Amit a legjobban szeretünk magunkban

Bástya elvtárssal, na valahogy az hiányzik a fantasztikum (na jó, valószínűleg a teljes alsómerán intellektus, de őrájuk általában szarok) modern művelőiből.
És itt nemcsak kedves író szaktársaimra gondolok. Bizony, bizony a fórumozók kemény magja, és/vagy a fantasztikumban elméleti síkon mozgó esszéisták/kritikusok döntő többségére ugyanez igaz.

Nem tudom, hogy mikor fogjuk megérni, hogy egy esszé/kritika ne az írójáról szóljon, hanem a tárgyáról, mint a régi szép időkben. Tessenek már egy kis Ecot olvasni, csak, hogy meggyőződjünk, lehet azt rendesen is csinálni! Pedig a jó Umbertót azután nem lehet a szerénység lovagjának nevezni.

Sejtheted már, hogy valami jócskán felabszott.

Elementary, doctor Watson! Elementary.

(Ezt ugyan sohasem mondtam, de jól hangzik. SH)

Szóval, gyors egymásutánban több különböző dolog történt.

Elsőbben folytattam tovább a jóasszony könyvének olvasását (lásd előző post), és hidd el, nem tesz jót a léleknek. Hihetetlenül jól nyomonkövethető a folyamat, ahogyan a fantasztikumot a szappanoperák/szentimentális női regények szintjére süllyeszti, témában, történetben, jellemábrázolásban, stilárisan... A logikáról, tudományról nem is szólva.

Figyelj csak!

"1970-ben azt hittem, a sci-fit a bezárkózás, a belterjes tökéletesítés veszélye fenyegeti. E helyett - ezt látnom illett volna - utolérte a sikeres műfajok végzete; zászlaja alá sorakoztak a féltehetségek, a szubkultúrák hívatlan parazitái, a horrort és a pornót becsempészők, az áltudományos mítoszteremtők, az öncélú szürrealista virtuózok, a hatásvadász, western-elemekből összetákolt fércműveket gyártó tollforgatók. ...

Az íróval együtt-gondolkodás szép játékát - ami szerintem e műfaj lényege - felváltotta a meghökkentésre építő, azzal manipuláló szerzők egymásra licitálása; ki tud vadabb, vérfagyasztóbb, követhetetlenebb, vagy bárgyúan primitív történetet az olvasó elé tárni? Sajnos a műfaj kiadói szférájában is akadnak olyanok, akik, ki tudja miért, pártolják e méltatlan írásokat. Ezzel nemcsak a bíráló-támadó kritikusok helyzetét könnyítették meg, de megzavarták a jóhiszemű olvasót is, sőt a műfaj korábbi helyzetét, belső értékrendjét is kétségessé tették. ...

Mindezek ellenére hiszek a sci-fi életképességében, jövőjében, bár nem olyan egyértelmű optimizmussal, mint korábban. A bajok legjobb orvosságának azt tartom, ha az olvasó kritikai érzéke szelektál,... ha saját ízlésével képes elválasztani az értéket a talmitól. ... "

(Zsoldos Péter, 1986. június)

Döbbenetesen igaz ma is. És hol volt még a rendszerváltás meg az Internet.

Ennyit talán Zsoldos látnoki képességeiről...

Mert a következő dührohamot az a szellemi kútmérgezés váltotta ki belőlem, ami pont Zsoldos Péter életműve kapcsán kezdett kibontakozni a Solaria fórumán.

Kannibalizmus, feleim? Láttatok már kis törzsi háborúban csimpánzot csimpánzra vadászni, aztán megenni a zsákmányt? Most megnézhető a Planet Earth-ön, magyarul. Csak ennyit arról, mi Zsoldos Péter viszonya a tudományhoz...

Persze ennyi még nem lett volna elég ehhez a posthoz, de lásd be, az már igazán bosszantó, ha pont békának kell igazat adnom!

És bizony szóba került Zsoldos és a marxizmus kapcsolata, ebből aztán olyan antimarxista fröcsögés indult, olyan nemtörődöm tudatlanságot elárulva, hogy kénytelen voltam megnézi az esszét, amely mindezen fröcsögés kiindulásául szolgált.

Tudják az urak, hogy mi a marxizmus? Mert ha igen, akkor elég gáz összekeverni a bolsevizmussal.

Mocsárgáz.

Vajon mi a Viking visszatér és a Távoli tűz filozófiai motorja, ha nem a történelmi materializmus? Véletlenül nem a kommunista Földről indul el Gregor Mann, és véletlenül nem a gámai kommunista társadalom ásatásai fedezik fel Mann agyagtábláit a Távoli tűzben? És ami közte van, az talán Aquinói Szent Tamás misztikája?

Értsük már meg, hogy senki nem lesz sem kisebb író, sem kisebb gondolkodó azért, mert egyszer esetleg azt a ma kevéssé divatos világnézetet vallotta magáénak. Vagy még mindig.

Mert persze mostanában a Sztrugackij fivérek marxizmusát is illik megkérdőjelezni. Csak mert ők maguk csalódásukat fejezték ki afölött, amivé a bolsevik szisztéma végül vált. A társadalomkrika, még a rendszerkritika sem szükségszerűen az egész elvetése.

És persze nyilván Miéville és Saramago sem tökhülye.

Nemcsak igével

él az ember (ogre), főleg, ha kissé csömöre lett a fantasztikus írásoktól.
Például Hans srimpje, egy jó tányér Minestra, egy alapos bécsiszelet, rösztlivel, uborka, esetleg paradicsomsalátával, oroszkrémtorta vagy tiramisu most megtenné...

Na nem a Nappali őrségtől kaptam csömört, mely, még ha egy kis csalódást okozott is (A kérdés: mennyi ebből a társszerző "érdeme"?), azért hozta a formát. Egyszerűen csak többet vártam tőle.
De olvastam mostanában mást is, szinte szakmányban, majd megírom. Amibe viszont reggel kezdtem, arról a véleményem nem tudom magamban tartani.
Slonczewski jóasszony legújabban megjelent könyvéről van szó. Melyhez képest a Génszimfónia egy remekmű. Látszik rajta a fejlődés.
Az Ajtó az óceánba című könyvben azonban az minimális szövegkoherencia is csorbát szenved, mely az irodalmat a kocsmai fecsegéstől megkülönböztetni. Legalábbis a harmincadik oldalig, ahol most tartok.
Csak egy példamondat a második oldalról:

"A Valedonon soha még a hírét sem hallották hasonló szerzeteknek, még Pürropoliszban vagy a többi tartományban sem, ahol a parasztfelkelések mindig jó megélhetést biztosítottak a Gárda katonáinak."

Ez így, önmagában nem olyan borzalmas (Dehogynem!). Megtudhatjuk belőle, hogy egy Valedon nevű helyen vagyunk, melynek van egy Pürropolisz nevű tartománya (mely nem igaz, az egy város lehet, hopp, az első bukfence a nyelvi logikának!), és más tartományai is, ahol parasztok élnek, elnyomásban. Megtudhatjuk azt is, hogy a Gárda jól fizet a parsztok elnyomásáért.

De! Ez a mondat így, ahogy van, a kikötőben megjelenő Ivadékok megjelenése okozta meglepetést, feltűnést hivatott ábrázolni. Ebből a szempontból a parasztfelkeléseknek semmi helyük itt.

A parasztfelkeléses mellékmondat akkor lenne indokolható, ha például ezt a szöveget a Gárda toborzója lökné egy civilnek, akit be akar verbuválni a Gárdába. Persze inkább az eleje nélkül, de legyünk nagyvonalúak! Ez a toborzó ilyen csapongóan gondolkodik.

Sajnos a toborzó nem létezik, ezt a szöveget a narrátor, maga a jóasszony mondja így, a szövegben jó távol említődnek egyáltalán katonák. Itt a kikötő népe csodálkozik, meg az olvasónak kéne.

Meg nekem is, hogy minek kezdtem bele? Tudtam, hogy a jóasszony nem tud írni.

El fogom olvasni - Könyvet abba nem hagyok! -, de szenvedek majd, iszonyúan, és utána az új Polonyákot olvasom majd a Cartaphilustól.

Ha ő is átcseszi a fejemet, itt könyvégetés lesz! A Leső Harcsa valamelyik palotájával kezdem...

Annál is inkább, mert megdöbbenéssel tapasztalom a harmincas évekbeli lektűr feltámadását. Értem, hogy nincs jogdíjprobléma, de könyörgöm, ami abból kihullott az idő rostáján a szaharba, az maradjon is ott!

Megveszett illúziók

Nem mondanám, hogy kurva nagy illúziót veszítettem, amikor ezt olvastam. Egy netes ismerős küldte, nyilvánvaló szándékkal, vélt bizonyos párhuzamosságokat felfedezni mindnyájunk kedves fantasztikumával, mely párhuzamosságokat én is felfedezni vélem/véltem - már korábban, amikor még nem is volt mivel párhuzamba állítani az utóbbit.

Imádni való e belterjtől ölelt kis ország...

Mondhatod, dróton rángatott báb vagyok, ilyesmivel vezetnek meg, irányítanak, felhasználnak az állóháborúban, ugrok, mint a bolond. Így igaz. A bolond is. Amíg egyetértek a felhasználóval, állok minden user rendelkezésére, szinte teszőleges ügyben.

Mint ahogy a Leső Harcsa ténykedésével kapcsolatban sem veszítettem illúziót, amikor a körúton ebbe botlottam (bocs a minőségért, eső, szürkület, telefonkamera):


Azt már jó régen tudjuk, hogy Európa kiadó, de azt sose hittem volna, hogy ennyire.

Hiperatommotor

Mostanság ezzel a gyönyörűséggel dolgozom:

Magyar Átok

A magyar furcsa népség. Az a nép, aki a legnagyobb gerendákat a saját szemében viseli, és ettől paradox módon olyan éles lesz a látása, hogy más szemében a legkisebb szálkát is felfedezi. Vagy felfedezni véli, mert többnyire az a szálka olyan kicsi, hogy nincs is.

Amikor Bori kijött Washingtonba, tizenhét év lovaglás után meggyőződése volt, hogy ő az, aki egyáltalán nem tud lovagolni. Úgy adtam el Emmie lovardájába, mint valami dörzsölt talent-ügynök egy filmvígjátékból. Egy hónap alatt kiderült, hogy a legjobb, legképzettebb lovasok egyike (talán a legjobb) abban a nem kis lovardában. Hogy miért gondolta úgy?

Mert magyar.

Nem nem azért, mintha túlságosan szerény lenne, olyan magyar nincs. Ő valóban meg volt győződve arról, hogy nem tud lovagolni.

Mert magyar.


Mert magyarok között, egy magyar lovardában nőtt föl, tanult lovagolni, ahol soha, senkitől egyetlen biztató szó el nem hangzott, annál több lekezelés, bántás, szarba taposás. Hát, ez a magyar.

Mert a magyar nem ismeri az amatőr szó nemes értelmét. A magyarnak az amatőr szart jelent, gagyit, és bármit is produkál, az mindeképpen szar. A magyarnak az amatőr nem fejlődhet, profivá aztán végképp nem. A profiság az valamiféle nemesi cím, azt nem kiérdemelni, megszerezni kell, hanem csak úgy van az embernek. És ha már van, szinte megkérdőjelezhetetlen.
És a magyarnak sokszor sajnos igaza is van.

Mert a másik magyar, az amatőr, az se ismeri az amatőrség nemes értelmét, és bármilyen szart is csinál, azonnal a világ profijává kiáltja ki magát, és profit megillető előjogokat vindikál. Oszt' megsértődik, ha visszanyomják a szarba, ahová legtöbbször való.

A magyarnak a kis siker, ha másé, nem siker, ha a sajátja, világméretű.

Amerika más. Minden szinten összemérheted magad azonos szintűekkel, és ha a legjobb vagy, feljebb léphetsz. Ha akarsz. Ha nem akarsz maradhatsz lokális maximum, senki sem irigyli el a sikereidet és tudod, hogy lokális maximum vagy. Tudod, hol a helyed, mennyit ér a sikered.

Most ezt fordítsd le a lovas metaforát szépen a magyar fantasztikum állapotára!

Feltettem a Keringés ismertetőt, ha érdekel.

Kaland a Végeken

Gondolkodtam, hogy ezt a postot a Polit(e)büróra vagy ide tegyem-e ki, mert amit írni fogok az inkább politika, mint irodalom, de mivel a Diagnózisról (is) van szó, mégis ide, talán.

Az történt, hogy egy netes ismeretségből-veszekedésből barátság lett, és LN Peters - most a találkozás után büszkén mondom -, barátom, szervezett egy könyvbemutatót a Diagnózisnak - Gyulára. Százéves Cukrászda. Finom a hely psecialitása. Pálinkás torta…
Különös élmény volt, hogy először hallottam az Igazi Ikaroszt színész előadásában. Még érdekesebb a felhajtás, színészek olvastak fel részleteket, Peters és a felesége, Anikó (gyerek)színész iskolájának volt és jelenlegi növendékei. Igen, egy komoly, tízéves kissrác is. Lilla lányuk fuvolázott. Barokkot.
Volt egy kis dedikálás is, a bemutató és a beszélgetés vadidegeneknek is meghozta a kedvét. Remélem nem fognak csalódni.
Itt és most megköszönöm LN Petersnek és családjának az estét.

A reggel vonatutazással Belső Merániából Hátsó Merániába. Ún. InterCIty, vagyis elvben expresszvonat – ehhez képest eléd hosszan negyvennel döcög, valószínűleg menetrendszerűen, mert majd pontosan érkezünk. Nem jártam még Dél-Kelet Magyarországon, rosszabbat vártam, mint amit végül a vonatból láttam, az ország romlása egyenletes, nadrágszíjparcellák, lepukkant hátsóudvarok.
És a zsíros, termékeny fekete föld az őszi szántás még érintetlen hullámai, amelyekből nem sarjad ki a jövő, csak valami poshadt tegnapelőtt.
A Tisza mentén egész helyes kis mocsarak, elképzelem, milyen jó nagy lápok terjengtek itt a szabályozás előtt. Kösz, Grófom!
Szajolon valami ijesztően nagy személypályaudvar épül, fogalmam sincs, hogy miért, kiknek – a vasutat éppen nyúvasztják. Békéscsabán látszik majd meg: a gyulai vonat egy nyamvadt kis BZMOT.
Valahol Gyoma és Csaba között egy falu határában kis ménes, karám nélkül legelnek a lúállatok, valami ilyesmi lehetett az Alföd még százötven évvel ezelőtt is.

És most jöjjön a feketeleves.
Gyula tündéri kisváros, nagyon szépen helyreállított-rendben tartott műemlékekkel, a világ legnevetségesebb várával. És a Peters családdal.
Akik ott a Dél-Alföldön sok éve színházat, színiiskolát szerveztek gyerekenek, ahonnan sikeres előadások, és tehetséges gyerekek tucatjai kerültek ki.
Ezt az iskolát többé semmilyen formában nem támogatja a legújabb helyi önkormányzat.
Bezárt.
Alsó, Felső, Belső és Hátsó Meránia.