Sexism

Múlt szombaton odadtam a lányomnak az Ajtó az óceánba-t, s ma kivallattam (Az elektrosokkolót elő se kellett venni!) a benyomásairól.
Legnagyobb meglepetésemre elsőre nem a könyv irodalmi harmatosságával jött elő, hanem, hogy egy "szörnyen feminista könyv".
OK. Ogrénak ogre a lánya (vö. Csilicsali Csalavári Csalavér), ráadásul nyolcéves koráig gyakorlatilag én neveltem, de azért ma már tizenöt éves, és egyre tagadhatatlanabb, hogy nő.
Ekkor jutott eszembe, hogy a múlt hónapot én a szexizmusnak kívántam szentelni. Valahogy erre nem értem rá, aztán még szakadtak a dolgok, így csak most térrek erre vissza. Az apropót mégsem elsősorban Joan Slonczewky asszony könyve adja ehhez, hanem a Galaktikában két folytatásban megjelent Vonda N. McIntyre kisregény, az Arcocskák. A cuccal a Galaktikás közönségszavazatok szerint nemcsak nekem volt bajom, és bizonyára nem azért, amiért az Ajtóval jogosan baja lehetne bárkinek, nevezetesen, hogy éktelenül gyengén megírt valami, hanem bizonyára a témája miatt.
Ezt a témát legjobban úgy tudnám körülírni, hogy nősovinizmus, egészen enyhén szólva feminizmus*.
Ebben a két műben a férfiak ugyanis egyszerűen állatként ábrázolódnak, olyan vad férfigyűlölet, megvetés, utálat, lenézés etc. - Ki-ki válogasson, vagy adjon még hozzá találó főnevet! - árad belőlük, melyekhez hasonlót a legvadabb hímsoviniszta, szexista viccekben** SEM talál az ember, de pláne nem talál férfiak által alkotott szépirodalmi műben. Az alapvető különbség ugyanis a kétféle sovinizmus között, hogy a hímsovioniszták sohasem álmodanak a nő nélküli létről, az ad extremum vezetett nősoviniszta írásokból, mint az itt eddig felemlegett kettőből, az tűnik ki, hogy a hölgyek az állatként tartott férfiakat szeretnének, vagy egyáltalán nem szeretnének férfiakat a társadalmukban. Ehhez természetesen az a biológia tény szolgáltat alapot, hogy egy kis manipulációval a nők egyedül is képesek szaporodni, míg mi, szerencsétlen balfaszok nem.
Nem állatias nézőpont ez kissé?
Mindenesetre igen riasztó nézőpont.
Még egyel több ok, amiért - mély tisztelet a kevés kivételnek - nem igazán kedvelem a női fantasztikus szerzőket azon túl, hogy a témáik és megvalósításuk általában - tisztelet a kivételnek*** -, tökéletesen hidegen hagy: a művészetet ennyire egysíkú és elvakult használata egy számomra nem igazán tetszetős cél érdekében.
Ez persze nem jelenti azt, hogy ugyanezt elnézném egy férfi szerzőnek is, de mint fentebb: a legelvakultabb férfisoviszta sem akarja kiirtani a nőket. A mi fantáziánk nemigen terjed ki a nő nélküli világra.

A témában feljövő Gugli találatok száma keresőszavanként elég beszédesek, a dolog talán nemcsak nekem tűnt fel:
science fiction male chauvinism 15 500
science fiction female chauvinism 19 500
Vonda N. McIntyre feminism 4160
sci-fi feminism 220 000
science fiction feminism 657 000
science fiction sexism 861 000
és erre elsőként a http://en.wikipedia.org/wiki/Feminist_science_fiction
jön föl.

Ki hát az igazi szexista? Jó, jó, mondod, a véleményt még mindig férfiak formálják, legalábbis igyekeznek. Ez igaz. De a vélemény most egy jelenségről formálódik.

A feszültség oldására, bár érintőlegesen ide is tartozik, nagy nehezen rájöttem, hogy Gugli mél hirdetéslink ajánló motorja (van erre valami frappánsabb megnevezés?) miért jön állandóan a fenékplasztikával Odo leveleinél: "alakváltó" szerepel a mélcímében. Milyen vagyok, Watson?

Jegyzetek:

* Azért nem szeretem ezt a szót, mert valójában mást jelent, mint amilyen jelentésben ma használják. A Wikiről idézett linkhez például Le Guin anyánk Sötétség balkezének címlapját teszik illusztrációképpen. Az a könyv pedig éppenhogy a nemek megbékélésének a bibliája, ha feminiuzmusban venne, akkor annak klasszikus értelmében, a női értékek kiemelése, de nem a férfi értékek ellenében, a kétféle érték egymást kiegészítő értelmében.

** A kedvencem a következő:
Fiú és lány lejtenek a diszkóban. Megszólal a fiú:
- Te olyan kanos vagyok, megkívántalak, gyerünk mán ki a diszkó mögé!
-Te hülye vagy? Esik az eső!
- Nem baj! Majd a cipőmön térdepelhetsz.

*** Ilyen kivétel volt a márciusi Galaktikában Ruth Nestvold remek novellája a Mars-útikalauz turistáknak.

Another stadium

House nézek, AXN, korai évad, amely kimaradt, örfülök, hogy látom.
Az epizódban a betegnek sokkja van (schock), fel is írva szépen House fehér táblájára.
A filmben végig áramütéseket emlegetnek, az se tűnik fel a "fordítónak", hogy a szövege szerint a betegség áramütéseket vált ki. De másnak sem a stábból.
Ez nem a nyelvtudás hiánya, ez kútmély ostobaság. És a néző tökéletes semmibevétele: látszik, hogy a filmek csupán a reklámok közötti idő kitöltésére szolgálnak.

Most itt tartunk. Ez egy átlagos kereskedelmi TV csatorna Alsó Merániában.
Nem vagyok irigy, de kíváncsi lennék ennek a fordítónak, gyártásvezetőnek, szinkronrendezőnek etc. a honoráriumára...

Friendly fire

Örömteli és hálátlan dolog barátok írásairól írni, bár az igazi barát nem sértődik meg a baráti bírálaton, viszont az igazi ellenség csak az elfogultságot látja, bármit is teszel.
Az öröm abban van, hogy a barátod ír - és az írása megjelenik.

Well, én elfogult vagyok és leszek, de azért írni fogom három ember könyvéről, akiket barátaimnak vallok. Leglőször Csóka Feri kisregényéről, egyszerűen mert azt kaptam meg elsőként és az efféle dolgaimat szeretem időrendben intézni.
Különben is, az udvariasság úgy kívánja, hogy a vendéggel foglakozzunk először, még ha ez a vendégség kényszerű is, a vendég valójában legszorosabb családunk tagja, akit "csupán" távolabb sodort a történelem. Mert Feri, lévén szlovákiai magyar író, a könyv Szlovákiában megjelent könyv, egyelőre vendégnek számít a hazai irodalmi életben*, bármennyire is részese a szlovákiainak, sőt a nemzetközinek. Sajnos. De remélem nem sokáig.

*Nem mintha mondjuk én része lennék bármilyen irodalmi életnek, de ez külön történet, és különben sem lennék olyan klub tagja, amelyik engem a soraiba fogad...

Diagnózis update

Már egy hete csak az anyákra gondolok...
Különbféle emberek anyjára.
Elsősorban a sajátomra, aki végül is találkozott orvosokkal, akik, ha nem is a Diagnózisból, de legalább a House stábjából valók, mármint orvosnak öltözött színészek. Végül majdnem úgy jártunk, hogy a tapintatos őrmesternek szólítania kell az állományt és nekem vissza kell lépnem a sorba.
Most minden jobbra fordult, túl vagyunk egy nem diagnosztizált tüdőembólián, mármint Egerben nem diagnosztizált, a SOTE Tüdőszanatóriumban viszont igen, hogy is van ez?

Hát, most már mások anyjára gondolok sokat, akik az egészségügyet ide juttatták, amikor már nem a szegénység, a forráshiány a fő oka a válságnak, hanem a szakértelem csökkenése.

Vidámabb vizekre! Mielőtt politizálni kezdenék.

Kérdezem, hogy zavar-e téged, hogy időnként angol szavak kerülnek ebbe a blogba?
Mert valakit zavar, nagyképűségem cáfolhatalan bizonytékomnak tartja. Well, a szerencsétlen még nem is tudja azt, hogy kicsiny családomban a testsúlyt fontban tartjuk nyilván. Ez aztán a nagyképűség, mi!

Míg arra vártam Egerben, hogy anyámat megöljék, vagyis meggyógyítsák és hazaengedjék, na!, a gyerekkori könyvtáramból előkotortam egy Cortázar novelláskötetet (Kriterion, 1983), és igen nagyon, méghozzá pozitívan meglepődtem. A magreál a nagy regényfolyamokon kívül a kisprózában is kitűnően hat, csak manapság már nemigen divat így csinálni. Mindenesetre érdemes leporolni és elolvasni őket.

Megjelent közben az Új Galaxis. Majd meglátjuk.

Update.
Ha kiadják a könyvedet, még ha közben egy másik kontinensen tartózkodsz is, mindenképpen ragaszkodj a keféhez! Vagy soha többet ne vedd a kezedbe a könyvedet.
Most láttam a Diagnózisban, hogy az üldözéses flashback-et szarrá tördelték. Vajon mit még? A végén újra kell olvasnom az egészet? Viszont ami kár esett a szövegben, már úgysem tudom helyrehozni - ebben a kiadásban. Sezlonynak tehát részben igaza volt, bár ez nem elsősorban a kiadó műve, hanem azt hiszem az ún. lektoré, akinek láthatóan csak az volt a fontos, hogy a tördelés szabályszerű legyen, de fogalma sincs, mi az a flashback, ritmus, ritmusváltás.
Most fel tudnék robbanni.
Crap!