A hónap mottója

Saját gondolataink kifejezésének joga azonban csak akkor ér bármit is, ha képesek vagyunk arra, hogy saját gondolataink legyenek."
Eric Fromm

2008. november 28., péntek

SF Section, 1st Meeting

Megvolt a Zírószöveccség SF tagozatának (Az SF Szövetség Írótagozatának? Túl sok amerikai szabadalmat töltöttem le és olvastam máma, ráadásul tegnap éjfélig a Trombi... Grrrr!) első rendezvénye, Botond új regényének (Isten gépei) és a Mysterious Universe új novelláskötetének (A katedrális őrzői), valamint a Galaktika harmincadik születésnapja alkalmából.
Várakozásaimon felül sikerült!
Nem azért, mintha tolongott volna a nép, sajna valami kommunikációs fekete lyuk magába nyelte az információt, így a nagyközönség valószínűleg nem is értesült az eseményről, tehát sajátos író-író találkozó lett belőle.
Ezúttal ezt nem bánom, ugyanis a sajtó jelenlétében (a Népszabó újságírója is megjelent körünkben) még egy kis vita is kerekedett a végén, csaknem irodalomelméleti kérdésekről a szokásos könyvrekesztés-anyázáson, az arcok rituális meghasogatásán, ruházat megszaggatásán és Matyi Dezsőt ábrázoló vudubabák kötőtűvel való bökdösésén kívül. (Mintha nem tudnánk, mi, a fantázia napszámosai, hogy a vudu működjön, kell a célpontból egy darab: haj, köröm, sonkacsont, szív, vese-velő, ilyesmi.)

Ami nagyon fontos, alkoholos erjedés eredményeképpen készült italok jelenléte nélkül, viszont Sárdi Tanárnő jelenlétében vitáztunk.

Ez hiányzott az elmúlt évtizedekben, az irodalmi közélet, a viták, a teoretizálás: mostanában döbbenek rá, hogy ha mi nem tudjuk ugyanazt a lilaködös esztétizáló baromkodást nyomni magunkról, az irodalom másik fele sohasem vesz rólunk tudomást. Amikor a hetvenes években a science fictiont itthon és külföldön egyenrangú irodalmi teljesítményként ismerték el, tucatjával munkálkodtak e kishazában is a zsáner teoretikusai, kritikusai, nem a hulla(rothadás)szagú csend, hanem pezsgő viták hozták be a tudományos fantasztikumot az irodalomba.
A rencerváltással ez úgy megszűnt, mintha sohasem is létezett volna, és nagyon különös módon még azt megelőzően, hogy a vállalhatalan szemét beözönlött, és egy gererációra ellehetetlenített a fantasztikus zsánereket. (Az okokba ne menjünk bele!)
Természtesen a vitakultúrát még tanulni kell, egyelőre a hárítás, visszatükrözés, más témára evezés vagy szimpla elhallgatás négyszögében próbálunk díjlovas teljesítményt nyújtani kényesebb felvetések esetében - megjósolható eredménnyel.
Ami bitagul nem teszett, az az, kiderült, utolsó sznobok vagyunk. Mi, elvtársak, a kortárs irodalom rajtunk kívüli egészét nézzük le! Ez a felállás önmagában nagyszerű teljesítmény, a "mindenséggel mérd magad" elv tudom, hogy sohasem volt cél, de, hogy még a "legjobbakkal mérd magad" elve helyett is az "önmagammal mérem magam" elvével beérjük, ez azért több, mint szerénység - ez, barátaim: nagyképűség. Még akkor is, ha magam sem vallom magamat írónak akkor, ha "AZ ÍRÓ"=Karafiáth Orsolya, Tisza Kata, Fejős Éva... Legyen akkor csak író R. Norbert!
Az viszont véleményem szerint tarthatatlan, hogy Esterházy művészetét öntetszelgő, belterjes gőzölésnek tartjuk, a többieket meg, attól tartok, nem is ismerjük. (Félek a grófot sem, bassza meg!)

Felteszem itt tehát újra a gonosz kérdést: Született-e rencerváltás óta eltelt majd két évtizedben olyan fantasztikus mű, mely megállja a helyét mondjuk az Esterházy Péter (Harmonia Celestris/Javított kiadás)-Temesi Ferenc (Por) tengely mentén felsorakoztatható nem zsáner irodalmi teljesítményekkel?

Vidámabb téma: a tagozatzüllés után valódi züllésre gyűltünk (Valódi gyűlésre zülltünk?) a Trombitásban, ahol kiderült, hogy Jun elolvasta az ÚG 13 címlapgrafikáján fellelhető karaktersorozatot. Muhahahahaha!

Ezúzon is gratulálok Junnak!

Viszont ez két és fél dolgot tételez:
  1. Ártatlan lelkek nem ismerik fel, hogy az említett karaktersorozat a kép része, "Az íráskép jövője, a jövő írásképe", hogy picit stílszerű legyek. Ez már többszörre fordul elő. Remélem, hogy csupán a neten fellehető kis méret rovására írható.
  2. Mégiscsak el lehet olvasni azokat a fránya, az ábécé mai betűinek (kizárólag általam definiált és jósolt) evolúciójának eredményét.
  3. A fél: Jun japán génjeiben még benne van a krikszkrakszok silabizálgatása utáni titkos vágy és képesség, a genetikus memória akadémikusok által kételt jelensége tehát bizonyítást nyert!
Még egy kérdés felmerült züllés közben:
Ha az Egyesült Államoknak nem, akkor vajon kinek vagy minek érdeke az amerikai hadsereg tartós jelenléte Irakban? Megfejtéseket a következő címre várják:

Mahmoud Ahmadinejad
Irán
Teherán,
Félemelet balra, a bakkecskét kéretik nem arrébb rúgni!

(Miért volt egy olyan érzésem, hogy az iráni tárgyú honlapok böngészése közben mintha vonakodna a hálózat a letöltésekkel...? Mert paranoiás vagyok, természetesen.)

2008. november 27., csütörtök

Fantastyka i arogancja

Minden tisztelet mellett az író Lem zsenialitásának, de valahogy mindig is sejtettem, hogy úgy általában egy arrogáns, felfuvalkodott senkiházi, aki a környezet tudatlanságát kihasználva pumpálja magát a zseniális és megkérdőjelezhetetlen teoretikus szerepkörébe - olykor (soxor) minden alap nélkül. (Amióta tudom is, hogy kicsoda, mindezeken nem is csodálkozom.)

Mindazonáltal amikor a Nyugati asztali antikváriusánál fefedeztem az első kiadású Summát és a Tudományos fantasztikus irodalom és futurológia kötetet, azonnal elvertem hatezret rájuk.
Most regényt írok, tehát a szükségesnél több irodalmat nem olvasok, olvasni viszont kell. A megoldás az elméleti művekben tanulmányozása - kapóra jött tehát a Fantastyka i Futurologia. (Ugye látod, hogy szó sincs tudományos fantasztikumról, az öreg is szépen összekaparja, ami összetartozik... De ez most nem tartozik ide.)

A könyv tanulságairól általában majd ha végeztem vele, most csak egy jellemző lemiádát hadd ismertesek az elejéből!
Farmer műveinek elemzésekor Lem erre a következtetésre jut:
"A szexuális oppozíció viszonya szolgál, mintául Farmer A fiú című elbeszéléséhez is...
...A szexuális oppozíció abban nyilvánul meg, hogy a rab úgy viszonyul automata 'börtönéhez', mint egy nőhöz... "
Erre abból következtet, hogy "az egyes szám harmadik személyű névmással - she - nevezi meg, holott az angolban sem a hajó, sem a tengeralattjáró nem nőnemű".

Muhahahaha! És senki sem verte bele az orrát a saját szaharába 1970 óta! Pedig - felteszem - már akkor is akadtak Lengyelhonban olyan egyének, akik tudtak angolul.

Ugyanis: de!
Az angol hajósnemzet és a hajóit nőként nevesíti, személyes névmás szintjén is kifejezve. Sajnos - she.

Bang!

Az, hogy valamit egy nyelvtani nemekkel operáló nyelv (Bárcsak a miénk is olyas lenne!) - tiszteletből, szeretetből, félelemből - nőneművé tesz, nem jelent okvetlen szexuális tartalmat. Azért mert a matróz she-zi  hajóját, nem okvetlenül keféli is meg. (Illetve valószínűleg szó szerint megkeféli, muszáj neki, ez a munkája, ez viszont már  a magyar nyelv leleménye, nevezzük tehát nevükön a dolgokat: nem bassza meg.*)
 
Így épül fel verbálisan nem káromkodásból és nem katedrális, hanem magabiztos félműveltségből (ál)tudományos akadémia.

Csak a megfelelő kontraszelektív környezet kell hozzá.

Csak úgy mellesleg, non sequitur,  ez Lengyelországban történt, a hetvenes években.

Mi lehet(ett) nálunk?

Jegyzet:
* A reklámok tanulsága szerint ugyan a norvég halászok elég huncutkodós fajta, legalábbis már bőrradírt meg szempillaspirált is használnak, de a hajó megbaszását még róluk sem tételezném fel.

2008. november 25., kedd

Új Galaxis Megjelenés

Tisztelt Megrendelőnk!

Tájékoztatjuk, hogy az Új Galaxis 13. kötete 2008. november 14-én jelenik meg. Amennyiben még a könyvesbolti árusítás előtt igényt tart rá, kérem e-mailben (kodex@t-online.hu), vagy faxon (72-213-999) jelezze kiadónknak.

Egyúttal kérjük, hogy a kiadvány árát (1500 forintos bolti árral szemben 1100.- forintos áron) átutalással (MKB Bank 10300002-24620303-00003285) vagy készpénzátutalási csekkel (7627 Pécs, Rigóder út 25.) küldje el kiadónk részére és mi a pénz beérkezése után, elküldjük Önnek az Új Galaxis 13. kötetét. A postaköltséget kiadónk fizeti.

(A megrendelés feltételeiről és az új kötetről részletes tájékoztatást olvashat az ujgalaxis.hu web oldalon.)

Üdvözlettel: Simon Béla ügyvezető