalábbis többszintű közlekedésre. Talán a többszintűség igénye hozza majd meg végleg az elektromos autók elterjedését, mert a bio-üzemanyag kipufogógáza ugyanúgy mérgező az alagútban, mint a benzinmotoré.
Érdekes volt rálátni a felhőkarcolókra a szinte földszintes Washington után, főleg este, éjszaka: a valószínűtlenség érzésével ajándékozzák meg az embert.
Csakúgy, mint a 25 holdas egybeültetett színes virágmező Carlsbadban, „Itt az emberek valahogy másképpen gondolkodnak…“
Prekog képességeim szintén Carsbadban teljesedtek ki, elmentünk egy érdekes modern gyárépület mellett, mindenki tanakodott, mi lehet, mert egészen szokatlanul sehol egy felirat, egy pasas lődörgött körülötte három golfütővel, de az épület nem látszott golfütőgyárnak, benyögtem, hogy „Golflabdagyár“, Bojának volt arca hozzá, hogy bemenjen és megkérdezze a recepcióst. Golflabdagyár volt…
Akinek kétségei vannak a globális éghajlati változásról annak az idén egy hónappal hamarabb megérkező LA-i nyár (pokol) több bizonyítékot is szolgáltathat. Az algák máris virágzanak, és ölik a tengeri állatokat, láttunk egy haldokló fülesfókát partra mosva, dühítő tehetetlenség A szárazságban a szomszéd hegy már most lángra kapott, amikor hazarepültünk, még füstölt. Érdekes, talán három kilométernyire égett a hegyoldal, a város közepén, de senki sem pánikolt.

Klón háború

Mélységesen szégyellem magam a Kádár sírrablás miatt. Egy mentség van, ha a csontvelő kellett nekik, klónozási célzattal.

Impotencia

Egy remek írás az Indexen az EU impotenciájáról ezúttal a helymeghatározó műhold és az AIRBUS apropóján. De nyugodtan fel lehetne emlegetni azt a zseniális döntési sorozatot, mellyel Európa a sor végére küldte magát a mezőgazdasági géntechnológia területén.


Rák

Lehet a klinikai tesztek után elérhető lesz az első valóban működő irányított kemoterápia.

I'm back!

Túléltem Kaliforniát! Majd mesélek. Most egyelőre tisztázzunk valamit! A commentekben természtesen szétesett. Nemtom ki küldte, de köszönöm, hogy foglakozott vele.
Érdekelne, hogy van ilyen pogram?

Holnap majd lesz más is. Hétfőre meg a Neverwhere ismertetése.

First axiom

Fontolgattam, hogy a blog alcíméül felrakom balfrász első axiómáját, miszerint

"Mindenki bolond, aki fantasztikummal foglalkozik, de akadnak köztünk hülyék is."

De teljesen tönkretenné ezt a nagyszerű designt...

Majd csak találok neki helyet...

Elkészült a kritika/ismertetés a Ráma folytatásairól. De azt nem tudod meg belőle, a Ráma miért is az isten fasza... Aki kíváncsi, az megérdemli, hogy elolvassa az egészet. De ne csaljá ám! Nem ér a végére lapozni!

Elgondolkodtam azon, vajon egyeseknek mi bajuk is a folytatásokkal. Eltöprengtem azon, vajon mi lett volna, ha Asimov megáll az Alapítványnál, vagy Herbert a Dűnénél, Brin a Sundivernél, Card a Végjátéknál, Tolkien a Gyűrű szövetségénél, Moorcock az Elric of Melniboné-nál, Pohl az Átjárónál, King a Gunslingernél. A fivérek a Bíborszínű felhők bolygójánál.

Mésrészről, senkit sem ért volna kár, ha Asimov nem ír több könyvet az Alapítvány trilógiához, Brin nem írja meg az Uplift folyam második trilógiáját, Card a Homecoming egyetlen darabját sem, vagy Clarke&Lee a Ráma folytatásait. És persze még annyi veszteség sem ért volna senkit, ha az utódok nem kontárkodnak bele a boldog ősök munkáiba. Bár, ezt a kijelentést is árnyalni kellene: Tolkien fia nélkül nem lenne Silmarillion...

Elgondolkodtam azon is mi teszi a sci-fi írót. Egyáltalán, az írót.

Esterházy Péter axiómája, "Író ír", érvényesnek látszik, de az íróságnak van egy másik oldala is. Bizony, az olvasók. Az olvasókhoz jutásnak pedig a legfőbb módja még mindig a nyomtatásban megjelenés.
Az író tehát az, akitől független kiadók kiadnak valamit. Ebben a meghatározásban fontos a független szó. Fontosabb, mint a példányszám. Mert ha rokonok, barátok és üzletfelek, horribile dictu tenmagad adnak ki, nem biztos, hogy író vagy.
De elég-e ennyi? Egyszeri fellángolástól talán nem lesz író valaki, legfenebb szerencsés.
Egy időben hajlottam rá, hogy az az író, akinek legalább egy kisregényét kiadták. Magyar viszonyok között, ahol a szerencse és kontraszelekciós faktor a döntő tényező, ez talán túl szigorú.

Tehát, író az, akinek független kiadó legalább kétszáz oldal összterjedelemben megjelentette írását.

Persze, az internetesedéssel ez változik, de pár évig még érvényes marad.

Öndefiniálásnál illik tartani magunkat valami ilyesmihez.

Az érme peremét, az írói munka kritikáját egyelőre hagyjuk.

Hogy a sci-fi iró ki? Balfrász idevonatkozó axiómáját, leglábbis csírájában, megtalálod Kollarik Péter bolgjában.

Holnap pedig Kaliforniába megyek, és egy hétig felétek se nézek. Érezzétek jól magatokat!

Lajos Lörincze Sends His Love...

"Ketten meghaltak az Egyesült Államokban, amikor egy rendőrt meglőtt férfi egy bevásárlóközpontba menekült és gépkarabélyával lövöldözni kezdett."

Írja az Index.

Anekdot:

Állítólag a BMÉn esett, hogy az előadás végén egy szemmel láthatóan Afrikai diák odament a profhoz, és azt mondta:
- Beszelni te kicsit lassabb! Én nem vadzsok madzsar!

Kisapáim!

Csak hogy segítsek egy kicsit központozásban, stílusban, értelemben, de főképpen, hogy megszabaduljuk a "rendőrt meglőtt férfi" borzalmas látványától:

"Ketten meghaltak Kansas Cityben, amikor az őt igazoltató rendőrt meglövő férfi egy bevásárlóközpontba menekült, és gépkarabélyából tüzet nyitott a tömegre."

Ha mán ezt a gyönyszemecskét mindenképpen egy mondatban kell leírni.
Abban a mi kis országunkban, feleim, Ady, Karinthy, ilyenek írtak újságot...

"Ó, magyar nyelv, addig előre nem haladsz,
míg a kis sündisznó nem lesz sünmalac!

Some Relief

Hogy kúráljam magam a Ráma sokkból, Gaimant olvasok, meg novellákat a sci-fi aranykorából.
Szerettem volna végre valami szart, vagy legalább gyengét olvasni Gaimantól, de a Neverwhere is jó! A legelső oldaltól kezdve élvezhető. A legelső mondattól. Pedig én aztán nemigen vagyok nagy fantasy-faló! Pláne nem urban fantasy fogyasztó. But man! It's something completely different.

Az aranykori novellák meg...
Hát, amikor kamaszként a Galaktikát olvastam, biza nem realizáltam, hogy negyvenháromból, negyvennégyből olvasgatok cuccokat... Mindenesetre fura érzés eredetiben olvasni őket. De megéri. Azokban az időkben a szerkesztők biza nem hagyták a szahart ömölni minden csatornábul. Nem is volt annyi csatorna, valljuk be!

Azt is érdekes volt megtudni, egyenesen a nagy Izsáktul, hogy J.W. Campbell nem szerette és tűrte a Bradbury féle vonalat...
Semmi sem változik.

Huszonhárom oldal kész a Kód kettóbül. Fogalmam sincsen mi lesz a címe. A vámpír szó mindenesetre szerepel majd benne...

Rama Revealed

Well, well, well. Elolvastam az összes Rama folytatást, amelyet Clarke Gentry Lee-vel írt.
1500 bitang rosszul megírt, irodalmi és sci-fi klisével teletömött, helyenként fájdalmasan unalmas oldal után megtudtam, hogy mi a Ráma.
De most tényleg.
Kapaszkodj meg!
Fogódszkodsz?
Igen?

Na, a Rama az Isten fasza!

De tényleg.