Így szólított föl egykor Költőnk,
hatalmas adag (ön)iróniával.
Ostoba vagy! Ordítják az arcomba
a veszett fejsze törött nyelét [1] görcsösen markolók minden (ön)irónia és
(ön)kritika nélkül.
Nem csupán az én arcomba
ordítják.
Velem együtt összesen majd’
hétmillió magyar választó arcába ordítja a nagyképű, pökhendi, veszíteni nem
tudás [2].
Mert az a 2,2 millió, aki a Fideszre szavazott: ostoba; az az 1 millió, aki a
Jobbikra: ostoba; a 250 ezer LMP szavazó szintén ostoba, és az a több mint 3,2 millió,
aki el se ment szavazni, na az az igazán ostoba, mert ha elment vóna, biztos az
Orbánlátó [3]
szövetségre szavazott vóna.
Vona… Illetve ő nem. Ő már ki is
jött a spájzból, ahol eddig a barátaival bujkált. Kiengedték az okosok. Tik,
bazmeg.
Az ostobák országa vagyunk. Az
egyetlen szerencsénk, hogy akad 1,28 milliónyi briliánsan okos,
felvilágosodott, progresszív elme, akik elhitték – sőt, hittek benne a hitet egyébként
semmire becsülő bölcsek –, hogy Gy. Ferenc és B. Gordon elkövetőket meg F.
Gábor kisstílű szélhámost nem nyomokban, de ordítóan nyilvánvalóan tartalmazó
szövetséggel (vö. bűnszövetkezetben, előre megfontoltan, terhére, nagy összegű,
etc.) 2014-ben választást lehet nyerni. Igen nagy szerencse, hogy országunk
szellemi elitje [4] összepofozta számukra az Orbánlátó Szövetséget, máskülönben
nem tudták volna mire adni értékes [5] voksaikat!
Van még remény! Van magyar
megváltás!
Fel 2018-ra, mind, aki nem ostoba!
De ti, okosok, addig gondosan kerüljétek jó
messzire a vereség elemzését (Nem is volt ez ugye vereség, csak színtiszta
csalás [6],
mer’ a gonosz patásorbán meghekkelte a választási rendszert [7].), az
elkövetett hibák (Tik nem hibáztok soha – per
definitionem –, az egész a patásorbán fondorlata volt, ugye, kisszíveim?)
feltárását, személyi konzekvenciák (Nem a pártvezetést, a pártot kell
leváltani, ugye, feleim?! De még jobb lenne, ha addigra az országot is. A
patásorbánt mindenképpen.) levonását.
Eszetekbe se jusson ellenőrizni,
hogy a közvélemény kutatások, még azok is amiket ti fizettetek, csaknem
pontosan ezt az eredményt jósolták [9]!
Felejtsétek el a Simonokat, ki
vannak zárva és kész!
Felejtsétek el, hogy a Jobbik
valójában letarolt benneteket az egyéni körzetekben, és felejtsétek el, hogy a
parlamenti baloldal legfőbb dolga a szélsőjobb megállítása, kiszorítása,
ellehetetlenítése, nem pedig saját választóinak átnyújtása kékszegélyű
kistányéron!
Ne vegyétek észre, hogy az egyéni
helyek elképesztő sokaságában nem az Orbánlátók, hanem Fidesz verte el a
Jobbikot!
Hagyjátok nyugodtan figyelmen
kívül, hogy a vidéki kisember szociális érzékenységét nemzetiszociális
túlérzékenységgé tehetetlenkedtétek és pöffeszkedtétek!
Ne törődjetek vele, hogy a vidék kiárusításával,
kizsákmányolásával, kirablásával, prédául vetésével vagy egyszerű semmibe vételével
a vidéki embert a Jobbik tárt karjába tereltétek.
Ne is számoljatok azzal, hogy a
falusi ember nem felejti el, hogy ti mondtátok ki a halálos ítéletét, hogy
Mihályi Péter a ti megbízásotokból vonta kétségbe a falu létezésének jogát.
Közben antiszemitázzatok,
nácizzatok, történelemhamisítva történelemhamistózzatok, viktátorozzatok, paksoljatok
szorgosan, próbáljátok a tizedrangú, csupán retorikai értékkel bíró
probléma-pótlékokat nemzet-, sőt világpusztulássá transzmogrifálni.
Teregessétek ki magyar szennyest
minden nyugati médiában, ahová a kezetek elér, tegyetek meg mindent, hogy az
ország gazdasága megroggyanjon.
Ujjongjatok, ha valami nem jól
sikerül, és látványosan hagyjátok figyelmen kívül, ha valami igen.
Ne feledjétek árulni a hazát
minden hirdetési felületen, és lehetőleg annak adjátok el, mint eddig, aki a
legkevesebbet adja érte, és legtöbbet dugja a kis zsebikétekbe.
Adjátok el Az egyesült Államoknak
vagy annak a ostoba (Nyugat) Európának, ami – anélkül, hogy észrevenné, csupán
az egyébként szintén csonthülye Amerikai imperializmust szolgálja ki –
polgárháborút szít a saját határain.
Az a baj, hogy ezek a határok a
mieink is. Bakker! Mi pech!!
Kína kövér Buddhája ravaszul
mosolyog.
De mindenképpen engedjétek meg a
hozzátok törleszkedő értelmiségi parazitáknak, hogy – a nevetekben – továbbra is
rendszeresen lehülyézzék a potenciális választóitokat!
Meg a többieket is.
Engem.
Ki itt az ostoba?
Ja, a légy.
Jegyzetek (avagy a vérnősződi beszéd):
1. Nincsen itt veszve semmi,
elvtársaim! A fondor ellen kiénekelhette a sajtot a szákból, de nem nyert. Mégse
nem! A fejlődést nem lehet legyőzni, és mi vagyunk a fejlődés. Folytatjuk, úgy
mint eddig.
2. A mély demokrata, aki a
velejéig az, eccerűen nem gratulál a győztesnek. Nem tud. Elvből nem,
elvtársak! Utólag ugyan Juhász Elődnek ez a reinkarnációja* azt mondja,
ő csak durciból nem, de ez úgyis csak egy harmatgyenege alak,
el fogjuk zavarni. (Te, Laci, te mán nem is vagy
pártag…) Tökmindegy. Ugye elzavarjátok tik, elvtársak. Mer' jegyezzétek meg, a Vona színvonalán
vagyunk végre, elvtársak! Megcélozhassuk a szavazótáborát, amit amúgy is tőlünk
lopott el ez a náci szemétláda. A Schiffer, ez a szavazatrabló gané, ez a büdösökonáci, a viktátor láncos kutyája, bezzeg gratulált. Ezt mink
sose tesszük, elvtársak. Nem süllyedhetünk odáig.
3. Ott van! Minden bokorban, elvtársak! Ilyen
az ő természettye. A patásorbán ottan leselkedik, és csak húzgálja, a húzgálja
a mézesmadzagot. A sok hülye meg nem beveszi? Mer ez a szerencsétlen, hülye nép
csak a hasára hallgat, megveszi őtet kilóra a patásorbán! Nekünk meg nem hiszik
el, amit már negyven éve mondunk, hogy csak még egy kis önmegtartóztatás, egy
kis megszorítás, és mingyár’ egyenesbe vagyunk, folyik itt majd tej és méz,
győzzük zsebre tenni fölnyalni, elvtársak. Le kell leplezni, elvtársak a
patárosbán mesterkedéseit. Éberség! Ne feleggyétek, elvtársak! Minden bokorba!
4. A névsor szerencsére rendelkezésre áll, szívünkben őrizzük, elvtársak. Ők, ezek az utolérhetetlenül
éles elméjű, lánglelkű bölcsek voltak jelen abban a bizonyos rózsadombi
villában, az utolsó előtti vacsorán, és irányt mutattak nekünk. Nélkülük ma nem tartanánk
itt, ez világos. Foglaljuk ateista imáinkba szent neveiket, elvtársak! Csak névsor szerint,
mert a még egyenlőbbek között aztán végképpen nem lehet különbség: Bitó László,
Fischer Iván, Heller Ágnes, Konrád György, Parti Nagy Lajos, Radnóti Sándor, Závada Pál, köszönnyük, könnyes szemmel köszönnyük!
5. Ha trónra… (Nem jó ez most, Laci!) hatalomra Eh! Akkor
ezt se… Szóval, ha kormányra kerülünk (itt
zsenialitásunk tudatában tekintetünket jelentőségteljesen körülhordozni a
hallgatóságon), elvtársak, természetesen kétharmaddal, első dolgunk lesz
alkotmányba foglalni, hogy a ballibeláris oldalra leadott szavazatok mindig
kettőt érnek. Ez, elvtársak, kijár a mi megközelíthetetlen szellemi
fölényünknek!
6. Most az a lényeg, elvtársak, hogy
rugózzunk a kétharmaddá váltott negyvenszázalékon, csipkedjünk bele a
választási rendszerbe, mint kiskakas a takonyba, keverjük össze minden fórumon
és médiában a mandátumarányokat a listás arányokkal, csak a számoknak meg a
tények nem szabad ám hinnünk elvtársak! Mert azok a patásorbán csalása semmi
más. Mer’ hogy is lehetne az igaz, hogy a zegyéni körzetekben kilencven
százalékkal nyerjenek? Százhat fidesznyik egyénibe? Hol itten az igazság?
Csalás ez, nem más! A médiát megkaparintották, megy a zagymosás. Hát hiszen a
mi népünk nem utasíthat el minket! Hát mink vagyunk a jövő, elvtársak.
7. Senkit se zavarjon, elvtársak,
hogy a választókörzetek átszabására (rendbe, vagyis arányossá tételére) majd
egy évtizedes alkotmánybírósági [8] határozat kötelezte a törvényhozást! Mint
ahogyan az is évtizedes, vagy még régebbi társadalmi igény vót, hogy az Országzüllés
létszáma feleakkora legyen. Mink nem akartuk eztet meglépni, elvtársak, éppen a
rátok való tekintettel, mer’ akkor hogy adtuk vóna nektek a sok képviselői
pótlékot? Érthető ez, nem? Ugye? Ezek valójában mind a patásorbánnak az ő
mesterkedései, mer’ az aknamunkáját már a rendkívül sikeres rencerváltáskor
megkezdte. Ne feleggyétek, elvtársak, hogy ott ült a zellenzéki kerekasztalná!
A patásorbán! Minket bezzeg nem engettek oda! Igaz, időnk se lett vóna, éppen
lenyúltuk a párt- meg a kiszvagyont.
8. Ez az a testület, ez az alkotmánybíróság, vagy mifene, ez, tuggyátok, ami
demokráciánk záloga, ha ippeg számunkra kedvezően ítél, ha meg ellenkezőleg, figyelmen
kívül hagyandó, jogászkodó, begyöpösödött vén szarosok gyülekezete.
Dialektikusan kell gondolkodni, másképpen nem megy.
9. Hogy a kutatók? Hogy megjósolták? Ebbül
is láccik, mekkora egy csalás vót az egész! Megjósolták az apjuk faszát, elvtársak! Tutták ezek előre, mer a patásorbán
megsúgta nekik. Közvéleménykutatók! Bah! Csak aztat a statisztikát higgyétek el
elvtársak, amit magatok hamisítottatok. Kell még valamit mondanom, Ildikó?
*: Egy perctől!
*: Egy perctől!