Exanime

Lányommal vasárnap az ANIMECON-on a Pecsában.
Valaki - vagy én, vagy ez a rengeteg ifjú ember - mélységesen téved ezt az egészet illetően.

Megnéztünk egy filmet (ezen az ANIMECONon a rendezvények többsége nem filmvetítés - ????) valami istennőkről akik a földiek boldogságát igazgatják, de valójában valamiféle párhuzamos univerzum vagy mi lakói. A legmélyebb és legzavarosabb katymasznak tűnt számomra, amilyet Hollywood még a legrosszabb pillanataiban sem produkál. A katymasz leöntve szirupos szentimentalizmussal, kis öko-izével és rengeteg forgatókönyv-klisével.
A grafikai (művészi?) tálalás a manga legrosszabb megelevenedett hagyományai szerinti torz, ámde rettenetesen sematikus pofák halmaza, ahol úgy tűnik, a legfőbb követelmény a "cukiság". Mindez viszont valóságos, perfektuális hátterekkel, szépen mozgó ruhákkal, jelmezekkel, meglehetősen kivitelezett, látványos (bár szokás szerint teljesen értelmetlen) 3D betétekkel.

Ami az egész rendezvényen mélyen megdöbbentett, az az elfojtott szexualitás légköre, a kamasz és pedofil álmokat (kamaszfiú és a legrosszabb fajta cukrosbácsi, legyünk pontosak) megtestesítő lányfigurák özöne. (Ez a japán néplélekből táplálkozna, vagy egyszerűen csak a biznisz rakta rá?)
Amelyek testétől a tésztapuha vagy anorektikus kamaszlány testek, akik ezeknek az animált hősöknek a jelmezeit viselték, fényévekre vannak.

A másik döbbenet erre a divathullámra rárakódott kutyakemény biznisz tapasztalása, mely a belépődíjjal kezdődik, és a fényes papírra nyomott, de tökéletesen semmitmondó (+plusz tömény középiskolás humor az olcsóbbik fajtából) magazinon és mangákon át a borsos árú szerepjátékkártyákig és a még borsosabb figurákig. A lányfigurákat elnézve csodálkozom, hogy ezeknek a guminőváltozata még nem tűnt fel a piacon. Vagy az ötvenszázalékos női (kamaszlány) részvételt nézve a cuki fantasy vibrátor.
A nemi nyomor mocsarai parttalannak tűnnek, és úgy tűnik, az ipar csak szélesíti őket, ahelyett, hogy lecsapolnánk.

A harmadik reakcióm a szégyen lett. Valóban nem tud semmit nyújtani a nyugati civilizáció ennek a temérdek és láthatóan kreatív és könnyen lelkesíthető fiatalnak, mely versenyre tudna kelni a sematizmusnak és az igényesen tálalt igénytelenségnek ezzel a hullámával? Közelebb áll a gyerekeinkhez a japán lélek és kultúra, mint a saját civilizációnk? Mert ez nekem nem fúziónak tűnik. Vagy ha igen, akkor a fuzionált részek mindegyikéből a legrosszabbnak sikerült elegyednie. Akkor viszont hol vannak az értékek? Kicsapódtak az elegyítés során, a csapadékot pedig kidobtuk? (Hadd legyek egy kicsit vegyész!)

Ha így van, furcsa dolgok lesznek itt pár évtized múlva. Ha lehet, nem kérnék belőle.