Mostanában sűrűn kénytelen lévén
a világot járni, tágabb összevetésben szemlélhettem kicsiny nemzetünk általános
szokásait és jellemvonásait. Ebből az összevetésből nem mindig jövünk ki jól.
Például léteznek a világ boldogabbik vagy kevésbé boldogabbik részein már
megvalósult dolgok (vö. vívmány), melyek nálunk az Istennek se…!
Mert magyarok vogmuc.
Eb ura fakó und Ugocsa non
coronat!
Na ezekből gyűjtöttem össze
tizet, nem egészen komolyan, ámde lehetőleg politikamentesen. A politika,
demokrácia, etc. nálunk szintén az istennek se – sőt! –, de arra a másik blog
való.
Hát, szabadságharcot, az még
sosem nyertünk igazán (Az IMF ellenit most hagyjuk a békesség kedvéért!).
Buktunk a török ellen. Buktunk az osztrák ellen először Bocskaival, pedig azt
meg is nyertük. A Wesselényi-félét el se kezdtük igazán, már el is buktuk, aztán
Thökölyvel, majd Rákóczival is veszítettünk. A Martinovics összeesküvést maguk
az osztrákok szervezték a rossz nyelvek szerint, a vége borítékolva volt, de nem
ment jobban ezernyócszáznegyvennyócban sem. Kilencszáznegyvennégyben már ravaszak
voltunk, nem is álltunk ellen a németnek, így szabadságharcot se kellett bukni.
Ötvenhatot meg a Szovjetunió verte le.
Nézzük mások eredményeit!
A franciák Jan d’Arc-kal végleg
megszabadultak az angoloktól (vö. hülye angolok), a svájciak elhajtották a Habsburgokat
(vö. magyar kártya), Ferdinánd és Izabella rekonkvisztálta Ibériát az araboktól
(vö. Kolumbusz kap pár selejtezésre váró hajót Indiába). A hollandok a spanyol
Habsbugokat hajtották el, később az amerikaiak az angolokat zavarták haza.
Bolivár egész Dél Amerikából kiűzte a spanyolokat, Garibaldi Olaszországból a
Habsburgokat*.
Kevesen tudják, hogy tizenkilencben a törökök Atatürk vezetésével
felszabadították magukat az elszemtelenedett (vö. antant) görögök alól. A
második világháborúban Tito partizánjai a németeket űzték ki komolyabb segítség
nélkül**.
A huszadik század második felében aztán egész rakás szabadságharc sikerült,
szinte mindenkinek, Indiától kezdve egészen Angoláig.
* Ezek a Habsburgok sose voltak
valami népszerűek, végül még az osztrákok is elzavarták őket – aztán persze
nálunk kötöttek ki, akiket a legrégebben basztattak, gondolván, mi már úgyis megszoktuk
őket.
** A francia ellenállást inkább nem
venném ide (vö. Halló! Halló!).
Emlékszik még valaki a Balatoni
Világosra?
Az érti, hogy mire gondolok.
Heineken és Amstel a kedvenc
söröm volt, egészen addig, amíg nálunk nem kezdték gyártani. Vegyük már észre,
hogy a sör kulcsa a víz. Duna és Hernád (Balaton és Tisza. grrrr!) vízből nem
lehet jó sört főzni. Period!
Minden ellenkező meggondolással
ellentétben a mozgólépcsőt/mozgójárdát NEM azért találtuk ki, hogy a kövér
seggünket cipeltessük rajta – bár, elismerem, erre is alkalmas –, hanem azért,
hogy nagy tömegeket gyorsan mozgassunk egyik helyről a másikra.
Ehhez képest a magyar ritkán
mozdul, ha egyszer mozgó felületre tette a lábát. A mozgólépcsőn mi utazunk.
Az előzőhöz kapcsolódva viszont
azok a magyarok sem tudnak mozogni, akik akarnának, mert mozdulatlan nemzetünk
szinte egy testként képtelen a mozgólépcső jobb oldalára állni, hogy elengedje
az iparkodókat.
Meg is lehet nézni az iparunkat!
Ezzel dühítem fel magam a
legtöbbször.
Először a gyorséttermekben
vezették be, de most már egyes tescoexpresszekben is az a módi, hogy a
pénztárakhoz nem külön vonalak vezetnek.
Külföldön ilyenkor a fogyasztó
egyetlen sorba áll, és aki sorra kerül, az megy oda a legközelebb felszabaduló
pénztárhoz.
Alsó Merániában ez úgy történik,
hogy kis, párhuzamos sorocskák állnak elő, és a legutoljára érkező csörtet oda
a legrövidebb sorhoz, kedveső esetben az éppen felszabaduló pénztárhoz,
diadalmasan nyugtázva, hogy a korábban érkező lúzerek a lassabb sorban később
kapják meg a cuccukat, mint ők.
Az üzletek részéről mindössze két
L alakú vonalat kellene fölfesteni és az omnipresent biztonsági őrnek
szemöldjét összevonni, hogy a nyakas kurucokat rendre szoktassák. De az üzletek
személyzete is hunor egytestvérétől származik, így erre kicsi az esély.
Vettél már könyvet, aminek a
hátán ott halmozódott valamennyi előző árváltozás címkéje levakarhatatlanul*?
Akkor tudod, mire gondolok.
De a könyvön kívül sem igen létezik
olyan felület kishazánkban, melyre nemzetünk megfelelő címkét ragasztani. Pedig
külföldön, sőt belföldön is léteznek ilyenek.
Legutóbb teflonserpenyőket
vettem, magyar serpenyőket, mert minden ellenkező híresztelés ellenre azok a
legjobbak**.
Két magyar gyári címke volt rajtuk és a DuPonté. A DuPont nyom nélkül lejött –
nem véletlen. A magyarok nyomait*** végül a mosogatógép hozta le teljesen.
* De ha mégis levakarnád őket,
undorító ragacsot hagynak maguk után.
** Van ugyanis acélperemük, és
alatta a fal felső része befelé hajlik – hiába, a magyar géniusz.
*** A Magyarországról exportáló
kereskedő imája: „A magyarok nyomaitól ments meg uram minket!”
Fogazatunk nincs rendben.
Hiányos, odvas, de legalább kusza. Mosolyunk csorba, leheletünk letális.
A fogorvos nálunk
összehasonlíthatatlanul olcsóbb, mint a világ boldogabbik* felén, mégsem látogatjuk elég
sűrűn. Nem látogatjuk, csak ha fáj.
Sajnos én sem vagyok kivétel. De
ezévtől minden más lesz.
* A boldogtalanabbik felén a fog nem
probléma. Úgyis kiverik.
A dolgok megmagyarázhatatlan összejátszása
folytán Közép, de talán egész Európa legnagyobb kutyafuttatóján – azelőtt II.
János Pál pápatér, azelőtt Köztársaság tér, azelőtt Tisza Kálmán tér – kell
keresztülvágnom naponta kétszer. Így aztán már mindet láttam, amit oktalan
kutyatartás témájában látni lehet a kutyaszarhegyektől az egyszerű
állatkínzáson át az olyan rafinált perverzióig, mint három dán dog hetedik
kerületi lakásban tartása. Sőt megfejtettem a nagy fuvaros utcai szarkörök* titkát
is – nem UFÓk voltak.
A négyesmetró építésével a tér
egynegyedét elkerítették és pofás, huszonegyedik századi parkot építettek ki,
benne egy méretes, kényelmesnek látszó futtatóval.
Reménykedtem, hogy a metró
átadásáig kiépítik a part többi részét is, hasonló manírban és végül kerítést
vonnak az egész köré, amit éjjelre bezárnak, nappal pedig erélyes őrség tartja
távol a kutyákat.
Kutyaszar, nem kerítés meg őrség!
A felújítást szépen elkerítve
megkezdték a háromnegyedben, de ezzel párhuzamosan lebontották a már kész részt
védő kerítést.
Találd ki, hol vannak az ebek és
szépreményű gazdáik!
Hát, nem a futatóban.
Rómában kezdik nyilvántartani a
kutyák genetikai lenyomatát, hogy a közterületen felejtett kutyaszarból
azonosíthassák, és rojtosra büntessék a feledékeny gazdikat.
* Helyes megfejtéseket a kiadóba
várjuk.
Egy nőismerősömnek egyszer valaki
bemesélte, hogy Magyarországra a BMW-ket indexlámpa nélkül szállítják, mert
nálunk a KRESZ a béemvések számára nem teszi kötelezővé az indexelést.
Az illető hölgy azt elhitte, mert
nem állt ellentétben a tapasztalataival.
De nem kell béemvésnek lenni
annak, aki bunkó kíván lenni az utakon.
Bármilyen típussal áthajtunk úgy
a sárgán, tudván-tudva, hogy nem juthatunk át, és a lámpaváltáskor dugót fogunk
képezni.
Bármilyen típussal gázt adunk a
zebránál és előzünk, pedig látjuk, hogy a szélső sávban már megállt valaki,
tehát gyalogosveszély van.
Bármilyen típussal eszelősen
cikázunk a sávok között, hogy a lámpához érve satufékkel kelljen megállni a
pirosnál, és az egész manőverrel nyertünk kábé két pozíciót.
A lista szinte végtelen.
Kísérleti jegyzőkönyv
Anyagok és módszerek:
Vegyük a 178-as BKV járatot, mely
a földi paradicsomot, a Naphegy teret (Buda! Itt az MTI. A németek a legtovább
itt tartották magukat! És itt beérik a füge, elvtársak!) köti össze az ördög
számos segge lukának egyikével, a Barosstérkeletipályudvarral (vö. most eláll a
szavam, de tényleg: feldolgozhatatlan, fokozhatatlan mélység, illetve Cigicigicigi!). Mindez azért lényeges, mert a
budapesti tömeg anizotróp módon oszlik el minőségében a Duna két partján (vö.
budai liberális jogvédők vs. nyócker populációk avagy a hangsúlyos és
lehetetlen tömeg közötti különbség), így a kísérletben számolni kell azzal,
hogy a két emberanyag várhatóan különbözőképpen viselkedik akkor is, amikor
közlekedik.
Némelyik buszt pedagógia
hajlamokkal megáldott/megvert sofőr vezeti, aki nem elégszik meg azzal, hogy
bereccsentse az elsőajtós felszállás gyönyöreit hirdető hangost, ha a magyar
középütt tántorog fel, hanem bizony saját hangján bejelenti, hogy addig nem
megy tovább, amíg az előrefáradás aktusa meg nem valósul. És nem is megy.
Ráutaló magatartás nem elég – képes a gyújtást is levenni.
A kísérletben szereplő buszvezető
nem ilyen. Ha valaki középen száll fel, csak bekapcsolja a hangost, és ráhagyja
az ügyet az illető(k) meggondolására. De még a hangosbemondó női hangja is
valahogy szégyellősnek, tétovának hallatszik.
A busz oldalán a létezőknél
nagyobb logókkal már illetlenség lenne jelezni, hogy csak első ajtós felszállás
lehetséges.
Eredmények:
Az Alagútnál jól öltözött, erősen
középosztálybeli, erősen budai és erősen középkorú hölgy száll fel – középen.
Hangos be, hölgy meghallja, elfintorodik, majd vállat von, hátra vonul, demonstratíve mintegy,
és leül. Ferenciek terén ketten szállnak fel középen. Fiatal, fehér
középosztály, nem összetartozók. Hangos be, lány támolyog előre, bérlet
bemutat, fiú a hátát konokul a babakocsihelynek veti, és előrenéz (vö. fényes
jövő). Bemutat ő is – csak magában, és biztosan nem bérletet. Ezután minden állomáson
egy-két ember középen száll, némelyik a hangos felszólítására elvétve
előremászik, de inkább nem, kösz a lehetőséget, jól megvagyunk itt,
elálldogálunk, úgyis leszállunk a következőnél. A Blahán leszálltam én is.
Középen. Odalent féltucat emberpolgártárs
alig győzte kivárni, hogy feltolakodhasson. Nem tudom, a sofőr ott egyáltalán
bekapcsolta-e még a hangost.
Értékelés:
Ilyesfajta közlekedés bevezetése
Magyarországon reménytelen, mert még az elméletileg legműveltebb rétegek
számára is pszichológia gátlást jelent bármiféle ésszerű vagy ésszerűtlen
utasítás önkéntes betartása.
