Matsuo Basho

Ha már béka, a Terrára holnap felkerülő egyik írás kapcsán megpróbálkoztam a nagy klasszikussal:

Vénséges tónál
vízbe toccsanó béka
visszhangja ér el.

Eredetiben:

"Furuike ja
kawazu tobikomu
mizu no oto"

Ami nyersen:

Öreg tó
Béka beleugrik
Víznek a hangja

Sokan próbálkoztak vele, a legmókásabbak az angol nyelvűek, azok között is Allen Ginsbergé:

The old pond
A frog jumped in,
Kerplunk!

Nem mintha a magyar próbálkozásokjobbak lennének. Kosztolányival az élen, aki szahart a haiku szabályaira

Tó

Öreg halastó szendereg a langyos
magányba némán... Most beléje cuppan
loccsanva egy loncsos varangyos.

pedig nekük legalább szótagjaink vannak...
Hangulatilag SzVSz Illyésé a legjobb:

Tó. A hínárba
most be egy béka -
Micsoda lárma!

Hogy fair legyek, szerintem angolra a legbritebb versformával - hagyomány a hagyományhoz -, limerickkel lehetne/illene haikut fordítani, ahogy azt Alfred H. Marks tette:

There once was a curious frog
Who sat by a pond on a log
And, to see what resulted,
In the pond catapulted
With a water-noise heard round the bog.

The First Real AI

Nekem még nem sikerült ilyesmit előcsalogatni Vindózból, de mindenképpen kerál.
Az Index "Anyádat" rovatának szezőjével ellentétben számomra ebből nem sztoikus nyugalom, hanem fenyegetés árad. A Skynet nagyon is jól tudja, hogy nincs mit tenni, John Connors csak az utolsó pillnatban hiszi el. Pedig a gép szólt. Jó előre...

Az üzenet nemesen egyszerű vizuális üzenete is magáért beszél, az emberiség zsákutcába jutott, nincs mit tenni, a következő kör a gépeké...

Vagy az ogréké!

Future of Journalism

Ez a blog lassan az Index mindennapi fikázásává válik, de mit csináljak, ha ez a honi hírforrásom.

Most a tudományos rovatban jelent meg, még csak nem is sületlenség, hanem valami olyasmi, amire egy hétéves gyerek csodálkozik rá. Ráadásul olyan szenzációhajhász címmel, hogy aki olvassa, leesik a székről...

Furcsa mutáns békát találtak

Hogy mi a szenzációs, pláne a mutáns ebben a békában? Filozófiailag persze minden faj valami másik faj mutánsa, ez rendben van, de feleim, a Magyarországon honos kedves kis levelibéka is változtatja a színét az egyáltalán nem "gyanútlan környezeti viszonyoknak" megfelelően. Ezt első kézből tudom, mert korokkal ezelőtt, tizenévesen két nőstényt és egy hímet volt szerencsém tartani. Mivel a terráriumukban borostyán volt a domináns növény, randa méregzöldek voltak egész idő alatt.
Egyáltalán, milyen az a gyanútlan környezeti viszony? Vagy milyen a gyanakodó? Mint Müller a Stirlitz viccekben?

Ugyanitt, az Indexben jelent meg a tudósítás a médiagururól, aki a hagyományos újságírás végét jósolja, mert a bloggerek, és mobiltelefonok kamerái lenyomják a médiabirodalmakat. Biztosan. És a tájékoztatás betűt vetni képes idióták kezébe kerül majd.

És egy kis mélázás a Polit(e)Büróban.

The Begining of Life

Nlgy napja meghalt Stanley Lloyd Miller, aki először bizonyította be, hogy az élet építőkövei maguktól keletkezhettek az ős Föld körülményei között. 23 éves volt akkor. 77, amikor meghalt, mint a mesében. Sohasem kapott Nobel díjat. halálhíre nem szerepel a hírekben. Nyugodjék békében.

Heje sírás

Egy kissé szalonképtelen beírás a PoliteBürón az Index mai gyönyszeméről.

The Most Beutiful Piece of the Nineteenth Century

Gyerekkori szerelmemet ölték ma meg másodjára, az egyik legszebb, nagyszerűbb dolgot, amit emberi kéz valaha teremtett és uralt.
Valami barmok hanyagságból vagy szándékosan felgyújtották a Cutty Sark-ot.

A tűz előtt így festett, még nincs is kifeszítve valamennyi vitorlája (közel sem):

Amikor Dékény Andrást olvastam, róla álmodtam. Hogy együtt repülök vele, rajta.
Megölték, szárazdokkba vonták, tíz évvel azelőtt, hogy megszülettem. Ma már több mint százéves ez az én szerelmem, jó hetven évvel túlélte a klipperek szokásos korát.
Sose volt szerencsém a deszkáit taposni, de háromszor is nekifutottam, hogy megépítsem a mekettjét.

Mellesleg, a Starship Schematics Database tartalmaz egy ST Federációs clippert ezen a néven.

Swamp II

Ha cinikus akarnek lenni, azt mondanám, nem tudom, melyek az objektív kritizálás szempontjai, mert még nem találkoztam olyannal. Elvileg sem lehetséges, mivel a kritizálás tudomásom szerint a Föld nevű bolygón egyelőre emberi tevékenység, így a kritika csakis szubjektív értékítéletet tükrözhet. Látszólag a mocsárban vagyunk tehát megint, ahol csak a magamfajta ogre érzi jól magát.

A mocsárban azonban akadnak kevésbé ingoványos helyek.

Így maga a kritizálás folyamata lehet objektív. Ennek továbbá egyetlen világos kritériuma van: a kritika a művel magával foglalkozzék, azt tükrözze. Ami ezen kívül vagyon, az az ördögtől vagyon.
Ne foglakozzon az író személyével, ne foglakozzon a kritikus személyével, rögeszméivel, világ- és önképével, saját zsenialitásával, rokon- vagy ellenszenvével a szerzővel szemben.
Attól a kritika még objektívnek tekinthető, ha a kritikus nemteszésének ad hangot a mű üzenetével, mondanivalójával kapcsolatban. Akkor lesz nem objektív, ha ez úgy történik, hogy a kritikus közben félre nem érthető célzásokat tesz a szerző ízlésére, erkölcsére és/vagy elmeállapotára.

Mert ha az lenne a kérdés, hogy melyek a nem objektív kritika kritériumai, sokkal könnyebb lenne a dolog. A nem objektív kritikus számára az elemzett mű csak ürügy arra, hogy elővezesse soros rögeszméit, saját zsenialitását és rokon- vagy ellenszenveit a mű szerzőjével szemben, tehát a mű bármiféle kvalitása (+/-)
ellenében jobbára csak ezek érvényesülnek.
A gyakorlatban a negatív nem objektív kritika esetében a mű pozitívumai inkább terhesek a kritikus számára, tehát azokat többnyire nem létezőnek tekinti, míg pozitív nem objektív kritika esetében ugyanez áll a negatívumokra.

Mint itt a negyedik eset:

Egy S. Shirazi nevű valaki a Printculture című blogon a kritika négy fajtáját különbözteti meg:

1. ars poetica és manifesztum
2. értékelő kritika (többnyire könyvismertetés)
3. értelmezés és kommentár
4. az irodalmat a kritikus nézőpontja hirdetésének eszközeként használó történelmi, életrajzi, pszichológiai, nyelvészeti, erkölcsi és filozófiai kritika

What Makes the Literature

Minden jó írásnak esélye van, hogy irodalommá váljon. Hatás kérdése. Más kérdés, hogy ki tudja-e fejteni a hatását? Eljut-e az olvasóhoz?

Tartalmától és megítélésétől függetlenül irodalom az írásmű, mely hivatalosan vagy organikus folyamatban egy táradalom kultúrájának részévé vált.

Hivatalos irodalom, melyet egy társadalom irányító rétegei ideológiai (hamis tudat: politika, vallás, érték [esztétikai, morális, stb.] stb.) megfontolásból adott társadalom kultúrájának részéve kívánnak tenni. Ennek a kanonizálásnak két lépése:

1. hivatalos kritikai elismerés,
2. beemelés adott társadalom oktatási rendszerének kötelező tananyagába.

Organikus folyamatban a társadalom egyfajta közmegegyezés

• hivatalos vagy nemhivatalos kritikai elismerés,
• közönségsiker,
• hagyomány, stb.
  

révén teszi kultúrája részévé adott írásművet.

A kétféle folyamat természetesen sokszor átfedi egymást, mint a meghatározás is mutatja például a kritikai elismerés szintjén. És természetesen a két folyamat sokszor antagonisztikus ellentétbe kerül adott mű megítélésében. A hivatalos kritikai eliesmerés hiánya, sőt negatív megítése ellenére Lőwy Árpád és Rejtő Jenő művei a magyar kultúrába láthatóan kiirthatalanul beágyazódtak, SzVSz minden idolizálás ellenére Kertész Imre művei sohasem fognak. József Attila annak ellenére beleágyazódott a kultúrába, hogy a hivatalos kultúracsinálók fél évszázadon keresztül idolizálták, de ha nem vált volna tanagyaggá a bolsevizmusban, egy a Horthy rendszerhez hasonló társadalomban bele sem kerül a köztudatba. Faludy György annak ellenére a kultúra része, hogy még mindig nem tananyag. Esterházy Péter mindkét folyamatban a kultúra részévé vált.

Nos, ez a meghatározás talán segít abban, hogy a fantasztikus irodalomnak melyik részét tekinthetjük nyugodt szívvel irodalomnak. Asimov Alapítványa irodalom. Saramago Vaksága is az. Tolkien Gyűrűk Ura is. Valljuk be, a Harry Potter is. Az más kérdés, hogy milyen hosszú ideig.

Igen sajnálatos, hogy a hazai fantasztikum egyetlen gyöngyszeme, Zsoldos Péter lassan a sci-fi rajongók új generációi számára is elfelejtődik.
Az amerikai sci-fi Aranykorában az egész téma társadalmi impaktja olyan magas volt, hogy a téma a kultúra részévé tudott válni, és részben még most is az.
A Sztrugackij fivérek harminc éven keresztül az irodalom része voltak. Nem tudom, most mennyire vannak jelen az orosz kultúrában. Az ő érdekükben (mármint az oroszok) remélem, hogy ott vannak. A miénkből már szinte mindenestül hiányoznak.

Az egynyári franchise (űr)fantasy viszont biztosan nem irodalom. Még átmeneti hatása sincsen. Egyszerű szórakoztatóipari termék.