Én erkelek,
Te erkelsz,
Ő erkel,
Mi erkelünk…
Itt álljunk meg! Helyben vagyunk.
A Mi [1] Erkelünk.
A mi operánk, Népopera
[2],
itt, az ördög segge lukában.
A miénk, a népé, a zembereké,
mert ide nem sznoboskodni járnak, hanem a zene miatt. Európa egyik legjobb
akusztikájú zeneterme, és a jegy, a jegy, abszd meg, a jegy meg csak 3500 Ft, szaros tíz angol
font, szaros tizenkét euro, szaros nyolc svájci frank, szaros tizenöt dollár.
Ez van.
Itt van.
Amikor ideköltöztünk, az épület
merő rom volt, és csendesen tovább omolgatva, rezignáltan várakozott a
lebontásra, mert egyesek ebben a „kurva országban”, akik előtte már egy valag
pénzt szereztek a permanens pusztításból, úgy gondolták, ez a sansz is
kihagyhatatlan. És ahogy elmentem mellette, úgy tudván, hogy sohasem lesz
belőle újra Erkel színház, soha Népopera, és elnéztem azt az ocsmány,
aránytalan, az ötvenhatos belövéseket sebtében eltakarni hivatott szocszürreál homlokzatot,
néha fájó szívvel azt gondoltam, hogy talán nem is kár érte. Minek ide egyáltalán
opera, ide, Közép Európa Legnagyobb Kutyafuttatójába (aka II. János Pál Pápa
tér, azelőtt Köztársaság tér, azelőtt Tisza Kálmán tér, azelőtt Lóvásártér,
azelőtt Baromvásártér – a barmok még megvannak, de se ló, se Tisza, se Köztársaság), ide, az ördög segge lyukába (az úri közönség minimum
veszekszik – torka szakadtából)? És vártam, hogy jönnek a dózerek, markolók, Bobcat-ek, IFÁk!,
és eltakarítják ezt az irdatlan, partra vetett, rothadó leviatánt.
Aztán jött a sokat átkozott
kétharmad, és a fülkeforradalom szele Ókovács Szilveszter [3] ambícióiba fogva úgy fújta el a
pusztítási szándékot, hogy ugyanaz az építészember, akinek szakvéleménye annak
idején halálra ítélte az épületet, nemsokára nekiláthatott a felújításnak. Mert
kiderült, hogy valahogy mégse életveszélyes, és relatíve fillérekből újra
formába hozható.
És – lo and behold! – egy év
alatt felújították, sőt jobb, mint új korában. Európa egyik legjobb akusztikájú
zeneterme újra üzemel, egy kis fehér vakolattal, és mészkőlapokkal, továbbá egy
csipetnyi nagyvonalúsággal és egészséges ízléssel a retro iránt, a szocszürreál
menthetetlen tengeri szörnye helyén Moby Dick, a fenséges, fehér art deco bálna
vetődött a nyócker kietlen partjára. Ráadásul nem is döglött meg, sőt, kiválóan
érzi magát. És csak nyeli, nyeli a zeneszerető egyszerű embereket, teltházas
előadásokkal.
Mert a való világ szerencsére
több mint a ValóVilág.
A végére egy anedot az épületről.
Az ötvenhatos népfelkelés [4]
idején, ezen a téren, az Erkellel sréhen szemben álló két házat a magyar
komenisták évek óta pártházként hasznosították (azelőtt Volksbund székház: így
megy ez), és valamilyen okból a párt demonstratíve tartani igyekezett a házát –
annak rendje és módja szerint hát a Baross-tériek, meg a Corvin-köziek
ostromolni kezdték. A nyolcvan „védő” között volt Mező Imre, aki miatt, ha ott
nem durrantják le, talán az egész Kádár rendszer másképpen alakul, de ez nem
tartozik a szorosan vett tárgyhoz. A „védők” valószínűleg kitartottak volna az
oroszok megérkezéséig, és tovább, mert a felkelőknek nem volt nehézfegyverzete,
csak egy nagyon rozoga T34-es lőtte fizikai állapotának megfelelően nem
túlságosan heveny igyekezettel (1-2 lövés per óra) a Pártházat, ha nem érkezik
meg négy tank formájában a felmentő sereg. A felmentő sereg viszont
megérkezett, és kisvártatva nagy buzgalommal szarrá lőtte a Pártházat, majd a
jól végzett munka tudatával elcsörömpölt.
Az történt, hogy a felmentők az
esztergomi harckocsizó alakulat sebtében fölvezényelt tagjai valának, akiknek
budapesti helyismerete a nullához közelített, periszkópból kinézve pedig
valószínűleg a saját házát se nagyon ismerné föl az ember. Ráadásul rádió csak
a parancsnoki tankban működött, vagy ott se. Ilyen esetekre a szabályzat azt
mondja ki, hogy a parancsnoki harckocsi manőverei a követendők a többiek
számára. A parancsnoki harckocsi parancsnoka örült, hogy eltalált a térre,
annál is jobban örült, hogy már van ott egy kollégája, aki nyilván tudja, mit
csinál. A parancsnoki harckocsi parancsnoka ráadásul nem volt operakedvelő
ember – vagy operasznob volt és csak a nagy Operába járt? –, mindenesetre az
Erkel akkor még másképpen impozáns épületét nézte a Pártháznak, és azt látta,
hogy a parancs szerint megvédendő épületet a szemközti házakból lövik. Ezek
szerint cselekedett. A többi történelem. A harckocsizókat később fölmentette a
hadbíróság.
Hogy miért lőtték a Pártházból az
Erkelt?
Mivel a színház fertelmes
díszítményei mögé fölkelők bújtak, és onnan lőtték a „védőket”.
Lehet, hogy a ’60-as felújításkor
ezért tüntették el a szecessziónak még a nyomait is az épületről?
Hiszen a pártház pártház maradt, ott
átellenben, és az elvtársak attól kezdve készültek.
És hátha megint elromlik a rádió.
Jegyzetek:
1. Ezt az egy személyes névmást nagy
kezdőbetűvel kellene írni, hogy ne felejtse el senki: az ember társadalomalkotó
és társadalomban (túl)élő állat. A magányos farkaselpusztul. És persze így kellene eljárni a birtokos formáknál is. (vö.
„…Az enyim, a tied mennyi lármát szüle/Miolta a miénk nevezet elüle.”).
2. Annak készült, az volt az első
neve, amikor a Tisza Kálmán téren felépül a szecesszió sötét oldalán fogant
épület. „Tegyél oda még pár tonna ocsmány és felesleges girlandot! Az uralkodó
elégedett lesz…”
3. Annak idején, amikor a szakadék
még csak mélyült, a Hír TV-ben a sci-firől szóló műsor vendége voltunk Tücsivel
(vö. tán igaz se volt és „Akkó’ csak gyüttek az oroszok, mink meg kaszá’tuk
üket villámgéppuskával lefele, de csak gyüttek, gyüttek!”). Voltam részt vevője
néhány hasonló újságírói kísérletnek, de olyan felkészült, értő, lényegre törő
és lényegbe vágó műsorvezetővel még nem volt dolgom. Még azt is azonnal
átlátta, hogy ha nem lesz szigorú moderátor, Tücsi mellett a másik alany (your
humble blogger, my gentle reader, that’s me) meg sem fog tudni szólalni. És
Ókovács nem újságíró. Erdetileg, végzettsége szerint – operaénekes.
4. Nem nevezném sem forradalomnak,
sem ellenforradalomnak, ami akkor történt. Legalább egy dolog biztos: november
4-étől szabadságharc.
