Funny Things

Az élet általában visszataszítóan randa, de történnek dolgok. Az intézeti mélen ma ez jött:

"Dear Colleagues,

our guest and collaborator Avram Slaic is looking for HeLa cells.

Donation will be very much appreciated!!!"

Hahaha!

És persze az Amerikai Istenek.
Valahogy mindig éreztem, hogy hiányzik ebből az országból az élő isten, hiába botlasz minden sarkon templomba, hogy az emberek ál-isteneket fabrikálnak maguknak - mint az Accelerando hősei, akik aztán elnyelik őket...

A szerecsenyek még keresik Istent, a keresztény istent, Jézust, kétségbesetten, mindig látni a buszon Bibliát olvasó feketét, feketéket, ők még hinni akarnak, másban, mint a fehérek, valódi istenben, nem valami gépben vagy puszta hatalomban. Vérkatolikus hispanónál érdekes, sohasem láttam Bibliát, igaz, mást sem...

Úgy néz ki, hibát találtam, nem olyat, na, kis hamis!, nem irodalmit, történetvezetésit, logikait, nyelvit (höhöhö), nem, csak egy kis írói hibát... Gyengeséget... Gyengeségecskét... Ami lehet, nem is lesz hiba, hiszen a harmadánál tartok csak, de ha az is lesz, nemigen érdekel. Nemigen érdekes.

Mókás, hogy az amerikaiaknak már az is allúziónak számít, hogy Gaiman mitológiai neveket, alakokat használ... Szőrnyű, nevetséges, szánalmas és félelmetes, mennyire hiányzik az átlagműveltség. De ez tíz éven belól valószínűleg ugyanilyen lesz szerte Európában is...

Simply Good

Sajnos az Amerikai Istenek szinte letehetelen (mint minden jó mágreál (mosoly), vagy Stephen King könyv).

Hol van ettől Stross nyelve, mesélőkéje!

Az igazán mókás volt, hogy a felbukkanó, gusztustalan, valószínűleg gonosz ellelábas isten, arról és úgy beszél, ahogy az Accelerando karakterei... (mosoly)

Pedig itt is van agytorna, allúziók, mitológiai utalások. De veríték és könnyek meg fogcsikorgatás nélkül, szép, de egyszerű nyelven elmesélve.

Szóval, asszem Gaimanba be fogok fektetni...

American God

Majdnem.

Ha nem is a legjobb, amit mostanában olvastam (az a Spin), de az Amerikai istenek nagyon ott van.

Néhol nagyon (nemcsak a Kármin Király allúziójával!) Stephen King (bók), néhol olyan bőbeszédű, mint a legjobb mágikus realisták (bók), de egészében eredeti hang, és eredeti történet. Kíváncsi vagyok!

És máris megtanultam valamit, amit pedig még nagynevű névrokonom is tudott, úgy látszik öregnek kell lenni hozzá.

Time's Eye

Tegnapelőtt befejeztem az Idő szemét.

Az ismertetést megtalálod itt.

I can't do it!

Megpróbálok legalább egy percig belehelyezkedni a hűvösen elegáns, okos íróféle szerepébe, aki mindentudón és okosan eligazít a világ és műfaj dolgaiban...

Muhahaha bruhaha!

Nem megy!

Nézd meg inkább itt a jövőt!

Minden erőt a tengelyre!

scifi.com

A scifi.com/scifi channel monopólium megint kitett magáért, miután az SS Doomtrooperrel sikeresen legyalázta a fantázia alternatív történelem témáját, most a mitológia/fantasy vonulattal követte el ugyanazt. Tegnap volt szerencsém látni a Grendel című SciFi originalt.

A filmet kezdő rendező és forgatókönyvíró (Nick Lyon és Ron Fernandez) jegyzik, csakúgy, mint a Doomtropernél (David Flores Berkeley Anderson), de ez nem lenne baj, kezdő rendezők alkottak már brilliáns filmeket. Egyik esetben sincs erről szó. Annál inkább a sóherségről. A Gyűrűk ura után előállni azzal technikai eszköztárral, amellyel a szörnyeket kreálták mindkét filmben, nem is hiba: illetlenség. A Grendel szüneteiben (a scifi channelben a reklámok hosszabbnak tűnnek, mint a filmek) egy új SF XBox játék, a Lost Planet trélerét adták: a tréler összehasonlíthatalanul jobb minőségű szimuláció, mint a filmmek szörnyei.

Grendel az óangol Beowulf-énekben szereplő szörny. A költeményt még nagy vonalakban követi is a film, azonban olyan égbekiáltó anakronizmusokkal, amelyektől minden jóérzésű embernek feláll a hátán a szőr. Az semmi, hogy a kb. 10. századi dán királyi udvart klasszicista-neoklasszicista díszletekkel (felethetően valamely kelet-európai városka főtere) építik fel, az is egy legyintéssel elintézhető, hogy a Beowulfék egy tizenötödik századi karavellaszerűségen (latin vitorlával!) érkeznek Dániába, azonban az igazán fájó, hogy Beowulf nem a legendában leírt módon, puszta kézzel győzi le Grendelt, hanem egy távcsöves, robbanólövedékes, ismétlő számszeríjjal. A legenda keletkezésének idején 700 körül nemhogy a távcsövet és az önfelhúzó, de még a szimpla tapodós számszeríjat sem ismerték Európában.
Pedig Beowulf valóban megtehette volna, hogy puszta kézzel tépi ki Grendel karját: a film csúcspontján legalábbis akkora kardot cipel és forgat, mint ő maga.

A színészi játékról szó ne tétessék. Hrothgar király szerepét ugyanaz a
Ben Cross játsza, aki már a Doomtrooperben is emlékezetessé tette az őrült náci tudós szerepét, vacak álnémet akcentusával.

(Sohasem értettem, hogy a gyenge filmekben miért nem beszélnek a figurák szerep szerinti anyanyelvükön, vagy ha már nem, miért nem beszélnek normális nyelven. Mi a manóért kell hamis akcentusban gyalázni az angolt, ha mondjuk két SS tiszt az irodában egymással beszél?)

A szereposztás érdekessége, hogy a királynét Marina Sirtis, a Star Trek Next Generation Troi tanácsadója alakítja. Szánalmasan.

Ha valakit mégis érdekelne a Beowulf történet filmes feldolgozása, (ugyan nem láttam, de a fotók és a tréler alapján sokkal hitelesebbnek és egészében jobbnak tűnik) az valószínűleg jobban jár a 2005-ös izlandi változattal: Beowulf and Grendel.