A hónap mottója

Saját gondolataink kifejezésének joga azonban csak akkor ér bármit is, ha képesek vagyunk arra, hogy saját gondolataink legyenek."
Eric Fromm

2007. augusztus 9., csütörtök

Mystery revealed!

Dear Watson,

Please stop searching the roots of the 16th of July's visitor-raid!
With bulldog like efforts and with my brilliant deductive method I solved the mystery.
That was the very day when my friend, Peter Orosz accidentally linked this blog into his nonsense automobile related web journal. Thus, the visitor-raid was caused rather by those unfortunate, curious techno-fetisists.
Well, this fact greatly demonstrates the quantitative difference of the fantastic and automobile interested populations.

SH

Az elfogulatlanságrul

Ebben az országban, ahol jelen miniszterelnök minden este Michael Jacksont megszégyenítő virtuóz orrplasztikai műtéten esik át, hogy szaglószervének az aznapi valótlanságok kiváltotta növekedését palástolják, és ebben a hazában, amelyet boldog emlékű Mátyás királyunk óta* a pártoskodás átka taszít egyre mélyebb vermekbe, szóval ezen az elátkozott vidéken mindig is divat volt a legpártosabb (legelfogultabb) egyéneknek és szervezeteknek (Igen! Mi ezt organizáció szintjén is tudjuk!) magukat notóriusan pártatlannak (elfogulatlannak) hirdetni. Történelmileg ez általában a haza (a nép, az istenadta!) érdekéről szóló pofátlan pofázások (sic!) leple alatt kivitelezett hazaárulásokban nyilvánult és nyilvánul meg. Kicsiben pedig keressen példát ki-ki maga.

Miért is mondom ezt?

Well. A Blast from the Past postra jött egy megjegyzés egy magát Raonnak nevező egyén (szervezet? :-) ) billentyűzetéről. Ez a megjegyzés önmagában azzal, hogy odakerült, és nem a Mercenaries posthoz, ahová tartalma szerint való, tehát nem kíván belefúlni, eltűnni az ottani megjegyzésözönbe, megjegyzésözönben, önmagában a helyével egy külön postot kíván. Ezen kívül oly jellemző és tanulságos tartalma is indokolja azt, hogy kiemelten itt, és ne a megjegyzésben válaszoljak rá. Jelen post második részében ez történik majd, mert először is állat-ánosságban írok pár keresetlen szót arról a fajta elfogulatlanságról, melyet a megjegyzés önmagának vindikál.

Az elfogulatlanság deklarálása használója számára több szempontból is előnyös.
Először is, az elfogulatlan nyilatkozót nem érheti támadás egyetlen részérdek (partus) felől sem, mivel az elfogulatlan vélemény per definitionem nem tükrözi egyoldalúan az ellentétes részérdek álláspontját. Elvileg persze lehet úgy igaza egy részérdeknek, hogy az megegyezik az elfogulatlan véleményező képviselte – egyelőre maradjunk ennyiben: abszolút - igazsággal, de a kishazában ennek valószínűsége a gyakorlatban inkább a nulla, mint az egy közelébe esik.
Másrészről bármilyen partus szereti magát szintén elfogulatlannak feltüntetni, tehát egy nem ellentétes részérdek által kinyilvánított elfogulatlan véleményt valóban elfogulatlannak tekinteni. A magyar gyakorlat természetesen arról szól, hogy ha az elfogulatlan vélemény a részérdek érdekeivel ellentétes igazságot hordoz, azt a partus automatikusan elfogultnak nyilvánítja.
A harmadik lehetőség tulajdonképpen a támadás, támadások: amikor az elfogulatlan véleményező álláspontjával valamennyi felet magára haragítja. Ezek a támadások azonban természetüknél fogva kioltják egymást, és egy ilyen, több részérdek részéről történő támadás inkább megerősíti a véleményező elfogulatlanságának mítoszát. A hazai gyakorlat természetesen általában a harmadik forgatókönyv szerint zajlik, és nem a támadások kioltása, hanem az elfogulatlan véleményező elhallgattatása történik meg.
A jelenség negyedik rétege szerint a véleményező elfogulatlanságának mítosza a támadások elmaradása, vagy a mindenoldalú támadás miatt a környezet – és a véleményező! - számára abszolútummá edződik. Az elfogulatlanság többé nem kérdőjelezhető meg.
Általában – emberek vagyunk, ez nemcsak magyar jelenség, irodalomkritikában lásd a Harold Bloomra vonatkozó postokat alább! – egy ötödik lépésben az elfogulatlan véleményezőnek a környezet – és önmaga – felől nemcsak a elfogulatlanság megkérdőjelezhetelensége, hanem az abszolút bölcsesség és csalhatatlanság is kijár.

Többször használtam a szót: mítosz. Nem véletlenül. Az elfogulatlanság ugyanis nem létezik, csak a mítosza. Nincs elfogulatlan ember, mert mindenki legalább egyetlenegy személy – saját maga irányában elfogult. Erre az alap-elfogultságra aztán rárakódnak a család, barátok, törzs, nép, szervezetek és különböző hamis tudatok iránti elfogultságok, melyekre Milne és Karinthy oly találóan a „Nyuszi rokonai, barátai és üzletfelei” szókapcsolattal utalt, és amelyeknek mély, evolúciósan gyökerezett biológiai/humánetológiai alapjai vannak. Azt már ne is vegyük figyelembe, hogy az elfogultság-mintázat az egyén élete során erőteljesen változhat, - még családi vonatkozásokban is!

A mítosz talán a liberális maszlag** elterjedésével erősödött meg, mindenesetre egy másik, háromszoros mítosz, a „szabadság, egyenlőség, testvériség” mítosza jócskán hozzájárulhatott a kialakulásához. A Voltaire nevében/szellemében hirdetett tétel, miszerint „Egyetlen szavával sem értek egyet, de az utolsó leheletemig küzdök, hogy kimondhassa azokat!” nagyon jól tükrözi ennek a mítosznak eredendően hamis és álságos voltát, bár a Kis Mókus legalább deklarálta, hogy nem pártatlan.

Néhány szót akkor saját elfogultságaimról
  1. Önmagammal szemben elfogult vagyok.
  2. Mivel egyetlen érdekcsoporthoz sem tartozom, baráti köröm szűk, és nem innen verbuválódott, pozitív és negatív elfogultságaim a fantasztikum szekértáborai felé pusztán egyéni értékrendemnek, ítéleteimnek, előítéleteimnek és érdekeimnek tudhatók be. Irodalmi ízlés itt szóba sem jöhet. Abban nincsenek elfogultságaim. Csak értékrendem. (Mely természetesen egyfajta elfogultság, de igyekszem minimumon tartani. :-) )
  3. Ettől kezdve pozitívan elfogult vagyok (a zsánert érintő összes dologban) azok irányában, akik az összetartást és a sokszínűséget képviselik, annak érdekében cselekednek és nyilvánulnak meg, függetlenül attól, hogy ez a viselkedés az ő valós vagy vélt érdekeik szolgálatában áll-e. Nem érdekel, ha egy kiadó vagy egy szerző nyilvánvalóan saját érdekeinek megfelelően tevékenykedik, nyilvánul meg – mindaddig amíg ez nem az egész rovására történik. A gyengébbek kedvéért, amikor a Justitiát tavaly oly bájosan kivétózták a Zsoldos díjból, az 1. és 2. pont miatt morgolódtam, és azért írtam a nyílt levelet (melyet önzőn és elfogultan úgy állítok be, hogy a fő impaktja volt a pontrendszerben és a zsűriben beállt pozitív változásnak) - a zsűri kompetenciáját és a Díjat soha meg nem kérdőjelezve. A díjátadás után pedig azért álltam ki a díj mellett, mert a 3. Pont szellemében az összetartás szimbólumának tekintem. Mint ahogy kikeltem a Nagate tavalyi kibannolása ellen is, ugyanezen okból. Nota bene, el kellene kezdeni felfogni, hogy a pozitívan elfogult ember negatív bírálatának valószínűleg nagy igazságtartalma van.
  4. Az előző pontból következően pedig negatívan elfogult vagyok mindenkivel szemben, aki a széthúzás és a monopolizálás érdekében tevékenykedik. A gyengébbek kedvéért: ezért emeltem és emelek szót a Delta Vision csoport köré szerveződött baráti társaság húzásai ellenében, ezért álltam ki a Díjat – bevallottan – negatív elfogultsággal támadó esszével szemben. Viszont – értelemszerűen - a negatív elfogultságaim „áldozatai” se legyenek a részemről őket vagy műveiket ért pozitív vélemények miatt nyugodtak. A negatív elfogultság pozitív felhangjaiban sohasem szabad megbízni. :-)

Mindezek tanulsága csupán annyi, hogy ha mindenki nyíltan felvállalja önmaga és csakis önmaga érdekeit és elfogultságait, és senki sem akar a közérdek és az elfogulatlanság ragyogó mezében tündökölni (Én sem. Tisztázzuk, bármilyen felszólalás részemről a monopolisztikus húzások ellen pusztán önvédelem. Valójában csak önigazolás szintjén érdekel, hogy ugyanaz a kör másokkal is ugyanezt műveli. Mindenki képes kell, hogy védje magát.), kissé tisztább lesz a közélet.

Természetesen az irányomban erősen negatívan elfogult egyének és szervezetek igyekeznek saját elfogultságaimat úgy beállítani, hogy
  1. Megsértődtem, mert Kleinheincz Csilla (Hanna) a Delta Vision szerkesztőjeként elutasította a Diagnózis közlését.
  2. Megsértődtem Rorimack ún. kritikája miatt.
  3. A nyílt levelet azért írtam, hogy a zsűri döntését irányomban pozitívan befolyásoljam.
  4. Azért keltem ki Rorimack anti-Zsoldos-díj esszéje ellen, mert végül nekem ítélték a díjat.
  5. Mindezek tetszőleges arányú kombinációja.

A történeti hűség kedvéért, és mert a köznek az ő memóriája rövid:
  1. Ez nem igaz. Ilyesmi miatt nem sértődöm meg. Kiadói ízlések, politikák és pofonok különböznek. Soha a Diagnózis elutasítását nevesítve fel nem hoztam (biza még az utószóban sem!), ezt a bennfentes információt Csilla játszotta ki, mint ultima ratiót abban a „vitában”, mely az általa az Agenda kiadó létrejötte körül kerített negatív kampány szóvá tétele (It was me!) miatt a Solárián robbant ki. (Mely lépést más társaságban előre borítékoltam. :-) )
  2. Természetesen mindenkinek joga van megsértődni egy főtömegében igaztalan hecckampány ellenében. Aki nem sértődik meg, az nem római jellem - az birka. :-)
  3. Hosszú életem magyarországi tapasztalatai szerint, ha valaki ilyen helyzetben a döntéshozók/döntési mechanizmusok ellenében szót emel, az a döntéshozók részéről általában inkább rossz pontra – negatív előítéletre – számíthat.
  4. Ha a látszólag csupán az esélyeket latolgató esszé ellenében a díj kiosztása előtt szólok, akkor természetesen a zsűrinek nyalás, a döntés befolyásolásának vádja ér. Még egyszer: utólag szóltam. Az utólagos nyalásnak viszont nem sok értelmét látom.

* Az azt megelőző korszakot jóindulatúan tekintsük az elfogulatlanság mítoszteremtésében a feudális anarchia jótékony ködébe burkolózó kezdeti próbálkozásnak.
** Datura stramonium – Csattanó maszlag. Idegbénulást okozó mérgező növény.

Mindezek fényében nézzük Raon megjegyzését!

Raon said...

Valószínűleg nehezen lesz hihető, hogy engem a vita azon része nem érdekel, hogy kinek van igaza és miért

Itt bizony deklarálódott, hogy egy hűvös és elfogulatlan szemlélővel álunk szemben. Akinek elfogulatlanságát, de legfőképpen őszinte szándékát azonnal agyonvágja a mondat második fele, miszerint:

Raon said...

- véleményem természetesen lenne, de nem hinném, hogy azzal előbbre jutnál.

A jószándékom és/vagy szellemi képességeim ilyentén megkérdőjelezése a kommentek moderálására vonatkozó előző bekezdéssel (analízist lásd később) együtt persze erősen megkérdőjelezi az elfogulatlanságot is. Természetesen legyünk nyugodtak, a (magán/csoport)vélemény vastagon el fog hangzani – elfogulatlan álláspontnak álcázva. Mely álláspont a következő

Raon said...

Ha kicsit el tudsz vonatkoztatni attól, hogy épp a te műved kapcsán alakult ki ez a vita, a jelenséget vizsgálva (és más hasonló jelenségekkel összehasonlítva) azt kellene kapjad, hogy a hazai fantasy/sf pocsolyában van két, egymástól jól elkülöníthető ízlésvilággal rendelkező tábor.

Az egyik tábor azt mondja, minden mű érték, keressük benne a jót, persze, hogy lehetnek hibák, de nem baj, biztassuk csak az írót, majd legközelebb bizonyíthat.
A másik tábor azt mondja, az, hogy valaki nyomtatásban megjelenhet, régen érték volt, ma már nem az. Az, hogy egy nagyközönség elé tárt mű régen kultúr-értékhordozó volt, ma már nem egyértelmű. Ez a tábor azt vallja, hogy az írást nem kell túlmisztifikálni, ugyanolyan szakma, mint bármi más, amit lehet rosszul és jól csinálni.
Ahogy a mai üzleti életben/kereskedelemben bármilyen rossz minőségű termék ellen ki lehet kelni, úgy bizony miért ne lehetne kikelni a vásárló által rossznak minősített írások/regények ellen is? Annyi rossz dolog van a világban, senkinek nem hiányzik, hogy az elvben értékőrzőnek tekinthető írás is felhíguljon...

Well, well, well! Ugye milyen elfogulatlan. Ténymegállapító. Bölcs tanáccsal. Csakhogy. Kaparjuk meg egy kicsit ezt az igaznak tűnő állításhalmazt! Legelőször is mindjárt két óriási csúsztatás:
  1. A fantasztikum táborai NEM az ízlések különbözősége mentén tagolódnak. A szekértáborok (néha öröklött!) barátságok/ellenségeskedések/sértődések és/vagy kiadói érdekek mentén álltak/állnak föl. Továbbá NEM két tábor, hanem jóval több létezik, melyeknek irodalmi ízlése és felfogása bizony nagyon sokszor átfedő. Ezeket letagadni csak annak érdeke, akinek a jelenlegi megosztottság valamilyen hasznát szolgálja.
  2. Már a következő bekezdések sem az irodalmi ízlésről, hanem egyfajta haszonelvű, piaci szemléletről szólnak. A piacot elárasztó rengeteg szemét éppen ennek a szempontnak az eluralkodásából keletkezett/keletkezik: tehetségtelen grafománok hada hiszi és sok vállalkozás, köztük tehetséges íróké (money talks), hiteti el velük ezt a mítoszt, és azt, hogy az írás tanítható, tanulható. Természetesen ez a szemlélet látszólag jogcímet ad arra, hogy az ezt valló „másik tábor” eldöntse, ki „csinálja rosszul és jól” az írást, és arra is, hogy az elsőként deklarált tábor ízlését negatívan minősítse, és a piaci szemlélet vallóinak ízlését a másik fölé emelje.

A létező átfedések demonstrálására idézhetnék a Solaria fórumain elhangzott pozitív ízlésbeli véleményeket a Justitiáról a „magas ízlésű” másik tábor tagjaitól – azokból az időkből, mielőtt valamiképpen össze nem különböztünk a Delta Vision tisztelt szerkesztőnőjével és barátaival (Nem érdekes, hogy e „másik tábor” kizárólag ezekből a személyekből áll, az „első tábor” pedig mindazokból, akik nem hozzájuk tartoznak – a csendes többségből?). Attól kezdve én nem tudok írni, és a Justitiáról elhangzott pozitív véleményeket is borítsa feledés. Így megy ez!

Az, hogy valaki az említett piaci szemlélettel elolvasta, vagy, horribile dictu, mások által félig vagy egészen megemésztve és visszaböfögve megismerte és magáévá tette O.S. Card vagy Stephen King írásoktató könyveit, melyeknek posztulátumait maguk a szerzők sem tartják be, nem jogosíthatja fel az illetőt effajta ítéletek kizárólagos érvényűvé tételére. Nem ártana megismerni e tárgyban Vonnegut írástanításról alkotott véleményét. A néhai Kurt ugyanis maga is oktatott ilyesmit. Pusztán pénzért, mint a fentebb említett írók.

Magam részéről, mint író, kikérem magamnak, hogy az írást bárki is szakmának tekintse, és innentől nem fogadom el a hamis posztulátumból fakadó hamis és megkérdőjelezhető értékítéletet - és ítélőket. Az íráshoz tehetség kell (Függetlenül attól, hogy mások szerint nekem van vagy nincs. Elfogult véleményem szerint van. :-) ), és ez nem mítosz, hanem súlyos valóság. Máskülönben a kontinentális talapzat már megsüllyedt volna a mindenki által előállítható remekművek halmozódó súlya alatt.

Az irodalomban egyetlen értékmérő az olvasó: a kortársak azonnali és megbízhatatlan (mert mint láthatjuk, személyes elfogultságokkal terhelt), és az utókor tartósabb, megbízhatóbb értékítélete. Ezt az értékítéletet lehetetleníti el az a fajta szintén kissé haszonelvű hozzáállás, miszerint egy rossz vélemény miatt, különösen, ha az „elfogulatlan”, „megbízható” – baráti – forrásból származik, „már el sem olvasom” a művet, de még a más szemléletet tükröző véleményeket, kritikákat sem. (Azt már ne is minősítsem, hogy valaki a szerző rovására a kritika írójával összekacsingatva mulatozik – anélkül, hogy magát a művet olvasta volna!)

Ez a hozzáállás nem több felszínes, rest és ostoba előítéletnél, különösen azért, mert a magyar fantasztikumban a szekértáborok miatt nem létezik kiegyensúlyozott kritika. Rest és ostoba, mert aki előbbre valóbbnak tartja más ízlését és ítéletét a magáénál, az rest és ostoba. Ezen hozzáállás vallói a szekértáborok fennállásának valódi, fanatikus, így megingathatatlan támogatói. A nyáj. Mely a ti esetetekben valamilyen, általam ismeretlen okból kifolyólag még meglehetősen militáns is.

Ízlések és pofonok különböznek (öncenzúra), de senki, soha (na jó, diktatúrában persze igen) sem jelentheti ki a maga ízléséről, hogy az a magasabb szintű, és különösen nem oktrojálhatja azt az egész olvasótáborra. Ennek ideje – nagyon remélem – a bolsevizmussal együtt lejárt, és nagyon visszásan hat, ha pontosan a liberális szemléletűnek tűnő „másik tábor” próbálja ezt meg.

A magam részéről minden effajta monopolizálás ellen az „utolsó leheletemig” küzdeni fogok. Bevallom, két kötet olvasása után a Mysterious Universe nem bizonyult az én világomnak, de elutasítom (főként a rajongók nevében), hogy az egyoldalúan elfogult negatív értékítéletek miatt esetleg ne legyen bárkinek lehetősége olvasni újabb műveket az MU szerzőitől. Előfordulhat ugyanis, hogy az ízlésbeli monopolizálás végül piaci monopolizáláshoz vezet.

Nos, a fentebb elemzett két alapvető csúsztatás, főként azután, hogy a szerzője nyíltan (lásd következő idézet) vagy burkoltan a „másik tábor” szemléletét vallja magáénak/a „másik tábor”-ba tartozónak vallja magát, alapvetően megkérdőjelezi az írás egészének elfogulatlanságát.

Raon said...

Ha Rori írónak szánt építő kritikaként írta volna,

Erre ugyan még visszatérek, de attól kezdve, hogy valaki Rorimackot „Rori”-nak becézi, mindennek nevezhető csak elfogulatlannak nem.

Mindezek fényében olvasd a további megjegyzés részleteket és a válaszokat is!

Raon said...

És innentől az általad képviselt álláspont csapdája a következő. Ha a visszajelzéseket támadásnak fogod fel, és védekezni kezdesz, nem fog eljutni hozzád a visszajelzés azon része, amivel kezdhetnél is valamit.

Ezt honnan az afszból tudod, „édes fiam?”. :-) Olyat állítasz, amely még a puszta feltevésnél is súlytalanabb. Nagyon hálás vagyok Rorimacknak, hogy olyan elírásokat fedezett fel, melyek tíz szempár figyelmét kerülték el, hasznos lesz a második kiadásnál. Azonban, már bocsáss meg, hogy vehetném komolyan figyelembe azt a könyvről szóló kritikát mely így kezdődik:

“Az íróval, mint jelenséggel, már a regény megjelenése előtt találkoztam egy másik fórumon.”

a mottók létének megkérdőjelezésével folytatódik és a vélt negatívumok oldalakon át húzódó taglalásán át oda konkludál, hogy:

“Érdekes, hogy a történetben még e nyakatekertség, és a dróton rángatott szereplők ellenére is van annyi szufla, hogy az olvasót magával ragadja az utolsó oldalig.”

Valóban érdekes.

A kritika három esetben teszi komolytalanná magát:
egyoldalúan (pozitív és negatív) elfogult,
alaptalan/hazug,
önellentmondásokat hordoz.

Raon said...

A már említett két ízlésvilágban gondolkozva az elsőbe tartozó alkotók a tapasztalatok szerint sokkal fontosabbnak tartják saját magukat annál, amit alkotnak. Az írás az ő "gyermekük", a "részük", ami szent és sérthetetlen.

Barátom, aki nem tekinti a saját munkáját szentnek, az egyszerűen hülye. Ez minden szakmára és mesterségre, bármilyen emberi teljesítményre igaz. Az írás többnyire egyéni teljesítmény, a szöveg nem szabad préda, amelybe mindenki beleugathat. Azt kollektív írásnak nevezik, és egy egészen más módszer. Ha valaki meg tudja írni jobban, írja meg! Az író úgy tudja, és kész. Tanácsokat természetesen elfogadhat és fogadjon is el, és is elfogadtam jó párat, ha azok jó tanácsok. De a szöveg integritását ilyesmi nem zavarhatja. A Terra szerzőitől megtudható, hogy mire is gondolok.

A szervezéselméletben van egy kifejezés a feladat rosszul végrehajtására: „Hóember technika”. Amikor a kisgyerekek hóembert építenek, mindenki a hasát csinálja, és az eredmény legjobb esetben egy szörnyeteg vagy három mozdíthatatlan óriás hógömböc – de mindenképpen összeveszés. Írni így nem lehet.

Másrészről azok az irodalmi szörnyetegek, melyek a piac igényeinek, követelményeinek, kiadók marketingstratégiáinak figyelembevételével jöttek létre, ritkán hordoznak bármiféle értéket. Lásd franchise fantasy és sci-fi. Ha ez az a minőség, ízlés, mely mellett kiállsz, megint csak újabb indok, hogy ne értsek veled, veletek egyet.

Raon said...

A kettes csoporthoz tartozó emberek ezt nevezik túlmisztifikálásnak, szerintük felesleges ez a fajta primitív/áhítatos tisztelet, bármilyen írás csak árucikk, amiért a vásárló x forintot fizet, és ez feljogosítja arra, hogy azt kezdjen vele, amit akar, úgy véleményezze, ahogy neki tetszik.

Már megbocsáss, de összemosod itt a kritikát az olvasói értékítélettel. Ha egy tendenciózus kritika miatt a felszínes olvasó nem veszi meg a könyvet, ez utóbbi nem jön létre, ráadásul az általad magasztalt piaci szempontok is egészen sérülnek.

Raon said...

Azért írtam, hogy az álláspontod tucatálláspont, kedves Balfrász, mert a tapasztalatok szerint az egyes csoportba tartozó alkotók legtöbbje alkotói önérzetében sértve ugyanúgy reagál. Komolyan, mintha pavlovi reflexről lenne szó.

Megint egy alaptalan általánosítás. Hamis posztulátumokon, hamis konklúzióval.
Azért funny ez a „tucatálláspont”, mert amikor a Roham magazinban, tehát a „fentebb stíl” Top Gunjában megjelent egyik novella néhány gyengéjét e hasábokon meg találtam nevezni, az író hasonló érzékenységgel reagált. Másrészről, és itt megint a Terra szerzői tudnak nyilatkozni, akik szerintem az „első táborba” tartoznak, bár ez engem nem érdekel, bizony a szerkesztés során nem a te pavlovi reflexed szerint reagálnak.

Raon said...

Neked nem kellemetlen, hogy te, mint egy ember, aki egyszeri, megismételhetetlen kísérlete a természetnek, éppúgy reagálsz egy bizonyos dologra, mint előtted sokan mások?

Én nem vagyok ilyen nagyképű. Csoportállat vagyok, és erre még büszke is. Miként a te csapatod is más, de létező reflexek szerint mozdul. Persze, minden vonalon tagadjátok a táborotok létezését, de hát a tények (impresszum) és a pavlovi reflexek (kritika és egyéb hozzászólások mondjuk az rpg.hu-n) makacs dolgok.

Raon said...

Persze ez alól is létezhet kényelmes kibúvó - mondjuk az értékrend. Hisz mondhatnád, ez azért van, mert van itt egy egyértelmű értékrend, ami sok emberben ugyanúgy nyilvánul meg.

Nos, innentől mondhatom azt, hogy te döntesz. Én a magam oldaláról kénytelen vagyok párhuzamot vonni azzal, ahogy a mai világban a buta marketinggel megvezetik a tömegeket: típushatásra típusreakció. Feltételezem, hogy íróként ez a jelenség neked sem szimpatikus, és neked is megvan a véleményed arról, ez honnantól gagyi.

Bevallom, itt nem tudlak követni. Azt akarod sugalmazni, hogy én mások értékrendje, érdekei szerint gondolkodnék? Vagy, hogy létezik egy anti-Delta Vision marketingkampány, amelyet magamévá tettem, vagy az tett magáévá?

Ami a valóságban létezik, hogy durva támadások érnek minden olyan művet és szerzőt, melyek nem abba az érdekcsoportba tartoznak, legfeljebb azokat a kívülállókat kímélik, akik kijátszhatók ebben a soktáboros, sokszereplős játékban a megtámadottak ellen.

Raon said...

A jelenség, amit támadásnak veszel, azért létezik, mert sok ember szerint a reakciód típusreakció, egy megvezetett ember reakciója, ami szerintük gagyi.

A baj, hogy ez megint egyoldalú körbeforgó definícó. Ti megmondjátok, hogy mi a gagyi és kész. És mivel ti, a „fentebb stíl” mondja, hogy gagyi, hát úgy van. A másik dolog, hogy az a „sok ember”, az bizony mind egy brancsból van, és a másik „sok ember”, akik ugyan nem ilyen jól szervezettek, militánsak és mindekképpen visszafogottabbak, esetleg másképpen gondolják.

És olyan boldog lennék, ha az engem ért kirohanások ezt és csupán ezt vetnék a szememre. De mindez ott és akkor nem hangzott el. Sohasem.

Raon said...

És innentől nincs tábor, baráti banda, network-szekta, ami csak az alkalomra vár, hogy valakinek jól odasózhasson - egy jelenség van, ami a legkülönfélébb emberekből váltja ki ugyanazt a hatást.

Ez megint csak egy, a tényekkel köszönő viszonyban sem lévő állítás. Egy ideje már tudom, hogy magamnak kerestem a bajt, amikor néhány dolgot szóvá tettem. Ez hát a jelenség. Ami valóban létezik. Csak azt felejted el nagyvonalúan, hogy a jelenséget minden esetben a nem létező, de nagyon is kézzel fogható “tábor, baráti banda, network-szekta” - a legkülönfélébb, de valahogy egyetlen körbe tartozó emberek - támadása váltotta ki. Nálam és másoknál is.

Raon said...

Pár szó a hogyanról - hisz az alkotói önérzetében sértett íróknak az szokott a másik gondja lenni, hogy a kritika indokolatlanul személyeskedő jellegű.

Ha így látod, valószínűleg nem tévedsz. Egyrészt a kritika ilyen. Be lehet csomagolni mézes-mázos köntösbe, de ettől az információtartalma nem változik, maximum a célszemély nem fogja olyan rosszul érezni magát tőle.

Újabb édes tévedés. A kritika nem ilyen. LN Peters az ilyesfajta kritikát pamfletnek nevezte, én nem megyek el ilyen messzire, magam részéről mindenestre négyes besorolású, tehát értéktelen kritikának fogom fel az ilyesmit. A kritika legfőbb követelménye a maximális objektivitás, nota bene, nem az elfogulatlanság.

Raon said...

Ha valakinek fontos, hogy a munkájával kapcsolatban jó visszajelzéseket kapjon (és lássuk be, a legtöbb író ilyen), netán még körbe is barikádozta magát a téveszméivel, akkor nem egyszerű feladat megszólítani.

Ezt a mondatot nem tudom értelmezni. Ha valakinek fontos, az nem barrikádoz***. Aki meg barrikádoz, annak nem fontos.
A magam részéről fontos a visszajelzés, de a negatívumot csak baráttól fogadom el. Mert ha egy pozitív irányban elfogult ember mond negatív véleményt, akkor ott valóban nem stimmel valami. A negatív elfogultságú ember a negatív értékítélete viszont egészen bizonytalan értékű.
Hasonlóan, pozitív véleményt baráttól nem fogadok el, illetve ignorálom, viszont ugyanez áll az ellenségre is. Nehéz ügy.

Raon said...

Az egy jól hangzó üres frázis, hogy az írók értelmes emberek, és nyitottak az értelmes gondolatokra. Persze, ez úgy van egészen addig, amíg ezek a gondolatok nem érintik, mert akkor belép az ego, ami marhanagy (ez az ego nem feltétlenül pejoratív jelző: minél jobb író valaki, annál inkább megvan neki).

Hajlamos lennék egyetérteni, a második felével mindenképpen, sajnos, de az első általánosítással azért óvatosan éljünk! Én nem vagyok értelmes ember, ezt mindenki tudja, de bizony, aki mondjuk - menjünk jó messzire, és maradjunk az élőknél - Neil Gaimant, vagy Card-ot nem tartja értelmes embernek, az talán téved.

Raon said...

Szóval ezt a falat a tapasztalatok szerint szép szavakkal, józan érvekkel áttörni jószerivel lehetetlen - ha lehetne, valószínűleg nem lett volna ilyen az ominózus írás. Mert bárki bárkit mond, minden ilyen író esetében elhangzott már legalább egyszer az a kritika, amit megfogadva előrébb tudott volna lépni - csak az emberek többsége a neki nem tetsző kritikákkal nem szeret foglalkozni, és inkább abba fektetnek energiát, hogy az amúgy betalált kifogásokat támadásnak állítsa be, és a saját értékrendje szerint saját magának megmagyarázza. Magyarán: egyszerűbb, ha lepattan róla, és akkor nincs vele gond.

Már megint Mosó Masa összemosodájánál tartunk. A ti kedves körötök nálam legalábbis sohasem próbált semmin józan érvekkel áttörni. Rorimack „kritikája” egyszer csak megjelent. Mint ahogy minden egyéb esetben is. És megint olyan általánosítás, melyet a vulgárpszichológián túl semmiféle bizonyító erejű tény nem támogat.

Raon said...

Innentől a jelenség egyértelmű: ha valaki azt szeretné, hogy eljusson hozzád a kritika érdemi része, egyszerűbb, ha így kezd hozzá. A módszernek természetesen vannak hátrányai, és akár erkölcsileg is kifogásolható lenne, de minek? Ez egy ilyen világ, ilyen szabályokkal... így az efféle kritikák alapvetően nem az író, hanem a vásárló érdekeit nézik.

Már megbocsáss, a lófaszt nézik! Ne takargatsd nekem a kiadói érdekeiteket a vásárlói érdekekkel! Igen sok vásárlónak tetszett a regény, ők bizonyára gyengeelméjűek, de mindenképpen saját érdekeik ellen cselekedtek szegények, amikor megvették a könyvet.
Kért valaki titeket az olvasók közül az érdekei védelmére, kedves Raon? Mert én, mint olvasó, nem, és nem is igen ismerek ilyet.

Ami egyértelmű, hogy minden más kiadónál eladott könyv a Delta Vision és a Cherubion etc. kiadó köteteitől von el vásárlóerőt. Ez a hazai szánalmas piacot és vásárlóerőt tekintve tény. És ettől kezdve a Delta Vision kiadónak elemi piaci érdeke, hogy minden más, nem az érdekcsoportjába tartozó kiadó köteteit negatív színben tüntesse fel, minden elérhető fórumon, megakadályozza annak megvásárlását. És megvan hozzá a "Békehadtest", mely ezt minden elérhető fórumon meg is valósítja.

Ami egyértelmű, hogy valakihez „eljutni” úgy, hogy előbb a fejét a sárba nyomjuk, nem civilizált, hanem talán mongol tatár módszer. Köszönöm, de így ne jussatok el hozzám!

Raon said...

Megjegyzem, ez a fajta kritika csak az egyes csoportba tartozó íróknak jelent gondot, a kettes csoport elveit követőknél nem. Azok, akik fontosabbnak tartják a minőséget a szerző lelkivilágánál, képesek "benyelni" az efféle kritikákat, és nem megértődnek rajta, hanem levonják belőle a megfelelő következtetéseket. Ez amúgy egyfajt szellemi kihívás is, mert nem olyan könnyű jól csinálni.
A másik, amiért ők talán jogosabban tarthatják jobbnak az álláspontjukat, az az, hogy ha a számokat nézzük, a kettes csoport alkotói nyilvánvalóan nyitottabbak az olvasói visszajelzésekre, mint az egyeseké. Ha valaki több emberrel akarja elfogadtatni az írását, annak meg kell fizetni az árát. Ez az ár pedig az, hogy az írás nem gyermek, hanem produkció a nagyérdemű előtt - és egy ilyenre sosem lehet eleget készülni, ezen valamit mindig lehet javítani. Ez pedig a maga hatékonyságában csak úgy megy, ha nem szeretünk bele minden szóba. Ez minden író életében evolúciós lépcső, amin jobb mielőbb túlesni.

A „csoportanalízisre” adott választ lásd feljebb! Ami pedig a „kettes csoportba tartozó írók” kritikaelviselését illeti, vannak adataim, melyeket nem tartok etikusnak itt nyilvánosságra hozni, de máskülönben is, előfordult-e túlságosan sűrűn az ún. „kettes csoportba tartozó írók” esetében, hogy valaki nem a brancson belüli magasztaló ömlengéseken kívül egyéb elemzést is kapott? Mert az biza ritka, mint a fehér holló. Ez a folytonos tautológikus minőségmeghatározás nem vezet sehová: azt mondod a barátodra, hogy jó és ő jó mert te azt mondod rá.
Az a gyakorlat, hogy a kiírt novellapályázat tizenkét helye közül nyolc bizonyítottan brancsba való íróhoz került (novelláját esetleg a kiíró íróiskolája csiszolgatta), bizony nem az elfogulatlanságról és a pártatlan megméretetésről szól.

Raon said...

Ha Rori írónak szánt építő kritikaként írta volna, és nem az olvasóknak szánt tájékoztatásra, valószínűleg ő sem így fogalmazza meg, de a ténytartalma ettől függetlenül semmit nem változott volna.
Ez neked tényleg annyit számít? Az, hogy hogy mondanak valamit, fontosabb annál, hogy mit mondanak?

Kis fejetekbe nem fér be, hogy nem az érdekel, hogy hogyan mondta, hanem hogy milyen szándékkal. Negatív elfogultság eredményezte negatív kritika egyszerűen nem megbízható. Lásd feljebb! Annak örülök, hogy te is elismered, hogy építő szándéknak nyoma sincs az ún. „kritikában”. Ez az ún. „eljutást” az íróhoz egészem más dimenzióba emeli. A tájékoztatást értékéről pedig az előbb beszéltem.

Raon said...

És hogy az a regény rossz-e? Én Rori kritikája után beleolvastam a műbe, és a stílus alapján úgy döntöttem, nem áldozok rá pénzt, mert pár oldal elolvasása után is találtam olyan részeket, amelyekben egyetértettem a kritikában foglaltakkal, a többit meg a kritka érvei alapján el lehetett hinni.

Ez itt a te egyéni értékítéleted, amit tiszteltben tartok.

A magam részéről könyvbe soha „bele nem olvasok”, és könyvet abba nem hagyok. De hát különbözőek vagyunk.

Raon said...

És még egy dolog, amin szerintem elcsúszik itt az erkölcsi fölényed. Azok, akikre te most "fújsz", tökéletesen átlátják az álláspontodat, és ennek tudatában írnak neked dolgokat. Valaki jobban kifejti, valakinél nem árt, ha ismered az embert is, úgy jobban érted, mivel mit akart mondani... a lényeg, hogy ők a jelek szerint látják az álláspontodat.

Kérdés: te ugyanígy látod az övékét, és ennek tudatában mondod, amit mondasz?

Nem tudom, hogy miképpen csúszik el az én nem létező erkölcsi fölényem azon, hogy azt én is jól tudom, tökéletesen átlátjátok az álláspontomat – és nem tetszik, tehát harcoltok ellene nemes, de főleg nemtelen eszközökkel.
Sajnos én is vélem, hogy tökéletesen átlátom a ti álláspontotokat, és ez szomorúsággal tölt el. Mert sajnos hajlamos vagyok hinni abban, hogy végül a ti álláspontotok győzedelmeskedik, és monopolizálódik az, amit képviseltek, és akkor szomorú évtizedek köszöntenek a magyar fantasztikumra.

És egy kis sercli, szövegkörnyezetből egészen kiragadva.

Raon said...

Először is, örülök, hogy a blogodon immáron kommentelni is lehet - igen, emlékszek egy korábbi "üzengetős" bejegyzésedre, akkor még erősen reszketett a moderátor keze.

Kedves Mosó Masa!
Ezen a blogon sohasem folyt moderálás, mindössze kezdő bloggoló koromban történt, hogy egyáltalán nem lehetett kommentezni, mivel bekapcsolva hagytam egy tiltógombot. A bujtatott rágalmazást ezúton köszönöm.

Raon said...

Egy dologra szeretném felhívni a figyelmed. Amit te itt módszeres lejáratásnak élsz meg, meg folyamatos támadásnak, az nem feltétlenül neked szól, hanem az álláspontodnak, amit képviselsz. És sajnos ez az, ami tizenkettő egy tucat, és ezért tapasztalod azt a jelenséget, hogy itt egy "nagyobb baráti társaság összeesküdött volna ellened".

Nincs kétségem, hogy mindenki ellen, aki ezt az ún. álláspontot képviseli.

Mely álláspont, tisztázzuk még egyszer, nem irodalmi, mert azt illetően egyetlen egyszer sem bocsátkoztam veletek vitába, tehát azt nem is ismerhetitek, hanem azon tény felemlegetése részemről, részünkről, hogy egy bizonyos érdekcsoport nemes, de többnyire nemtelen eszközökkel monopolizáni kívánja a magyar fantasztikumot.

Nincs különbség az álláspont és képviselője ellen folytatott irtóhadjáratnak, már megbocsáss! Különösen, hogy a bájos Rorimack és rajongótábora igenis deklaráltan (lásd Solaria fórum) személyes lejáratókampányokat folytat ellenem. Nem kell mosdatni a szerecsenyt, bár látom már, hogy a jelenség és álláspont kulcsszavak használata sok nincknév alatt kezd általánossá válni a ti oldalatokon.

Raon said...

Figyeld meg, hogy az általad hiányolt segítő szándék jelen van, csak nem feltétlenül abban a formában, ahogy az neked tetszik.

Tanmese, egészen kis gyermekeknek. Eccer volt egy szegény favágó. Ez a favágó eccer talált az erdőben egy árva medvebocsot. Felnevelte. Hatalmas medve lett belőle. A medve nagyon szerette az embert, mindenhová elkísérte. Eccer a favágó déltájban elszenderedett. Légy szállt az arcára. A medve látta, hogy a szeretett embert zavarja a légy, hát agyoncsapta. Az ember arcán. Ennyit a segítő szándékról, melyet, már megbocsáss nem kértem.

De ez esetben otromba, de jó szándékról szó sincsen. Egyszerű, kétkezi, zsigeri gyűlöletről van szó. Deklaráltan, barátom. Írásban, nyílt fórumon deklaráltan.

Írtam ismertetést két nálatok megjelent kötetről. Nem úgy kezdődött egyik sem, mint Rorimack ún. kritikája.

Pedig tényleg, mindkét szerző, mint jelenség jelen van a fórumokon. :-)

És hidd el, mind a Nagatéban, mind a Város két fül közöttben szóvá tehettem volna kábé hússzor annyi hibát, mint amennyit megtettem. És nem azért nem tettem, mert féltem a bosszútoktól, hanem azért, mert mindkét szerzőt tartom olyan jó írónak, hogy felismerik saját hibáikat, gyengeségeiket, anélkül, hogy bármilyen olvasót is röhögőgörcsbe kényszerítve eltántorítanék a könyvektől.

Raon said...

Mert kérdem én, ha valaki vesz egy cipőt, ami egy hét múlva tönkremegy, és kikel a gyártó ellen, van esély arra, hogy a termék változzon? Nincs.
Az írások esetében a termék gyártója megszólítható, és elvileg az illető a kapott visszajelzések tükrében változtathat is a végeredményen. Szerencsés esetben még az is előfordulhat, hogy az elégedetlen vásárló a következő alkalommal elégedetten vásárol ugyanattól a gyártótól.

Meglehet, hogy ti suszterok vagytok – ez esetben miért nem maradtok a kaptafánál? – de én nem! Író vagyok, akinek az írása, ha úgy teszik stílusa, szellemisége vagy kell az olvasónak, vagy nem. De azt nem tűröm el, hogy mások mondják meg az ÉN potenciális olvasómnak, hogy kelljek neki, vagy ne kelljek!

*** A barrikádot, mint minden tisztességes nyelvben, magyarban is még vagy hetven éve két errel írták. Ehhez ragaszkodom, mert sem a te kisbárányodról, sem a kisbárányok fürdetésére szolgáló edényről nem akarok akkor szólni, ha (út)torlaszról beszélek.

2007. augusztus 6., hétfő

Blast from the Past

Újabb Diagnózis kritika a rpg.hu-n, ahol ezzel a szar és számukra gyűlöletes könyvvel már annyit foglakoztak, hogy az lassan minőségi átcsapást ér el.

Van egy tippem a szerző személyére, és, ha ez a gyanú bebizonyosodik, az a modern erkölcsök olyan mély kútjának fenekére nyújt betekintést, amelytől kissé futkos a hideg a hátamon.

Mindegy, bár saját könyvet nem magyarázok, a logikai hibák szerelmeseinek figyelmébe ajánlanám, hogy a felsoroltak többségére a könyvben magyarázatot, feloldást talál, aki elolvassa, de persze erre csak a legelszántabbak vállakozzanak!

Azt véletlenül tudom, hogy a hozzászólók többsége nem olvasta a könyvet, tehát amit bizonyos helyek/emberek/csoportok ízlésformáló erejéről/hatásáról alább írtam, hm, megállja a helyét. De erről majd holnap bővebben.