Felkerült írások:
Csupor Béla: Pillanatok
Pásztor Miklós: Mutáns krónika
2007. június 30., szombat
2007. június 29., péntek
Part Two
Mielőtt folytatnám, tisztázni kellene valamit: az "ájult hódolat" kifejezéssel nem kívántam senkit megbántani. Mindössze egy kis ön- és műkritikára buzdítani. A Terrán működik az orrok szaharba verése (egyszerűen: őszinteség), de lehet, ez valóban csak közösségen belül alkalmazható, a kívülálló könnyen sértésnek veszi: elnézést.
(SzVSz, a Patroclos ügy sem harapózott volna annyira el a Solarián, ha a t. közönség egy kicsit jobban odafigyel a tartalomra is a formán kívül. Késő bánat!)
Ugyanebben a tárgyban - mármint ájulat -, de már a témához szorosan visszatérve: András hozzászólása az előző posthoz rámutatott valami egyszerű, ámde iszonyatos jelenségre:
Nem szabad csodálkozni azon, hogy az ún. komoly emberek a zsánert, úgy ahogy van visszalökik a ponyvára, ahová való. Mi hagytuk az írókat, filmkészítőket, képzőművészeket, hogy a könnyebb úton - az Erő sötét oldalán - haladjanak. Egyre szórakoztatóbb, látványosabb ámde egyre üresebb és tartalmatlanabb alkotások születtek, és mi ájult hódolattal, csámcsogva faltuk őket. Az áltudományos halandzsa, a működésképtelen, de rrrrrend-kí-vül látványos gépek és űrhajók, a lehetelen világok, a véres pengék és dagadó izmok, látványos varázslatok, a kalandos történetek, valami egyszerűbb, gyermeki részünkre hatottak, és beléjük feledkezvén korrumpáltuk saját ízlésünket, ami ugyan magánügy, de visszahatva korrumpáltuk az alkotókat is, ami viszont már pozitív visszacsatolás, feleim! Öngerjesztő folyamat.
Pedig volt esély, és bizonyos korok éltek is vele. A szerkesztőkre gondolok. Megtanultam az Asimov válogatásból, hogy J.W. Campbell egyszerűen nem közölt olyasmit, amely ellentétben állt a korabeli tudományos ismeretekkel: nem közölte Bradbury Mars történeteit (másik mise). Ez nem azt jelenti, hogy a fantáziára rakott béklyót, mindössze nem közölt le nyilvánvaló baromságot. Magyarországon is megvolt az esély, mert Campbell nyomdokain járva Kuczka Péter is valami ilyemire törekedett.
Megszületett és diadalmaskodik a science faketion és a faketasy, újabb és újabb terheket akaszt a zsáner rogyadozó vállaira (Volt néhány külső, társadalmi körülmény, mely a kisebbfajta válságba juttatta a fantasztikumot itthon, és a nagyvilágban is. Begyűrűzött, elvtársak, nem lehet letagadni. Megint egy másik mise.) és egyre szűkebb karanténba taszította azt.
Sokszor használtam már ezeket a kifejezéseket, illene kicsit megvilágítani őket. Tehát, mint a "fake" szócska mutatja mindkettőben, a jelenség hamis voltára igyekszem rámutatni. Amikor egy műnek nem lényege/alkotója a fantasztikum, hanem azt csupán ürügyként használja többnyire azért, hogy az alkotó üzletileg nagyobbat kaszáljon. Vagy azért, mert - kölső és/vagy belső oból - az alkotó a mondanivalóját csak álöltözetben képes eljuttatni a befogadóhoz. Vagy a mondanivaló becsomagolásához ezt a szimbólumrendszert választotta. Nagyon nehéz meghúzni a határvonalat, tudom, és a két utóbbi esetben talán nem is kell igazán következetesen ragaszkodni a fake-séghez, azok a művek nyugodtan befogadhatók fantasztikumként.
Viszont a hamis alkotásoktól rövid úton meg kell szabadulni! Meg és ki kell tagadni őket! Azt hiszem, nélkülük is marad éppen elengendő a zsánerből.
(SzVSz, a Patroclos ügy sem harapózott volna annyira el a Solarián, ha a t. közönség egy kicsit jobban odafigyel a tartalomra is a formán kívül. Késő bánat!)
Ugyanebben a tárgyban - mármint ájulat -, de már a témához szorosan visszatérve: András hozzászólása az előző posthoz rámutatott valami egyszerű, ámde iszonyatos jelenségre:
Elvtársak! Mi kúrtuk el!
Nem szabad csodálkozni azon, hogy az ún. komoly emberek a zsánert, úgy ahogy van visszalökik a ponyvára, ahová való. Mi hagytuk az írókat, filmkészítőket, képzőművészeket, hogy a könnyebb úton - az Erő sötét oldalán - haladjanak. Egyre szórakoztatóbb, látványosabb ámde egyre üresebb és tartalmatlanabb alkotások születtek, és mi ájult hódolattal, csámcsogva faltuk őket. Az áltudományos halandzsa, a működésképtelen, de rrrrrend-kí-vül látványos gépek és űrhajók, a lehetelen világok, a véres pengék és dagadó izmok, látványos varázslatok, a kalandos történetek, valami egyszerűbb, gyermeki részünkre hatottak, és beléjük feledkezvén korrumpáltuk saját ízlésünket, ami ugyan magánügy, de visszahatva korrumpáltuk az alkotókat is, ami viszont már pozitív visszacsatolás, feleim! Öngerjesztő folyamat.
Pedig volt esély, és bizonyos korok éltek is vele. A szerkesztőkre gondolok. Megtanultam az Asimov válogatásból, hogy J.W. Campbell egyszerűen nem közölt olyasmit, amely ellentétben állt a korabeli tudományos ismeretekkel: nem közölte Bradbury Mars történeteit (másik mise). Ez nem azt jelenti, hogy a fantáziára rakott béklyót, mindössze nem közölt le nyilvánvaló baromságot. Magyarországon is megvolt az esély, mert Campbell nyomdokain járva Kuczka Péter is valami ilyemire törekedett.
De elkúrtuk, barátaim!
Megszületett és diadalmaskodik a science faketion és a faketasy, újabb és újabb terheket akaszt a zsáner rogyadozó vállaira (Volt néhány külső, társadalmi körülmény, mely a kisebbfajta válságba juttatta a fantasztikumot itthon, és a nagyvilágban is. Begyűrűzött, elvtársak, nem lehet letagadni. Megint egy másik mise.) és egyre szűkebb karanténba taszította azt.
Sokszor használtam már ezeket a kifejezéseket, illene kicsit megvilágítani őket. Tehát, mint a "fake" szócska mutatja mindkettőben, a jelenség hamis voltára igyekszem rámutatni. Amikor egy műnek nem lényege/alkotója a fantasztikum, hanem azt csupán ürügyként használja többnyire azért, hogy az alkotó üzletileg nagyobbat kaszáljon. Vagy azért, mert - kölső és/vagy belső oból - az alkotó a mondanivalóját csak álöltözetben képes eljuttatni a befogadóhoz. Vagy a mondanivaló becsomagolásához ezt a szimbólumrendszert választotta. Nagyon nehéz meghúzni a határvonalat, tudom, és a két utóbbi esetben talán nem is kell igazán következetesen ragaszkodni a fake-séghez, azok a művek nyugodtan befogadhatók fantasztikumként.
Viszont a hamis alkotásoktól rövid úton meg kell szabadulni! Meg és ki kell tagadni őket! Azt hiszem, nélkülük is marad éppen elengendő a zsánerből.
Part One
Az előző postban halványan utaltam arra, hogy mennyire károsak, félrevezetők a meglévő definíciók. Náluk persze csak a „nagy“ emberek szellemes mondásai károsabbak…
w.i.n - akiről sejtelmem sincs, hogy kicsoda, de Watson vagy tudja, vagy úgyis kinyomozza -, idézett ebből a cikkből egy régebbi post friss kommentjében, melyben vannak megfontolásra – továbbgondolásra - érdemes gondolatok, hát miért ne terjeszteném ki egy egész posttá? Vagy többé…
Ebben a cikkben és az idézetben is feltűnik a divatos és egyre inkább terjedő, de valójában fából vaskarika spekulatív fiction kifejezés. Mely, azt hiszem, semmi más, mint halovány – talán jószándékú, ámbár felesleges - kísérlet az ismerős SF betűszó megtartására és a science fiction elnevezéshez egyesek szerint hozzátapadt negatívumoktól való megszabadulásra.
A spekulatív fiction kifejezés – bevallottan vagy bevallatlanul – a definíciók többségével együtt abból a - számomra megmagyarázhatalan és - minden alzsáner számára káros igényből keletkezhetett, mely görcsösen igyekszik elválasztani a sci-fit és a fantasyt.
Olvasva Asimov novella válogatását a sci-fi aranykorából, tökéletesen világos, hogy akkoriban a két alzsáner zavartalanul megfért egymás mellett és egymásban. Sem a szerzőknek, sem a szerkesztőknek de legfőképpen nem a közönségnek esze ágában sem volt különválasztani őket. Az elválasztási igénynek – bármennyire is tagadják az „illetékesek“ – az az egyetlen oka, hogy a fantasyhoz alacsonyabb minőséget társítanak. Ugyanúgy, ahogy léteznek magán a science fiction-ön és a fantasy-n belül belül is a sznobok értelemetlen minőségi megkülönböztetései.
Mint tudós, 25 éve fantasztikumot olvasó, és csaknem ugyanilyen hosszú ideje iró ember érteni vélem ennek gyökereit. A fantasy nem tünteti fel magát olyan színben, mintha meg tudná magyarázni a megmagyarázhatatlan – az olvasó nem érzi magát hülyének ha valamit nem ért. Emiatt aztán nem is veszik olyan komolyan, mint a sci-fit, amely viszont a valódi tudomány tollaival ékeskedik, gátlástalanul és igen sokszor teljesen értelmetlenül használja annak szakkifejezéseit, meglévő tudományos eredményeket és elméleteket „extrapolál“, hogy finoman utaljak azokra a fantazmagóriákra, melyekkel szembetalálkozhat az olvasó. Aki többnyire – a sci-fi szerzők többségéhez hasonlóan - nem rendelkezik komolyabb természettudományos ismeretekkel, így vagy nem meri bevallani, hogy nem képes követni, „leleplezni“ a fantazmagóriákat, vagy ha felismeri őket, nem meri bevallani az azokat ájult hódolattal körberajongó többség előtt, hogy baromsággal találkozott.* A császár új ruháját csak az okosak képesek látni, mint tudjuk. Így jött létre a hallgatólagos megegyezés rajongók és írók között, mely valós tudományként, minimum a valós tudománnyal egyenrangú racionalizáló elemként fogadja el a sci-fi „tudományát“.** így vált a sci-fi felsőbbrendű zsánerré, így vált az ún. hard science fiction a legmagasabbrendű sci-fivé, így váltak az írásaikat jól hangzó, de értelemetlen „tudománnyal“ telerakó írók univerzális géniusszá.
Csakhogy.
Csakhogy a nem ájult rajongó, aki átlát ezen a közmegegyezésen, és egy picit is górcső alá veszi ezt a „tudományt“, azonnal szélhámosságot kiált, és az egészet - érthető sértődöttséggel, mert senki sem szereti, ha átverik - jobb esetben a felnőtteknek való mesék körébe löki***, addig el sem jutva, hogy a téma, mondanivaló érdemeit, horibile dictu, a művek irodalmi értékét figyelembe vegye.
Észre kellene venni, hogy a mágikus relizmus, mely a fantasyhoz hasonlóan természetfölötti eszközökkel racionalizál, teljesen elfogadott és ünnepelt, Nobel díjakkal elismert alzsáner lett. Viszont sohasem állított magáról hazugságokat, és nem ékeskedett idegen tollakkal.
Tudom a kép bonyolultabb, a mágikus realizmus teljes fegyverzetben pattant elő, akkor, amikor a sci-fi, a fantasy és a természetfölötti már évtizedek óta magán viselte a szórakoztató vagy a nem tudom miért még negatívabb ifjúsági irodalom bélyeget.
* Figyelmeztetnék mindenkit, hogy ez a folyamat ünnepeltette a Zöld leopárd pestist a hazai rajongók körében. Pedig, ha felocsúdunk a fotoszintetizáló bőr kiváltotta ájulatból, be kell látni, hogy az ötlet egyáltalán nem eredeti (évtizedekkel azelőtt megírták, meg is jelent annak rendje és módja szerint a régi Galaktikában), ám tökéletes biológiai nonszensz (őszintén: szemenszedett vadbaromság), mint írás pedig egy kalap szart ér. A Génszimfóniát már restellem sokadszorra felemlegetni.
**Elhangzott egy vitában, hogy a Dűne azért TUDOMÁNYOS fantasztikum, mert csillagászatilag rendben van. Well, ha az ekként érvelőket az asztrológiára emlékeztetném, ahol csillagászatilag szintén minden rendben van (horribile dictu, sok csillagunk onnan kapta a nevét, és vajon honnan is vannak az első csillagtérképek?), sértődött fújtatás lenne a válasz.
***Bementem a rákóczi-úti Libri boltba, ahol az irodalom, és a szórakoztató irodalom fényévnyi távolságokra - falak túloldalán lerakva, másik helyiségbe - került egymástól. A szórakozató irodalomba pedig ész nélkül belekeverve ott hevert a sci-fi. Természetesen Vonnegut és Orwell az irodalmi részre került… A legmókásabb ebben a "rendszerben", hogy a Stalker kötet rendre az "irodalom" részbe kerül a boltokban, a fivérek életművének többi része pedig a szórakoztató irodalom részbe.
A többit majd holnap.
w.i.n - akiről sejtelmem sincs, hogy kicsoda, de Watson vagy tudja, vagy úgyis kinyomozza -, idézett ebből a cikkből egy régebbi post friss kommentjében, melyben vannak megfontolásra – továbbgondolásra - érdemes gondolatok, hát miért ne terjeszteném ki egy egész posttá? Vagy többé…
Ebben a cikkben és az idézetben is feltűnik a divatos és egyre inkább terjedő, de valójában fából vaskarika spekulatív fiction kifejezés. Mely, azt hiszem, semmi más, mint halovány – talán jószándékú, ámbár felesleges - kísérlet az ismerős SF betűszó megtartására és a science fiction elnevezéshez egyesek szerint hozzátapadt negatívumoktól való megszabadulásra.
A spekulatív fiction kifejezés – bevallottan vagy bevallatlanul – a definíciók többségével együtt abból a - számomra megmagyarázhatalan és - minden alzsáner számára káros igényből keletkezhetett, mely görcsösen igyekszik elválasztani a sci-fit és a fantasyt.
Olvasva Asimov novella válogatását a sci-fi aranykorából, tökéletesen világos, hogy akkoriban a két alzsáner zavartalanul megfért egymás mellett és egymásban. Sem a szerzőknek, sem a szerkesztőknek de legfőképpen nem a közönségnek esze ágában sem volt különválasztani őket. Az elválasztási igénynek – bármennyire is tagadják az „illetékesek“ – az az egyetlen oka, hogy a fantasyhoz alacsonyabb minőséget társítanak. Ugyanúgy, ahogy léteznek magán a science fiction-ön és a fantasy-n belül belül is a sznobok értelemetlen minőségi megkülönböztetései.
Mint tudós, 25 éve fantasztikumot olvasó, és csaknem ugyanilyen hosszú ideje iró ember érteni vélem ennek gyökereit. A fantasy nem tünteti fel magát olyan színben, mintha meg tudná magyarázni a megmagyarázhatatlan – az olvasó nem érzi magát hülyének ha valamit nem ért. Emiatt aztán nem is veszik olyan komolyan, mint a sci-fit, amely viszont a valódi tudomány tollaival ékeskedik, gátlástalanul és igen sokszor teljesen értelmetlenül használja annak szakkifejezéseit, meglévő tudományos eredményeket és elméleteket „extrapolál“, hogy finoman utaljak azokra a fantazmagóriákra, melyekkel szembetalálkozhat az olvasó. Aki többnyire – a sci-fi szerzők többségéhez hasonlóan - nem rendelkezik komolyabb természettudományos ismeretekkel, így vagy nem meri bevallani, hogy nem képes követni, „leleplezni“ a fantazmagóriákat, vagy ha felismeri őket, nem meri bevallani az azokat ájult hódolattal körberajongó többség előtt, hogy baromsággal találkozott.* A császár új ruháját csak az okosak képesek látni, mint tudjuk. Így jött létre a hallgatólagos megegyezés rajongók és írók között, mely valós tudományként, minimum a valós tudománnyal egyenrangú racionalizáló elemként fogadja el a sci-fi „tudományát“.** így vált a sci-fi felsőbbrendű zsánerré, így vált az ún. hard science fiction a legmagasabbrendű sci-fivé, így váltak az írásaikat jól hangzó, de értelemetlen „tudománnyal“ telerakó írók univerzális géniusszá.
Csakhogy.
Csakhogy a nem ájult rajongó, aki átlát ezen a közmegegyezésen, és egy picit is górcső alá veszi ezt a „tudományt“, azonnal szélhámosságot kiált, és az egészet - érthető sértődöttséggel, mert senki sem szereti, ha átverik - jobb esetben a felnőtteknek való mesék körébe löki***, addig el sem jutva, hogy a téma, mondanivaló érdemeit, horibile dictu, a művek irodalmi értékét figyelembe vegye.
Észre kellene venni, hogy a mágikus relizmus, mely a fantasyhoz hasonlóan természetfölötti eszközökkel racionalizál, teljesen elfogadott és ünnepelt, Nobel díjakkal elismert alzsáner lett. Viszont sohasem állított magáról hazugságokat, és nem ékeskedett idegen tollakkal.
Tudom a kép bonyolultabb, a mágikus realizmus teljes fegyverzetben pattant elő, akkor, amikor a sci-fi, a fantasy és a természetfölötti már évtizedek óta magán viselte a szórakoztató vagy a nem tudom miért még negatívabb ifjúsági irodalom bélyeget.
* Figyelmeztetnék mindenkit, hogy ez a folyamat ünnepeltette a Zöld leopárd pestist a hazai rajongók körében. Pedig, ha felocsúdunk a fotoszintetizáló bőr kiváltotta ájulatból, be kell látni, hogy az ötlet egyáltalán nem eredeti (évtizedekkel azelőtt megírták, meg is jelent annak rendje és módja szerint a régi Galaktikában), ám tökéletes biológiai nonszensz (őszintén: szemenszedett vadbaromság), mint írás pedig egy kalap szart ér. A Génszimfóniát már restellem sokadszorra felemlegetni.
**Elhangzott egy vitában, hogy a Dűne azért TUDOMÁNYOS fantasztikum, mert csillagászatilag rendben van. Well, ha az ekként érvelőket az asztrológiára emlékeztetném, ahol csillagászatilag szintén minden rendben van (horribile dictu, sok csillagunk onnan kapta a nevét, és vajon honnan is vannak az első csillagtérképek?), sértődött fújtatás lenne a válasz.
***Bementem a rákóczi-úti Libri boltba, ahol az irodalom, és a szórakoztató irodalom fényévnyi távolságokra - falak túloldalán lerakva, másik helyiségbe - került egymástól. A szórakozató irodalomba pedig ész nélkül belekeverve ott hevert a sci-fi. Természetesen Vonnegut és Orwell az irodalmi részre került… A legmókásabb ebben a "rendszerben", hogy a Stalker kötet rendre az "irodalom" részbe kerül a boltokban, a fivérek életművének többi része pedig a szórakoztató irodalom részbe.
A többit majd holnap.
2007. június 27., szerda
Sto eto?
Most, hogy olvasom ezt a Banks kötetet (ahogy megtudtam, ez éppen a Holtpont magyar címmel kiadott Excession, és azért ez, mert bótba csak ezt lehetett kapni odakint Banks-tül, azt viszont ne kérdezd, hogy mé!), rádöbbentem, hogy nem tudom hova tenni.
Leginkább az Alapítvány trilógia-Dűne regényfolyam tengelyre akasztanám, mert pont annyira tudományos mint azok. A wikipédia mindet az űroperába sorolja, az Enderzummal együtt, amit enyhe túlzásnak tartok, mert irodalmilag és az előadott gondolatiság tekintetében azért ezek fényévekre vannak mondjuk a Star Warstól.
Ennyit a sci-fi definíciókról. Nagyon hasznosak és tájékoztató jellegűek.
Végül is, hogy a Justitiával ilyen előkelő társaságba kerültem, bánja a fene... Csak azt nem értem, akkor egyesek ezt mér' szégyellik?
A Holtpontot olvasva néha olyan érzésem volt, hogy a fivérek könyvét olvasom, a genocídiumot felvezető pár oldal pedig egészen remek.
Ha megszerzem a magyar kiadást, talán írok róla, mert saját használatú ökölszabályom a regények minőségéről megint beigazolódott: a hatvanadik oldalnál már szerettem.
Pedig elég nagy hendikeppel indult:
Leginkább az Alapítvány trilógia-Dűne regényfolyam tengelyre akasztanám, mert pont annyira tudományos mint azok. A wikipédia mindet az űroperába sorolja, az Enderzummal együtt, amit enyhe túlzásnak tartok, mert irodalmilag és az előadott gondolatiság tekintetében azért ezek fényévekre vannak mondjuk a Star Warstól.
Ennyit a sci-fi definíciókról. Nagyon hasznosak és tájékoztató jellegűek.
Végül is, hogy a Justitiával ilyen előkelő társaságba kerültem, bánja a fene... Csak azt nem értem, akkor egyesek ezt mér' szégyellik?
A Holtpontot olvasva néha olyan érzésem volt, hogy a fivérek könyvét olvasom, a genocídiumot felvezető pár oldal pedig egészen remek.
Ha megszerzem a magyar kiadást, talán írok róla, mert saját használatú ökölszabályom a regények minőségéről megint beigazolódott: a hatvanadik oldalnál már szerettem.
Pedig elég nagy hendikeppel indult:
- mindenki olyan undorítóan rajong érte
- az első oldalak olyan súlyos, túlzó és felesleges leírásokkal voltak terhesek, amelyet eddig csak Gibsonnál tapsztaltam. Talán nem véletlen, hogy a fülszövegek szerint Gibson Banks rajongó.
2007. június 26., kedd
Oh, Bloody Hell!
Most, hogy végre Banks-et olvasok (Lemaradás, szégyen, szégyen!), döbbenek rá, hogy a jóasszony a Gémszimfóniába mennyit lopott bele (Pofátlanulanul, véreim! Szégyen, szégyen!) a Kultúrábul.
És azt is rosszul.
És azt is rosszul.
Something in the Air
Azon kívül, hogy Budapest büdös, valami más is lehet a levegőben. Végigszenvedtem a Solárián az elmúlt hetek eseményeit. Le a kalappal!
Valaki javítson ki, ha másképpen történt, de én még úgy tudom, a meglehetős egyoldalú polizikai töltetű, "alternatív történelem" novellát a szerző szedette le, nem "kimoderálták". De ha másképpen is történt, most is azt mondom: elsőre hiba volt feltenni. Éppen elég science faketion terem nélküle is. Amit Vankó András írt egy feltételezett ellenkező lenne a töltésű írás sorsáról, SZVSZ, igaz.
A politika szennyes és kikerülhetelen, legalább ott kellene mérsékelni, ahol valójában nincsen helye.
A Patroclos ügyet nem is említeném, mindössze egy bájos, a köz figyelmét talán elkerülő eseménykére hívom fel a figyelmet, mely az internetes véleményezés hitelességéről és megbízhatóságát illusztrálja. Tessék megnézni a "Vajon mi lehet e mögött az undorító kampány mögött?" jelenség áldozatának, L.N. Petersnek novellájára a "sokoldalú" Patroclos által írt véleményeket!
Az is megmosolyogtató, amint a kivonulók-visszatérők Odót próbálják a Fórum rákfejénének feltüntetni. Ismét le a kalappal, urak!
A tudományos fantasztikum belső sznobériája is ezerrel felpörgött, bár hamar kifulladt a szerencsétlen című Pörgés NOL kritikája kapcsán. A kritika szerzője azzal vádoltatott, hogy nem olvasta a könyvet. Nekem úgy tűnik, az ezt állítók a kritikát nem olvasták.
Bárány Tibor kritikája ugyanis jobbára nem a könyvre, hanem a körítésre vonatkozik. Melyben tökéletesen igaza van. A Pörgésben nincs pörgés és nem SF thriller. És vegyük már észre, hogy végredményben irodalmilag dícsérte a könyvet! Kettőt elmulasztott: kritikát írni, mert fél oldalnyi spoiler nem kritika, és megnézni - tisztelet a kivételnek! - az elmúlt évtized Hugo mezőnyeit.
No meg, berázta előttünk a centit - ránk fért.
Mert, tegyük szívünkre science fictionért remegő kezünket: a "sokoldalú" Patroclosnak is sok mindenben igaza volt abból, amit az orrunkra húzott...
Valaki javítson ki, ha másképpen történt, de én még úgy tudom, a meglehetős egyoldalú polizikai töltetű, "alternatív történelem" novellát a szerző szedette le, nem "kimoderálták". De ha másképpen is történt, most is azt mondom: elsőre hiba volt feltenni. Éppen elég science faketion terem nélküle is. Amit Vankó András írt egy feltételezett ellenkező lenne a töltésű írás sorsáról, SZVSZ, igaz.
A politika szennyes és kikerülhetelen, legalább ott kellene mérsékelni, ahol valójában nincsen helye.
A Patroclos ügyet nem is említeném, mindössze egy bájos, a köz figyelmét talán elkerülő eseménykére hívom fel a figyelmet, mely az internetes véleményezés hitelességéről és megbízhatóságát illusztrálja. Tessék megnézni a "Vajon mi lehet e mögött az undorító kampány mögött?" jelenség áldozatának, L.N. Petersnek novellájára a "sokoldalú" Patroclos által írt véleményeket!
Az is megmosolyogtató, amint a kivonulók-visszatérők Odót próbálják a Fórum rákfejénének feltüntetni. Ismét le a kalappal, urak!
A tudományos fantasztikum belső sznobériája is ezerrel felpörgött, bár hamar kifulladt a szerencsétlen című Pörgés NOL kritikája kapcsán. A kritika szerzője azzal vádoltatott, hogy nem olvasta a könyvet. Nekem úgy tűnik, az ezt állítók a kritikát nem olvasták.
Bárány Tibor kritikája ugyanis jobbára nem a könyvre, hanem a körítésre vonatkozik. Melyben tökéletesen igaza van. A Pörgésben nincs pörgés és nem SF thriller. És vegyük már észre, hogy végredményben irodalmilag dícsérte a könyvet! Kettőt elmulasztott: kritikát írni, mert fél oldalnyi spoiler nem kritika, és megnézni - tisztelet a kivételnek! - az elmúlt évtized Hugo mezőnyeit.
No meg, berázta előttünk a centit - ránk fért.
Mert, tegyük szívünkre science fictionért remegő kezünket: a "sokoldalú" Patroclosnak is sok mindenben igaza volt abból, amit az orrunkra húzott...
2007. június 25., hétfő
Bad Excuses
Sajna a magyarországi újrakezdés elég sok időt elvesz, Terra csak a hét végére lesz.
Addig itt van China Miéville - A Heg (The Scar) ismertetése.
Addig itt van China Miéville - A Heg (The Scar) ismertetése.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
