Creative Commons

Valaki úgy tenyerelt a csengőre, mintha fizetnék érte.
........– Nyitom már! – üvöltötte Mond, és kérdőn nézett a fotelben trónoló tigriscsíkos GM kandúrra. – Fabius berúgott, Káin. Szar esténk lesz. – Felkászálódott a konzol mellől, és közben gondosan bezárta a hozzáféréseket. Csoszogva az előszobába ment, közben még kétszer és ismételten tökéletesen hatástalanul elüvöltötte a “Nyitom már!”-t, de az a valaki odakint nyilvánvalóan beleszeretett a csengőgombba. Vagy hozzágyógyult a keze, hogy sorvadna le vállból…!
........– Itt vagyok! – mondta utoljára, és teljesen fölöslegesen, amikor elérte az ajtót, és elfordította az ajtógombot. A folyosón nem a holtrészeg Fabius állt bizonytalanul, hanem Mond régi írókollégája, Han C. Drake, színjózanul, szögegyenesen – és halálsápadtan. – Szervusz, Han! Rég láttalak! Kerülj beljebb! – Mond félreállt a nyílásból.
........Drake nyugtalan pillantást vetett a válla fölött a liftek felé, majd valósággal beugrott az ajtón.
........– Szia, Allen! Kösz, hogy ajtót nyitottál!
........– Ennek a csengetésnek nem lehetett ellenállni… Csak előre! Kerülj beljebb, kérlek! ........Megkínálhatlak valamivel? Csak söröm van…
........– Nem… Kösz! Nem kell semmi. Leülnék… Leülhetek?
........Mond szó nélkül a kanapéra mutatott, a fotelhez ment, felnyalábolta a macskát, és a helyébe telepedve az ölébe fektette. Az állat hangosan dorombolni kezdett. Vadállatian sárga szemével kérdőn bámult a vendégre. Mint a gazdája:
........– Mi szél hozott, Han? Vagy tíz éve nem láttalak… De lehet, megvan tizenöt is… Mióta abbahagytam az írást…
........Drake egyetértően bólintott, de nem szólt.
........– Baj van? – folytatta Mond kissé kényszeredetten. – Ha megbocsátasz, olyan vagy, mint aki kísértett látott…
........– Rosszabb! Üldöznek.
........– Póker? – kérdezte együttérzőn Mond, bár sejtette, hogy kártyaadósságnál komolyabb az ügy. “Drake mindig jól megélt a modoros ostobaságaiból. Kábítószer lenne? Nem lehet. Drake még ahhoz is fantáziátlan… Valami nőügy.”
........– Fenét! A Hivatal!
........– Egy kis adócsalás miatt nem kellene így kikészülni…
........– Nem az adóhivatal, Allen! A Kreatív Ügyek Hivatala*!
........– Téged? Hiszen apostola voltál az egésznek! Az e-read mindenhatóságának prófétája…
........– Gúnyolódj csak! Tudom, hogy sohasem kedveltél…
........– Ez nem a megfelelő kifejezés kettőnk viszonyára… De különben is, tizenöt év óta az ilyesmi egyáltalán nem érdekel, és te most itt vagy nálam.
........– Igen! Mert te kiszálltál…
........– Te pedig benn maradtál. Azt hittem minden rendben van veled, szépen eléldegélsz a bitekből…
........– Minden megváltozott…
........– Minden? Én úgy látom, amióta a könyvnyomtatást sikeresen hazavágtátok, a jó öreg e-read él és virul és egyeduralkodik…
........– Hát ez az.
........– Nem értelek. Arról volt szó, hogy az e-read mindenkihez eljut, olcsón, kiadók, terjesztők, felesleges lenyúlások nélkül… ezrek helyett milliókhoz…
........– Hát ez az…
........– Lenyűgöző a szókincsed…
........– Al… De hát éppen ez az! Milliókhoz. Ha minden letöltés után csak egyetlen pennyt is kapok, az máris több, mint ami leesik a szaros nyomtatott példányok után. És nem nyúlja le a kiadó, a terjesztő…
........– Lassan időhurokba kerülünk, Han. Ugyanezt mondtam.
........– Mindenki így hitte…
........– Nem mindenki. Én nem.
........– Te valójában miért hagytad abba? – Drake felélénkült, valódi, leplezetlen kíváncsisággal bámulta Mondot.
........– Mert nem akartam, hogy pattanásos kamaszok csak úgy heccből ellopják az írásaimat, és csak úgy heccből megosztogassák egymás között… Abba sem mentem volna bele, hogy bizonyos százezer letöltés vagy letöltéstől függetlenül öt év után automatikusan Creative Commonssá váljanak.
........– Mindig azzal hencegtél, hogy nem pénzért írsz!
“Idejössz, halálsápadtan a félelemtől, és sértegetsz! Ez aztán jellemző, Han Drake!”
........– Ez elvi kérdés. Egyszerűen gyűlölöm, ha meglopnak, és akkoriban egy informatikus ismerősöm felvilágosított, hogy nincs feltörhetetlen kód. Főleg, ha nem is akarják feltörhetetlenné tenni. Az ember pedig olyan, mint Délkelet Ázsia városi makákói: a lopás kedvéért lop. Ergo, ha divatos író vagy, biztosan ellopnak, nem várják meg a Creative Commons határt. A divatos írót elvileg a letöltések teszik, amelyeket nem lehet elhazudni, mert a Kreatív ügyek Hivatalának szerverei szépen mutatják őket. Csakhogy – Mond belelendült, mintha régóta készült volna arra a szónoklatra –, ha ellopnak, egy idő után nem lesz több letöltés, a Kreatív Ügyek Hivatalának szerverei nem mutatnak semmi különbséget a művek között. Ergo, egy idő után nem lesznek divatos írók, ha viszont nem vagy divatos, a kutya se tölt le. Ez az egyenlő esélyek Szép Új Világa, és azok a bűbájos kamaszok végül találomra el is lopnak mindenkit. A letöltésekből így csak aprópénz jön, mivel pedig nincs előleg, mert nincsen kiadó, aki fogyástól függetlenül kifizetné, és filmjogok sincsenek, mert a filmesek szépen kivárják az öt évet és ingyen hozzájutnak a legjobb sztorikhoz is, végeredményben csak azért vertél be nyolcszázezer karakter, hogy magadat szórakoztasd. Márpedig én olvasóknak szerettem írni, és szerettem tudni, hogyan fogadnak az olvasók. Nos, arra esélyem sincs, mert a Kreatív Ügyek Hivatalának szerverei mindenkire egyformán pár tucat letöltést mutatnak, vagy egyformán milliókat, ha már eltelt az a bizonyos öt év, a decentralizált fájlmegosztó programok pedig ab ovo nem teszik lehetővé a forgalom követését. Megnézhetem még a recenziós tartalmakat, de annak a pár tucat hangoskodónak a véleménye, akik hajlandók azt megosztani vagy valamiféle frusztráltságból kényszeresen a kibertérbe üvöltik, sem nem mérvadó, sem nem megbízható… Megpróbáltam. Javasoltam nekik egy hardverkulcsos, kvázi feltörhetetlen megoldást… Egy reader, egy kulcs, csak adott eszközön olvasható enkripció. Nem kellett… Ergo, én abbahagytam az írást.
........– Szép szónoklat, Al. Akkoriban hallottuk egy párszor…
........– Gondolom. De azóta semmi sem változott… Vagyis valaminek meg kellett változnia, mert itt vagy…
........– A te forgatókönyved jött be, Al. Csak lassabban, mint ahogy te számítottad…
........– Nono! Én nem számítottam sehogy. Egy év, öt év, tizenöt év, tökéletesen mindegy. Azoknak a százezreknek, akiknek a nyomtatott könyvpiac adott munkát, csak a frusztrációval eltöltött évei nyúltak el… Ez volt a másik ok, amiért annyira elleneztem az e-read-et. Azt hiszem ezt is sikeresen teljesítettétek: a könyvszakma halott. – Gyanakodva a másikra nézett. – Ugye nem azért jöttél, hogy alapítsunk kiadót?
........– És ha azért jöttem?
........– Azt nem hinném el. Meg, az ilyesmi engem nem érdekel. Sok veszett ügyért kiálltam, de reménytelen dolgokért soha. A könyvszakmát feltámasztani reménytelen. Meghalt a teljes infrastruktúra, és tizenöt év alatt eltűnt a szakértelem, az olvasókat leszoktattátok a papírról, nem fognak visszaszokni…
........– Meg lehetne csinálni…
........– Biztosan. De nélkülem. Nekem semmi közöm többé a könyvek sötét oldalához. Egyszerű olvasó vagyok…
........– Gondolom te se fizetsz a letöltésekért!
........– Nono! Ne olyan harciasan. Húszezer kötetes a papíralapú könyvtáram, önmagában is elég lenne, de persze érdekel, hogy mit produkálnak a kortársak… Nem fizetek, de nem is lopok: kivárom az öt évet… Nekem nem sürgős, hogy azonnal elolvassak valamit. De te nem azért jöttél, hogy kiadót alapíts. Főleg, nem velem… Azt mondtad, üldöznek?
........– Nem azért jöttem – vallotta be Drake. – De amikor kimondtad, már tudtam, hogy ez a megoldás. Fel kell támasztani a papírt! De ahhoz írások kellenek! Vannak írásaid? Biztosan vannak…
........– Tizenöt éve nem írok, Han. Tudod jól.
........– Az ember nem hagyja abba, Al. Nem lehet. Írni kell…
........– Hát én abbahagytam. Kész.
........– Nem hiszem el…
........– Most meg is hazudtolsz… Ez kedves. Miért jöttél, Han?
........– Feltörték a gépemet, és elloptak egy csaknem kész regénykéziratot…
........– Ez szívás. De hát folyton közhírré teszed, hogy min dolgozol, és hol tartasz…w3 Nem értem, hogy ez miért olyan nagy baj – pénzt úgyse sokat látnál belőle.
........– Ellopták, befejezték és megosztották, és valami barmok írtak is róla.
........– Nem tetszett a kritika?
........– Ne gúnyolódj, kérlek! A Hivatal azzal vádol, hogy alternatív terjesztésbe fogtam…
........– És akkor mi van?
........– A büntetést úgy szabják ki, mintha a rendszer működne. Mintha százezer letöltés után kapnék jutalékot…
........– Ezer dollárt csak ki tudsz fizetni, Han!
........– Nem ezer dollár, Al! Nem egy penny a jutalék – egy dollár. A letöltések ára egy és egy negyed dollár. Huszonöt cent a Hivatalé, a többi az enyém… Ha commons lesz, százezer letöltés után kapok ezer dollárt.
........– Nahát! Tizenöt év alatt egészen megtollasodhattál, Han!
........– Ne gúnyolódj! Most mondtam, hogy a te forgatókönyved jött be. A commons pénz a biztos pénz. Nem tudok kifizetni százezer dollárt…
........– Vidd bíróság elé! Hiszen megloptak.
........– Ameddig a per tart, nem publikálhatok, nem kapom a commons pénzt. Veled ellentétben, én ebből éltem, Al. Nem értek máshoz… Momentán az ügyvédet se tudnám kifizetni… És hogy bizonyítsam, be, nem fogtam alternatív terjesztésbe?!
........– És ha nem fizetsz?
........– Egy év kényszermunka. Környezeti helyreállítás. És örökre eltiltanak a publikálástól, törlik a commons jogaimat is…
........– Kemény! És miért jöttél hozzám?
........– Ha tudnál segíteni…
........– Nincs százezer dollárom…
........– Mennyid van? – Drake túlságosan is mohón kérdezett. Mond gyanakodni kezdett.
........– Nincsenek tartalékaim. Pár ezer dollár. Szabadalmi royaltikból élek… De jelzálogot tudok szerezni a házra… Ha tudod garantálni a visszafizetést…
........– Nem kell, hogy miattam eladósodjál… – Drake csalódottnak látszott. – Alapítsunk mégis inkább kiadót! Papíron… Biztosan van amit kiadnál!
........– Egy kiadó nemigen segítene rajtad, Han. Mire abból pénz lesz, rég kátrányt vakarsz valahol, és ki is szabadulsz. Neked most kell pénz. Összedobhatjuk talán, régi kollégák… Pár kilót mindenki nélkülözhet… Igen! Ezt kell csinálni!
........– Hát… Nem is tudom. Voltam pár embernél… Nemigen akartak segíteni. Ha mégis lenne valami kéziratod…
........“Mit akar ez a kézirattal?”
........– Az mire lenne jó? Olyan hirtelen nem tudnék pénzt csinálni belőle, még ha lenne is pár letöltés…
........– Nem úgy gondoltam. Ha bemutatnám, hogy az enyém, letagadhatnám azt, amit elloptak… Mondhatnám, hogy az hamisítvány, hogy a tied az enyém. De senki sem akar kéziratot adni…
........– Han! Az antiplág programok egy pillanat alatt kiszúrnák, hogy nem te írtad… A mi stílusunk aztán különbözött, rendesen…
........– Gondoltam erre is! Három nap alatt átírnám… Nem is kellene sok. Öt-hatszázezer leütés…
........– Mondd csak, Han! Mit mond a törvény azokról, akik mások neve alatt publikálnak?
........– Nem tudom…
........– Dehogy nem! Hiszen én is tudom. Alternatív terjesztésnek számít, és ugyanannyi a büntetési tétele… Szerencsére nincs kéziratom, így nem emiatt kell, hogy visszautasítsalak! Han! Én nem írtam tizenöt éve egy sort sem! Legfeljebb kérvényeket… Nem segíthetek. Sajnálom. Így nem. De megszervezem a gyűjtést… Hidd el…!
........– Nem hiszem, hogy nincs kéziratod! – Drake arca lassan gyűlölködő maszkká torzult. – Az írást nem lehet abbahagyni! Belső kényszer. Írni muszáj! Kell… Én feljelentelek! Fel én! Alternatív terjesztésért! Együtt vakarjuk a kátrányt, ahogy mondtad! Mindig is gyűlöltél! Mindig!
Han C. Drake elrohant, az ajtó döngve csapódott be utána.
........– Még, hogy belső kényszer! Kínszenvedés… Az igen. – morogta utána Mond. – Hát ide jutottunk, Káin! Gyere, megkapod a vacsorádat, én meg lehúzok egy üveg sört… Vagy többet. Még szerencse, hogy ennek a szerencsétlennek nem kellett… Ma leisszuk magunkat, cicuka!
A padlóra huppantatta a macskát, és nyomában a felemelt farokkal masírozó miniatűr tigrissel, kicsoszogott a konyhába.

........– Nem egyszerű ez, cicuka! – Mond elgondolkodva bámult a sör vörös mélyére. – Lám, ezt a Drake-et megtörték. Provokatőr lett… Milyen kisstílű. Majdnem bedőltem… Amikor a kiadóval jött, majdnem bedőltem… Hiszen talán meg lehetne valósítani… Nem ördöngösség! Talán össze lehetne hozni egy csapatot, akik még emlékszenek, hogy kell könyvet csinálni. Szerezni könyvkötőgépet… Biztos marha olcsó… Kinyomtathatnánk itthon… Eh! Nem tudnánk eladni. Egy-huszonöt alatt semmiképpen… Éppen annyi a postaköltség… Pedig igaza volt ennek a szerencsétlennek! Van kéziratom. Vagy két tucat… Nem is tudom pontosan…
Belekortyolt a sörébe, az asztalra koppantotta, majd felállt, felnyúlt a konyhasziget tetejére, és némi tapogatózás után leemelt egy vastag, zöld műanyagborítós füzetet. A pultra dobta, tovább kotorászott. Végül az egyforma műanyagba kötött füzetek halomban álltak a vastag bükkfalapon.
........– Na tessék! Nincs több!
........Egymásra stócolta a füzeteteket, két oszlopot épített belőlük, majd megszámolta az a tornyok emeleteit.
........– Tessék: hatvankettő. Ez harminc kötet. Ha jól emlékszem, húsz regény, négy kötetnyi novella… Nem lehet abbahagyni az írást. Még ha fáj is. El kellene égetni az egészet, Káin! Még bajt hoznak rám. Ma egy provokátor, holnap egy házkutatás… Hogy bizonyítjuk akkor az ártatlanságunkat, cicuka? Ki hinné el, hogy nem alternatív terjesztésben mesterkedem? Harminc rendbeli… Egész hátralévő életemben kátrány vakarhatnék… Holnap kiviszem ezt az egészet a szeméttelepre… Vége. Most már tényleg abba kell hagyni…
........Visszament a söréhez, nehézkesen a székre zökkent, ajkához emelte a poharat, de mégsem ivott bele, ölébe ejtette a kezét és a füzetoszlopokra bámult.
........– Vajon tényleg abba tudom hagyni, Káin?

*: Orosz Péter utólagos engedélyével.