A Zsoldos Péter Díj védelmében sok átkot vontam a fejemre.
Nem bánom. Kitüntetésnek érezem azokat az átkokat, amiatt, ahonnan jöttek.
Amióta Avana tag lettem, minden évben, ugyan egyre halkabban, próbáltam megvédeni a Díjat (amit nem kell) és a zsűri döntéseit (amelyeket sajnos igen). Végül is három évet adtam ennek a zsűrinek, hogy összerázódjon. Türelmi időből ennyi elég, azt hiszem.
Most már nem vagyok az Avana tagja, a szabályoknak megfelelően többé írásom nem kerül a zsűri elé, így mezei, pályán kívülről bekiabáló lettem, ha úgy tetszik. Nem köt a tagsághoz fűződő lojalitás, ami nem engedte, hogy a kétségeimet korábban a nyilvánosság elé vigyem. Az Avanán belül jó ideig azt hittem, változhatnak a dolgok: ha valami a tagságon belül többeknek nem teszik, talán oda lehet hatni, hogy változzon. Én is megtettem a tőlem telhetőt, hogy ami még rossz az egészben, azt változtassuk meg. Nem sikerült semmit elérni. Maradt tehát a pálya széle, ha már a csapaton belül nem lehet semmit tenni. Nem azért, hogy az Avanát bántsam, de úgy tűnik, tendencia az egyesületben, hogy külső véleményekre inkább adnak, mint a tagságéra. Talán most megfontolnak a következőkből valamit.
Szóval, három év türelmi idő után az ez évi döntés a regény kategóriában rendesen leverte a biztosítékot nálam – a zsűri ezúttal sikeresen jutalmazott egy rakás szerkesztési, írói hibát. Nem akarom magyarázni ezt a véleményt, a kötetről a véleményemet már régen megírtam. Nem Csepregi Tamással és a tehetségével van bajom. Kétségkívül tehetséges és ígéretes író. Az EUROCON Encouragement Awardja kétségkívül a legjobb kezekben van nála. De a Zsoldos Díj az az évi legjobb magyar regénynek szól…
Hogy ez megtörténhetett annak szerintem nagyobb részt a zsűri döntési mechanizmusa és a minőségi definiálatlanság (mely alapján egyes művek minősítését visszautasítják (ban)) az oka, kisebb részt a zsűri összetétele és következésképpen az a minősítési eljárás, mely egyes zsűritagokat jellemez.
A jelenlegi pontrendszernek több alapvető hibája van:
1. A pontozás módja
2. Az összesítés egalizálása
3. A kétlépcsős döntés, mely az egalizáló előválogatás után többé nem foglalkozik a művekkel bizonyos ponthatár alatt, hanem valamiféle újra-megfontolás után választja ki odaítélésre azt a bizonyosat
1. Nonszensz, hogy a zsűritagok nyakló nélkül szórják a tízeseket a novellákra – tíz adható pontból. Nemcsak az én véleményem, hanem legalább egy zsűritagé is, hogy tökéletes novella nemigen van. Ráadásul a zsűri dolga nem az abszolút érték meghatározása lenne, hanem annak megállapítása, hogy adott évben melyik a legjobb mű. Javaslatom erre már három éve is az volt, hogy a zsűritagok rangsort állítsanak fel, mely mellé odateszik a nevüket is: vagyis 20XX éveben, én Zsűri Tagja ezt a minőségi sorrendet állítottam föl. Az összesítés, még ha száz novella is van, a számítógép korában nem túlságos ördöngősség. Se a sorrendszerű pontozást, sem a vélemény vállalását nem támogatta sem az Avana, sem a zsűri (bár hozzájuk szerintem ez a javaslat többnyire el sem jutott.
2. Érthetetlen számomra, hogy miért kell a rendszerből kivenni a kisebbségi véleményeket. Vagyis sajnos értem. A kétlépcsős rendszerben egyetlen korruptnak mondható pontozó (mit is keresne ilyen a zsűriben?) egyetlen alacsony pontszámmal kilőhet bármilyen művet. De könyörgöm, ez a zsűri már nem az a zsűri, és egyáltalán: ha nem bízunk a saját zsűritagjaink józan ítéletében, akkor ne válasszuk be őket a zsűrinkbe… Ha a pontozás rangsor szerint történne és a rangsor nyilvános lenne, persze erre egyáltalán semmi szükség nem lenne. Ha ugyanis valaki a rangsorban tendenciózusan és notóriusan hátra sorol egyes műveket, melyek a többi zsűritag szerint nem hátul szerepelnek, a szándék, elfogultság, szakmai inkompetencia vagy egyszerűen inkompatibilitás a zsűri egészével egyből kiderül, és az illetőtől meg lehet válni. A kisebbségi véleményt azonban nem szabad negligálni egy ilyen rendszerben, főként , ha esztétikai, művészi kérdésekről van szó. Az egalizálás elhagyását a zsűri visszautasította, bár nem tudom, milyen belső megegyezésük alapján. Valódi indok nem hozódott fel, hacsak nem a kétlépcsős rendszer, melynek farbakúrását ez valamennyire megakadályozza. (Vö. a zsűri saját tagjaiban sem bízik?)
3. A kétlépcsős döntést, mint energiaspóroló mechanizmust értem, a jelenlegi pontozásban szükséges rossz, bár ügyes pontozással elérhető, hogy a nagyon kívánt vagy nem kívánt mű be kerüljön vagy ne kerüljön be a második fordulóba. Holtverseny a második lépcsőben is lehetséges, amelynek azt hiszem újraszaavazás a vége – ez az eddigiekben meglehetős kétes eredményeket hozott. Rangsor felállításával a második lépcső is értelmét veszítené. Értelemszerűen ennek a lépcsőzésnek az elvetése szóba sem került.
A minőségi definiálatlanság fájóbb betegsége a zsűri döntéseinek, mint a pontrendszer. Az utóbbi hibái az előbbitől függetlenül is érvényesülnek, de elvileg legalább viszonylag könnyen orvosolhatók. A definiálástól azonban úgy irtózik a magyar, mint ördög a szenteltvíztől. Jelen esetben a definiálatlanság a bannolástól a leminősítésig a teljes döntési tartományt „lefedi”, gyakorlatilag ad hoc jellegűvé teszi az egészet.
Nincs definíció arra, hogy mi a sci-fi, így megesett, hogy a Nagate kibannolódott. Van saját példám is, azt jobban szeretem: tavaly az India alkirálya novellám azért nem minősült sci-finek, mert „úgymond” nem volt elég epikus. Az idén volt novella, mely értékelésben azt kapta, hogy csak epika van benne, azért nem sci-fi. What the fuck? Itt nem egyensúlytalanságokról van szó, mely valóban hiba lehet, hanem önkényes döntések racionalizálásáról. Egyébként sehol sem láttam a Díj kiírásában, hogy a nagyepikai minőség követelmény lenne a novellák esetében, annál is inkább mert rengeteg jó sci-fi az aranykorból nem lenne elég epikus eszerint, vagy másrészről egy-egy kiváló történet puszta epikájával rosszul végezné. Elgondolkoztató, hogyan is végezne a Szájának roppant kapuja kitárult, vagy kedvenc macskás spanyol novellám a hipertér sárkányairól…
Még a regény egyértelmű definíciója is hiányzik, így eshetett meg, hogy a Csodaidők kibannolódott nyilvánvaló szerkesztési-írói hibája miatt (ti. vége, az nincsen a kötetnek, csak abbahagyódott). Ez volt a zsűri első komolyabb baklövése, ugyanis nem kibannolni, hanem értékelni kellett volna a könyvet – érdemei szerint.
Definíciók híján természetesen szabad tere van annak, ami folyamatosan történik: a szakmai-irodalmi zsűri döntéseiben a szakmai szempontok csak akkor érvényesülnek (retorika szintjén), ha meg kell indokolni azt a döntést, melyet ordítóan tematikai alapon, ha úgy tetszik, tetszett-nem tetszett módon adott pontok alapján kiadott a (már említett hibáktól gyengélkedő) pontrendszer.
Ebből egyenesen következik, hogy a zsűri döntését így leginkább a tagok egyéni ízlése, horribile dictu, hangulata meghatározóan befolyásolja. Nézzük a személyi összetételt!
Két tag működésével szemben nincs kifogásom. Meg fogsz lepődni, ők azok, akik a közönséget reprezentálják a Zsűriben. Nekik az a dolguk, hogy tetszik-nem tetszik alapon, az olvasó szemszögéből ítéljenek – és meg is teszik. Csák Tomi és Pusztai Pisti olvasottsága – sci-fiben mindenképpen – lenyűgöző, ráadásul Tomi az egyetlen a zsűriben, aki az Avana tagságát is reprezentálja. Aki őket támadja, tulajdonképpen az olvasót támadja. A hibájuk, hogy – rajongók lévén – pozitív elfogultságuk ebben a pontozásban azokat a pontszámokat eredményezi, melyek felülről esnek ki az egalizálás során. Így – legalább egyikük véleménye csaknem biztosan nem kerül számításba a végső döntésben.
Sárdi Margit szakmai felkészültségéhez, úgy gondolom, nem férhet kétség, azonban döntéseiben erősen befolyásolja az a probléma elvű megközelítés, mely saját sci-fi meghatározásából fakad. Így Margitnál eleve előnyös helyzetben van az az írás, mely (jelentős) társadalmi problémákat taglal. Ezt a megközelítés képes elhomályosítani a szakmai-irodalmi ítélőképességét.
Odo szakmai felkészültsége is nehezen vitatható, nála nem a tematikai elfogultság róható fel hibaként, hanem a szintaktikai, szemantikai szigorúság. Ebben a pontrendszerben az ő előbbiek szerint szigorúbban adott, ezért néha kiugróan alacsony pontjai esnek ki rendre az egalizálás során, így véleménye gyakorlatilag nem nyilvánul meg a döntésben.
A zsűri ötödik tagja Mandics György író. Hogy mi még, azt nem tudom, magam részéről évtizedekkel ezelőtti írói munkásságát ismerem, és elismerem. Azonban már két évvel ezelőtt is tett (legalább) egy olyan kijelentést, mely utána azon melegében javasoltam az Avanának lecserélését a zsűriből. Most már elmondom, meg egyébként is nyilvánosan történt, a jelenlévők közül többeknél leverte a biztosítékot, csak jóakaratunkon múlott, hogy nem lett közbotrány. Történt ugyanis, hogy Botond Poszthumán döntése elemződött az agg döntnök részéről, amikor is a regény hibájául rótta fel a kollektív telepátia elutasítását, pedig „Mint tudjuk, a galaktikus szupercivilizációk telepatikusan kommunikálnak egymással.” Szó bennszakad. Mint tudjuk. Az minimum gyanús, hogy Mandics egy kicsit más szemmel nézi a valóságot, mint mi, többiek… Aztán eltelt egy év, amikor is, újfent az értékelésen, egy novella kapcsán kijelentette: „Nem érdekel, hogy felépül-e vagy sem a jeruzsálemi Templom.” Kész, ilyen egyszerűen. És mivel őt ez a TÉMA nem érdekli, hát le is értékelte a novellát. Nem irodalmi kvalitásai miatt, hanem mert nem érdekli a jeruzsálemi Templom. És mi nem érdekli még? Akkor másodszor javasoltam az azonnali lecserélését. Az idén is megnyilvánult hasonlóan, melyből megint csak egyértelműen kiderült, a téma vezeti elsődlegesen az értékelésben… Szóval: nem. Azt hiszem, érdemei elismerése mellett őt le kellene cserélni a zsűriben. Elkelne a frissítés. A magam részéről Nagy Pétert javaslom, aki szlovákiai irodalmár, itthon a Prae sci-fis tanulmányiból lehet ismerős, elfogulatlanságához kétség sem férhet, és valószínűleg nyitottabb, és naprakészebb, mint Mandics György most már bármikor is lesz.
Hozzáteszem, még a nyílt levél idején azt javasoltam az Avanának, hogy a zsűri tagságára a sci-fit publikáló kiadók szerkesztőit kérjük föl. A szakmaisággal, naprakészséggel így nem merülhetnének fel kétségek – elvileg.
Jellemzően lehurrogtak, arra hivatkozva egyrészt, hogy a kiadói szerkesztők egymás ellen és saját javukra pontoznának… Tudom, hogy magyar a magyarról jóhiszeműen gondolkodni képtelen, egyenességet, becsületességet egymásról feltételezni nem tudunk, és különben is, dögöljön meg a szomszéd tehene is, de gondoljunk csak bele! Ha nyilvános rangsort állítana föl minden zsűritag, az első alkalommal kiderülne, ki a becstelen avagy kinek az értékítélete kifogásolható. Ez pedig intő jel lehet a kiadó tulajdonosának szerkesztője szakmai, szakmai-etikai megbízhatóságát illetően – ki kockáztatná tehát, hogy egy díj kapcsán saját szakmai hírnevét, esetleg állását kockáztassa.
A lehurr másik érve az volt, hogy a kiadók és szerkesztőik valójában faszt se törődnek a sci-fivel, csak a profit hajtja őket. Ezt jó lenne kikérni maguknak. Szóval itt a másik lehetőség egy olyan zsűrire, mely ellen valóban csak a hagyományos, magyar népi rosszakarat emelhetne kifogást.
Mivel a következő három napban egy vérfagylaló, nemszeretem konferencián leszek a mesebeli nevű Alsópáhokon (nyilván van valahol egy Páhok is..., vagy Páh), így ha esetleg vitatkozni támadna kedved, amúgy sem leszek netközelben (hála Istennek!) ezt a kedves képet, csak úgy... :-)
Nem bánom. Kitüntetésnek érezem azokat az átkokat, amiatt, ahonnan jöttek.
Amióta Avana tag lettem, minden évben, ugyan egyre halkabban, próbáltam megvédeni a Díjat (amit nem kell) és a zsűri döntéseit (amelyeket sajnos igen). Végül is három évet adtam ennek a zsűrinek, hogy összerázódjon. Türelmi időből ennyi elég, azt hiszem.
Most már nem vagyok az Avana tagja, a szabályoknak megfelelően többé írásom nem kerül a zsűri elé, így mezei, pályán kívülről bekiabáló lettem, ha úgy tetszik. Nem köt a tagsághoz fűződő lojalitás, ami nem engedte, hogy a kétségeimet korábban a nyilvánosság elé vigyem. Az Avanán belül jó ideig azt hittem, változhatnak a dolgok: ha valami a tagságon belül többeknek nem teszik, talán oda lehet hatni, hogy változzon. Én is megtettem a tőlem telhetőt, hogy ami még rossz az egészben, azt változtassuk meg. Nem sikerült semmit elérni. Maradt tehát a pálya széle, ha már a csapaton belül nem lehet semmit tenni. Nem azért, hogy az Avanát bántsam, de úgy tűnik, tendencia az egyesületben, hogy külső véleményekre inkább adnak, mint a tagságéra. Talán most megfontolnak a következőkből valamit.
Szóval, három év türelmi idő után az ez évi döntés a regény kategóriában rendesen leverte a biztosítékot nálam – a zsűri ezúttal sikeresen jutalmazott egy rakás szerkesztési, írói hibát. Nem akarom magyarázni ezt a véleményt, a kötetről a véleményemet már régen megírtam. Nem Csepregi Tamással és a tehetségével van bajom. Kétségkívül tehetséges és ígéretes író. Az EUROCON Encouragement Awardja kétségkívül a legjobb kezekben van nála. De a Zsoldos Díj az az évi legjobb magyar regénynek szól…
Hogy ez megtörténhetett annak szerintem nagyobb részt a zsűri döntési mechanizmusa és a minőségi definiálatlanság (mely alapján egyes művek minősítését visszautasítják (ban)) az oka, kisebb részt a zsűri összetétele és következésképpen az a minősítési eljárás, mely egyes zsűritagokat jellemez.
A jelenlegi pontrendszernek több alapvető hibája van:
1. A pontozás módja
2. Az összesítés egalizálása
3. A kétlépcsős döntés, mely az egalizáló előválogatás után többé nem foglalkozik a művekkel bizonyos ponthatár alatt, hanem valamiféle újra-megfontolás után választja ki odaítélésre azt a bizonyosat
1. Nonszensz, hogy a zsűritagok nyakló nélkül szórják a tízeseket a novellákra – tíz adható pontból. Nemcsak az én véleményem, hanem legalább egy zsűritagé is, hogy tökéletes novella nemigen van. Ráadásul a zsűri dolga nem az abszolút érték meghatározása lenne, hanem annak megállapítása, hogy adott évben melyik a legjobb mű. Javaslatom erre már három éve is az volt, hogy a zsűritagok rangsort állítsanak fel, mely mellé odateszik a nevüket is: vagyis 20XX éveben, én Zsűri Tagja ezt a minőségi sorrendet állítottam föl. Az összesítés, még ha száz novella is van, a számítógép korában nem túlságos ördöngősség. Se a sorrendszerű pontozást, sem a vélemény vállalását nem támogatta sem az Avana, sem a zsűri (bár hozzájuk szerintem ez a javaslat többnyire el sem jutott.
2. Érthetetlen számomra, hogy miért kell a rendszerből kivenni a kisebbségi véleményeket. Vagyis sajnos értem. A kétlépcsős rendszerben egyetlen korruptnak mondható pontozó (mit is keresne ilyen a zsűriben?) egyetlen alacsony pontszámmal kilőhet bármilyen művet. De könyörgöm, ez a zsűri már nem az a zsűri, és egyáltalán: ha nem bízunk a saját zsűritagjaink józan ítéletében, akkor ne válasszuk be őket a zsűrinkbe… Ha a pontozás rangsor szerint történne és a rangsor nyilvános lenne, persze erre egyáltalán semmi szükség nem lenne. Ha ugyanis valaki a rangsorban tendenciózusan és notóriusan hátra sorol egyes műveket, melyek a többi zsűritag szerint nem hátul szerepelnek, a szándék, elfogultság, szakmai inkompetencia vagy egyszerűen inkompatibilitás a zsűri egészével egyből kiderül, és az illetőtől meg lehet válni. A kisebbségi véleményt azonban nem szabad negligálni egy ilyen rendszerben, főként , ha esztétikai, művészi kérdésekről van szó. Az egalizálás elhagyását a zsűri visszautasította, bár nem tudom, milyen belső megegyezésük alapján. Valódi indok nem hozódott fel, hacsak nem a kétlépcsős rendszer, melynek farbakúrását ez valamennyire megakadályozza. (Vö. a zsűri saját tagjaiban sem bízik?)
3. A kétlépcsős döntést, mint energiaspóroló mechanizmust értem, a jelenlegi pontozásban szükséges rossz, bár ügyes pontozással elérhető, hogy a nagyon kívánt vagy nem kívánt mű be kerüljön vagy ne kerüljön be a második fordulóba. Holtverseny a második lépcsőben is lehetséges, amelynek azt hiszem újraszaavazás a vége – ez az eddigiekben meglehetős kétes eredményeket hozott. Rangsor felállításával a második lépcső is értelmét veszítené. Értelemszerűen ennek a lépcsőzésnek az elvetése szóba sem került.
A minőségi definiálatlanság fájóbb betegsége a zsűri döntéseinek, mint a pontrendszer. Az utóbbi hibái az előbbitől függetlenül is érvényesülnek, de elvileg legalább viszonylag könnyen orvosolhatók. A definiálástól azonban úgy irtózik a magyar, mint ördög a szenteltvíztől. Jelen esetben a definiálatlanság a bannolástól a leminősítésig a teljes döntési tartományt „lefedi”, gyakorlatilag ad hoc jellegűvé teszi az egészet.
Nincs definíció arra, hogy mi a sci-fi, így megesett, hogy a Nagate kibannolódott. Van saját példám is, azt jobban szeretem: tavaly az India alkirálya novellám azért nem minősült sci-finek, mert „úgymond” nem volt elég epikus. Az idén volt novella, mely értékelésben azt kapta, hogy csak epika van benne, azért nem sci-fi. What the fuck? Itt nem egyensúlytalanságokról van szó, mely valóban hiba lehet, hanem önkényes döntések racionalizálásáról. Egyébként sehol sem láttam a Díj kiírásában, hogy a nagyepikai minőség követelmény lenne a novellák esetében, annál is inkább mert rengeteg jó sci-fi az aranykorból nem lenne elég epikus eszerint, vagy másrészről egy-egy kiváló történet puszta epikájával rosszul végezné. Elgondolkoztató, hogyan is végezne a Szájának roppant kapuja kitárult, vagy kedvenc macskás spanyol novellám a hipertér sárkányairól…
Még a regény egyértelmű definíciója is hiányzik, így eshetett meg, hogy a Csodaidők kibannolódott nyilvánvaló szerkesztési-írói hibája miatt (ti. vége, az nincsen a kötetnek, csak abbahagyódott). Ez volt a zsűri első komolyabb baklövése, ugyanis nem kibannolni, hanem értékelni kellett volna a könyvet – érdemei szerint.
Definíciók híján természetesen szabad tere van annak, ami folyamatosan történik: a szakmai-irodalmi zsűri döntéseiben a szakmai szempontok csak akkor érvényesülnek (retorika szintjén), ha meg kell indokolni azt a döntést, melyet ordítóan tematikai alapon, ha úgy tetszik, tetszett-nem tetszett módon adott pontok alapján kiadott a (már említett hibáktól gyengélkedő) pontrendszer.
Ebből egyenesen következik, hogy a zsűri döntését így leginkább a tagok egyéni ízlése, horribile dictu, hangulata meghatározóan befolyásolja. Nézzük a személyi összetételt!
Két tag működésével szemben nincs kifogásom. Meg fogsz lepődni, ők azok, akik a közönséget reprezentálják a Zsűriben. Nekik az a dolguk, hogy tetszik-nem tetszik alapon, az olvasó szemszögéből ítéljenek – és meg is teszik. Csák Tomi és Pusztai Pisti olvasottsága – sci-fiben mindenképpen – lenyűgöző, ráadásul Tomi az egyetlen a zsűriben, aki az Avana tagságát is reprezentálja. Aki őket támadja, tulajdonképpen az olvasót támadja. A hibájuk, hogy – rajongók lévén – pozitív elfogultságuk ebben a pontozásban azokat a pontszámokat eredményezi, melyek felülről esnek ki az egalizálás során. Így – legalább egyikük véleménye csaknem biztosan nem kerül számításba a végső döntésben.
Sárdi Margit szakmai felkészültségéhez, úgy gondolom, nem férhet kétség, azonban döntéseiben erősen befolyásolja az a probléma elvű megközelítés, mely saját sci-fi meghatározásából fakad. Így Margitnál eleve előnyös helyzetben van az az írás, mely (jelentős) társadalmi problémákat taglal. Ezt a megközelítés képes elhomályosítani a szakmai-irodalmi ítélőképességét.
Odo szakmai felkészültsége is nehezen vitatható, nála nem a tematikai elfogultság róható fel hibaként, hanem a szintaktikai, szemantikai szigorúság. Ebben a pontrendszerben az ő előbbiek szerint szigorúbban adott, ezért néha kiugróan alacsony pontjai esnek ki rendre az egalizálás során, így véleménye gyakorlatilag nem nyilvánul meg a döntésben.
A zsűri ötödik tagja Mandics György író. Hogy mi még, azt nem tudom, magam részéről évtizedekkel ezelőtti írói munkásságát ismerem, és elismerem. Azonban már két évvel ezelőtt is tett (legalább) egy olyan kijelentést, mely utána azon melegében javasoltam az Avanának lecserélését a zsűriből. Most már elmondom, meg egyébként is nyilvánosan történt, a jelenlévők közül többeknél leverte a biztosítékot, csak jóakaratunkon múlott, hogy nem lett közbotrány. Történt ugyanis, hogy Botond Poszthumán döntése elemződött az agg döntnök részéről, amikor is a regény hibájául rótta fel a kollektív telepátia elutasítását, pedig „Mint tudjuk, a galaktikus szupercivilizációk telepatikusan kommunikálnak egymással.” Szó bennszakad. Mint tudjuk. Az minimum gyanús, hogy Mandics egy kicsit más szemmel nézi a valóságot, mint mi, többiek… Aztán eltelt egy év, amikor is, újfent az értékelésen, egy novella kapcsán kijelentette: „Nem érdekel, hogy felépül-e vagy sem a jeruzsálemi Templom.” Kész, ilyen egyszerűen. És mivel őt ez a TÉMA nem érdekli, hát le is értékelte a novellát. Nem irodalmi kvalitásai miatt, hanem mert nem érdekli a jeruzsálemi Templom. És mi nem érdekli még? Akkor másodszor javasoltam az azonnali lecserélését. Az idén is megnyilvánult hasonlóan, melyből megint csak egyértelműen kiderült, a téma vezeti elsődlegesen az értékelésben… Szóval: nem. Azt hiszem, érdemei elismerése mellett őt le kellene cserélni a zsűriben. Elkelne a frissítés. A magam részéről Nagy Pétert javaslom, aki szlovákiai irodalmár, itthon a Prae sci-fis tanulmányiból lehet ismerős, elfogulatlanságához kétség sem férhet, és valószínűleg nyitottabb, és naprakészebb, mint Mandics György most már bármikor is lesz.
Hozzáteszem, még a nyílt levél idején azt javasoltam az Avanának, hogy a zsűri tagságára a sci-fit publikáló kiadók szerkesztőit kérjük föl. A szakmaisággal, naprakészséggel így nem merülhetnének fel kétségek – elvileg.
Jellemzően lehurrogtak, arra hivatkozva egyrészt, hogy a kiadói szerkesztők egymás ellen és saját javukra pontoznának… Tudom, hogy magyar a magyarról jóhiszeműen gondolkodni képtelen, egyenességet, becsületességet egymásról feltételezni nem tudunk, és különben is, dögöljön meg a szomszéd tehene is, de gondoljunk csak bele! Ha nyilvános rangsort állítana föl minden zsűritag, az első alkalommal kiderülne, ki a becstelen avagy kinek az értékítélete kifogásolható. Ez pedig intő jel lehet a kiadó tulajdonosának szerkesztője szakmai, szakmai-etikai megbízhatóságát illetően – ki kockáztatná tehát, hogy egy díj kapcsán saját szakmai hírnevét, esetleg állását kockáztassa.
A lehurr másik érve az volt, hogy a kiadók és szerkesztőik valójában faszt se törődnek a sci-fivel, csak a profit hajtja őket. Ezt jó lenne kikérni maguknak. Szóval itt a másik lehetőség egy olyan zsűrire, mely ellen valóban csak a hagyományos, magyar népi rosszakarat emelhetne kifogást.
Mivel a következő három napban egy vérfagylaló, nemszeretem konferencián leszek a mesebeli nevű Alsópáhokon (nyilván van valahol egy Páhok is..., vagy Páh), így ha esetleg vitatkozni támadna kedved, amúgy sem leszek netközelben (hála Istennek!) ezt a kedves képet, csak úgy... :-)
