Véletlenül megnéztem, a Gyűrűk ura 1981-es első kiadását 51 000 példányban adták ki.
Igaz, a három kötet ára 136 Ft. Igaz, a havi átlagfizetés akkoriban 2000-2500 forint volt - annak 6 %-a ment rá erre a könyvre.
Ma, - mondjuk, ha kapni lehetne -, vagy 8000 Ft lenne az ár 100 000 nettó átlagfizetés mellett - ma a pénzünk 8%-át költenénk rá.
Hat és nyolc százalék között nincs akkora különbség - de nem hiszem, hogy a 2003-as kiadás példányszáma elérte volna az 50 000-et.
Igaz, '81-ben nem igazán kellett áfára, egészségre meg oktatásra költeni. És nem is jelentek meg tonnaszám az újabbnál újabb könyvek. Többnyire értéktelen, de annál drágább "ismerettárak". Valami itt is kúródott, kúródik. Elfele.
2007. november 9., péntek
2007. november 8., csütörtök
Respect
Véletlenül belebotlottam abba bájos kedeményezésbe, mely az rpg.hu-n vetült fel egy "tisztelőm" által, miszerint citromdíjként Antal József Díjat kellene alapítani.
Na ez az, amit én nagyságnak nevezek! Már az életemben!
Remélem meghívnak a zsűribe.
(Warning! Place irony here.)
Na ez az, amit én nagyságnak nevezek! Már az életemben!
Remélem meghívnak a zsűribe.
(Warning! Place irony here.)
Sturm und ????
Egy angolszász neokonzervatív, aki mellesleg akár liberális is lehetne (a mai gusztustalan értelemben), valami ilyesmit mondott:
Öreg tovarisok, mint én, ezen csak hümmögnek.
Régebben ennek az öndefiníciónak minden eleme zavart többé-kevésbé, bár, amíg meg nem ismertem saját bőrömön a gazdasági liberalizmust és „eredményeit”, a legelsővel nemigen törődtem, a második mellékmondattal pedig nagyjából egyet tudtam érteni, végül is nem lehet mindenki büdöskomcsi. Ifjonti, liberális maszlagtól mérgezett agyammal legfőképpen a harmadik miatt háborogtam. Mi az, hogy kulturális konzervativizmus?! Mi van a művészi szabadsággal?!
Well, valószínűleg megöregedtem.
Elmentem a legújabb Roham megjelenés-bulijára. Ott van két sarokra, mé’ ne?
Mit tagadjam, egy darabig vártunk, késve indult, felcsíptük a két utolsó lapszámot (szerettem volna egy rózsaszínű Rohamos pólót is, de lebeszéltek), gyűlt a tömeg, kibaszottul fiatal (és kevésbé fiatal, de kibaszottul avantgard) művészfélének kezdett látszani a közönség, a kötelező garbós meg kiegészítőül hordott rajongó szemű csajokkal, burjánzott a belterj, a számat kezdte lepedékesíteni a kultúrszomj, aztán Zsombor bejelentette, hogy előbb egy zenekar emeli az est fényét. Jobban örültem volna egy úri közönség verekszik bejelentésnek, de a Sirály nem olyan hely. Az erőszakról ott legfenebb fantáziálni lehet… (Lásd később.)
Na akkor elmentünk onnan, távozóban még hallottam, hogy ez a zenekar bemutatkozó estje egyben, így menekülési motivációim újabb réteggel gazdagodtak. Az ember (ogre) felejt, most megint eszembe jutott, miért is kerültem mindig nagy ívben a művészfélék nagyobb (egy főnél számosabb) tömegeit. Mindegy, ez az Est volt, olyan amilyen, előtte alapozásképpen amúgy is szaharrá áztam hazafelé*, a magazint ki se nyitottam, amíg haza nem értem.
Akkor megtettem, bár az olvasást halogatom a fránya Miéville miatt.
Vizuális benyomások.
Az előző, mandrillos címlapú tartalmazza a sci-fi pályázat nyerteseit, az a Roham még az első számok „fantasztikus magazin” megjelölésére hajaz, noha a megjelölés már „irodalmi és művészeti magazin”. El fogom olvasni. Főleg Szabó Sanyi és Mikó Csaba írása érdekel.
Az új, a rózsaszín azonban már teljes mértékben „irodalmi és művészeti magazin”. Az önmegvalósítós fajtából. Vissza a gyökerekhez – agresszív is. Gusztustalanul agresszív.
És, lo and behold! a semmiből megteremtette magát kulturális konzervativizmusom. Úgy látszik, menthetetlenül utolért így negyven fölött. A borzasztó, hogy nem is fáj. Nem zavar.
Szóval, az én felfogásomban a művészet legenyhébben valami olyasmi, amivel együtt lehet élni. Disznódarabokból fércelt ál-emberdarabokkal (Koitusz is. Hihihi! Hűha!) szerintem nem.
Klotyóban meg nem történt ál-erőszak ál-dokumentumaival sem.
Az én felfogásomban a művészet valami gondolat. Nem az óvodás gyerek figyelemfelhívó magamutogatása a „kaki”, „pisi”, „fütyi”, etc. szavak sunyi emlegetése, ráutaló magatartás, Hihihi! Hűha! Nem skandallum botrány nélkül, nem polgárpukkasztás polgárok nélkül. Valójában pukk nélkül. Csak egy kis phü-vel, ahogy az ismert buzi viccben. Gusztustalanabb dolgok vannak földön és égen, comrade, mintsem művészetetek álmodni képes. Főleg, ha meg se próbáljátok.
Az én felfogásomban a művészet valami őszinteség. Nem a „legszívesebben felhentelnélek láncfűrésszel, s bár nem teszem, mert jólnevelt vagyok, azért tudd, hogy képes lennék rá” póza. Nem a sunyi „erőszakábrázolással az erőszak ellen” póza. Nem az én is megtenném/velem is megtehetnék póza.
Az én felfogásomban a művészet valami szabadság. Nem az éppen divatos áramlatok, galéria-tulajdonosok, és a belterjes kulturmédia rabsága. Divat erőszakosnak, gusztustalannak lenni, hogy úgymond kifejezzük, reflektáljuk a környező világ (A mi világunk, bassza meg! Mi tesszük ilyenné vagy olyanná.) erőszakosságát és gusztustalanságát. Valóban, a kabátot széttárva mutogatni könnyebb, mint változtatni, változni.
Az én felfogásomban a művészet valami eredeti. Az emberi testrészek (Koitusz is, galore. Hihihi! Hűha!) ilyentén ábrázolása festészetben és szoborban vagy két évtizede megtörtént mindnyájunk kedvenc pszichopatája, Giger által. Persze, ő nemesebb anyagokkal dogozott, nem disznóval, de ennyi még elmenne. Hozott szalonnával ugyebár… Varsányiné. A klotyóban nem történt ál-erőszak ál-dokumentumai eredetiségéről szó se tétessék. És, mindenekfölött, Ellis kicsit korábban eljátszotta a pszichopata művészt a Holdparkban.
Szóval, úgy tűnik, bár a szövegeket még nem olvastam, volt egy magazin, mely fantasztikumot közölt. Ez a gusztustalan mutáns szörnyeteg, mellyé változott már nem az a magazin. Kár érte. Őszintén.
Konzervatív konklúzióm tehát odavezet, hogy ha az avantgárd, a polgárpukkasztás etc. válik konvencióvá (mainstream, muhahaha!), akkor inkább begyöpösödött, mocsárlakó konzervált ogre leszek.
Jegyzetek:
* A héten zsinórban a harmadik este. A reggelek, a nappalok olyan tiszták, hát a fasz se cipel esernyőt (az esernyőt cipelő fasz azért egy szép kép), aztán estére „köpnek rám az angyalok”, vastagon. De ernyőt ma se hoztam, mert ha ma nem esne, úgy érezném magam, mint a búvár hencser abban a bizonyos tizenötödik évben. Ennyit az ogrék tanulékonyságáról.
„Gazdasági kérdésekben liberális vagyok, társadalmi kérdésekben szocialista, kulturális kérdésekben konzervatív.”
Öreg tovarisok, mint én, ezen csak hümmögnek.
Régebben ennek az öndefiníciónak minden eleme zavart többé-kevésbé, bár, amíg meg nem ismertem saját bőrömön a gazdasági liberalizmust és „eredményeit”, a legelsővel nemigen törődtem, a második mellékmondattal pedig nagyjából egyet tudtam érteni, végül is nem lehet mindenki büdöskomcsi. Ifjonti, liberális maszlagtól mérgezett agyammal legfőképpen a harmadik miatt háborogtam. Mi az, hogy kulturális konzervativizmus?! Mi van a művészi szabadsággal?!
Well, valószínűleg megöregedtem.
Elmentem a legújabb Roham megjelenés-bulijára. Ott van két sarokra, mé’ ne?
Mit tagadjam, egy darabig vártunk, késve indult, felcsíptük a két utolsó lapszámot (szerettem volna egy rózsaszínű Rohamos pólót is, de lebeszéltek), gyűlt a tömeg, kibaszottul fiatal (és kevésbé fiatal, de kibaszottul avantgard) művészfélének kezdett látszani a közönség, a kötelező garbós meg kiegészítőül hordott rajongó szemű csajokkal, burjánzott a belterj, a számat kezdte lepedékesíteni a kultúrszomj, aztán Zsombor bejelentette, hogy előbb egy zenekar emeli az est fényét. Jobban örültem volna egy úri közönség verekszik bejelentésnek, de a Sirály nem olyan hely. Az erőszakról ott legfenebb fantáziálni lehet… (Lásd később.)
Na akkor elmentünk onnan, távozóban még hallottam, hogy ez a zenekar bemutatkozó estje egyben, így menekülési motivációim újabb réteggel gazdagodtak. Az ember (ogre) felejt, most megint eszembe jutott, miért is kerültem mindig nagy ívben a művészfélék nagyobb (egy főnél számosabb) tömegeit. Mindegy, ez az Est volt, olyan amilyen, előtte alapozásképpen amúgy is szaharrá áztam hazafelé*, a magazint ki se nyitottam, amíg haza nem értem.
Akkor megtettem, bár az olvasást halogatom a fránya Miéville miatt.
Vizuális benyomások.
Az előző, mandrillos címlapú tartalmazza a sci-fi pályázat nyerteseit, az a Roham még az első számok „fantasztikus magazin” megjelölésére hajaz, noha a megjelölés már „irodalmi és művészeti magazin”. El fogom olvasni. Főleg Szabó Sanyi és Mikó Csaba írása érdekel.
Az új, a rózsaszín azonban már teljes mértékben „irodalmi és művészeti magazin”. Az önmegvalósítós fajtából. Vissza a gyökerekhez – agresszív is. Gusztustalanul agresszív.
És, lo and behold! a semmiből megteremtette magát kulturális konzervativizmusom. Úgy látszik, menthetetlenül utolért így negyven fölött. A borzasztó, hogy nem is fáj. Nem zavar.
Szóval, az én felfogásomban a művészet legenyhébben valami olyasmi, amivel együtt lehet élni. Disznódarabokból fércelt ál-emberdarabokkal (Koitusz is. Hihihi! Hűha!) szerintem nem.
Klotyóban meg nem történt ál-erőszak ál-dokumentumaival sem.
Az én felfogásomban a művészet valami gondolat. Nem az óvodás gyerek figyelemfelhívó magamutogatása a „kaki”, „pisi”, „fütyi”, etc. szavak sunyi emlegetése, ráutaló magatartás, Hihihi! Hűha! Nem skandallum botrány nélkül, nem polgárpukkasztás polgárok nélkül. Valójában pukk nélkül. Csak egy kis phü-vel, ahogy az ismert buzi viccben. Gusztustalanabb dolgok vannak földön és égen, comrade, mintsem művészetetek álmodni képes. Főleg, ha meg se próbáljátok.
Az én felfogásomban a művészet valami őszinteség. Nem a „legszívesebben felhentelnélek láncfűrésszel, s bár nem teszem, mert jólnevelt vagyok, azért tudd, hogy képes lennék rá” póza. Nem a sunyi „erőszakábrázolással az erőszak ellen” póza. Nem az én is megtenném/velem is megtehetnék póza.
Az én felfogásomban a művészet valami szabadság. Nem az éppen divatos áramlatok, galéria-tulajdonosok, és a belterjes kulturmédia rabsága. Divat erőszakosnak, gusztustalannak lenni, hogy úgymond kifejezzük, reflektáljuk a környező világ (A mi világunk, bassza meg! Mi tesszük ilyenné vagy olyanná.) erőszakosságát és gusztustalanságát. Valóban, a kabátot széttárva mutogatni könnyebb, mint változtatni, változni.
Az én felfogásomban a művészet valami eredeti. Az emberi testrészek (Koitusz is, galore. Hihihi! Hűha!) ilyentén ábrázolása festészetben és szoborban vagy két évtizede megtörtént mindnyájunk kedvenc pszichopatája, Giger által. Persze, ő nemesebb anyagokkal dogozott, nem disznóval, de ennyi még elmenne. Hozott szalonnával ugyebár… Varsányiné. A klotyóban nem történt ál-erőszak ál-dokumentumai eredetiségéről szó se tétessék. És, mindenekfölött, Ellis kicsit korábban eljátszotta a pszichopata művészt a Holdparkban.
Szóval, úgy tűnik, bár a szövegeket még nem olvastam, volt egy magazin, mely fantasztikumot közölt. Ez a gusztustalan mutáns szörnyeteg, mellyé változott már nem az a magazin. Kár érte. Őszintén.
Konzervatív konklúzióm tehát odavezet, hogy ha az avantgárd, a polgárpukkasztás etc. válik konvencióvá (mainstream, muhahaha!), akkor inkább begyöpösödött, mocsárlakó konzervált ogre leszek.
Jegyzetek:
* A héten zsinórban a harmadik este. A reggelek, a nappalok olyan tiszták, hát a fasz se cipel esernyőt (az esernyőt cipelő fasz azért egy szép kép), aztán estére „köpnek rám az angyalok”, vastagon. De ernyőt ma se hoztam, mert ha ma nem esne, úgy érezném magam, mint a búvár hencser abban a bizonyos tizenötödik évben. Ennyit az ogrék tanulékonyságáról.
2007. november 7., szerda
LotR - Another Ways
Lack of the Rings - ez van ma Alsó Merániában.
Egy könyv, mely csaknem kötelező olvasmány, nevezetesen a Gyűrűk ura, ma nem létezik in print az országban!
Szülinapra kellett volna, az enyém elveszett, és közben Bori LotR-érdeklődővé vált, éppen a Hobbitot nyüvi, megérem, hogy el fogja olvasni még a Szlimarilliont is, szóval igyealnüj gift, de a boltokban csak sajnálkozás, hogy nincs, és rendelni sem lehet, mert nincs raktáron, kiadóban etc.
Lejártam tegnap a lábam, mindhiába! Boltosok rendesek, körbetelefon, semmi.
Ma antikvárok. Ott is alig. Végre a Nyugati aluljáróban az egyik second hand bótban ott van. Első kiadás ráadásul, jó állapotban. Aranyáron. De most semmi sem drága. Megvan. Kérdezek Sztrugackijt, Újonc a világűrben vészesen hiányzik, eladó mitsem tud, de beenged, nézzek szét, ja azután, amit az előbb otthagytam... Aranybánya! Újonc ugyan nincsen, de első kiadású Viking, Ellenpont... Nem lehetett otthagyni. Egy jó állapotú Nehéz istennek lenni, meg egy Orchideák bolygója. Amit otthagytam Botond-Bolicsok, Távol a Földtől ilyesmi. Két Vikinget sem akartam venni... Pedig, bár épp kezd elviselhető lenni, legszivesebben a sarokba vágnám Miéville-t, és elővenném a Vikinget...
De ez mindegy. Mi a bakter ződre festett faszáért nincs Gyűrűk ura, ha egyszer keresik? Sejtésem szerint a jog az Európa-Alexandránál lehet. Akárkinél is van, bassza meg és dugja föl magának!
Egy könyv, mely csaknem kötelező olvasmány, nevezetesen a Gyűrűk ura, ma nem létezik in print az országban!
Szülinapra kellett volna, az enyém elveszett, és közben Bori LotR-érdeklődővé vált, éppen a Hobbitot nyüvi, megérem, hogy el fogja olvasni még a Szlimarilliont is, szóval igyealnüj gift, de a boltokban csak sajnálkozás, hogy nincs, és rendelni sem lehet, mert nincs raktáron, kiadóban etc.
Lejártam tegnap a lábam, mindhiába! Boltosok rendesek, körbetelefon, semmi.
Ma antikvárok. Ott is alig. Végre a Nyugati aluljáróban az egyik second hand bótban ott van. Első kiadás ráadásul, jó állapotban. Aranyáron. De most semmi sem drága. Megvan. Kérdezek Sztrugackijt, Újonc a világűrben vészesen hiányzik, eladó mitsem tud, de beenged, nézzek szét, ja azután, amit az előbb otthagytam... Aranybánya! Újonc ugyan nincsen, de első kiadású Viking, Ellenpont... Nem lehetett otthagyni. Egy jó állapotú Nehéz istennek lenni, meg egy Orchideák bolygója. Amit otthagytam Botond-Bolicsok, Távol a Földtől ilyesmi. Két Vikinget sem akartam venni... Pedig, bár épp kezd elviselhető lenni, legszivesebben a sarokba vágnám Miéville-t, és elővenném a Vikinget...
De ez mindegy. Mi a bakter ződre festett faszáért nincs Gyűrűk ura, ha egyszer keresik? Sejtésem szerint a jog az Európa-Alexandránál lehet. Akárkinél is van, bassza meg és dugja föl magának!
2007. november 5., hétfő
Trojan Horses
Írtam már lovakrul, itt is, legutóbb a Polit(e)bürón, a mostani apropó, hogy elkezdtem olvasni Miéville-től az Iron Councilt.
A könyvrül egyelőre semmit, annál inkább a lovakrul.
A tizenötödik oldalon ugyanis felbukkan a fantasy szerzők egyik kedvenc bestiája, a ragadozó hátas.
Ez egy nagyon hasznos szerzet, mert ha éppen nem a lovasát falja föl, hát a csatában bizonyára vitézül marcangolja az ellent, legalábbis annak hasonló hátasát.
Hogy ennek harcértéke mennyi, az kérdéses, csak annyit kellene elképzelni, hogy mi maradhat a lovasból két marakodó hím oroszlán között, de ez valószínűleg idomítással (ráolvasással) kiküszöbölhető*. (Ja. Biztosan. Warnírung! Place irony here.)
Tegyük fel, hogy ez a rengeteg előny mind, mind maradéktalanul kiaknázható a harcban!
A csatának vége, győztünk (túléltük, elég sok ráolvasásba vót, de megérte!), a hátasunk belakmározott az ellenségből/hátasából. Jönnek a mókás hétköznapok!
Bezabált hátasunk most alszik. Vagy tíz órát. Emészti azt a bitang nehéz ételt, amit a húsevés jelent. Felrugdosni nem lehet. (Most a ráolvasás sem segít) Összegömbölyödik és horkol. Ezt csinálja egyébként minden ragadozó, nagyjából a nap kétharmadában. Összehasonlításképpen, a ló egyfolytában háromnegyed-másfél órányi folyamatos alvást igényel, a többit zugalussza itt-ott.** Az emésztéshez a lónak nem kell lefeküdnie, elintézi lábon, amit eszik, azt az ő emésztőszerveivel könnyű eltüntetni menet közben.***
Ragadozónk közben felébredt, a csatateret a dögevők már kitakarították, ő tehát kezd éhes lenni, mert az anyagcseréje ilyen. Mit csinálunk? A csatába nyilván magunkkal terelt birkanyájból (vagy hadd legyek gonosz, a hűtőkocsiból****) megetetjük. Ha keveset kap, talán nem alszik el, hajlandó felengedni a hátára (ha nem, ráolvasunk), és talán el is visz egy darabig, amíg megint csak aludni nem támad kedve, mert a ragadozók többek közt az energy saving üzemmód miatt is döglenek annyit, ha már nem ehetnek. Közben azért a birkákra (hűtőkocsi) is ügyelni kell, így a táplálékállatok sebessége fogja meghatározni a haladási sebességünket (de azokra is ráolvasunk, fantasyban vagyunk vagy mi a fene!). Lovunk közben félnapnyi előny után pihent egy kicsit, harapott keveset a fűből és menetre kész, el is visz még vagy harminc kilométerre, ahol egy fantasy világban ráolvasás nélkül is biztosan talál füvet, de dobhatunk neki a vezetékló hátán vitt szénabálából is, ha kicsit pusztább vidéken haladunk. Mindenesetre a vezetékló sebessége nem marad el hátasunk sebességétől.
A ragadozó intelligens és rosszindulatú, a ló butácska és jószándékú (Még a mének is, ha nincs rajtuk a baszdüh. De még akkor sem rosszak, csak hajlamosak elfeledni, hogy a hátukon vagy vágyuk tárgyának hátán ott van valaki*.). Nem tudom elképzelni, hogy brutális erőszakon kívül (persze mágiával, hülye vagyok) mivel lehet rávenni egy ragadozót, hogy potenciális zsákmányát a hátára vegye. A ló megteszi csupán jófejségből és butaságból.
Menekülő állat lévén szó szerint a halálba lehet hajszolni, ott pusztul el a lovasa alatt. Nem hinném, hogy egy macskafélével vagy farkassal, medvével ugyanez kivitelezhető. Hacsak persze rájuk nem olvasunk.
A ló és a ragadozók izomzata közötti különbségről nem akarok beszélni, némi tenyésztéssel ez bizonyára alakítható, a nagy cica is elbírja a nyerget. Vagy ráolvasunk a dögre!. Mindenesetre a jól képzett, jó formában lévő ló vágtája sokak szerint igen kényelmes ülést ad. A mackót vagy a nagy cicát elképzelni sem merem. De persze fantasyban mindig ráolvashatunk.
És így tovább.
Most talán eldöntheti mindenki, hogy egy korlátozott intelligenciájú nem kérődző menekülő állatot (lovat) vagy intelligens ragadozóját (farkasfalka) akarja-e inkább hátasul!
A ráolvasás mindig kéznél van.
Jegyzetek:
* Kedves lovardai történet, hogy egyszer elszabadult egy mén, és épp arra a kancára támadt kedve, amelyen lovas ült. Mindenki biztatta a szerencsétlen lovast, hogy full vágtában meneküljön el onnan, mert ha a mén utoléri őket, akkor neki vége van. Szerencséje a mént előbb megfékezték, és a rémült kanca sem dobta le lovasát. Ez csupán azt hivatott jelezni, hogy féltonnányi hús, ha ösztöneinek engedelmeskedik, nemigen fékezhető. És a lovakban ugyebár ragadozásra nincs is ösztön.
Persze nem kell félteni őket. Egy tacskó nagyságú kutyát még egy herélt is simán halálra pecsétel a mellső lábaival, egy mén széttép egy nagyobb kutyát. A rúgóerőről annyit, amit saját szemmel láttam: frissen ellett kanca a csikó védelmében boxban, ahol az erejének a csökkent rádiusz miatt jó, ha negyedét kifejtette, úgy rúgta át a másfélcolos fenyődeszkát, mint én a hungarocell szállítódobozt. A névrokonom, Tony egy harapással szétroppantja a nyolcas karabínert…
** A pónik, a gonosz törpék ebben verhetetlenek, elalszanak bárhol és bármikor egy-egy percre, mint a jó katona. Láttam pónit a lovas alatt szunyókálni. Nyergelés közben, addig, amíg pucolták etc. De összeségében sem alussza töredékét sem a ragadozók alvásidejének.
*** Itt jön, hogy hátasnak - többek között - miért nem alkalmas igazán a kérődző állat sem. Kérődzik. Az emésztéséhez kell idomítani az útitervet. Az ostobaságáról nem is szólva.
**** Miért is csak a sarkvidéken használtak a hűtőgép feltalálása előtt kutyafogatot?
A könyvrül egyelőre semmit, annál inkább a lovakrul.
A tizenötödik oldalon ugyanis felbukkan a fantasy szerzők egyik kedvenc bestiája, a ragadozó hátas.
Ez egy nagyon hasznos szerzet, mert ha éppen nem a lovasát falja föl, hát a csatában bizonyára vitézül marcangolja az ellent, legalábbis annak hasonló hátasát.
Hogy ennek harcértéke mennyi, az kérdéses, csak annyit kellene elképzelni, hogy mi maradhat a lovasból két marakodó hím oroszlán között, de ez valószínűleg idomítással (ráolvasással) kiküszöbölhető*. (Ja. Biztosan. Warnírung! Place irony here.)
Tegyük fel, hogy ez a rengeteg előny mind, mind maradéktalanul kiaknázható a harcban!
A csatának vége, győztünk (túléltük, elég sok ráolvasásba vót, de megérte!), a hátasunk belakmározott az ellenségből/hátasából. Jönnek a mókás hétköznapok!
Bezabált hátasunk most alszik. Vagy tíz órát. Emészti azt a bitang nehéz ételt, amit a húsevés jelent. Felrugdosni nem lehet. (Most a ráolvasás sem segít) Összegömbölyödik és horkol. Ezt csinálja egyébként minden ragadozó, nagyjából a nap kétharmadában. Összehasonlításképpen, a ló egyfolytában háromnegyed-másfél órányi folyamatos alvást igényel, a többit zugalussza itt-ott.** Az emésztéshez a lónak nem kell lefeküdnie, elintézi lábon, amit eszik, azt az ő emésztőszerveivel könnyű eltüntetni menet közben.***
Ragadozónk közben felébredt, a csatateret a dögevők már kitakarították, ő tehát kezd éhes lenni, mert az anyagcseréje ilyen. Mit csinálunk? A csatába nyilván magunkkal terelt birkanyájból (vagy hadd legyek gonosz, a hűtőkocsiból****) megetetjük. Ha keveset kap, talán nem alszik el, hajlandó felengedni a hátára (ha nem, ráolvasunk), és talán el is visz egy darabig, amíg megint csak aludni nem támad kedve, mert a ragadozók többek közt az energy saving üzemmód miatt is döglenek annyit, ha már nem ehetnek. Közben azért a birkákra (hűtőkocsi) is ügyelni kell, így a táplálékállatok sebessége fogja meghatározni a haladási sebességünket (de azokra is ráolvasunk, fantasyban vagyunk vagy mi a fene!). Lovunk közben félnapnyi előny után pihent egy kicsit, harapott keveset a fűből és menetre kész, el is visz még vagy harminc kilométerre, ahol egy fantasy világban ráolvasás nélkül is biztosan talál füvet, de dobhatunk neki a vezetékló hátán vitt szénabálából is, ha kicsit pusztább vidéken haladunk. Mindenesetre a vezetékló sebessége nem marad el hátasunk sebességétől.
A ragadozó intelligens és rosszindulatú, a ló butácska és jószándékú (Még a mének is, ha nincs rajtuk a baszdüh. De még akkor sem rosszak, csak hajlamosak elfeledni, hogy a hátukon vagy vágyuk tárgyának hátán ott van valaki*.). Nem tudom elképzelni, hogy brutális erőszakon kívül (persze mágiával, hülye vagyok) mivel lehet rávenni egy ragadozót, hogy potenciális zsákmányát a hátára vegye. A ló megteszi csupán jófejségből és butaságból.
Menekülő állat lévén szó szerint a halálba lehet hajszolni, ott pusztul el a lovasa alatt. Nem hinném, hogy egy macskafélével vagy farkassal, medvével ugyanez kivitelezhető. Hacsak persze rájuk nem olvasunk.
A ló és a ragadozók izomzata közötti különbségről nem akarok beszélni, némi tenyésztéssel ez bizonyára alakítható, a nagy cica is elbírja a nyerget. Vagy ráolvasunk a dögre!. Mindenesetre a jól képzett, jó formában lévő ló vágtája sokak szerint igen kényelmes ülést ad. A mackót vagy a nagy cicát elképzelni sem merem. De persze fantasyban mindig ráolvashatunk.
És így tovább.
Most talán eldöntheti mindenki, hogy egy korlátozott intelligenciájú nem kérődző menekülő állatot (lovat) vagy intelligens ragadozóját (farkasfalka) akarja-e inkább hátasul!
A ráolvasás mindig kéznél van.
Jegyzetek:
* Kedves lovardai történet, hogy egyszer elszabadult egy mén, és épp arra a kancára támadt kedve, amelyen lovas ült. Mindenki biztatta a szerencsétlen lovast, hogy full vágtában meneküljön el onnan, mert ha a mén utoléri őket, akkor neki vége van. Szerencséje a mént előbb megfékezték, és a rémült kanca sem dobta le lovasát. Ez csupán azt hivatott jelezni, hogy féltonnányi hús, ha ösztöneinek engedelmeskedik, nemigen fékezhető. És a lovakban ugyebár ragadozásra nincs is ösztön.
Persze nem kell félteni őket. Egy tacskó nagyságú kutyát még egy herélt is simán halálra pecsétel a mellső lábaival, egy mén széttép egy nagyobb kutyát. A rúgóerőről annyit, amit saját szemmel láttam: frissen ellett kanca a csikó védelmében boxban, ahol az erejének a csökkent rádiusz miatt jó, ha negyedét kifejtette, úgy rúgta át a másfélcolos fenyődeszkát, mint én a hungarocell szállítódobozt. A névrokonom, Tony egy harapással szétroppantja a nyolcas karabínert…
** A pónik, a gonosz törpék ebben verhetetlenek, elalszanak bárhol és bármikor egy-egy percre, mint a jó katona. Láttam pónit a lovas alatt szunyókálni. Nyergelés közben, addig, amíg pucolták etc. De összeségében sem alussza töredékét sem a ragadozók alvásidejének.
*** Itt jön, hogy hátasnak - többek között - miért nem alkalmas igazán a kérődző állat sem. Kérődzik. Az emésztéséhez kell idomítani az útitervet. Az ostobaságáról nem is szólva.
**** Miért is csak a sarkvidéken használtak a hűtőgép feltalálása előtt kutyafogatot?
Mi a Pálya?
Drága Terrás kollégák!
Így tán gyorsabb! Nekem mindeképpen.
Nevezzetek erre a pályázatra, ha tudtok! Terrás anyag minden további nélkül mehet.
Így tán gyorsabb! Nekem mindeképpen.
Nevezzetek erre a pályázatra, ha tudtok! Terrás anyag minden további nélkül mehet.
Hatredom
Fan hozzászólása az előző postban megvilágított egy vakfoltot a gondolkodásomban: az olvasók egy jó része – különösen az „idősebb“ generáció –, nagy ívben szaharja le a kölönféle honlapokon folyó fandom-fórumháborúkat, „kritikai“ gerilla-hadviselést, a személyes gyűlölségeken alapuló kiadói flottatüntetéseket. Valójában jó és szórakoztató írásokat várnak, s mivel a külföldi művek megjelenése, különös tekintettel a novellákra – de a regényekkel sem sokkal rózsásabb a helyzet –, még mindig meglehetősen akadozó, hát a „könnyebb“ helyzetben lévő magyar íróktól várják ezeket.
A csendes, másképpen, de mindenképpen (hiszen az ő pénztárgépeknél kifejtett kritikájuk mondja meg valójában, hogy mit ér egy mű, egy író, egy kiadói tevékenység) kritikus tömeg érdekében kellene már befejezni ezt a fajta zsigeri ösztönökön alapuló és kihasználó állóháborút, mely az egész hazai fantasztikumot átszövi, fojtogatja.
Erre sajnos igen kis esélyt látok.
Mert itt jön be a jóhiszemű, semleges olvasó többszörös vakfoltja.
Egyrészről aki nincs benne, annak fogalma sincs arról, hogy milyen mélyről jövő, milyen régóta (évek, évtizedek) óta gyűrűző gyűlölet-óriáskígyók tekeregnek egy egy fórum-csörte mögött. Arról sem, hogy ezek az óriáskígyók többnyire milyen apró kis férgek voltak születésük idején. Rossz helyen, rossz időben elejtett, talán már kimondásuk pillanatában megbánt, óvatlan megjegyzések, kicsinyes anyagi sérelmek, etc. dagadtak Boa constrictor iraesisokká. Az Internet megjelenése sajnos nem segített a sérelmek orvoslásában, a félreértések tisztázásában, sőt, csak új, az eddieknél hatékonyabb szerévé vált a szellemi kútmérgezésnek. Lehetővé vált a gyűlölet könnyű, anonim terjesztése, annak átörökítése több generációra, s törvényszerűen a gyűlölet eszkalációjára, hiszen aki nem tudja, hogy miért kell gyűlölni, talán még vadabbul belemar a gyűlölet tárgyába, mint az, akin a valós vagy vélt sérelem esett. Egész hatredom-ok nyüzsögnek a fórumokon, készen arra, hogy bármikor, a legkisebb ürügyre összecsapjanak az ellenség hatredomjával. A scifi.hu-n a Zsoldos Péter Díj jobbítására létrejött fórumon elég volt egy nekem ismeretlen, de sok hasznos gondolattal megjelenő fórumtárs számára, hogy elhagyja a fórumot, mindössze azért, mert az AVANA lelke, Bódi Ildikó deklarálta, hogy az Egyesület nincs rosszban Szélesi Sanyival, körével, kiadójával, sőt esetleg számít rá a Díj, a HUNGAROCON képviseletében. Gimme a break!
Másrészről az Internet behozta a kiadók/szerzők számára a saját fandom kinevelésének egyelőre verhetelen eszközét. Fel kell ismerni, hogy ez a fandom nem a régi típusú fandom, amely kívülről, sok minden egyéb elolvasása után, saját értékítéle alapján „rajong“ egy-egy (többnyire sok-sok, jobb esetben az egész fantasztikum) szerző, szerzői csoport műveiért. Ez a fandom az internet mai lényegéből adódóan általában tinédzserekből verbuválódik, akik ebben a nagyon képlékeny életkorban könnyen fanatikus rajongójává válnak szinte bárminek, bárkinek, aki a nyelvükön szól hozzájuk, egyáltalán, megszólítja őket. Hagyományos értékek itt nemigen számítanak. Ez az új típusú fandom nem maga alakítja ki saját ízlésvilágát, hanem fandomgazda/gazdák (Nem a Gazda, hadd beszéljek általánosabban, minden oldalra kiterjedően! Warning! Irony.) értékrendje, ízlése, tehetsége válik számára meghatározóvá. Az új típusú fandom számára a fandomgazda az érték mércéje, véleménye a fandom véleményének meghatározója, rokon- és ellenszenve(i) a fandom rokon- és ellenszenve(i). A komplement vagy véralvadási kaszkádhoz kísértetiesen hasonlóan* itt belép egy jelentős erősítési lépés, a rokonszenv kritkátlan rajongássá, a ellenszenv kritikátlan gyűlöletté erősödik a fandomban. Amely többnyire nem ismeri sem a rokon-, sem az ellenszenv forrásait, és többnyire nem is akar tudomást venni ezekről… Lásd előző bekezdés. Hogy ez mennyire súlyos, mutatja, hogy egy-egy ún. kritika megjelenésekor a fandom mindenféle skrupulus nélkül deklarálja, hogy okvetlen elolvassa (megnézi, átéli, etc.), amiről ízlésdiktátora pozitívan nyilatkozik, és semmiképpen, amiről negatívan, sőt a fandom, miután bevallja, hogy az elítélt művet (produkciót, objektumot, etc.) nem is ismeri, bátran a „kritikusra“ licitál a szarházásban. És eljutottunk a kritika kritikájáig, mert
harmadrészt, a fandom/hatredom bázisán az Internet létrehozta az új típusú véleményalkotást/véleményformálást, nevezzük ezt a gonzó-újságírás mintájára (bár arra nézvést talán sértő lehet a kifejezés átvétele) gonzó-kritikának. A gonzó-kritikus – talán vannak kivételek, ámbár tisztelet egyátalán nem illeti őket, sőt! – eredetét tekintve általában nem kritikus a szó hagyományos értelmében. Sem képzettségben, sem intencióiban. A gonzó-kritikus így nem is kritikát ír a szó hagyományos értelmében. A hatás kedvéért annak nevezi, de ha érdekei úgy kívánják könyvismertetésnek, vagy még enyhéb színben feltüntetve szimpla véleménynek mondja. Maradjunk is ennyiben, mert a gonzó-kritika valóban nem sokkal több véleménynél. Amennyivel több – vagy kevesebb, ízlés dolga –, az a fandom bázisból következik: tudatos véleményformálás és „kritika a kritikus kedvért“. Az előbbi motivációit elemezve nagyon messzire jutnánk, de most úgyis a végeredmény számít: a fandom kritikátlanul elfogadja kritikusa véleményét, és létszámánál fogva aktívan terjeszti is a Hálón. A „kritika a kritikus kedvért“ az egyik legvisszataszítóbb vonása a gonzó-kritikának. Nem jelent mást, mint, hogy a gonzó-kritikus részben a fandom szórakoztatására írja „kritikáit“**, s az Internet intaraktivitása miatt erről visszajelzést, megerősítést is kap a rajongóktól. Igen, ebben a fura logikában a gonzó-kritikusnak van rajongótábora. A folyamat innentől öngerjesztő.*** Különösen akkor, ha a gonzó-kritikus esetleg még valami honoráriumhoz is jut mindezért. Ebben a közegben hagyományos kritika érvrendszere, sőt maga a kritika objektuma válik másodlagossá. Ezek sokszor teljesen el is tűnnek a gonzó-kritikus öntetszelgése és/vagy vélemény-monopólium építése mögött. Elég, ha a gonzó-kritikus azt állítja valamiről: „remekmű“ vagy „határ szar“, véleményét rajongói előtt nem kell indokolnia. Mivel a gonzó-kritika nem kíván túlzott szellemi befektetést, művelője eláraszthatja rajongóit gonzó-kritikáival, s a fandom ezt a mennyiségi teljesítményt – természetesen – minőségi teljesítményként fogja fel, s a gonzó-kritikust a szakmai tekintély dicsfényébe vonja.
Well, kedves Fan, ha nem lenne Internet, szarnám le nagy ívben ezt a fajta „kritikát“. Mivel azonban az Internet révén a hatredom és gonzó-kritika jelentős véleményformáló erő**** (főként egy olyan kicsi közegben, mint a magyar fantasztikum) ez távlatosan közönség formálást – még távlatosabban a közönségigény változása révén a kiadó hozzáállás megvátoztatását, formálását jelenti. Ez az én kis harcom a gonzó-kritikával puszta önvédelem: szeretnék még pár évig kiadott íróként jelen lenni a fantasztikumban.
Legalábbis addig, amíg fel nem nő egy valódi Netes nemzedék, aki átlátja az Internet csapdáit, és/vagy megjelenik egy tisztességes kritikus csapat.
Persze a változásokra pont annyi az esély, mint a hatredomok felszívódására.
Jegyzetek:
* Az említett két biokémiai enzimrendszer két dimenzióban erősít. Horizontálisan egyre aktívabb enzimek bekapcsolása révén, vertikálisan a kaszkád-lépcső enzimek koncentrációjának nagyságrendi növekedésével. Így van ez a hetredommal is: vertikálisan az ellenszenv győlöletté, a rokonszenv rajongássá válik, mert az újabb generációk gerjesztve terjesztik azt, horizontálisan pedig a forrás ismerete nélkül egyre szélesebb tábor teszi magáévá a gyűlöletet vagy a rajongást.
** Horribile dictu, egyes honlapokon pontozni lehet a „kritikát“. Kell ennél több a gonzó-kritika jellemzésére?
*** Sajnos mindez nemcsak a fantasztikumra, az irodalomra, de a kultúra minden olyan területére igaz, melyet így vagy úgy, alkalmazható a gonzó-kritika. Láttam autós magazinban, de még a Kaliber fegyver ismertetései is ebben a hangnemben íródnak.
**** Aki ezt tagadja az ostoba, vagy szándékosan hazudik. A gonzó-kritikust gyakran éri a megtámadott művek támogatói részéről az a kettős vád, hogy kritikája értéktelen fércmű, viszont annál károsabb, mert véleményformáló ereje nagy. A gonzó-kritikus ezt könnyedén hárítja: „Hogy lehet a fércműnek nagy véleményformáló ereje? Ez ellentmondás. Ha fércmű, nem lehet véleményformáló, ha véleményformáló, biztosan nem fércmű.“ A bájos kettős csúsztatás egyrészt ott van, hogy az Internet és az erre épűlő új típusú fandom révén a fércműnek ugyanolyan vagy talán még erősebb véleményformáló ereje van, mint jó, de hagyományos kritikának. Másrészt a véleményformáló erő még a hagyományos kritikában sem jelentett okvetlen minőséget.
A csendes, másképpen, de mindenképpen (hiszen az ő pénztárgépeknél kifejtett kritikájuk mondja meg valójában, hogy mit ér egy mű, egy író, egy kiadói tevékenység) kritikus tömeg érdekében kellene már befejezni ezt a fajta zsigeri ösztönökön alapuló és kihasználó állóháborút, mely az egész hazai fantasztikumot átszövi, fojtogatja.
Erre sajnos igen kis esélyt látok.
Mert itt jön be a jóhiszemű, semleges olvasó többszörös vakfoltja.
Egyrészről aki nincs benne, annak fogalma sincs arról, hogy milyen mélyről jövő, milyen régóta (évek, évtizedek) óta gyűrűző gyűlölet-óriáskígyók tekeregnek egy egy fórum-csörte mögött. Arról sem, hogy ezek az óriáskígyók többnyire milyen apró kis férgek voltak születésük idején. Rossz helyen, rossz időben elejtett, talán már kimondásuk pillanatában megbánt, óvatlan megjegyzések, kicsinyes anyagi sérelmek, etc. dagadtak Boa constrictor iraesisokká. Az Internet megjelenése sajnos nem segített a sérelmek orvoslásában, a félreértések tisztázásában, sőt, csak új, az eddieknél hatékonyabb szerévé vált a szellemi kútmérgezésnek. Lehetővé vált a gyűlölet könnyű, anonim terjesztése, annak átörökítése több generációra, s törvényszerűen a gyűlölet eszkalációjára, hiszen aki nem tudja, hogy miért kell gyűlölni, talán még vadabbul belemar a gyűlölet tárgyába, mint az, akin a valós vagy vélt sérelem esett. Egész hatredom-ok nyüzsögnek a fórumokon, készen arra, hogy bármikor, a legkisebb ürügyre összecsapjanak az ellenség hatredomjával. A scifi.hu-n a Zsoldos Péter Díj jobbítására létrejött fórumon elég volt egy nekem ismeretlen, de sok hasznos gondolattal megjelenő fórumtárs számára, hogy elhagyja a fórumot, mindössze azért, mert az AVANA lelke, Bódi Ildikó deklarálta, hogy az Egyesület nincs rosszban Szélesi Sanyival, körével, kiadójával, sőt esetleg számít rá a Díj, a HUNGAROCON képviseletében. Gimme a break!
Másrészről az Internet behozta a kiadók/szerzők számára a saját fandom kinevelésének egyelőre verhetelen eszközét. Fel kell ismerni, hogy ez a fandom nem a régi típusú fandom, amely kívülről, sok minden egyéb elolvasása után, saját értékítéle alapján „rajong“ egy-egy (többnyire sok-sok, jobb esetben az egész fantasztikum) szerző, szerzői csoport műveiért. Ez a fandom az internet mai lényegéből adódóan általában tinédzserekből verbuválódik, akik ebben a nagyon képlékeny életkorban könnyen fanatikus rajongójává válnak szinte bárminek, bárkinek, aki a nyelvükön szól hozzájuk, egyáltalán, megszólítja őket. Hagyományos értékek itt nemigen számítanak. Ez az új típusú fandom nem maga alakítja ki saját ízlésvilágát, hanem fandomgazda/gazdák (Nem a Gazda, hadd beszéljek általánosabban, minden oldalra kiterjedően! Warning! Irony.) értékrendje, ízlése, tehetsége válik számára meghatározóvá. Az új típusú fandom számára a fandomgazda az érték mércéje, véleménye a fandom véleményének meghatározója, rokon- és ellenszenve(i) a fandom rokon- és ellenszenve(i). A komplement vagy véralvadási kaszkádhoz kísértetiesen hasonlóan* itt belép egy jelentős erősítési lépés, a rokonszenv kritkátlan rajongássá, a ellenszenv kritikátlan gyűlöletté erősödik a fandomban. Amely többnyire nem ismeri sem a rokon-, sem az ellenszenv forrásait, és többnyire nem is akar tudomást venni ezekről… Lásd előző bekezdés. Hogy ez mennyire súlyos, mutatja, hogy egy-egy ún. kritika megjelenésekor a fandom mindenféle skrupulus nélkül deklarálja, hogy okvetlen elolvassa (megnézi, átéli, etc.), amiről ízlésdiktátora pozitívan nyilatkozik, és semmiképpen, amiről negatívan, sőt a fandom, miután bevallja, hogy az elítélt művet (produkciót, objektumot, etc.) nem is ismeri, bátran a „kritikusra“ licitál a szarházásban. És eljutottunk a kritika kritikájáig, mert
harmadrészt, a fandom/hatredom bázisán az Internet létrehozta az új típusú véleményalkotást/véleményformálást, nevezzük ezt a gonzó-újságírás mintájára (bár arra nézvést talán sértő lehet a kifejezés átvétele) gonzó-kritikának. A gonzó-kritikus – talán vannak kivételek, ámbár tisztelet egyátalán nem illeti őket, sőt! – eredetét tekintve általában nem kritikus a szó hagyományos értelmében. Sem képzettségben, sem intencióiban. A gonzó-kritikus így nem is kritikát ír a szó hagyományos értelmében. A hatás kedvéért annak nevezi, de ha érdekei úgy kívánják könyvismertetésnek, vagy még enyhéb színben feltüntetve szimpla véleménynek mondja. Maradjunk is ennyiben, mert a gonzó-kritika valóban nem sokkal több véleménynél. Amennyivel több – vagy kevesebb, ízlés dolga –, az a fandom bázisból következik: tudatos véleményformálás és „kritika a kritikus kedvért“. Az előbbi motivációit elemezve nagyon messzire jutnánk, de most úgyis a végeredmény számít: a fandom kritikátlanul elfogadja kritikusa véleményét, és létszámánál fogva aktívan terjeszti is a Hálón. A „kritika a kritikus kedvért“ az egyik legvisszataszítóbb vonása a gonzó-kritikának. Nem jelent mást, mint, hogy a gonzó-kritikus részben a fandom szórakoztatására írja „kritikáit“**, s az Internet intaraktivitása miatt erről visszajelzést, megerősítést is kap a rajongóktól. Igen, ebben a fura logikában a gonzó-kritikusnak van rajongótábora. A folyamat innentől öngerjesztő.*** Különösen akkor, ha a gonzó-kritikus esetleg még valami honoráriumhoz is jut mindezért. Ebben a közegben hagyományos kritika érvrendszere, sőt maga a kritika objektuma válik másodlagossá. Ezek sokszor teljesen el is tűnnek a gonzó-kritikus öntetszelgése és/vagy vélemény-monopólium építése mögött. Elég, ha a gonzó-kritikus azt állítja valamiről: „remekmű“ vagy „határ szar“, véleményét rajongói előtt nem kell indokolnia. Mivel a gonzó-kritika nem kíván túlzott szellemi befektetést, művelője eláraszthatja rajongóit gonzó-kritikáival, s a fandom ezt a mennyiségi teljesítményt – természetesen – minőségi teljesítményként fogja fel, s a gonzó-kritikust a szakmai tekintély dicsfényébe vonja.
Well, kedves Fan, ha nem lenne Internet, szarnám le nagy ívben ezt a fajta „kritikát“. Mivel azonban az Internet révén a hatredom és gonzó-kritika jelentős véleményformáló erő**** (főként egy olyan kicsi közegben, mint a magyar fantasztikum) ez távlatosan közönség formálást – még távlatosabban a közönségigény változása révén a kiadó hozzáállás megvátoztatását, formálását jelenti. Ez az én kis harcom a gonzó-kritikával puszta önvédelem: szeretnék még pár évig kiadott íróként jelen lenni a fantasztikumban.
Legalábbis addig, amíg fel nem nő egy valódi Netes nemzedék, aki átlátja az Internet csapdáit, és/vagy megjelenik egy tisztességes kritikus csapat.
Persze a változásokra pont annyi az esély, mint a hatredomok felszívódására.
Jegyzetek:
* Az említett két biokémiai enzimrendszer két dimenzióban erősít. Horizontálisan egyre aktívabb enzimek bekapcsolása révén, vertikálisan a kaszkád-lépcső enzimek koncentrációjának nagyságrendi növekedésével. Így van ez a hetredommal is: vertikálisan az ellenszenv győlöletté, a rokonszenv rajongássá válik, mert az újabb generációk gerjesztve terjesztik azt, horizontálisan pedig a forrás ismerete nélkül egyre szélesebb tábor teszi magáévá a gyűlöletet vagy a rajongást.
** Horribile dictu, egyes honlapokon pontozni lehet a „kritikát“. Kell ennél több a gonzó-kritika jellemzésére?
*** Sajnos mindez nemcsak a fantasztikumra, az irodalomra, de a kultúra minden olyan területére igaz, melyet így vagy úgy, alkalmazható a gonzó-kritika. Láttam autós magazinban, de még a Kaliber fegyver ismertetései is ebben a hangnemben íródnak.
**** Aki ezt tagadja az ostoba, vagy szándékosan hazudik. A gonzó-kritikust gyakran éri a megtámadott művek támogatói részéről az a kettős vád, hogy kritikája értéktelen fércmű, viszont annál károsabb, mert véleményformáló ereje nagy. A gonzó-kritikus ezt könnyedén hárítja: „Hogy lehet a fércműnek nagy véleményformáló ereje? Ez ellentmondás. Ha fércmű, nem lehet véleményformáló, ha véleményformáló, biztosan nem fércmű.“ A bájos kettős csúsztatás egyrészt ott van, hogy az Internet és az erre épűlő új típusú fandom révén a fércműnek ugyanolyan vagy talán még erősebb véleményformáló ereje van, mint jó, de hagyományos kritikának. Másrészt a véleményformáló erő még a hagyományos kritikában sem jelentett okvetlen minőséget.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
