Biza a "Pokolba!", a természetes befejezése manapság minden olyan kérdésnek, mely a “Merre tart…” szavakkal kezdődik.
Jó lenne azt mondani, hogy a “…magyar sci-fi?” kérdés más választ indukál, és – lo and behold! – valóban: a magyar sci-fi már nem tart a Pokol felé, hanem benne van. Pörkölődik, zsugorodik, szenesedik, időnként alámerül a Pokol közepén bugyogó meglehetős méretű szartóban, olyankor sistereg egy kicsit, aztán kimászik, és sül tovább. Saját levében (vö. nyálkahártya). Közben pedig örömsikolyokat hallat, hogy milyen fasza is minden, és micsoda jövő áll előtte, és egyáltalán éppen most és itt kezdődik a nagy ki- és áttörés…
Hogy mi tör ki és át, azt inkább hagyjuk (vö. iszapvulkán – eufemizálva, vagy Örkény örökbecsű szavainak parafrázisával: lófasz fog itt kitörni)!
Hát ennyi az árnyalatlan véleményem, de persze az árnyalás (vö. Sztálin, szárnyalás, szarnyalás [1]) előtt még felhívom a figyelmet arra az ellentmondásra, hogy a pokolra kerülést megelőzi az exitus, viszont a Pokol létezése azt garantálja, hogy van túlvilág, a magyar sci-fi tehát quasi elpusztíthatatlan. Hangérien szájenszfiksön furever! Ez ugyebár rettenetesen hangzik.
Mindez nyilván az írószövetkezetbeli este kapcsán buggyant föl bennem (vö. szartó), szép magyar kifejezéssel artikulálódott (vö. békönös kifli, baconos kifli, bécönös kifli [2]), ahol természetesen a kérdésre adott válasznak még a közelébe se kerültünk.
Persze nem is kerülhettünk: a négy résztvevő (három író, 1+0,5+0,5=2 szerkesztő) közül négy (including myself) a szebb jövőben érdekelt – többszörösen is. Ez persze nem okvetlenül tételezne olyas mértékű realitásvesztést, mely a terem fölött lebegett egyaránt jótékony, lomha szárnyai alá gyűjtve vitatkozót és hallgatót. A statisztika szabálya szerint minden bizonnyal én is realitást veszítettem, csak éppen ellenkező előjellel, de egymagam nem voltam elég, hogy legalább valamiféle használható átlag kikeveredjen az estéből.
Tehát a beszélgetők álláspontjai:
Kánai András, feltörekvő (ámbár egyelőre kötet nélküli, ez később fontos momentum lesz) sci-fi író fényes jövőt vizionált, mivel az IT és az alsómerán nyelvtudás fejlődése révén végre késlekedés nélkül másolhatjuk a nyugati sci-fi általa definiált legjavát, nem kell megvárni, amíg magyarul megjelennek [3], és, ha így teszünk, akkor kurva jó lesz a magyar sci-fi, mert ugyebár az angolszászok legjobbjai (Doctorow, Chiang, etc.) ebben fényévekkel előttünk járnak… Kánai lelkesedett még az utóbbi évek mennyiségében és minőségében megnövekedett magyar novellaterméséért (normális körülmények között valóban ez lenne a jövő záloga, lásd később), és reménytelinek gondolta, hogy a mainstream egyre gyakrabban merít a sci-fiből.
Antal József, kitörekvő (eddig kétkötetes, és ennek semmi jelentősége sincs) sci-fi író és eltörekvő szerkesztő ezzel szemben a zsáner halálát nem vizionálta, hanem jelen időben megállapította (Diagnózis, hehehehe). Érveket nem mondott, mert a jelenlévők közül arra senki sem volt valójában kíváncsi. Nevezett különben még mindig! meglévő naivitását árulta el, azzal, hogy Kondor Vilmos élő, valódi íróként, és nem az Agave valamely munkatársa írói alteregójának vélte, melyet a jelenlévők tényként kezeltek. De ez nem tartozik ide, csakúgy, mint az este elhangzottak jelentősebb hányada.
K. Varga Beáta, feltörekvő (ámbár egyelőre kötet nélküli, ez később fontos momentum lesz) író a kulcskérdésben valójában igen bölcsen nem nyilatkozott. Abban pontosított, hogy a novellatermés javulása főként az íróköröknek köszönhető.
Németh Attila, a Galaktika irodalmi szerkesztője, aki előtt pedig hivatalból bizonyára igen erőteljes és meghatározó vízió (víziók!) kell, hogy kirajzolódjon a zsáner jövőjét illetően, ezt a víziót (víziókat) nem osztotta mg velünk. Mondjuk félidőben (valójában az egy óra lejártával) el kellett mennie, de úgy vélem, Attilánk a víziómegosztásra addig sem sok hajlandóságot mutatott.
Így, utólag, nem is tudom tehát, hogy a szerintem kártékonyan optimista jövő- és jelenkép, mellyel vitatkozom, kié is. Bár mindegy, létezik, és a Bajza utcában jelen lévő közönség reakció mintha azt mutatnák, hogy széles körben elterjedt. De azt hiszem ez az élő közönség ellenére virtuális – valahogy mindig ugyanazt a kéttucatnyi arcot látom a Bajza utcában és egyéb nyilvános helyeken. Gallup úr a fejét fogná ekkora reprezentativitás láttán.
Legelsőbben is, jó lenne tudni, hogy miért ez az optimizmus? Szélesivel eleget vitatkoztunk már erről és még mindig nem látom a fene nagy felfutást.
Úgy tűnik, ez az egész optimista jövőkép arra alapozódik, hogy
Jó lenne azt mondani, hogy a “…magyar sci-fi?” kérdés más választ indukál, és – lo and behold! – valóban: a magyar sci-fi már nem tart a Pokol felé, hanem benne van. Pörkölődik, zsugorodik, szenesedik, időnként alámerül a Pokol közepén bugyogó meglehetős méretű szartóban, olyankor sistereg egy kicsit, aztán kimászik, és sül tovább. Saját levében (vö. nyálkahártya). Közben pedig örömsikolyokat hallat, hogy milyen fasza is minden, és micsoda jövő áll előtte, és egyáltalán éppen most és itt kezdődik a nagy ki- és áttörés…
Hogy mi tör ki és át, azt inkább hagyjuk (vö. iszapvulkán – eufemizálva, vagy Örkény örökbecsű szavainak parafrázisával: lófasz fog itt kitörni)!
Hát ennyi az árnyalatlan véleményem, de persze az árnyalás (vö. Sztálin, szárnyalás, szarnyalás [1]) előtt még felhívom a figyelmet arra az ellentmondásra, hogy a pokolra kerülést megelőzi az exitus, viszont a Pokol létezése azt garantálja, hogy van túlvilág, a magyar sci-fi tehát quasi elpusztíthatatlan. Hangérien szájenszfiksön furever! Ez ugyebár rettenetesen hangzik.
Mindez nyilván az írószövetkezetbeli este kapcsán buggyant föl bennem (vö. szartó), szép magyar kifejezéssel artikulálódott (vö. békönös kifli, baconos kifli, bécönös kifli [2]), ahol természetesen a kérdésre adott válasznak még a közelébe se kerültünk.
Persze nem is kerülhettünk: a négy résztvevő (három író, 1+0,5+0,5=2 szerkesztő) közül négy (including myself) a szebb jövőben érdekelt – többszörösen is. Ez persze nem okvetlenül tételezne olyas mértékű realitásvesztést, mely a terem fölött lebegett egyaránt jótékony, lomha szárnyai alá gyűjtve vitatkozót és hallgatót. A statisztika szabálya szerint minden bizonnyal én is realitást veszítettem, csak éppen ellenkező előjellel, de egymagam nem voltam elég, hogy legalább valamiféle használható átlag kikeveredjen az estéből.
Tehát a beszélgetők álláspontjai:
Kánai András, feltörekvő (ámbár egyelőre kötet nélküli, ez később fontos momentum lesz) sci-fi író fényes jövőt vizionált, mivel az IT és az alsómerán nyelvtudás fejlődése révén végre késlekedés nélkül másolhatjuk a nyugati sci-fi általa definiált legjavát, nem kell megvárni, amíg magyarul megjelennek [3], és, ha így teszünk, akkor kurva jó lesz a magyar sci-fi, mert ugyebár az angolszászok legjobbjai (Doctorow, Chiang, etc.) ebben fényévekkel előttünk járnak… Kánai lelkesedett még az utóbbi évek mennyiségében és minőségében megnövekedett magyar novellaterméséért (normális körülmények között valóban ez lenne a jövő záloga, lásd később), és reménytelinek gondolta, hogy a mainstream egyre gyakrabban merít a sci-fiből.
Antal József, kitörekvő (eddig kétkötetes, és ennek semmi jelentősége sincs) sci-fi író és eltörekvő szerkesztő ezzel szemben a zsáner halálát nem vizionálta, hanem jelen időben megállapította (Diagnózis, hehehehe). Érveket nem mondott, mert a jelenlévők közül arra senki sem volt valójában kíváncsi. Nevezett különben még mindig! meglévő naivitását árulta el, azzal, hogy Kondor Vilmos élő, valódi íróként, és nem az Agave valamely munkatársa írói alteregójának vélte, melyet a jelenlévők tényként kezeltek. De ez nem tartozik ide, csakúgy, mint az este elhangzottak jelentősebb hányada.
K. Varga Beáta, feltörekvő (ámbár egyelőre kötet nélküli, ez később fontos momentum lesz) író a kulcskérdésben valójában igen bölcsen nem nyilatkozott. Abban pontosított, hogy a novellatermés javulása főként az íróköröknek köszönhető.
Németh Attila, a Galaktika irodalmi szerkesztője, aki előtt pedig hivatalból bizonyára igen erőteljes és meghatározó vízió (víziók!) kell, hogy kirajzolódjon a zsáner jövőjét illetően, ezt a víziót (víziókat) nem osztotta mg velünk. Mondjuk félidőben (valójában az egy óra lejártával) el kellett mennie, de úgy vélem, Attilánk a víziómegosztásra addig sem sok hajlandóságot mutatott.
Így, utólag, nem is tudom tehát, hogy a szerintem kártékonyan optimista jövő- és jelenkép, mellyel vitatkozom, kié is. Bár mindegy, létezik, és a Bajza utcában jelen lévő közönség reakció mintha azt mutatnák, hogy széles körben elterjedt. De azt hiszem ez az élő közönség ellenére virtuális – valahogy mindig ugyanazt a kéttucatnyi arcot látom a Bajza utcában és egyéb nyilvános helyeken. Gallup úr a fejét fogná ekkora reprezentativitás láttán.
Legelsőbben is, jó lenne tudni, hogy miért ez az optimizmus? Szélesivel eleget vitatkoztunk már erről és még mindig nem látom a fene nagy felfutást.
Úgy tűnik, ez az egész optimista jövőkép arra alapozódik, hogy
- a Walhalla jobblétre szenderülése és a Galaktika újragründolása közötti kiadói hiátus az utóbbi megerősödésével megszűnt
- a sci-fi megjelenések száma az interregnum éveihez képest egy nagyságrenddel nőtt, 3 a novellatermés szignifikáns mennyiségi és minőségi javulást mutat, sok új tehetség tűnt/tűnik föl
- ugyan ki nem mondva, de az utóbbi években sci-finek mondott mozi és TV sikerek “rengették meg“ a világot, ehhez kapcsolódva
- a mainstream egyre másra nyúl olyan témákhoz, melyeket magunkénak tartunk
- nem ennyire egyértelműen az internet publikációs, recepciós, terjesztési és marketing hatása
- nyilvánvalóan kisebb impacttal András kedvenc vesszőparipája, az angolszász irodalom immár egyre közvetlenebb hatása.
Csakhogy ezekkel az örvendetes jelenkori tendenciákkal az a baj, amit a viccben az ecceri gyerek véleménye az iskoláról – bővebb kifejtés után tükröz [4]. Bizony a helyzet “Nem jó!”
Lássuk!
1. a Walhalla jobblétre szenderülése és a Galaktika újragründolása közötti kiadói hiátus az utóbbi megerősödésével megszűnt
Csakhogy nem volt hiátus! Sőt, a paletta jócskán színesebb volt akkor, mint jelenleg. Több működő kiadó, a régi Galaktikához a jogutódnál közelebb álló, és magyar szerzőkre koncentráló antológia (Átjáró) létezett akkoriban. Valóban kevesebb cím látott napvilágot, de azok között jóval magasabb volt a magyar művek aránya. Mondhatod, hogy ez elsősorban a Cherubionnak volt köszönhető, de akkor azon is gondolkozz el, hogy a rendszeresen sci-fit publikáló írók: Bán János, Fonyódi Tibor, László Zoltán, Markovics Botond, Szélesi Sanyi mind a Cherubionnál kezdtek. Tegyük mán kicsiny kezünket a sci-fiért hőn dobogó nagy szívünkre, létezik-e vajon jelenleg olyas írói műhely bármelyik jelenlegi kiadó körül, mely ezt a teljesítményt csak megközelíti? A Tuan megpróbálkozott új szerzőket befuttatni (Benyák Zoli, Csepregi Tamás), az eredmény (piaci és közönség recepció) kevesebb, mint vegyes. Ne legyek részrehajló: Kasztovszky Béla és magam a Galaktikában kezdtem.
2. a sci-fi megjelenések száma az interregnum éveihez képest egy nagyságrenddel nőtt
Csakhogy ez a nagyságrendi növekedés nyolcvan százalékban a Galaktikának “köszönhető” és a magyar megjelenésekre jóformán semmilyen hatással sincs. A kiadó szédületes számú címmel rukkolt elő az utóbbi időben, köszönhetően megnyert pályázatainak, csakhogy a magyar piaci helyzet (kínálati piac, terjesztői monopóliumok) ezt dömpinget nem képes kezelni elsősorban a terjesztésből származó extrém magas árak, másrészt az elhibázott marketing, harmadrészt a pályázati keretek kikényszerítette döntések (pl. Cusanus játszma, Clip art, etc.) miatt. Ugyanezen okokból a hazai szerzők kiadása nyilvánvalóan hendikepes, új szerző bevezetése szinte szóba sem kerülhet. Pedig a jövőt az újabb és újabb tehetségek újabb és újabb megjelenései alakítják. Ha ilyenek nincsenek, akkor nincsen jövő. Csak múlt, jobb esetben jelen van. Mi. Én. A zsáner megölője és sírásója.
Mondhatod persze, hogy a Galaktikán kívül is van élet, és tényleg. De mennyi és milyen? A Galaktika nagyjából tízszer annyi címet jelentetett meg, mint az össze többi együttvéve.
Olvastad a Kossuth kiadó pályázat nyerteseit? Szerinted lesz folytatása a kezdeményezésnek? Érted, mire célozgatok?
Akkor most jössz a magánkiadásokkal. Vásárhelyi Lajos Masoch úr derék követőjeként azokból is jócskán elolvas, recenzeál, az azok közül legjobbnak szánt (Zsoldos Péter Díjra jelölt) művekről nyomtatásban is olvashatsz az ÚG hasábjain. Én nem kommentálom az eredményt, utálnak anélkül is éppen elegen.
Közben kiváló regények porosodnak valóságban a fiókokban és virtuálisan a háttérmemóriákon, kiváló írók veszítik el kedvüket, illúzióikat, etc., hagyják el a zsánert, mert a kiadók deklaratíve nem jelentetnek meg magyar szerzőt, pláne nem új, bejáratatlan magyar szerzőt. Bea kissé eufemisztikusan azt nyilatkozta saját regénye sorsáról: “nem jutott el a kiadókig.” Ez valójában azt jelenti, hogy a szerkesztők el sem olvasták a kéziratot. Ami szégyen und gyalázat! Én a pofámba kaptam, hogy – kissé enyhítve az időkorláttal, és bájosan a válságra [5] kenve – az “idén” nem adunk ki magyar sci-fit.
3. a novellatermés szignifikáns mennyiségi és minőségi javulást mutat, sok új tehetség tűnt/tűnik föl
Bea szerint ez a jelenség az íróköröknek köszönhető, de a helyzet minden bizonnyal árnyaltabb. Tudomásom szerint Beán kívül nincs olyan Galaktikában publikáló szerző, akinek komolyabb írókörös kapcsolata lett volna. A másik immár rendszeres és “tömeges” publikálási lehetőség az ÚG. Az itt megjelent íróknak jó, ha a harmada írókörös. A boldog emlékezetű Terra egyetlen eddigi számában pedig egyáltalán nem volt írókörös novella. Vannak tehát új tehetségek, örvendetesen sokan vannak, csupán az a kérdés, lesz-e belőlük író, lesz-e belőlük rendszeresen kötettel megjelenő író, egyáltalán, lesz-e közülük önálló kötettel idegen kiadónál valaha is (a közeljövőben) megjelenő író.
Nem úgy néz ki, hogy igen. Mitől is oly rózsás a jövőjük?
4. az utóbbi években sci-finek mondott mozi és TV sikerek “rengették meg“ a világot
Ezek a filmek általában a sci-fit (a fantasztikumot általában, de különösen a tudományos fantasztikumot) csupán ürügyként, díszletként, közönségcsalogatóként használják, egyszerűen, mert az amit a hollywoodi producerek sci-finek hisznek és mondanak, a legprofitábilisabb közönségcsalogató látvány potenciáját kínálja. Attól, hogy a Győzikesó közönsége betódul az filmre, még nem adtak el egyetlen kötettel több sci-fit sem, amely nem kapcsolódott valamiképpen az aktuális mozihoz. Sőt, a hatás inkább negatív, ha a nagy sci-fi filmlegendák hatását nézzük a közönségre és a jövendő, a filmeken csüggő jövendő szerzőkre. Szerkesztőként csak annyit mondhatok, a Star Wars negatív hatása máig kitörölhetetlen, de nem lett jobb a felhozatal a Mátrixtól sem. Ahogy az Avatar elrugaszkodását néztem mindentől, amit a sci-finek illene szem előtt tartani, hogy a látvány és az üzenet oltárán mennyi minden áldozódott föl, egyáltalán nem vagyok boldog ettől a tendenciától.
5. a mainstream egyre másra nyúl olyan témákhoz, melyeket magunkénak tartunk
A mainstream sci-fi lenyúlásaival ugyanaz a helyzet. Díszlet, máz, olvasócsalogató, izgalomfokozó kellék mindaz, ami ma bekerül egy-egy sikeresebb mainstream, horribile dictu elitirodalmi műbe. Ráadásul ez a fajta lenyúlás nem is most kezdődött: a mágikus realizmus sikeresen leválasztotta a fantasztikus művészetekről azt a természetfölöttihez sorolható szeletet, mely az ötvenes évekig a sci-fi határain is belül tudott maradni. Az irodalomtudomány az utópia témát egyszerűen kiemelte a fantasztikumból [6]. Ahogy látom, szép lassan széthordanak mindent, ami értékes és/vagy piacképes tud lenni a zsánerből, amit elvisznek azt sci-finek véletlenül sem nevezik, sőt hevesen tiltakoznak az ilyesmi ellen, ami pedig megmarad, az a legaljább serdülő ösztönökre ható kamaszirodalom lesz. Ez sem igazán rózsás jövő, bár saját szempontomból a sci-fi ilyentén kimúlását csak üdvözölni tudom.
6. nem ennyire egyértelműen az internet publikációs, recepciós, terjesztési és marketing hatása
Léteznek internetes írói karrierek – Nyugaton. Néhány. Azok is inkább a tömeghatás, hype és a kapcsolati (származási, baráti, etc.) háló termékei, mint a digitálisé. Nálunk internetes acsarkodás van, sőt, a magyar elemi és leküzdhetetlen vonzalma az ingyen is megszerezhető dolgok irányában már megteremtődése előtt szinte ellehetetleníti a normális e-read-et. Arról nem is beszélve, hogy az olcsó (10 000 Ft alatti árú) e-book olvasó egyelőre ott van, ahol az amerikai mars utazás – a Holdban [9].
Három éve hozsannáznak barátaim azon, hogy az internetes terjesztés hogy seggbe fogja kúrni a terjesztési monopóliumokat. Biztos így van vagy lesz, de ha most van is ilyen kúrás, úgy tetszik, a monopóliumok inkább élvezik, mint, hogy beledöglenének. Abban biztos vagyok, hogy a monopóliumok meg fogják találni a módját, hogy az e-könyvkereskedelemről is lehúzzák a sápot. Legalább egy évtizedig itt sem látom a túlságosan rózsaszín jövőt.
7. nyilvánvalóan kisebb impacttal András kedvenc vesszőparipája, az angolszász irodalom immár egyre közvetlenebb hatása.
Nagyon nem látom, ez miért jó. Miként vezet a fényes jövőbe a magyar sci-fi számára, ha direktben képes követni azt a kevés eredményt, amit az angolszász zsánerirodalom produkál?
A total rigor mortis előtt azért még van némi rángatózás (jól bekentük Fastum géllel!), gyere el!!!
A Magyar Írószövetség SF szakosztálya szeretettel meghívja Önt és kedves ismerőseit
2010.április 14-én, szerdán, 18 órától
az Írószövetség klubjába
(1062 Budapest, Bajza utca 18.)
F. Tóth Benedek: Kritikus kritika
című estjére.
2010.április 14-én, szerdán, 18 órától
az Írószövetség klubjába
(1062 Budapest, Bajza utca 18.)
F. Tóth Benedek: Kritikus kritika
című estjére.
Jegyzetek:
[1] Mielőtt bárki, szándékos rosszakarattal bármiféle utalást vélne ebben fölfedezni a korábbi posttal, az egyrészt kapja be, másrészt fölvilágosítom, hogy ez csupán arra a régi anekdotára utalás, miszerint a Sztálint dicsőítő újságcikkben a kommunizmus “szárnyalásából” kimaradt az első ékezet. Hogy az infernális keretek között maradjunk: a nyomda ördögének keze tette be a lábát.
[2] Ahogyan az angol szó rágja a maga útját befelé halódó nyelvünk lágy altestébe (vö. nyű, titkos féreg foga), mert ugyebár: császárhúsos kifli az. Hogy modern nyelvünk miért irtózik a szalonna szótól, rejtély előttem.
[3] Volt azért idő, amikor fantasztikus módon megelőzte saját magát a magyar sci-fi: a Walhalla író arra alapozták karrierjüket, hogy azelőtt ellopták a CP-t, mielőtt azt itthon a nagyközönség megismerhette volna. Szép volt fijjug!
[4] – Na, Móricka, milyen volt az iskola?
– Jó.
– Bővebben?
– Nem jó.
[5] Negyven évvel ezelőtt az oroszokra kentünk mindent, nyolcvannal ezelőtt trianonra, százhatvannal ezelőtt a Habsburgokra, háromszázhússzal korábban a törökre, azelőtt a tatárra, azelőtt a besenyőre – csak valahogy mi, magyarok nem tehetünk soha semmi bajunkról.
[6] Hogy miként számolnak el akkor a az utópia fantasztikus elemeivel, melyek kötelezően a jelen viszonyaiból, kötelezően a racionalitás eszközeivel vezetődnek le, tehát tudományos fantasztikusak [7], azt nem látom. Valószínűleg nem is igen akarják magyarázni ezt a döntést, hiszen hatalmuknál fogva megtehetik. Egy utópia nyilván nevezhető politológiai-szociológiai spekulációnak [8], de akkor például a Lakott szigetet miért nem nevezik annak, vagy a Jurassic Park-ot technológiai-szociológia-ekonómiai spekulációnak?
[7] Minden egyéb jelző nélkül mondom, fenti saját sci-fi definícióm a legrugalmasabb és legmegengedőbb. Nem mondom, hogy jó, irodalomtudományilag értelmezheto, vagy bármiféle esztétikai kapaszkodót tartalmazna, és biztosan nem tetszik neked: mindenkinek megvan a saját definíciója, mely leginkább arra jó, hogy a szeretett szövegeket belegyömöszölje, a nemszeretem dolgokat kirekessze; még csak nem is eredeti, orka sci-fin belül rétegzése ihlette, de azt gondolom, használható, ha bizonyos szövegeket meg akarunk különböztetni másoktól egy bizonyos szempont szerint, vagyis tudományos fantasztikumnak nevezhető a cucc vagy nem.
[8] A speculative fiction kifejezés kitalálóit és terjesztőit nem győzöm eleget átkozni. Egyrészt egszerűen sunnyogás, hogy a név körüli suskussal csempésszük be magunkat a főáramba valós teljesítmény helyett (OK, mondhatod, az irodalmi sznobizmussal szemben minden megengedett, mert a legmagasabb teljesítményt is szőnyeg alá söprik, ha rajta a sci-fi bélyeg, de ez így nem egészen igaz), másrészt átlátszóan hamis a név, hiszen minden fikció spekuláció, harmadrészt ezzel a rendkívüli teljesítménnyel, hogy sikerült megtartani az SF rövidítést, egyúttal sikerült elodázni a halott végső lebomlását, aminek rég meg kellett volna már történnie.
[9] Az amerikai marsutazás kulcsállomása volt a visszatérés a Holdra. Az Obama adminisztráció ezt (is) lefújta, mivel – ahogy most látom – az Államok lassacskán az izolacionizmus felé fordul. Az India alkirálya novellám (mely a Zsoldos zsűri szerint nem sci-fi, mert nincsen benne elég epika – tünet) legrosszabb olvasata válik valóra.
[2] Ahogyan az angol szó rágja a maga útját befelé halódó nyelvünk lágy altestébe (vö. nyű, titkos féreg foga), mert ugyebár: császárhúsos kifli az. Hogy modern nyelvünk miért irtózik a szalonna szótól, rejtély előttem.
[3] Volt azért idő, amikor fantasztikus módon megelőzte saját magát a magyar sci-fi: a Walhalla író arra alapozták karrierjüket, hogy azelőtt ellopták a CP-t, mielőtt azt itthon a nagyközönség megismerhette volna. Szép volt fijjug!
[4] – Na, Móricka, milyen volt az iskola?
– Jó.
– Bővebben?
– Nem jó.
[5] Negyven évvel ezelőtt az oroszokra kentünk mindent, nyolcvannal ezelőtt trianonra, százhatvannal ezelőtt a Habsburgokra, háromszázhússzal korábban a törökre, azelőtt a tatárra, azelőtt a besenyőre – csak valahogy mi, magyarok nem tehetünk soha semmi bajunkról.
[6] Hogy miként számolnak el akkor a az utópia fantasztikus elemeivel, melyek kötelezően a jelen viszonyaiból, kötelezően a racionalitás eszközeivel vezetődnek le, tehát tudományos fantasztikusak [7], azt nem látom. Valószínűleg nem is igen akarják magyarázni ezt a döntést, hiszen hatalmuknál fogva megtehetik. Egy utópia nyilván nevezhető politológiai-szociológiai spekulációnak [8], de akkor például a Lakott szigetet miért nem nevezik annak, vagy a Jurassic Park-ot technológiai-szociológia-ekonómiai spekulációnak?
[7] Minden egyéb jelző nélkül mondom, fenti saját sci-fi definícióm a legrugalmasabb és legmegengedőbb. Nem mondom, hogy jó, irodalomtudományilag értelmezheto, vagy bármiféle esztétikai kapaszkodót tartalmazna, és biztosan nem tetszik neked: mindenkinek megvan a saját definíciója, mely leginkább arra jó, hogy a szeretett szövegeket belegyömöszölje, a nemszeretem dolgokat kirekessze; még csak nem is eredeti, orka sci-fin belül rétegzése ihlette, de azt gondolom, használható, ha bizonyos szövegeket meg akarunk különböztetni másoktól egy bizonyos szempont szerint, vagyis tudományos fantasztikumnak nevezhető a cucc vagy nem.
[8] A speculative fiction kifejezés kitalálóit és terjesztőit nem győzöm eleget átkozni. Egyrészt egszerűen sunnyogás, hogy a név körüli suskussal csempésszük be magunkat a főáramba valós teljesítmény helyett (OK, mondhatod, az irodalmi sznobizmussal szemben minden megengedett, mert a legmagasabb teljesítményt is szőnyeg alá söprik, ha rajta a sci-fi bélyeg, de ez így nem egészen igaz), másrészt átlátszóan hamis a név, hiszen minden fikció spekuláció, harmadrészt ezzel a rendkívüli teljesítménnyel, hogy sikerült megtartani az SF rövidítést, egyúttal sikerült elodázni a halott végső lebomlását, aminek rég meg kellett volna már történnie.
[9] Az amerikai marsutazás kulcsállomása volt a visszatérés a Holdra. Az Obama adminisztráció ezt (is) lefújta, mivel – ahogy most látom – az Államok lassacskán az izolacionizmus felé fordul. Az India alkirálya novellám (mely a Zsoldos zsűri szerint nem sci-fi, mert nincsen benne elég epika – tünet) legrosszabb olvasata válik valóra.
