First axiom

Fontolgattam, hogy a blog alcíméül felrakom balfrász első axiómáját, miszerint

"Mindenki bolond, aki fantasztikummal foglalkozik, de akadnak köztünk hülyék is."

De teljesen tönkretenné ezt a nagyszerű designt...

Majd csak találok neki helyet...

Elkészült a kritika/ismertetés a Ráma folytatásairól. De azt nem tudod meg belőle, a Ráma miért is az isten fasza... Aki kíváncsi, az megérdemli, hogy elolvassa az egészet. De ne csaljá ám! Nem ér a végére lapozni!

Elgondolkodtam azon, vajon egyeseknek mi bajuk is a folytatásokkal. Eltöprengtem azon, vajon mi lett volna, ha Asimov megáll az Alapítványnál, vagy Herbert a Dűnénél, Brin a Sundivernél, Card a Végjátéknál, Tolkien a Gyűrű szövetségénél, Moorcock az Elric of Melniboné-nál, Pohl az Átjárónál, King a Gunslingernél. A fivérek a Bíborszínű felhők bolygójánál.

Mésrészről, senkit sem ért volna kár, ha Asimov nem ír több könyvet az Alapítvány trilógiához, Brin nem írja meg az Uplift folyam második trilógiáját, Card a Homecoming egyetlen darabját sem, vagy Clarke&Lee a Ráma folytatásait. És persze még annyi veszteség sem ért volna senkit, ha az utódok nem kontárkodnak bele a boldog ősök munkáiba. Bár, ezt a kijelentést is árnyalni kellene: Tolkien fia nélkül nem lenne Silmarillion...

Elgondolkodtam azon is mi teszi a sci-fi írót. Egyáltalán, az írót.

Esterházy Péter axiómája, "Író ír", érvényesnek látszik, de az íróságnak van egy másik oldala is. Bizony, az olvasók. Az olvasókhoz jutásnak pedig a legfőbb módja még mindig a nyomtatásban megjelenés.
Az író tehát az, akitől független kiadók kiadnak valamit. Ebben a meghatározásban fontos a független szó. Fontosabb, mint a példányszám. Mert ha rokonok, barátok és üzletfelek, horribile dictu tenmagad adnak ki, nem biztos, hogy író vagy.
De elég-e ennyi? Egyszeri fellángolástól talán nem lesz író valaki, legfenebb szerencsés.
Egy időben hajlottam rá, hogy az az író, akinek legalább egy kisregényét kiadták. Magyar viszonyok között, ahol a szerencse és kontraszelekciós faktor a döntő tényező, ez talán túl szigorú.

Tehát, író az, akinek független kiadó legalább kétszáz oldal összterjedelemben megjelentette írását.

Persze, az internetesedéssel ez változik, de pár évig még érvényes marad.

Öndefiniálásnál illik tartani magunkat valami ilyesmihez.

Az érme peremét, az írói munka kritikáját egyelőre hagyjuk.

Hogy a sci-fi iró ki? Balfrász idevonatkozó axiómáját, leglábbis csírájában, megtalálod Kollarik Péter bolgjában.

Holnap pedig Kaliforniába megyek, és egy hétig felétek se nézek. Érezzétek jól magatokat!

Lajos Lörincze Sends His Love...

"Ketten meghaltak az Egyesült Államokban, amikor egy rendőrt meglőtt férfi egy bevásárlóközpontba menekült és gépkarabélyával lövöldözni kezdett."

Írja az Index.

Anekdot:

Állítólag a BMÉn esett, hogy az előadás végén egy szemmel láthatóan Afrikai diák odament a profhoz, és azt mondta:
- Beszelni te kicsit lassabb! Én nem vadzsok madzsar!

Kisapáim!

Csak hogy segítsek egy kicsit központozásban, stílusban, értelemben, de főképpen, hogy megszabaduljuk a "rendőrt meglőtt férfi" borzalmas látványától:

"Ketten meghaltak Kansas Cityben, amikor az őt igazoltató rendőrt meglövő férfi egy bevásárlóközpontba menekült, és gépkarabélyából tüzet nyitott a tömegre."

Ha mán ezt a gyönyszemecskét mindenképpen egy mondatban kell leírni.
Abban a mi kis országunkban, feleim, Ady, Karinthy, ilyenek írtak újságot...

"Ó, magyar nyelv, addig előre nem haladsz,
míg a kis sündisznó nem lesz sünmalac!

Some Relief

Hogy kúráljam magam a Ráma sokkból, Gaimant olvasok, meg novellákat a sci-fi aranykorából.
Szerettem volna végre valami szart, vagy legalább gyengét olvasni Gaimantól, de a Neverwhere is jó! A legelső oldaltól kezdve élvezhető. A legelső mondattól. Pedig én aztán nemigen vagyok nagy fantasy-faló! Pláne nem urban fantasy fogyasztó. But man! It's something completely different.

Az aranykori novellák meg...
Hát, amikor kamaszként a Galaktikát olvastam, biza nem realizáltam, hogy negyvenháromból, negyvennégyből olvasgatok cuccokat... Mindenesetre fura érzés eredetiben olvasni őket. De megéri. Azokban az időkben a szerkesztők biza nem hagyták a szahart ömölni minden csatornábul. Nem is volt annyi csatorna, valljuk be!

Azt is érdekes volt megtudni, egyenesen a nagy Izsáktul, hogy J.W. Campbell nem szerette és tűrte a Bradbury féle vonalat...
Semmi sem változik.

Huszonhárom oldal kész a Kód kettóbül. Fogalmam sincsen mi lesz a címe. A vámpír szó mindenesetre szerepel majd benne...

Rama Revealed

Well, well, well. Elolvastam az összes Rama folytatást, amelyet Clarke Gentry Lee-vel írt.
1500 bitang rosszul megírt, irodalmi és sci-fi klisével teletömött, helyenként fájdalmasan unalmas oldal után megtudtam, hogy mi a Ráma.
De most tényleg.
Kapaszkodj meg!
Fogódszkodsz?
Igen?

Na, a Rama az Isten fasza!

De tényleg.