Hogy unlak már!

Hogy unlak már!
Pedig
tán a barátom vagy,
biztosan barátom voltál,
de most, ha látlak
csak acsarogsz
belekapaszkodsz
minden
szir-szarba,
szalmaszálba,
szellőbe.
Azt hiszed,
a szir-szar lesz a homokszem, ami megcsikordítja a gépezetet,
a szamaszál lesz a pajszer, ami kimozdítja a helyéből a börtönkaput,
a szellő lesz a vihar, ami elsöpör minden mocskot amit, akit nem szeretsz.
Pedig
a szir-szar csak szir-szar
a szalmaszál csak szalmaszál
a szellő csak szellő.
A gépezetet akkor áll meg, ha kifogy a nafta,
amit te töltesz belé.
A börtönkapu azzal a kulccsal nyitható,
ami a te a zsebedben lapul.
A mocskot pedig vasvillával takarítják el,
amit neked kell megmarkolni.
De addig is,
míg ezt föl nem érjük
ésszel,
tőled s tőlem
függetlenül, mire Húsvét jő,
talán lesz némi szerencséje
ennek a szerencsétlen országnak,
és senki sem hazudja el a választásunkat,
a tiédet és az enyémet,
a miénket,
így vagy úgy,
lesz választás,
és lesz választásunk
választani, amit
valaki már választott
valamikor egy valódi rettenet idején.
Választjuk a békességet,
a végét ennek a szánalmas acsargásnak,
a sok
szir-szarnak,
szalmaszálnak,
szellőnek.
Tán utána nem is unlak már,
a társaságodba vágyom,
a társaságomba vágysz,
és értelmes dolgokról,
beszélünk borocska mellett,
nem szir-szarról,
nem szalmaszálról,
nem szellőről.
Unlak már unni téged.
Így, húsvét előtt.



"...hanem azt, aki lesz, akárki,
ki elõször mondja ki azt a szót,
ki elõször el meri mondani,
kiáltani, bátor, bátor,
azt a varázsszót, százezerek
várta lélekzetadó szent
embermegváltó, visszaadó,
nemzetmegmentõ, kapunyitó,
szabadító drága szót,
hogy elég! hogy elég! elég volt!
hogy béke! béke!
béke! béke már!
Legyen vége már!
Aki alszik, aludjon,
aki él az éljen,
a szegény hõs pihenjen,
szegény nép reméljen.
Szóljanak a harangok,
szóljon allelujja!
mire jön uj március,
viruljunk ki ujra!
egyik rész a munkára,
másik temetésre
adjon Isten bort, buzát,
bort a feledésre!
Ó béke! béke!
legyen béke már!
Legyen vége már!
Aki halott, megbocsát,
ragyog az ég sátra,
Testvérek, ha tul leszünk,
sohse nézünk hátra!
Ki a bünös, ne kérdjük,
ültessünk virágot,
szeressük és megértsük
az egész világot:
egyik rész a munkára,
másik temetésre:
adjon Isten bort, buzát,
bort a feledésre!"
Az egész itt.

Trying to Fly

Lehet mondani, a Kutyák szárnypróbálgatás volt csupán. Ahhoz képest csaknem Zsoldos Díjas lett...

Most volt a kezemben Szabó Tamás kisregénye, és csak remélem, hogy megszerezhető lesz a Terrára.
Le vagyok nyűgözve. Ha igazán jó könyvet olvasok, időnként le kell tennem, mert a szöveg nem enged tovább. Ezt a le kellett tennem a közepén. Ennek Cirka örült, mert végre fölfért az ölembe, a netbook helyére.

Mindezt annak ellenére, hogy a szöveg filozófiájával, poszmodern narratívájával, egyetlen szavával sem értek egyet. Mármint amit mond. De ahogy mondja!

Ja, update Pázmányhoz:

Ha az ELTE TTK-nak jut eszébe e csodás szlogen, így hangoznék:

Tudomány, Hagyomány, Lágymány

os

Railjet

Erről szombaton akartam írni, de megint meglátogatott Arcüreg Gyula bácsi és pereputtya, így használhatalan lettem a hétvégére – még mára is.
Múlt pénteken volt szerencsém ugyanis részt venni Kovács Ákos Vágyálmok ligája című regényének bemutatóján Győrött, a X. Győri Könyvszalon rendezvényeként. Többen voltak rajta, mint az írószövetkezeti bemutatókon, de tudjuk ezt be Ákos helyi népszerűségének, ugyanis a Könyvszalonról szóló hivatalos helyi tudósításban egy kukk sincs róla. A sci-fi valami mocskos, halálosan fertőző és szégyenletes dolog lehet... Vonnegut kartotékfiókja, amit nyilvános piszoárnak használnak...

Hát, basszák meg!

A Railjettel utaztam, egy kis ízelítő, hogy a vonat milyen is lehet, például képes a 166 km/h sebességre, még Alsó Merániában is, persze osztrák hardverrel. Csak halkan kérdezem, hogy az ülésekkel SZÉLTÉBEN mi a bakter ződre festett faszáért kell spórolni és miért nem lehet egy kurva lábtartót az ülés alá applikálni?

Egyébként van itt pár link az SF szaksztály honlapjára, elsőként Ákos ÚG13-ban megjelent novellájának "kritikája". Az idézőjel nem annak szól, hogy nem értek egyet a tartalommal, csupán azt jelzi, hogy az én kritika fogalmam kicsit különbözik.

Másodszorra a kényszerű Írószövetkezeti mágikus realizmus előadásom írásos változata. Bármilyen észrevételt szívesen fogadok, de még inkább MR írásokat a Terrára!

Ez a cucc, Sohár Anikó dolgozata rendkívül érdekes, és jellemzően alsómerán.

És a Szakosztálynál maradva:



Sajnos Lajosról jó képet szerezni a lehetetlenséggel határos, ezért is örök hála Szélesi archívumának!

Ettől függetlenül – gyertek el!

New Writer Rising

Az új író mindig lehetőséget jelent, annak a lehetőségét, hogy jó szöveget olvashat az ember, új nézőpontot, új hangot talál az egyre inkább összeszürkülő világban.

Mi az, hogy író? Mi az, hogy új?

Esterházy Péter szerint író ír. Elég naívan sokáig azt hittem, ez így van. Talán valóban igaz ez a viág boldogabbik felén, bár erről is kétségeim vannak. Alsó Merániában azonban biztosan biztosabb meghatározásra van szükség: írót olvasnak.

Ahhoz pedig, hogy olvassák, egyelőre két dolog kell, hogy az írását kiadják ÉS, hogy a terjesztésbe is kerüljön. Nos, Kovács Ákos az első akadályokat vette: megírta regényt, talált kiadót, és mivel a kiadó nem a fantasztikum amatőrjei közül való, valószínűleg tejesztési és marketing gondjai sem lesznek.

Kovács Ákos első regénye e hónap közepén jelenik meg.

Hogy valóban író legyen, az kell, hogy olvassuk! Melegen ajánlom!

Annál is inkább, mert ez a regény talán nem jött volna létre, ha annak idején a Terrán Odóval nem győzzük meg az írót, hogy készen áll arra, hogy regényt írjon. És persze a brutális meggyőzés után a tőlünk telhetőt meg is tettük, hogy a regény el is készüljön. A Terra első évében részletet is olvashattál belőle.

Ha már a Terra, felkerült Kódai Richárd A tükörjáró című regényének ízelítőnek szánt első tizenöt oldala.

Más:

A Star Trek nagyfilmek szerintem legjobbika, a negyedik rész, holnap este 23:00-kor az AXN sci-fi-on. A titka, hogy Nimoy rendezte és írta. Tud valamit a vén hegyesfülű...

Really Pleasant Surprises

Szar reggel, a nyolcadik gyógyszeres, étvágy nuku, közérzet fagyponton, alvás közel semmi – doom állapotjelző: mosott szar. De még van húsz golyóm. Vagy kettő... Még 13 nap... Ha így haladok, lemegy húsz kiló, karcsú és mogorva ogre leszek, viszont: handsome... Ha tudod, mire gondolok... (segítek: magyarra gyönyörűnek fordították valami általam ismeretelen oknál fogva...)

A Köztársaság térig semmi pozitív, a reggeli Nagyfuvaros, a hentestől kitántorognak a korai alkeszek első miniüveges adagjukkal, Mátyás keserű, édesített kromofág, emberek munkába, emberek munkából, a fekete Merdzsó még a helyén, a Népszinház utcai kereszteződésben, ahol semmi helye nem lenne egy civilizált városban, de ez Budapest, rühes kurva, akinek hercege van. A városom előszörre már megmosta lábát kutyahúgyban, csak át kell lépni a száradó patakocskákat, kikerülni a halmokat, és máris a téren, a kutyaszar-epicentrumban. Új az ivókút, mögötte drókosár szemetes, a peremén szürke varjú, Corvus cornix, dolmányos varjú, hooded crow – valódi nagyvárosi Robin Hood, buzgón, és csőrétől telhető maximális ügyességgel szórja kifelé a belegyömöszölt reklámújságok lapjait. Vagy negyedóráig figyelem, nem zavartatja magát, végül kidobálja az összes papírt, akkor előhalász egy műanyagzacskót, a földre üríti, a papír mellé, semmi érdekes, majd egy másikat, abban kincs van, kefíres doboz, kiveszi, leugrik a földre és madár módjára – végül is: madár – inni kezdi a maradékot. Másik szürke jő, kér, de nem kap, nem erőszakoskodik, hanem felugrik a másik helyébe, és átvizsgálja a kuka maradékát... Ez volt az első meglepetés. Már lassan egy hónapja nem láttam a madaramat, még a hangját se' hallottam.

Jól választottam. A varjúfélék okosak. A következő, Galaktikánál leadott regényemben, az iDeal-ban egy ilyen madár az egyik főszereplő... Ha minden sikerül, még az idén meglátod.

Meló, szokásos: товарищ Стахaнов развивает углу. Fasza.

Delután Cseh Zoli hív, van neki valamije a számomra, móka után találkozzunk! OK. Ha szopni nem kell érte, bármit átveszek... Ha kell, esetleg akkor is... Sőt, húszmillióért még a hajam is korpásodik. Vagy akármim.

Ötkor ugyanaz a hőség, mint reggel nyóckor vagy délben, Zoli egy tasakot ad át, benne könyvek, tapintásra kettő, nézem: KÉT Kékszakáll a vén, javíthatalanul idealista, javíthatalanul őszinte és javíthatalanul halott Vonneguttól. Mellesleg a könyvkeresők egyik rémálma, ha egy antikvárba bemégy és ezt a kötetet keresed, a menthetetlenül hülyéknek kijáró elnéző mosolyt kapod – helyette. Ez ám a meglepetés! És mindjárt kettő – vadonatúj.

Zoli elmondása szerint a kiadó raktárában még temérdek van belőle: ehhez képest a az ún. könnyterjesztők állományában zérus. Szét kellen kergetni ezt a bandát, mint annak idején Krisztus urunk a templomi kufárokat, amikor véget ért a negyvennapos léböjt kúra. (TUDOM, hogy nem akkor vót, na!)

Well. Az Első Olvasó nemcsak olvas, azt is tudja, hol lehet könyvet kapni – valahol ez az olvasás alapja, nem? Megint csak jelzem, az Atlantisz gyermekei Kingtől hasonló ritkaság... :-)

Utána sörözünk, én csak óvatosan, a barna Leffe az erősebbek közül való, de nem bírnék újra alkoholfráj Drehert inni, akármilyen jó kedve is lesz tőle az embernek, és akármilyen éjszaka elé is nézek kettesben a méreggel.

Viszont most nem tudok dolgozni, csak erre fussa. Ergo, a hámból kirúgódott.

Talán ágyba viszem Murakamit, hogy elaludjak rajta. Napközben már egészen jól megy...

Global Climate Bullshit

Kurva meleg van, esélyem sincs éjfél előtt elaludni, egy órával ezelőtt értem haza az újabb adag méreggel [1], és még mindig gatyarothasztó meleg az utcán, az aszfalt, jóravaló fekete testhez méltóan sugározza kifelé az infrát veszettül. Az üvegház pedig hatás.

Ismét van háziorvosom, és ennek az ára csupán az volt, hogy a hőség közepén kellett hazabuszoznom az áldott harmincassal. Az izzadságbűz kézzel fogható, mellettem, a folyosó másik oldalán, a forgó melleti kettős ülésen, öregember, a fején citromsárga redneck baseballsapka [2], rajta valamilyen oknál fogva a következő ciril betűs felirat:

но-шпа
xиноин

Egy alak pedig nápolyit zabált, melynek tasakján az a fura márkanév díszelgett, hogy aszongya:

Naty

Mi a baj ezzel az országgal? Itt mindenki valóban elmebeteg? Tényleg nem vesszük észre magunkat? Talán csak a meleg miatt, talán ezért írtam a politikai blogra.

Ahogy ígértem, Kondor Vilmos Budapest noire-járól itt az ismertető.

Jegyzetek:
[1] Az antibiotikum titka, hogy szegény kis bacik a méretüknél fogva hamarabb megdöglenek, mint egy nagy benga ogre. De ha az ogre eleget zabál belőle, az is megdöglend.
[2] A rendes baeballsapkát körcikkekből varják össze, a tetején helyes kis gomb van. Ezt a fajtát, a magasított elejével, a vérbeli tahók viselik. Ezen konkrét objektumnak a hátsó része ráadásul hálós szövetből készült. Grrrr.

A Grass Widower

Bori elhúzott a Földi Paradicsomba, én meg itt ragadtam Alsó Meránia kies székesfővárosában (illetve ebszékletes-fővárosában).

Olyan a fíling, mintha az Államokban lennék, minusz az Államok. Ami meglehetős különbség.
Még macskám sincs most, milyen jó is lenne Jazzy még embergyűlölő állapotában is...! Kalikó ördög...

Vettem tehát két év után újra peanut buttert meg eperdzsemet, persze se nem Reese's de még csak nem is Jiffy, a Smucker's eperlekvárról nem is szólva. De ez van: szegény alsómerán amarikapótlékkal főz. Instant Amerika, olyan, mint az instant víz - csak egy másik kontinenst kell hozzáadni és már kész is...

Tegnap aztán észrevettem, hogy a Carlsberg sör üvegén csavaros kupak van, és ettől végképpen padlóra kerültem. Killián György vörös ír sörét akarom! El akarok menni innen!

Kis hangaláfestés a nyóckerből (2009): az ablak alatt tüdőbajos, alkoholista cigány okád és/vagy köpi ki tüdejét, a 99-es busz a Star Wars űrhajók idióta trüntyögésével fékez, egészen kis kutya hörög elkutyátlanodott hangon, elhúz egy kocsi, melyben az audió valószínúleg többet ér, mint a motor, és a romapop benyúl az ablakon, belemarkol a gyomromba, és csavar egyet rajta: "Szeeretnélék újrae láetni...", aztán az esti nagymonológ: "Mentő vittel, a mentőőő!!! Elvitted a vérnyomásomat, meghalasztottááá'!!! Ittfeküttem azuccán. Elájúttam... Azországnak az eleje vagyok, gecí! Kórházba kellett mennem.", végül szétbagózott-ivott hangú vén kurvák károgják végképp tönkre az estét. Jó éjszakát!

Ma elolvastam az Informátorokat, no sir, ott a fülszövegen, én nem vagyok Los Angeles-i, ha a Los Angeles-iek azok, akik a könyvben élnek! Ez a város nem LA, hiába élek ebben a városban, ezek a népek itt sohasem lesznek olyan gazdagok, hogy az unalomba dögöljenek bele, hiszen annyi más mókás opció van. Bojka egy évtizede él Los Angelesben, de nem lett vámpír, sem narkós, sem hollow people, egyáltalán nem üres, pedig Los Angeles-i, házakat tervez és épít és felújít... Lehet élni, bár nem nagyon muszáj.

Olvasd el, ha akarod a Vöros Mars ledarálását. Érdemes volt annyit utána járni.

One Man Show

Nagyon ellene vagyok minden ilyesminek, de nem sikerült elkerülni, így, ha lehetne, mélyen hallgatnék róla. Mivel viszont az amúgy is kicsiny fülemet többen is csonkig rágták érte, hát azért se írok az Írószövetségbeli könyvbemutatókról (Justitia és Új Galaxis 14.). Írt róla Ágota.

Viszont Csupor Bélát, mint az ÚG honlap fenntartóját nem hagyhattam cserben, így az est kevésbé nyilvános, ÚG-s részéről felvázoltam valamicske képet.

Ennek konklúziója, ha lusta lennél átklikkelni, hogy – mivel az Új Galaxis írógárdája olyan kurva jó – a 17. számtól kezdve a témát demokratikusan választanánk – mert ugyebár ezek a kurva jó írók arról írnak, amit mondasz nekik –, olvasók, szerzők és szerkesztő – természetesen az interneten, és a szerkesztő vétójogával, hihihihi. Viva la contra revolutión!

Előzetes vízióim a lehetséges választékból, nem erő vagy szimpátia szerint, csak úgy:

• A Fehér Lovas –Biológiai apokalipszis: természetes járványok; összeomló-átalakuló ökoszisztéma; biológiai hadviselés és következményei.
• Etűdök génzongorára – A DNS szép új világa: áldás vagy átok?; a biotechnológia forradalma és ellenforradalma; énem és a génem,
• Előttem az utódom – Az ember után: transz-, poszt- és szubhumán jövőképek.
• Kurzweil keringő – Technológiai szingularitás: amiből következik és ami utána következik.
• Mi a nanó? – A nem ismert nanotartomány: áldás vagy átok?; a nanotechnológia forradalma és ellenforradalma.
• MI van? – A Mesterséges Intelligencia: vetély- vagy segítőtárs?; tükörkép vagy új istenség?
• Virtualito – Nem való világok.
• Konzolkovbojok – Cyberpunk és postcyberpunk: globalizáció-, indusztrializáció- és információtechnológia-kritika – immár a (fájdalmas) tapasztalatok fényében.
• Kibern-etika – Robotok, androidok, kiborgok.
• Időjárásjelentés – Időgépek és utasaik.
• "Mit neveznek szerelemnek?" – Szerelem és erotika SF zsánerben.
• 1848-ban nem így volt – Alternatív történelmek.
• Az idegen szép? – Találkozók hazai pályán és idegenben: földönkívüliek a Földön és földiek kívül a Földön; az idegenek vendégségben és vendégfogadás közben; békés találkozás vagy konfliktus; lehetséges-e a fajok közötti megértés?

Tehát, ha van igényed valamire ezen kívül is (Jó hír! Nem vagy igénytelen!), írd meg nyugodtan az ujgalaxis@gmail.com címre. Ha értelmes igény, bővíti a listát. Ha nem, mégis igénytelen vagy. De nem áruljuk el senkinek...

Az Új Galaxis 14. száma egyébként megjelenése óta az Alexandta Top Antológia tizedik helye körül táncol. Bármit is jelent ez, jó hír, mert ha veszik, akkor a Kódex biztosan kiadja...

A Jutitiának állítólag szeptemberben lesz bemutatója az Alexandrában (Nyárást, i.e. 35 Reamur fokban nem érnek rá ilyen szarságokkal foglakozni, addig tehát be kell érnünk sarkantyúnk megbaszásával.), addigra talán a szerkesztőn, az írón és Timin kívül legalább még egy valaki elolvassa, ergo lesz miről beszélni. Ez okból e témában szeptemberig lehetőleg juss lesz.

Megírtam azt a könyvismertetést, melyet úgy ítélek, hogy egy lépéssel közelebb áll ahhoz, amit könnyű irodalomkritikának neveznék: Csepregi Tamás: Szintetikus álom.

Some Fine Asskissing

ASSKISSING ON
Ha minden igaz, ma befejeztük a Justitia szerkesztését Németh Attilával. Vagyik ő szerkeszett, én magyarázkodtam, illetve pirultam a vonal másik oldalán, hogy huszadszorra is buta elnézések maradtak a szövegben.

Mindazonáltal őszintén örülök, hogy pont Attila, személyesen szerkesztette a könyvet. Így komoly esély van rá, hogy nem kapja meg az Év hibajegyzéke legkevésbé sem megtisztelő alcímet. Köszönet, Mester!
ASSKISSING OFF

Így fest majd.



A borító első változatát (nem sokban különbözik, de a különbséget zongorázni löhet) borítsa jótékony feledés.

A remeteségnek vége. Nyugalom és látszólagos biztonság. A Rezedaszagúba akkor megyek vissza, ha muszáj, pl. füvet nyírni. Az önkormányzat hivatalnoka nem tudta nekem igazolásba adni, hogy nem tudnak házigondozást biztosítani anyámnak... Valószínűleg a hivatalnokiskolában első óra, első lecke, hogy "Sohasem adjuk írásba azt, hogy a Hivatal NEM képes valamire! Egyáltalán, a beadott kérelmek elutasítását kivéve a NEM szót tilos leírni!"

Mivel a remeteségnek vége, és ha a csillagok is úgy akarják, dedikálni fogok a Könnyhéten, 6-án, szombaton, délután öt? hat? órakor. Mndenesetre Nemere meg Szélesi urak után, ugye a kicsik az utolsók. De már kint leszek négytől. És eléjük állok. Van egy bíborszínű férfitangám. Jó szuperhőshöz illőn kívül fogom viselni. Vagy csak azt. Mindenki engem néz majd...

Most olvasd el Hamilton Földre hullt sárkányának a recenzióját! Már, ha kedved van hozzá, mert nem kötelező ám.

Hermitage

Néhány napra remeteségre kényszerülök, édesanyámra kell vigyáznom a Rezedaszagúban, míg fel nem kerül ide mellénk, a Mátyás térre.
Mostani állapota egyelőre inkább szórakoztató, mint tragikus, és olyan csodálatosan ártatlan, tiszta, gyermeki kék szemmel néz a világba, ami fölöttébb fucsa még egy olyan nyolcvanháromévestől is, aki harminc évet csúszott vissza az időben. Szórakoztató, de felügyelet nélkül nem hagyható. Legalább minden nap láthatom majd.

Hogy állapota mennyiben tudható be a genetikának (szörnyű lenne!), a korának, Alsó Meránia viharos és stresszes huszadik századi történelmének, és az egészségügyi alrendszer totális szétverésének, azt nem tudom. Az emberiség orvosi tudása ehhez még kevés.

Azon kellene azonban elgondolkozni a Mihályi Péter féle ultralib géniuszoknak (Az én egykori egyetememen kapott katedrát, egek! Hát hová lehet még süllyedni?), hogy ha az egészségügy privatizációjáról ugatnak, arról, hogy az egészségügy üzlet, akkor kezeljék valóban is úgy.

Ha az egészségügy ipar, akkor a produktuma csak az újra egészséges ember lehet. Legalábbis a munkaképes ember. Kevesebbel a társadalom és az egyén nem érheti be.
Ha az ipar nem tudja előállítani az adott terméket, akkor a vevő nem fizet érte. A selejtért sem fizet. Ez ilyen egyszerű.
Tehát, ha a feltételezett egészségipar nem képes újra egészséges, munkaképes embert produkálni, akkor a vevő nem fizet érte. Legyen az EÜ célja a gyógyítás, a rehabilitáció, a munkaképesség visszaadása, és akkor lehet üzletről ugatni, mert van termék és van minőség is. Akkor lehet majd költséget (vizsgálat, kezelés, ápolás, etc.) felszámítani, mert azok beszámíthatók a termék előállítási árába. És akkor lehet elgondolkodni, hogy ki fizessen a termékért, az ember vagy a biztosítója? Mert ha a rendszer tiszta, a költségek tiszták, mindjárt kiderül, hogy nem is olyan rém drága az egész, mint amilyennek hazudják. Esteleg kiderül, hogy az életen át fizetett biztosítás egyszerű lopás... Jelenleg a cégünk vaktában fejleszt, mert az egészségügyből származó BÁRMELY adat hamis - azért, hogy a TB-t minél jobban pumpolhassák...

Na, kifüstölögtem magam! A remeteségben nem lesz internetem, így előre dolgozom. Három ismertető kerül fel a Bookcrasherrre:

Robert Charles Wilson – Tengely
Robert Charles Wilson – Bioszféra
Kim Stanley Robinson – A só és a rizs évei

That Certain Huge Rock

Legördült a szívemről, és igaz, hogy a lábamra esett, de azért mégiscsak könnyebbség: túl vagyok az ÚG 14 novelláinak első szerkesztési körén. Május közepén kész!

Ennek örömére hétfőn aláíram a szerződést a Justitiára a Galaktikával. Ahogy Vörös mondaná: A többi a Sors. Ha megjelenik, lezárul vele az életemnek egy jó nagy darabja. Mintha felnőne a gyerekem hirtelen. És van is benne valami: a Justitia szövege és Manócska éppen egyidősek, ha a fogantatástól számítjuk.

Írok majd hosszabban is, van miről, hiszen fortyog körülöttünk a szar, az ország léket kapott és süllyed, a kapitány (valójában persze ő maga fúrta meg a hajót, a válogatott legénység hathatós segítségével) delirizál és lemond - rólunk -, felmond - a pártjának -, és elmond még pár hazugságot - az országnak , mielőtt bemondja betlit - a világnak. A nagy, kövér Erópunió csak püföli a dobot, de a ritmust sehogy sem képesek már felvenni félhalott gályarabok... A fenékben készülődik az új legénység, igazi kalózkapitánnyal, akinek egyelőre csak a halálfejes lobogója van meg. Persze hajófeneket már rég elöntötte a szar, meglehetősen büdösek szegények.
A fekáliában odakint meg cápák keringenek. Tőzsdecápák.

Addig is, egy Saramago könyvismertetést tettem fel, hátha kedvet kapsz hozzá, ha még nem olvastad.

Some Completion

Félig felgyógyulva be kell fejezni jó sok felgyülemlett dolgot. Hátha még nincs vége az átoknak.

A legelső a Terra frissítése. Ódor Ákos kissé horrorisztikus novellája került fel, melyet jobb híján Tudományos-Fantasztikusnak nevezek - de valóban csak jobb híján.

A másik egy rég kiérdemelt tribute poszt a Polit(e)bürón a Nemzet Csalogánya előtt.

Manócskának hála kiderült, hogy már annakelőtte olvastam Gaiman-t, hogy valójában szerettem volna. Történt, hogy a régesrégi rpg.hu novellapályázat egyik díja könyvcsomag volt. Ezek között a könyvek között meg - Lo and behold! - ott voltak az Elveszett próféciák, melyet Pratchettel közösen írtak... Most félretettem minden más olvasnivalót és ennek estem neki.

Pedig vaktában három olyan könyvet találtam az elmúlt évek szépirodalmi kínálatában, melyek valódi sci-fik. Csak mert nem a gettón belüli szerzők jegyzik őket, hát nincs is rajtuk a bélyeg...

Futurology

Lem megmondta, még 1969-ben, hogy az nem ér a futurológusok részéről, ha nem megjósolják a jövőt, hanem formálják. Az biza csalás.

Valahogy így jár el most a technológiai szingularitás apostola, a derék Kurzweil. Ha az a kurva szingularitás csak nem akar eljönni, hát megtesz minden tőle telhetőt, hogy abba az irányba kormányozza a világot.

Az ilyet a boldog, kevéssé bonyolult XIX. században a kátrányban és szurokban meghempergetés nem halálos, ámbár elég megalázó aktusával jutalmazták... Tempora mutantur.

A megmondóember pedig megint fölabszott.

I'm Still a Living Being

Bár az elmúlt tíz napban sajnos a rokonság révén megmerítkeztem újra az alsómerán egészségügy bugyraiban. Itt élned? Halnod kell!

Ötvenéves emberek kerülnek zúzdába ebben az országban, és a közöny csak beljebb löki őket a darálóba - csoda, hogy túlélik. De már jól vagyunk. Amennyire lehet. Szóval ezért voltam kicsinyég távol, most meg azért leszek, mert a Naprendszer pályázatra hirtelen elárasztottak. Két hete azt hittem, szégyenszemre lesz hat novella, tematikus gondolat megbuk, aztán hirtelen válogathatok, hogy melyik legyen! Ilyen a magyar: mindent az utolsó utáni pillanatra. Hagy. Ha határidő nem lenne, ugyan mit is lépnénk túl? A bölcs és jóságos szerkesztő ezért állapít meg ilyet, hogy ezt a lélekemelő izgalmat megteremtse mintegy hálátlan szerzőinek. Szerkesztő tehát tanul, és még rövidebb határidőt meghúz... Lesz itt nemulass!

Pedig úgy írnék inkább a Tengelyről, Lovecraftról meg Lemről, az emlékezetről és önbecsapásról, de nem. Na mindegy, ami késik, az tovább nyúlik.

Szóval a Polit(e)bürón találsz egy érdekes linket, engem kiválóan elszórakoztatott.

Reportage

Na, itt a beszámoló a könyvbemutatóról.

A fantasztikumnak valami egészen röhejes, szánalmas, elvetélt vagy mókás, felemelő, előremutató vadhajtására találtam. Számodra talán már régi dolog, én bámulva nézem mindazt az erőfeszítést, amelyel jobb sorsra érdemes emberek az elektronikát steampunk jelmezbe öltöztetik...

Itt egy mobil, itt egy ergonomikus billentyűzet és lapos monitor, de még Mac Mini is akad. Biztos velem van a baj, de valahol tetszenek... Kedvem támadt.

Kedves Terra Évkönyv Olvasók!
Ma kaptam jelentést, hogy jóval száz fölött fogyott az antológia. Hát olyan kurva nagy dolog lenne megírni, hogy melyik novella melyik alzsánerben és melyik abszolút tetszett a legjobban? A szerzők ezt várják, wazze! Eddig három! szavazat jött! Ha nem jön több, lófaszt fogok sorsolni! A három szavazó kap 3-3000-es utalványt, oszt' kész!
Teljes tisztelettel lófasz a ti seggetekbe!
A szerk.

A Long and Blessed Netlessness

Tegnapelőttől van újra netem itthon (mármint az otthonomban), melyre ráfejelt a nem intranetes gép jobblétre szenderülése a mókahelyemen is, így elég hosszúra nyúlt az internettelenség. Több, mint két hét! Wow! Irigykedj!
De nem pihentem azalatt sem: íme Gaiman Törékeny holmik ismertetése. Ha érdekel.

Holnap majd felteszek valami brutálisan hosszút és brutálisan provokatívat. Csak a vita kedvéért. Addig nyugodjatok békében!

És boldog új esztendőt mindenkinek!

Today

Ma befejeztem egy regény (nem az enyém) lektorálását és első szerkesztési körét. "Interesting",mondaná Johnny Depp, és elájulna. Én is csak nem elájultam, de főleg azért, mert egész délelőtt nyúlagy foszfolipideket pucoltam, és a dögszagú nyúlagypor szerves oldószerekkel keveredve... Grrr.

Egy novellára is felkerült ma a pont, vasárnap teszem a Terrára, remélem másokkal együtt, ha minden jól megy. Új szerző...

Bogdánnal és Lonyával ma, a vasutassztrájk miatt élhetően benépesített harmincas buszon eljuttottam a 120. oldalig, melyet egyetlen összefüggő történettel mindezidáig nem sikerült elérnem. Egész más dolog szorosan összefüggő kisregényeket egyetlen regénnyé gyúrni - holmi csalás szaga van, még ha formailag minden rendben lévő is. Mivel pedig Bogdán és Lonya még korántsem tartanak a végén, lehet, hogy megcélzom első komplett regényemet. Persze most is csaltam, csak másképpen. Odo már tudja...

Ami a legfontosabb:

AZ SF Irodalmi Szakosztály közönségtalálkozója
A HiperGalaktika02 és az Új Galaxis 13 antológiák bemutatója
2009. január 16., 17:00
Magyar Írószövetség, I. emelet, Klub (1062 Budapest, Bajza utca 18.)
A beszélgetés résztvevői: Galántai Zoltán, Képes Gábor, Kánai András, F. Tóth Benedek írók, és Antal József szerkesztő

Szeretenék személy szerint ott látni minél több olvasót, nehogy megint író-író találkozó legyen a vége. A székház kellmes hely. És legalább ugyanennyire szeretnék ott látni minél több alkotót a 13. szám csapatából. Elsősorban ismerkedési célzattal.

Valamit írtam a Polit(e)Bürora, hogy politikával ne mocskoljuk a fennkölt irodalmat... Piha!

Am I back?

A fülem se tudja, milyen gyakran fogok blogolni.

Pedig kéne.

Most az volt, hogy az ÚG szerkesztése elvette minden szabad időmet. Nem is annyira a szerkesztés, a novellákkal asszem szeptember végér megvoltunk, hanem a címlapgrafika. Kurva sokáig tartott a kiborgtestet összehozni: mondjuk sikerült egy működőképesnek látszó mesterséges csont, ízület izomrendszert megtervezni, de asszem igazából feleleges volt...

Dolgozni is kellett, mókahelyen, több, mint napi nyóc órát, de megérte: a cégünk a mai nappal átlépte a "me, too" fejlesztés és gyártás színvonalát, mától elmondhatjuk, hogy a világ előtt járunk, amit mi tudunk, azt senki se tudja...

Ha nem tudtam volna, hogy milyen alja lett a tudomány az utóbbi évtizedekben, csodálkoznék, hogy mennyi szándékos hazugság, és mélységes tudatlanság van a cikkekben és a kapcsolódó szabadalmakban, így csak megerősítette, hogy jól döntöttem, amikor megléptem az akadémiai szférából, és lenézett ipari fejlesztő lettem. (Mellesleg alapkutatást is csinálunk, bebebe, legalábbis azt, amit Alsó Merániában alapkutatásnak neveznek.)

Elégtételt kell, hogy adjak a utált membrán biofizikus kollégáknak: amit viszont ők leírtak, az mind igaz, az alapkutatási eredményeiket minden előzetes ismeret nélkül úgy tudtam beilleszteni a fejlesztésbe, hogy a gyakorlat egyszer sem cáfolta az elméletet. Erre gondolt Crichton, amikor a Jurassic parkban azt mondta:"óriások vállán állunk" és, hogy az előrelépés még a hülyéknek is pofonegyszerű. És emiatt félek a biokémiai-genetikai ismeretek közprédává tételétől...

Közben írtam is. A kis rózsaszín fényesen bevált, ajánlom az ASUS Eee PC-t mindenkinek, aki nem multimédiás erőművet, hanem egy workhorse egyszerűségű, viszont igazán hordozható írógépet szeretne. 

Nem a Diagnózist írtam, azzal elakadtam mielőtt elkezdtem volna, viszont Bogdán, és a Lonya (aki az egészen hülyék kedvéért nem nőnemű) története lassan regénnyé dagadja magát, a nyolcvanadik oldal táján tartok. Ez van.

Egy részlet:

"– Kilencen jöttek ki a hóba hajigált fegyvereik után, fejtetőre kulcsolt kézzel, egyáltalán nem látszottak különösebben marconának, ha érted, hogy mire gondolok, nem úgy néztek ki, mint Bogdán, hogy ha szembe jön, lehajtod a fejed és kitérsz, nehogy hozzáérj, vagy egyáltalán egy méternél közelebb kerülj hozzá, inkább értelmiséginek látszottak, középkorúak, két egyetemista volt köztük, láthatóan azt sem tudták, valójában mibe keveredtek, dideregtek a hóesésben, amíg a meseautóra vártak, kinyúlt pulóver, nikontinfoltos ujjak, szélfútta séró, igazi forradalmár imázs, az előző századból, az egyiknek a mellén Che ikonizált képe, hányni tudtam volna tőlük, mintha a fiatal magamat láttam volna. A többség díler volt, azok láthatóan ismerték a dörgést, már az átnevelőre készültek, odasündörögtek hozzám, már kabátban voltam, meg kucsmában, kis ember, dől belőle a sörszag, mindnek sörszaga van, olyan lehet a sör ott Prágában, mint nálunk a vodka, felnéz rám, a kis madárszemével, majd elröhögöm magam, aszongya: “Mennyire számíccsunk, atamán?” “Látatlanba’ tíz mázsa, a lövöldözés miatt.” mondom én. “Mink nem lőttünk.” válaszolja. “Mindegy, ki lőtt. Egy ember meghalt” “A Pattogós.” mondja. Semmi együttérzés a hangjában. Kiköpött. “Izgága kis köcsög vót. Hát bekapta. De aztat maguk lőtték le, atamán!” “Mi nem lövünk le senkit. Csak visszalövünk, ha szükség van rá. Az Őrző nem szereti a halált.” “Ha maga mongya…” “Én mondom.” Megint rám néz. “Tíz mázsa, aszongya?” “Kezdetnek. Majd meglátjuk, mivel is foglalatoskodtak maguk ezek a szép helyen. Felmehet huszonötre.” “Az nem lehet!” “Dehogynem.” “Akkor is, ha mindet bevallunk, mindent elmondunk?” “Enyhítő körülmények adódnak…” “Aszongya? Hát akkor szorongassák meg a Görögöt!” “Melyik az?” “Az a magas, szemüveges, karót nyelt… Enyhítő körülmények, aszongya? Nincs egy cigije, atamán?” Erre a pofátlanságra már elröhögöm magam, elhajtom a halál faszára, odamegyek a harmadik csoporthoz, hárman vannak, nagy-gyon értelmiségi kinézetűek, előkaparom a zsebcentert, kitt-katt, azonosítás, ez aztán a trojka, tényleg értelmiségiek, a Károly egyetem professzorai, Milan Pokorný párhuzamos programozás, drága kollégám, Jan Höschl kisfeszültségű hálózatok, ez Bogdán haverja és Miroslav Liguš a klasszikus filozófia nagydoktora. Na, ez a csodabogár mit keres itt? És éppen ő az a hórihorgas, karót nyelt. A Görög. Rám néz, a szemében undor – Nem! –, megvetés, és lenézés, vagy, hogy mondtad ezt a démonizálás dolgot, inkább úgy nézett rám, mintha nem lennék ember. “Lám, lám! A Terminátor személyesen.” “Kozáknak öltözve!” tódítja Höschl, a humorzsák. Nem átallnak röhögni. Közelebb lépek, felfelé kell bámuljak, ha a “Görög” képébe akarok nézni. “Életfogytig a sitten rohadnak majd! Az átnevelőtáborról csak álmodhatnak.” “Ugyan, Gépember! Ne fenyegessen! Majd a tárgyalás után meglátjuk. Mert lesz tárgyalás, ugye? Rendes, nyilvános tárgyalás, nemde? Nem puffantanak le itt az udvaron, mint a régi szép időkben. Vagy igen? Vissza hatvannyolcba, tovaris? Mit mond a programja, Terminátor?” “Ha rajtam állna, itt lőném le magukat! Egy gyerek meghalt a maguk kapzsisága miatt!” kiabáltam, most mit csináljak, nem tudtam uralkodni magamon, ezek a sima szájú, sima gondolkodású gazemberek kihoztak a sodromból, nem lett volna szabad, megaláztam magam azok előtt a hitvány, gőgös szarháziak előtt, de igazából a “tovaris” ütött meg, Bogdán jutott eszembe, holnap szabadul, látni sem akar, ezeknek nincs joguk tovarisozni, előrébb léptem, belemásztam a képébe, kénytelen volt egy lépést hátra lépni, szar alak, de nem hagyta magát. “Kapzsiság, Gépember? Azt hiszi, olyanok vagyunk, mint maga? Hogy a szaros pénzért csináljuk? El fogjuk tüntetni a maga szaros gépezetét. Eltüntetjük a fejünk felül azt a szemetet. Szabadok leszünk, ha nem mi, akkor a gyerekeink, az unokáink! Az ember nem élhet úgy, mint egy háziállat! Vagy mint egy gép… És akkor maga, meg a magához hasonló zsoldosok eltűnnek, úgy nyeli el magukat a történelem, ahogy feldobta a csúcsra. A történelem, Gépember, egy szennycsatorna, csak a szar kavarog benne, egyszer fenn – egyszer lenn…” Vigyorog az átkozott, csak pofázik, azt se tudja, mit beszél, megmámorosodik a saját hangjától, a csodálatos gondolataitól, micsoda mélység. “És maguk micsodák ebben a szennycsatornában, professzor? És mi történik, ha majd magukat dobja föl a szennylé?” “Akkor szabadság lesz, és a történelem nem lesz többé szennycsatorna, sem a magafajták játékkaszinója, Gépember! Mi pedig hősök leszünk!” Felveti a fejét, keshedt mellét dülleszti, már a saját emlékművéhez pózol az istenverte. “Az új kor hősei! A szabadságé!” rikácsolja. Azon a hurutos, raccsolós hangján, csehül a szabadság egyszerűen röhejesen hangzott, de nem volt kedvem nevetni, megragadtam az isten barmát, én még Bogdántól tanultam verekedni, de mire is számítsak, a hang felakad benne, izom semmi, csak csont ez a jószág, kap egy istenes pofont, hogy a kapuig tántorog, de már rajta vagyok, leütöm, és a gallérjánál vonszolom kifelé az utcára, mint egy zsák szart, nem is egyéb, felráncigálom, kap egy másik pofont, úgy irányítom, hogy a gyerek két darabja közé zuhanjon, arccal a véres hóba, hogy felfogja végre, hogy mit csinált, hogy ez a gyerek az ő tetű gondolatai miatt hever itt két darabban, és csak üvöltök: “Látod? Látod? Ezt akartad? Ez a szabadságod?” És visszamegyek, megkeresem az ostoba szemüvegét, és kiviszem neki, négykézláb áll a véres hóban, és üvöltve sír, és akkor is sír, amikor végre megjön a meseautó, és berámolják az egész kompániát…"

Addig-adig olvasgattam a Sportpályázat novelláit, amíg magam is írtam egyet. Mivel Odónak nem igazán teszik, így felrakom ide, hátha érdekel valakit.

Odónak még üzenem, hogy a piros kefija mégiscsak jelent valamit, mert az arab valutaüzér előre köszönt a Keletiben...

Hétvégén végre frissítem a Terrát is. Egy új író jelentkezett - Amerikából. Az irigység esz meg...

Ennek a sokféle szerkesztésnek hála, már harmadik alkalommal vagyok tanúja annak, ahogy tehetség egyre gyorsabban emeli önmagát magasabb szintekre, olykor fokozatokat ugorva át. Ezúttal Udvari Máté, többen talán jobban ismerik úgy, hogy mohicane. Az ő írása is felkerül majd, ha elkészülünk. Ha  nem most, akkor hamarosan.

Hosszas vajúdás és vívódás és szarozás utána a Terra Évkönyv végre terjesztőnél van. A Bookline már eladta az összes kiadói példányt, talán lassan megindul a dolog. Mivel a Líra és Lant vette át, felteszem, hogy a Fókuszban és a Libriben kapni, de még nem volt időm ellenőrizni...

Van azért rossz is:

Internetes hirdetésben olvasom: "a nagyi tutti bekönnyezik". Miféle helyre kerültem? Ez még Magyarország? Vagy már nem is Alsó, hanem Hátsó Meránia. Ha van érkezéstek, küldjetek nekem ilyen szép bégetős gyönygszemeket! Megköszönöm szépen.

Ma este az Újpest stadion megállóban (is) gyülekeztek a drukkerek. Régen nem így nézett ki egy meccs Magyarországon. Hol itt a sport? Elmondom, hogy fest Washingtonban egy football mérkőzés. A lakókocsik már előző nap gyülekeznek a parkolóban, mire a meccs elkezdődik már egy csomó grill üzemel, méga  csomagtartókban is, és a szurkolók - bizonyos szempontból fanatikusabbabk, mint ezek, akiket láttam, mert elég sokat levezetnek, hogy ott lehessenek, a meccsen, nem a balhén - barátságosan eszegetnek, iszogatnak. Nincs csürhe az utcákon, nincs heccelés és cukkolás, nincsen részeg fetrengés. A rohadt tahó amerikajiak! Assetuggyák hogy kell szurkolni! Ria, ria, Hungária!

Ha már sport: a röfögés is megindult, bár egyelőre csak az ÚG új címlapja látható. Hát ez nem az, amit megszoktak az elvtársak: nem akar a régi Galaktikára hasonlítani - az újra még kevésbé. Nem akar semmire sem hasonlítani. A címsor a régi ÚG betűképe, a jó öreg Hattenschweiler, ennyiben a régi Új Galaxis. Abban sem akar egyik fantasztikus kiadványra sem hasonlítani, hogy a címlap ezúttal azt mondja, ami belül van. Képben és szóban. Nehéz ezt megszokni. Miként a zsáner szó értelmezése is nehéz olyas odvas elméknek, akik a sci-fit műfajnak tételezik. Vagy témának. Vagy annak se. A zsáner egyelőre a legpontosabb meghatározása annak, hogy hova is tegyük ezt  valamit. Ha tud valaki jobbat, szívesen látom.

Arculcsapásként ért viszont, hogy valaki, aki részt vett benne, nem engem keresett meg azzal, hogy nem teszik neki a címlap, hanem a csürhével jajongott inkább az ólban. Nem vagyok krisztusi természet, ha esetleg a másik pofám fordulna az illető felé véletlenül, nem azért van, mert odatartom a másik elé, hanem mert féltéglát keresek, hogy visszadjam az elsőt...

Hát még belül mi van! Ilusztrációk vannak benne, és nem csak a megkívánt fantasztikus reálista gagyi/alibi/utánérzés/3D küszködés. Az valójában nincsen benne. Álprimitív se, meg jajdefasza ez a Photoshop kolázs se.

Nem biztos, hogy a legjobbak ezek az rajzok, de ha a hat rajzolóból legalább a fele tetszik majd, akkor azt mondom, errefelé jó lesz haladni. Itten néhány illusztráció nem szimplán illusztrál, lerajzolja, hogy mit kellene látnunk a novellában, hanem, ahogy azt  - legalábbis én hiszem, hogy - kéne: a rajzoló saját vízióját teszi a szöveg mellé. Lehet, hogy hányingered lesz tőle, lehet, hogy utálni fogod, de amikor másodszorra látod, majd elkezded a részleteket böngészni... Remélem.

A novellák egyelőre nem száz százalékban az én választásaim, de jók, némelyik a zseni kasztjelét viseli a homlokán. De nem lesz minden zseniből író a végén, azt tudni kell. Ha csak a fele megmarad, ír, és nem enged saját minőségéből sikerszempontok előtt behódolva, akkor talán hamarost majd az első jó regényeikkel is megismerkedhetünk.

November végére kint lesz a nyomdából, az is meglehet, az sfportál-AXN találkozóra már tudok is vinni belőle.

Azután majd lehet a belsejét is fikázni!

Erre az esetre, egy kis eszmefuttatás: a fika zöld zászló érdemrenddel kitüntetett frontharcosok lassan egy évtizede mérgezik a levegőt kissé részrehajló nemtetszésükkel miközben eddig egyetlen gyufaszálat, nemhogy hatot nem tettek keresztbe azért, hogy 

1. kezdő írókat (saját csürhén kívülről) publicitáshoz segítsenek
   
2. megmutassák a tengernyi fika, vagyis "nem" után, hogy ők hogyan csinálnák. Hogy nézne ki a fantasztikus álomkiadvány, hogy nézne ki az álom címlap, az álom illusztráció, az álomnovella és álom tanulmány. A magam részéről szívesen tanulnék.
   

Hogy vidáman fejezzem be, hétvégén hazavonatoztam a Rezedaszagúba, és valahol Karácsond táján láttam, hogy a nagy, üres mezőn egy jókora nyúl rohan eszeveszetten. A vonat tovább ballagott, akkor láttam, hogy a szomszédos táblán, a bakterház másik oldalán hajtás van. Megúszta a dörzsölt vén csibész! Nmcsak megúszta: átbaszta őket! Puskástul, mindenestül. Megkerülte a bakterházat, és a hajtók mögé szaladt. A Hobó meg Bill jutott eszembe: "Fut a nyúl a mezőn, és énekel". Pont ilyen fílingem volt szombat este, amikor elkészült a tördelés, és elftpéztem a számot a nyomdába.

Nyúl után pedig kutya, hazafelé, a Rezedaszagúból, a vasút felé egy kerítés mögött buzgón csahol a fiatal puli, végzi a dolgát, jelzi befelé, hogy valaki a ház előtt jár, nekem pedig, hogy jobb, ha vigyázok. Szegény jószág nem tudja, hogy már túlhaladott, a modern kutya 2.0 nem ugat, csendben van, hangját sem hallani, és nem rohangál a kerítés mentén: a szomszédok még szóvá tennék a hangoskodást... Valahogy így vagyok én is. Ugatok, de minek?

Harapni kell! Szó és provokáció nélkül, mint a szlovák rohamrendőr...

Something was Really Fucked Up

de tényleg nem tudom, hogy mi!

Kedvenc horrormagazinunkban a Heti Válaszban (Minden héten található benne legalább egy hajmeresztő leleplezés a ballibokra vonatkozóan.) olvasok egy - különben nehezen értelmezhető indokú és tartalmú -, interjút Peter Munkkal. Ez az úriember véletlenül (Véletlenül? Véletlenül?) a világ legnagyobb aranytermelője.

Na most, írja a cikk, hogy a kis Munk és családja, a holokauszttól éppen megmenekülve Kanadában mindent előlről kezdett. Nulláról, a semmiről.

Ja, nullában és semmiben én is jó vagyok, én is mindent előről kezdtem annak idején, sőt még előbbről - anyai ágon megszámlálhatalan generációkig visszamenően nincstelen tótocskák vagyunk. Igaz, így nem is veszítettük el a vészkorszakban csokoládéimporton szerzett vagyonunk jelentős részét, mint szegény Munkék. Szerintem gyerekkorában nagyapám nem is tudta, mi a csokoládé.
Én is szereztem diplomát, vegyes vegyész és villamosmérnökit, ebben még jobb is vagyok Munk szimpla villamosmérnökijétől. Na, itt jön az, hogy valami el lett kúrva. Nem kicsit, egészen nagyon. Hat évvel a diploma után kurva messze voltam attól, hogy egy barátommal sztereo hifi cuccokat és színes tévéket gyártsunk és megkeressem az első milliómat, nem kanadai dollárban, csak szimpla forintban. OK, az ócsó japán elektronika nem is buktatta meg a cégemet húsz év múlva, de mindegy, a lényeg, hogy nincs millió. Diploma után hat évvel kocsit tudtunk venni - részletre, és abba is belezöldültem. (Ja nem, az saját szín.) Még egy szar úttörő- vagy KISZtábort se tudtam privatizálni, pedig Ifjúgárdista is voltam.
Valahogy ezután az aranykitermelés bizmiszbe se tudtam beszállni - pedig akartam, hidd el, kurvára akartam! -, még akkor se tudtam megvenni egy kibaszott, piti kis bányát, amikor az arany ára harmadára zuhant a világpiacon. És senki a családból, meg az ismeretségi körből... Valami nagyon el lett baszva!
Nem tudom, hogy mi?
Valami hiányzik...

Egy adalék. A jelenlegi lakásunk előző tulajdonosát Munk Józsefnek hívják, több generációs zenész cigányok elektroműszerész (majdnem stimmel, ugye?) sarja. A névazonosság ellenére sem tudok viszont arról, hogy a lenne aranybányájuk.

Valamit ők is elbasztak.

Na mindegy, valami vidámabb:


A képet mindnyájuk kedvence, a sok értelemben nagytehetségű Szélesi Sándor készítette (a többi Szefantorról készült képpel együtt látható a sfport.net-en, ugyanitt videofelvétel a torkomból ugyanezen szerzőtől). A képen az Új Galaxis kritikai rovatának vezetője, Vásárhelyi Lajos és az ÚG szerkesztője látható. Ez utóbbi az ölemben fekszik, és láthatóan jól érzi magát attól, hogy Lajos földre zuhanó végtagokat és patakvért ígér. Elmondom, mert hang nincs a képhez: még dorombolt is hozzá a beste! Mármint a szerkesztő. A kritikus éppen azt mutatja, hogy hol ássuk majd el a lehentelt szerzők csonka tetemeit az alföldi homokban. Funny lesz, szeretek ásni, és a jövő század Móra Ference nem tud majd mit kezdeni a tömegsírokkal...

Még vidámabb, és még mindig irodalom - kritikátlanul.

Szóval, megkaptuk a domain nevet, (sőt, röhög a kurafi!) így él a Terra megújult honlapja! Az idén kékek vagyunk.

Ami annyit jelent, hogy várjuk az írásaidat meg a rajzaidat az eds@terrafia.hu mail címre, mert szepembertől újra indulunk. Csupor Béla ígérte, hogy, ha a csillagok együtt állnak, még Fórumunk is lészen.

A Terra Évkönyv már kapható A Könyvesboltban, és ha megveszed, még szavazni is tudsz az Évkönyv legjobb írásaira kategóriánként és összesítésben. Hogy miért csak akkor? Megtudod a honlapon!

Jaj, csaknem elfeledtem a legfontosabbat: jövő vasárnap (augusztius 31. , na!) a Magyar Királyi Televízió kettes, (föl)foghatatlan csatornáján, 23:45-től (Kibaszott népbutító kurafiak, nem tudnák olyan időpontban kezdeni, amikor a zátlagpógár is megnézné győzike meg majka helyett, ez nem kereskedelmi castorna elvtársak, ez gőzszógálat, vagy mi!) a Darwin rémálma című sokkoló dokumentumfilm megy. Aki elsőként megírja itt kommentben, hogy honnan ismerős még neki a helyszín és ez a tipp megegyezik azzal, amire én gondolok (Közjegyző az nincsen, bíznod kell bennem!) , az kap egyet a saját Terra Évkönyv tiszteletpéldányaim közül. Ez ám a mézesmadzag, mi? A filmet persze ne ezért nézd meg! Mé, mé? Csak. Mer' aszondom...

The long, hot summer

Magyar hangja Paul Newman...
Már akinek mond ez valamit.

Az van, kedves doktor, hogy a Terra kiadásának, terjesztésének és az új honlapnak az ügyei elveszik azt, mit bloggolásra szánna az ember. Most már másképpen lesz, domainnév bejegyzés alatt, a tartalom csaknem teljes, sorszámok a példányokba bepecsételve, Alexandrás kapcsolat felvéve, Hungaroconnak vége. Két tucat Terra A Könyvesboltban már kapható.

Volt alkalmam közben összesen fél hót eltölteni egy olyan helyen, ahol se térerő, se internet - és jó volt.

De most!

Mobilizáltam magam, beszereztem az ellopott PDA helyett egy alsókategóriás UMPC-t, nevetséges áron, így írhatok mozgás közben! Reszkessetek, egerek! Készül a Prognózis!

Majd lesz komolyabb bejegyzés is.