Ha ragaszkodom a vírus hasonlathoz, akkor a szöveg terjedésének célpontjához jutunk, az olvasóhoz. A sci-fi ezen sírásóinak viselt dolgairól első kézből van tudomásom – magam is olvasó vagyok. Az ügy azonban nem ilyen egyszerű, mivel – az irodalmon más médiumok is foglakoznak sci-fivel – ha elfogadjuk például, hogy a sci-fi filmek valóban tudományos-fantasztikus művészetet hoznak elénk. Bár kétségeim vannak, hogy többnyire nem, viszont bizonyító érveim nincsenek, addig el kell hát fogadjuk, hogy a sci-fi több médiumos zsáner, így helyesebb közönségről beszélni.
Viszont közönséget mondani, olyan közönséges lenne, emellett a szónak van egy bizonyos pozitív kicsengése, mely kicsengést esetünkben jó messzire el szándékozom kerülni. Ráadásul rímel a közösség szóra, mely az alsó merániai sci-fi közéletet tekintve egyenesen nonszensz…
Ezen kívül a közönség, ha találkozik közönség(es)sége tárgyával, nem biztos, hogy értőn befogadja azt. A közönség azon részéről beszéljünk hát, amely egy bizonyos értő és megértő – befogadó hozzáállással viszonyul a sci-fihez.
A sci-fi befogadói sokrétegű népség, differenciálódásuk elsősorban generációs alapú, ugyanis a tömegmédia/információ hozzáférés technológia hatvanas évektől bekövetkezett változása határozza meg elsősorban viselkedésüket. A vizsgálatot ezért néhány általános következtetés után generációnként ejtem meg.
Nem akarok külön foglakozni a sci-fi film nézőivel, csak annyiban, amennyiben filmélményeik befolyással vannak olvasói befogadási szokásaikra. Különösen nem foglakozom azokkal, akik megnézik a sci-finek mondott filmeket, de sci-fi irodalmat legfeljebb véletlenül olvasnak. Feltételezem, vannak ilyenek.
Ebben kérdésben ugyanis szerintem a film hatása igazán lényeges.
Nem érzem a médiumok pénztárcánkért folytatott versenyében valódi konkurensnek, sőt inkább az irodalom mellé szegődött segítőtársnak látom: sokan, főleg a fiatalabb generációk filmélmények alapján találtak el a zsánerig.
Azzal a befogadóval akarok foglakozni, aki médiumtól függetlenül keresi a sci-fit, ugyanis rajtuk áll a zsáner túlélése. Ha ők elegen vannak, nem számít a gettó, és az össztársadalmi igény vagy hiánya, a fals médiapiac, érdeklődésük fenntartja a sci-fit. Elvben…
Gyakorlatban azt jelenti, hogy a sci-fi befogadók egy részével mint kripto vagy nyilvánosság elé lépett/lépő alkotóval is számolni kell. Ez jelentősen megzavarja az analízist, mivel az ilyen befogadó maga is “zavarodott”. Jóval kritikusabban (általában jóindulat minden jele nélkül), más szemmel olvas vagy néz, és – felteszem: öngazolásképpen – hajlamos fanatizálni témákat és alkotókat. Alsó Merániában befogadó és alkotó (elsősorban író, mivel magyar film, különösen sci-fi film nemigen létezik) között erős hasonlóság mutatkozik a mindent mindenről jobban tudok attitűdben, de ennek az olvasói mentalitásnak életveszélyesebb következményei voltak, vannak és lesznek a zsánerre nézve, mint az írói hozzáállásnak (lásd később).
A sci-fi befogadója nem ritkán valóban patológiásan paranoiás, nem ritkán szociopata, gyakran mániás-rögeszmés kötöznivaló elmebeteg. Igen gyakran szorongásos, bipoláris és sokszor személyében frusztrált. Sokan a sci-fit rögeszméik, összeesküvés-elméleteik, ál-, pszeudo- és paratudományos nézeteik, etc. igazolása miatt keresik, és – sajnos – a sci-fi ezt a szerepet tökétesen be is tölti számukra.
A kiadói és olvasói szokások a filmvilággal kart-karba öltve változtak és változnak a hatvanas évek óta. Amerikában, a sci-fi őshazájában, valamiféle szerves változás következett be, Alsó Merániában azonban a módszerváltozás, különösen az Alexandra modell megjelenése után ezek szinte egyszerre zúdultak az olvasókra.
Általában is igaz, hogy az ezredforduló olvasói a vaskosabb köteteket, a hosszabb szövegeket, a sorozatokat keresik – szakértők szerint az egyre vadabb valóság előli menekülés egy módja ez. Az olvasók sznobokká is váltak a könyvek megjelenését tekintve – a kiadói vélemények és produktumok szerint legalábbis [1]. Vagyis a keményfedelet, a lazán szedett tükröt, az aranyozott címet részesítik előnyben. Különös sznobizmus ez: a volumetrizált papír, mint a gagyi szimbóluma simán átcsúszik rajta, csak jó vastag legyen a könyv [2].
Míg a sci-fiben a harmincas-hatvanas évek uralkodó műfaja a novella és a kisregény voltak, Amerikában a hetvenes évektől a regény fokozatosan kiszorította a kisprózát [3]. Ez elsősorban a magazinok számának csökkenésből adódott, de természetesen a szerzők financiális megfontolása kellett hozzá: nemigen éri meg novellát írni, amikor ugyanannyi idő alatt egy egész regényfejezetet megírunk, és a végén nem – mondjuk – tizenkét novella összhonoráriumát, hanem egy nagyságrenddel nagyobb summát teszünk zsebre. Az olvasókat erről a jelenségről senki sem kérdezte meg, viszont nyilvánvaló, hogy a magazinok elhalása a közönség megcsappanásának következménye – egyértelmű jelzés a kiadóknak, még akkor is, ha inadekvát választ adtak rá. Valószínűleg ugyanaz áll a háttérben, mint a regényszövegek volumenének növekedése és a sorozatfogyasztás mögött: menekülés a valóság elől.
Nálunk a novella sokkal tovább kitartott, sőt be kell vallani, manapság szinte reneszánszát éli (lásd később), de a mennyiségi szemlélet az alsómerán olvasón is eluralkodni látszik – hamarosan utolérjük a fejlett Nyugatot.
A film és irodalom kölcsönhatása szintén a hetvenes évek végétől öltött ijesztő méreteket, és ez a kölcsönhatás elsősorban egyoldalúsága miatt veszélyes: a film gesamtkunstwerk hatása, több érzékszervet közvetlenül bombázni tudó képessége olyan kihívások elé állítja az irodalmat, melyekről bölcsebb zsánerek és az elitirodalom szándékosan nem vesz tudomást, azaz nem megy bele a „Ki a bombasztikusabb?” versenybe. Nem úgy a sci-fi.
A film részéről érthető a fantasztikum kedvelése, mivel az önként adja magát a féktelen látványvilág kiteljesítésének terepéül, de kissé erőltetett ennek irodalmi megjelenése. A látványvilág dominanciája a sci-fi filmekben életre hívta ugyanis irodalmi megfelelőjének igényét – az olvasókban és a szerzőkben is. Ez természetesen eléggé hiábavaló igyekezet, de az olvasói igény egyre erősebb az írói próbálkozások pedig egyre kétségbeesettebbek.
A film, főként a látványos, de üres űroperák negatív hatását elsősorban, mint szerkesztő tapasztalom, a beküldött írások pongyolaságait nem egy szerző filmélményeinek tudja be… Hogy kerül ide a szerző? Mivel mielőtt írásra adja a fejét mindenki először befogadóként kerül szembe ezekkel a filmekkel…
Van az olvasói recepciónak egy sajátos vetülete, mely éles határvonalat ad olvasó és olvasó között, és ez a véleménynyilvánítás igénye. A sci-fit kereső befogadók egy jelentős – adja Isten, hogy ők legyenek legalább kétharmados többségben! –, részhalmazának a befogadott tárgyról alkotott ítélete szinte semmilyen körülmények között nem kerül nyilvánosságra, miközben a kisebbség annál hangosabban hozza a világ tudomására nagyon is határozott véleményét! Véleménye nyilván van az előbbieknek is, de nemigen osztják meg a szerzőkkel, kiadókkal és a befogadók azon részével, akik viszont szinte minden körülmények között nyilvánosságra hozzák ítéleteiket. Ez biztosan ugyanígy megy az irodalom minden rétegében, az elitirodalomban csakúgy, mint a népszerű zsánerekben, de igazából a sci-fi szenvedi meg a legjobban ezt a passzivitást [4] (lásd később). Velük láthatatlanságuk és hallhatatlanságuk miatt nem is tudok mit kezdeni, pedig úgy gondolom, ők a legfontosabb részei a befogadók halmazának – nekik írunk, és nekik készülnek a könyvek, filmek. Véleményüket egyetlen aktusban érvényesítik, és hozzák nagyon áttételesen és a sajátos alsómerán viszonyok által többszörösen torzítva az illetékesek tudomására: amikor pénztárcájukkal szavaznak a könyvpaloták pénztár-oltárainál, vagy a Buklájnon. Ha a csendes befogadói réteg a passzivitásán csak tíz százalékban változtatni lehetne, már meg lennénk mentve – legalábbis tisztább információs környezetben, egyáltalán, tudnánk, miről is beszélünk (lásd később).
A nem megnyilvánuló befogadók oldalán mindenestre a becsült fogyások alapján nagyjából ugyanazok a tendenciák érvényesülhetnek, mint a véleményalkotók esetében, így bizonytalan találgatások helyett a dokumentálható (A Gugli nem felejt, elvtársak!) folyamatokra támaszkodhatunk, mivel a sci-fi véleményalkotó kisebbsége, bár mindig is létezett, azonban szélesebb nyilvánossághoz csak az internet elterjedésével jutott.
Többé-kevésbé szorosan a véleményalkotáshoz kapcsolódik a sci-fi befogadóinak közösségként való fellépése. A sci-fi befogadói sajátos felsőbbrendűség- és – ezzel kissé ellentmondásban – sajátos üldözöttség-tudatunknál [7] fogva már a kezdetektől hajlamosak egymás körébe tömörödni. Ezen hajlam manifesztácói a (rajongói) klubok és CON-ok, az ezredfordulótól a különféle internetes dühöngők. A klubmozgalom igen erős volt a hetvenes-nyolcvanas évekig Amerikában, a baltimore-i szervezet például külön regionális CON-t volt képes rendezni, de a magazinok, és antológiák lassú elhalásával, továbbá a virtuális közösségek kiépülésével ezek jobbra megszűntek. Az űropera szereplőnek öltözött rajongó külön állatfajta, még filmeposz is megénekli őket (Galaxy quest).
Kishazánk ezen a területen is képes volt sajátos alsómerán ízt adni az ügynek. Mivel már a Muhi csata előestéjén is szekérvárukba húzódva múlatták az időt kiválóságaink, nem véletlen, hogy e a nemes hagyomány mindmáig tovább él, és egy-egy jól sikerült beszólás nyomán szekértáborok épültek és épülnek, a klubmozgalom idejének sértődéseitől kezdve az internetes szájtok látogatói csapataiig bezárólag. Nem sokban vitte előbbre az ügyet, hogy a módszerváltás után a pőre kiadói érdekek igyekeztek kihasználni ezt az ősi, alsómerán nemzeti vonást. A szekértáborozgatás természetesen oda a vezet, hogy a hazai sci-fi rendezvények látogatottsága elméletileg sem érheti el a rentábilitás szintjét.
Szakadékok tátonganak a generációk között a nyomtatott irodalom és elektronikus publikálás viszonylatában. Az idősebbek nemigen fogadják el az elektronikus publikálást, azt általában minőségileg gyengébbnek tartják (legtöbb esetben joggal, a külső kontroll hiánya miatt), szeretik a könyvet kézbe venni, idegenkednek a képernyőn megjelenő szövegektől, és kételkednek az e-book panacea jellegében. A fiatalabb generációk viszont az on-line megjelenést fetisizálják, és messiásként várják az e-bookot.
Speciálisan a hazai befogadók esetében létezik még egy szempont, mely erősen megkülönbözteti a korosztályokat: a nyelvtudás, elsősorban az angoltudás.
A generációs tárgyalást ezek után az alábbi szempontok szerint ejtem meg:
Hozzá kell tenni, hogy Amerikában minden legalább egy tízessel előrébb jár, csak a jelenlegi legfiatalabb generációk értek össze nagyjából a két világban.
50+
Ez a korosztály még látta Lenint!
Legalábbis a technikai optimizmus korszakában született és szocializálódott. Számukra a sci-fi voluntarista korszaka az az időszak, amikor elvesztették szüzességüket a zsánerrel. Ez egyaránt igaz Nyugatra és a szocialista blokk országaira. Ez a generáció akkor volt kamasz, amikor Armstrong a Holdra tette a lábát, számukra a sci-fi a jövőre tett – hihető – ígéretek és jóslatok tere. És a hidegháború nyomasztó légköréből származó negatív előrejelzéseké is.
Nyugaton élesben találkoztak a nagy sci-fi klasszikusok munkáival, és számukra elsősorban az jelenti a sci-fit, ez a generáció általában a technikai (hard) és szocio SF kedvelője, kedvelt formája a novella és kisregény. Idehaza Kuczka fellépéséig legfeljebb a Botond-Bolics vonulatból származó művekkel kerültek szembe, utána azonban esztétikai és ideológiai szűrőkön megrostálva hozzájutottak az angolszász klasszikusok és – hatalmas előnybe kerülve a nyugati olvasóval szemben – a világ sci-fi termésének legjobbjaihoz is. Olvasási szokásaikban meghatározó a régi Galaktika kínálata és ízlése. Ez a korosztály végigélte a sci-fi valamennyi irodalmi mozgalmát és a jelen mozgalomtalanságát is. Alsó Merániában a módszerváltásig természetesen mindezt tompítva, szűrve és megkésve kapták, hogy aztán az olvasás addig ismeretlen piaci tulajdonságával együtt rájuk zúduljon minden a kilencvenes években.
Nyugaton ez a generáció olyan sci-fi TV sorozatokon nőtt föl, melyek hozzánk csak harminc éves késéssel, vagy úgy sem jutottak el. Meghatározó mozifilmjük a 2001 Űrodüsszeia, majd a Star Wars, itthon még a Stalker, a Solaris és sorozatként az Orion űrhajó.
A hazai befogadók (ez és a következő szempontok elemzése jobbára csak rájuk vonatkozik, információ híján) ezen nemzedékének nyelvtudása általában meglehetősen szegényes, így a kortárs hatások általában egyfajta természetes késéssel fordításokon keresztül érik el őket még az ideológia korlátok megszűnése után is – ha a hazai sci-fi könyvkiadás egyáltalán ad alkalmat ilyesmire.
Emiatt aztán az internetre sem igen számíthatnak, annál is inkább, mert ez a nemzedék jócskán felnőtt fejjel került szembe az IT-vel, így annak ellenére, hogy a voluntarista sci-fi technológiai várakozásai/jóslatai bizonyára nem szálltak el fölöttük nyomtalanul, tehát vártak és elvártak valami ilyesmit, mégis valamiképpen idegenkedve szemlélik az információs forradalmat, és az internetet nem tekintik elsődleges, különösen nem megbízható információforrásnak. Különösen idegen e generáció számára az internet nyújtotta névtelenség és fals identitások lehetősége.
Minden valószínűség szerint szilárd és megalapozott véleményük volt és van a sci-fi mindenkori teljesítményéről, azonban ez az idősebb generáció érzésem szerint szinte szemérmesen titkolja azt, mivel nem szoktak hozzá az internet promt véleményalkotás lehetőségéhez és a nyilvánosságához. Ítéletük a klubkorszak fénykorában megjelenő fanzinokból [8] ismerhető meg valamennyire – melyek legifjabbja is legalább húszéves.
Ez a nemzedék kora ellenére még a legaktívabb elsősorban az interneten kívüli sci-fi közösségi eseményekben itthon és külföldön. Hozzájuk kötődik a klubélet fénykora; Alsó Merániában ők tartották életben a megmaradt egyetlen nem internetes közösséget, az Avanát a legnehezebb időkben is, a kilencvenes évek második felében; szervezték és életben tartották a HUNGARCONT. Az internetes közösségekből azonban jobbára kimaradtak és kimaradnak, legföljebb megfigyelők.
35-50
Az én generációm átmeneti nemzedék, a technológiai és a társadalmi optimizmus tetőfokán születtünk, de még kamaszként megéltük ennek csendes kimúlását, a társadalmak esztelen individualizálódást és mire fiatal felnőttek lettünk, a mindennapi IT már a spájzban volt. Hazánkban ezt a generációt kapta telibe a módszerváltás mely nem kis kuszaságot hagyott a fejünkben.
Amerikában ezt a nemzedéket tinédzserként teljes erejével érte a cyberpunk, és ennek hatása azóta sem múlt el. Ez a generáció ásta meg ott a novella és a kisregény sírját. Itthon sci-fi olvasási szokásaink szerint jobbára a régi Galaktikán és a sci-fi klubélet végvonaglásán szocializálódtunk. Kuczka Péter működésének hála ennek a generációnak sci-fi ismerete sem merült ki az angolszász felhozatalban – ma is keressük a más kultúrákból származó alkotásokat. A CP mozgalom minket felnőttként ért, így a hatása nem olyan nyilvánvaló és reős, mint a fiatalabb generációkra. Kedvelt irodalmi formánk a novella és a kisregény. A generáció legfiatalabbjait megérintette a szerepjátékok világa, így irodalmi ízlésüket ez is formálta.
Meghatározó filmélményünk a Star Wars a Terminátor és az Alien. Én személyesen erősen kötődöm az Outland-hez [9] is. Sorozatként az Alfa Holdbázis ért el bennünket, de fiatal felnőttként már találkozhattunk a Star Trekkel és egyébekkel is. Az anime-ra általában nem vagyunk vevők.
Erre a generációra még nem igazán jellemző az idegen nyelv (angol) aktív használata, így a legújabb irányzatokról többnyire másodkézből , vagy jelentős késéssel, a magyar megjelenésekből értesülnek. Aki viszont bírta az angolt, az íróként debütált a kilencvenes évek elején-közepén – mint téma-intrepreter.
Az internet használatát többségünk felnőttként volt kénytelen megtanulni, nem együtt születtünk/nőttünk föl a hálózattal, így viszonyunk hozzá ambivalens. Mivel elsődleges információforrásunk nem a net, így annak hitelességét nem fogadjuk el fenntartások nélkül, kevésbé érzékenyen reagálunk a hájpokra, sőt általában ellenérzéssel viszonyulunk minden ilyesmihez, a névtelenséghez, az agresszív netes nyomuláshoz és önreklámhoz.
Valószínűleg az internethasználat ellenére (vagy épen azért – csömör) a csendes többség derékhadát ez a nemzedék adja. Viszont mi adjuk a leghangosabb, legintoleránsabb véleményalkotók egy részét is, és ez generáció hagyja magát belehajszolni a leghiábavalóbb flémekbe is. Mellesleg ehhez a nemzedékhez tartozik a nyomtatásban publikáló írók zöme – talán nem véletlen ez az összefüggés, a csendes derékhad feltételezésével [10].
Ez a generáció egyaránt aktív a megmaradt fizikai közösségekben és az interneten is, bár aktivitásunk egyre inkább az internet felé tolódik el. Egyesek energiát fektetnek a régi klubélet maradványainak fenntartásába, sőt felélesztésébe – változó sikerrel. 2005 után az Avana felélénkülése ennek a generációnak köszönhető. Valójában az internetes site-ok egy részét éppen ez a generáció tartja fenn, paradox módon mégis éppen ezekben a közösségekben legkisebb a befolyása.
25-35
A huszonöt-harmincévesek generációja már szinte teljes egészében a hidegháború bukása, a mély technológiai pesszimizmus és a mindent átható információtechnológia idején született vagy érte el a serdülőkort. Alsó Merániában a módszerváltás ezt a nemzedéket kamaszként vagy kisgyerekként érte, bár valójában a bolsevizmust nem élhették meg felnőtt fejjel, mégis sokban hasonlítanak az előző korosztályra.
Annak ellenére, hogy a Galaktika életérzést többnyire valamiféle retro-fílingként, másodkézből kapták, nemcsak kortárs angolszász sci-fit ismerik és keresik. Elsődleges olvasmányélményeik viszont a cyberpunkhoz kötik ezt a nemzedéket, és még ha túl is lépnek rajta, nemigen képesek szabadulni a hatása alól. A kisregény már nem az ő műfajuk de az internetnek hála a novella igen. Ez a nagyregény és sorozatkedvelők első meghatározó generációja. Sokan a szerepjátékok felől értek el a sci-fi irodalomig, és nem idegen tőlük a fanfiction új évezredbéli formája.
Ennek a generációnak meghatározó filmélménye a Mátrix, serdülőként találkoztak valamennyi jelentős sci-fi sorozattal. Általában nem anime fogyasztók.
Jelentős különbség és előny a megelőző generációkkal szemben, hogy igen sokan aktív angol használók, így naprakészek a kortárs sci-fiben. Ennek megfelelően jelentősen túl is értékelik azt.
Az internettel együtt nőttek föl, így annak gyakorlott kezelői, másképpen, nagyobb gyakorisággal használják információforrásként, mint az előző generációk, ezért kevéssé kételkednek megbízhatóságában és érzékenyebbek a hájpokra,
Ez a korosztály aktív véleményalkotó, sőt igyekszik véleményformáló lenni, és erre az internet maximálisan, bár nem a fiatalabb generációra jellemző agresszivitással, ki is használják. A kortárs sci-fi ígéretes író tehetségei ehhez a generációhoz tartoznak, bár még nem mindegyikük jelentkezett önálló kötettel. Ez a befogadó generáció saját nemzedéke alkotóit hajlamos kritikátlanul isteníteni, a klasszikusok és az előző generáció produkcióihoz sokszor elutasítóan közelít. A feltörekvő fiatalabb generációról igyekeznek nem tudomást venni vagy lekezelni azokat.
Leginkább az internetes közösségekben érzik otthon magukat és ott ambiciózuságuknál és higgadtságuknál fogva sokszor meghatározó szereplőkké, tekintélyekké lesznek. Tapasztalataim szerint a valós közösségekhez nincsen elég türelmük. Talán nem képesek tolerálni az ott előforduló idősebbeket.
14-25
Ez a generáció az egypólusú világba született, a technológiai szkepticizmus/paranoia, a globális éghajlati változás és a korlátlan IT uralom korába. Irodalmi ízlése, bár ellentmondást nem tűrő, de annál egyoldalúbb és kiforratlanabb, jobbára hívószavakra és divattémákra (cyber, nano, bio, enviro) indul be szinte pavlovi reflexekként beégetve a kritkátlan rajongást, ha kiszolgálóik elég sűrűn élnek e kellékekkel. Nemigen ismerik a sci-fi klasszikusait, de még ha ismerik is, menthetetlenül elavultnak tartják őket, mivel a sci-finek mondott filmek és sorozatok (plusz anime és szerepjátékok) özönén nőttek fel, beleszületettek egy hamis [11] cyberpunk világba, mely szólamaiban annulál minden klasszikus sci-fi irodalmi eredményt. Nem érdeme ennek a generációnak, de valamiképpen mégis úgy alakult, hogy elsőként náluk jelentkeztek a női befogadók viszonylag tömegesen, és ez egyértelműen pozitív fejlemény.
Ennek a hazai generációnak a Galaktika az új Galaktikát, a magazint jelenti – ennek minden következményével együtt. Az irodalmi szerkesztő minden erőfeszítése ellenére ez a nemzedék nemigen kap frissiben nem angolszász sci-fit, viszont abból aktív nyelvhasználata miatt annál többet magába szív.
Nem tudok olyan filmet, mely egyértelműen ennek a generációnak az alapélményét tükrözné, hacsak Mátrix nem az, viszont nekik a Star Wars valószínűleg nem Luke, hanem Anakin Skywalkert jelenti.
Az internet, melybe beleszülettek, éltető elemük, közösség terük és elsődleges információforrásuk és valóra váltotta a kamasz [13] álmot: a lehető “leghangosabbak” lehetnek, anélkül, hogy valóságosan meg kellene jelenniük “hangoskodásuk” színhelyén. Képesek elindítani bármilyen internetes hájpot a nekik tetsző ügyek és teljesítmények érdekében, vagy tömeges offenzívát indítani a nem tetsző dolgok és személyek ellenében.
Ez közeg, a kamasz lélek érzelmi éretlenségéből, és az élettapasztalatok hiányából fakadóan, felturbózva a serdülőkor fanatikus igazságigényével [14] tökéletes terepévé vált a legszélsőségesebb, legkevésbé toleráns vélemény nyilvánításnak. Ez a generáció nem ismer árnyalatokat, csak fehéret és feketét. Számukra, és önjelölt ideológusaik számára csak remekművek és szemét létezik. Ezen már nemigen lehet segíteni, mert ez a fajta kritikus szellem kiszabadult a palackból, ott kering a hálózaton, és egysoros “kritikákban”, öntetszelgő, gúnyos ikázásban, oldalakon keresztül tartó fröcsögő gyűlölködésben, vagy ellenkezőleg, szánalmasan hízelgő ömlengésekben nyilvánul meg. És az effajta recepcióhoz nyájként csatlakozás önfeledt, kollektív onániájában.
Közösségi tereik az interneten épülnek föl, a virtuális személységek gyakorlatilag összetartóbb ugyanakkor megosztottabb és megosztóbb közösségeket hoztak létre elsősorban bizonyos szájtok köré felsorakozva. Valami oknál fogva a valós közösségeket lenézett és megszüntetendő ellenségükként kezelik.
Ezek tehát egymás mellett (nem mindig békésen) élő nemzedékeink. Látható, hogy nem vagyok túl jó véleménnyel bizonyos hazai korosztályokról (kártékonyaknak tartom őket, na!), de ez nem egy öregember természetes ellenszenve az ifjúsággal szemben. Igenis sokat várok a mai tízévesek nemzedékéről, akik talán majd élnek, és nem visszaélnek az IT lehetőségeivel, akik rendbe teszik azt, amit mi elrontottunk. És sokat várok azoktól a mai kamaszoktól-fiatal felnőttektől, akik nem a szélsőségek vonalát követik, csendesen élvezik a sci-fi produktumait, nem táplálnak hamis elvárásokat a zsánerrel szemben, nálam világosabban látják a helyzetet és talán tesznek is valamit az ügyért.
Azonban, ha az mentalitás nyer teret és válik egyeduralkodóvá, mely nem ismeri el a saját szólamaitól különböző hangok létjogosultságát, mely nincs tisztában azzal, hogy a remekművek olyan ritkák, mint a fehér holló és gyenge művek százai, középszerűek tucatjai kellenek ahhoz, hogy egy-egy maradandó alkotás megszülethessen [15], mely ebből kifolyólag azelőtt elfojt minden neki nem tetsző (fel nem ismert) szándékot, produkciót és személyiséget, mielőtt az kinőhetné magát, mely a kamasz lélek agresszív nyájösztönét kihasználva a legaljasabbul és otromba vadsággal váltja valóra szándékait, a zsáner valóban halott lesz egy évtizeden belül.
Hogy ne ez történjen, ahhoz alapjaiban kellene megváltozni az olvasói és kritikai recepciónak. Nem elég már egyetértően bólogatni vagy elutasítóan hümmögni más véleménye fölött, és nem is szükséges flémekbe belemenni mindenféle egyoldalúságokkal terhelt fórumokon, az internetet lehet másféleképpen is használni. A csendes többségnek végre hallatnia kellene a hangját, mert erre létezik már a lehetőség: valamennyi jelentősebb terjesztő honlapján lehetséges véleményezni adott műveket.
A hivatásos és nem hivatásos kritika (ammög mi?) – illetve a hivatásos kritika hiánya – lesz valamelyik következő post tárgya.
Jegyzetek:
[1] Magánvélemény, hogy mindez kiadói-terjesztői érdekek – pőre árfelhajtás – által szült urbán legenda [2].
[2] Ha a jelenség az általános igénytelenséget jelzi, akkor a ma olvasóját nem az irodalom érdekli általában, hanem az üres szórakozás. Akkor viszont egészen fölösleges irodalmi minőségről papolni a továbbiakban, Harry Pottert, Da Vinci kódot, Eragont kell írni és kész! És egy nyikkot se az olvasók részéről: azt kapják, amit rendeltek – fogyasszák egészséggel!
[3] Az amerikai tendencia örvendetesen megfordulni látszott 2008-ban: míg 2004-ben az összes új cím kb. 28%-a volt kortárs (nem valamelyik klasszikus The Best of-ja) novelláskötet, addig 2008-ban 37%. Az idén viszont – a tervezett megjelenéseket is beszámítva – ez az arány leesik 25% alá. Bár még nincs itt az év vége, a valóság változhat…
[4] Míg a kritika szinte lefedi az elit szinte egészét [5], a krimi mellé is akad elfogadható minőségű műbírálat [6], addig a sci-fi irodalom mindenféle (történelmi és mentálhigiénés) okokból sajátosan nélkülözi azt.
[5] Egyszerű önvédelem, mivel, mint tudjuk, egymás létét gazolva az elitirodalom és elitirodalom-kritika kéz a kézben jár.
[6] A romantikus irodalom és a kalandirodalom pedig nem is igen igényli a kritikát, hiszen egyik sem kacsingat az elitség felé. A romantikus szövegek anélkül is tartják magukat, sőt feljövőben vannak, a kalandregényeket pedig, asszem kifejezetten zavarná a komoly kritikai megméretés… Vagy nem is tudom. Undorító sznob állat vagyok én is…
[7] Ez, elvtársaim, tipikus gettómentalitás. „Aki nincs velünk, az ellenünk van!”, „Ők és mi.”, etc…
[8] Már amelyik foglakozott ilyesmivel. A veszprémi Androméda klub fénykorában élesen kritizálta Kuczka tevékenységét. Jól meg is szűntek, évekkel azelőtt, hogy odakerültem.
[9] Alsó merániai használatra: Gyilkos bolygó.
[10] Természetesen az is tény, hogy a kiadótulajdonosok/szerkesztők is ehhez a nemzedékhez tartoznak, így választásukban ez is tükröződik.
[11] A klasszikus CP meglehetős rövid időtávra vetítette előre a jövőt. Minden “jóslatuknak” nagyjából mostanra ülnie kellene, legalábbis látni kellene a jelen tendenciáiban, tudományos eredményeiben a “jóslataik“ csíráit. (But no neuronal interface, no AI, no Japanese world dominancy, chaps. Even the faintest traces of those stuff are missing. Actually, there is Microsoft and there are signs of Chinese dominancy, baby.) Tehát vagy komolyan gondolták, és akkor tökéletesen megbuktak, mint a jövő mérnökei, vagy sohasem gondolták komolyan, akkor viszont generációk megtévesztésében bűnösök hangzatos manifesztumaik miatt [12]. A valóság egy része viszont úgy tesz, mintha minden szó, amit a CP leírt, aranyigazság lenne, és igyekszik legalább imitálni a CP világokat… A fejemet fogom, ha meglátom a hírt, hogy valamelyik hardverfejlesztő újabb lépést tett a Minority Report hadonászós interfésze felé. Emberek! Hány órát tud valaki széles mozdulatokkal hadonászva eltölteni? Kettőt? Hármat? Mert ha kell, én tizenhatot ledolgozom billentyűzettel és a jó öreg egérrel…
[12] Természetesen felhangzik hamar “A sci-finek” nem az a dolga, hogy jósolgasson!” kórus. Hamarosan arra is rátérek, addig egy halk kérdés: “Akkor miért avatkozik bele a jövőbe, teszi a jövőbe színtereit?”
[13] A kamasz szót egyrészt a tényleges serdülőkre, másrészt a 20+ fiatal felnőttekre értem, akik a megfigyelések szerint (melyek velük egyidősek, így értelemszerűen nem zárultak le) a (fejlett) világjelenségként tapasztalható, kamaszkorra jellemző érzelmi éretlenség-túlfűtöttség-döntéstelenség [14] állapotában ragadnak legalább harmincöt éves korukig.
Lásd például:
Pán Péter szindróma
Why Young Men Delay Adulthood, Newsweek, 2008. augusztus 30.
The Fine Art of Letting Go, Newsweek, 2006. május 22.
[14] Igény az igazságra, képtelenség helyes érzékelésére.
[15] Vesd össze az „Írók, alkossatok remekműveket!” bolsevik jelszavával. Hiszen még az egyéni teljesítmény is mennyire hullámzik! Gondolj Dick életművére, vagy a Sztrugackij fivérek fejlődésére, Zsoldos Péter "visszafejlődésére, Brin második Uplift trilógiájára, Card gyakorlatilag olvashattalan Earthcoming sagájára vagy Asimov Alapítvány összekalapálós utósztorijaira...
Viszont közönséget mondani, olyan közönséges lenne, emellett a szónak van egy bizonyos pozitív kicsengése, mely kicsengést esetünkben jó messzire el szándékozom kerülni. Ráadásul rímel a közösség szóra, mely az alsó merániai sci-fi közéletet tekintve egyenesen nonszensz…
Ezen kívül a közönség, ha találkozik közönség(es)sége tárgyával, nem biztos, hogy értőn befogadja azt. A közönség azon részéről beszéljünk hát, amely egy bizonyos értő és megértő – befogadó hozzáállással viszonyul a sci-fihez.
Befogadókrul
A sci-fi befogadói sokrétegű népség, differenciálódásuk elsősorban generációs alapú, ugyanis a tömegmédia/információ hozzáférés technológia hatvanas évektől bekövetkezett változása határozza meg elsősorban viselkedésüket. A vizsgálatot ezért néhány általános következtetés után generációnként ejtem meg.
Nem akarok külön foglakozni a sci-fi film nézőivel, csak annyiban, amennyiben filmélményeik befolyással vannak olvasói befogadási szokásaikra. Különösen nem foglakozom azokkal, akik megnézik a sci-finek mondott filmeket, de sci-fi irodalmat legfeljebb véletlenül olvasnak. Feltételezem, vannak ilyenek.
Ebben kérdésben ugyanis szerintem a film hatása igazán lényeges.
Nem érzem a médiumok pénztárcánkért folytatott versenyében valódi konkurensnek, sőt inkább az irodalom mellé szegődött segítőtársnak látom: sokan, főleg a fiatalabb generációk filmélmények alapján találtak el a zsánerig.
Azzal a befogadóval akarok foglakozni, aki médiumtól függetlenül keresi a sci-fit, ugyanis rajtuk áll a zsáner túlélése. Ha ők elegen vannak, nem számít a gettó, és az össztársadalmi igény vagy hiánya, a fals médiapiac, érdeklődésük fenntartja a sci-fit. Elvben…
Gyakorlatban azt jelenti, hogy a sci-fi befogadók egy részével mint kripto vagy nyilvánosság elé lépett/lépő alkotóval is számolni kell. Ez jelentősen megzavarja az analízist, mivel az ilyen befogadó maga is “zavarodott”. Jóval kritikusabban (általában jóindulat minden jele nélkül), más szemmel olvas vagy néz, és – felteszem: öngazolásképpen – hajlamos fanatizálni témákat és alkotókat. Alsó Merániában befogadó és alkotó (elsősorban író, mivel magyar film, különösen sci-fi film nemigen létezik) között erős hasonlóság mutatkozik a mindent mindenről jobban tudok attitűdben, de ennek az olvasói mentalitásnak életveszélyesebb következményei voltak, vannak és lesznek a zsánerre nézve, mint az írói hozzáállásnak (lásd később).
A sci-fi befogadója nem ritkán valóban patológiásan paranoiás, nem ritkán szociopata, gyakran mániás-rögeszmés kötöznivaló elmebeteg. Igen gyakran szorongásos, bipoláris és sokszor személyében frusztrált. Sokan a sci-fit rögeszméik, összeesküvés-elméleteik, ál-, pszeudo- és paratudományos nézeteik, etc. igazolása miatt keresik, és – sajnos – a sci-fi ezt a szerepet tökétesen be is tölti számukra.
A kiadói és olvasói szokások a filmvilággal kart-karba öltve változtak és változnak a hatvanas évek óta. Amerikában, a sci-fi őshazájában, valamiféle szerves változás következett be, Alsó Merániában azonban a módszerváltozás, különösen az Alexandra modell megjelenése után ezek szinte egyszerre zúdultak az olvasókra.
Általában is igaz, hogy az ezredforduló olvasói a vaskosabb köteteket, a hosszabb szövegeket, a sorozatokat keresik – szakértők szerint az egyre vadabb valóság előli menekülés egy módja ez. Az olvasók sznobokká is váltak a könyvek megjelenését tekintve – a kiadói vélemények és produktumok szerint legalábbis [1]. Vagyis a keményfedelet, a lazán szedett tükröt, az aranyozott címet részesítik előnyben. Különös sznobizmus ez: a volumetrizált papír, mint a gagyi szimbóluma simán átcsúszik rajta, csak jó vastag legyen a könyv [2].
Míg a sci-fiben a harmincas-hatvanas évek uralkodó műfaja a novella és a kisregény voltak, Amerikában a hetvenes évektől a regény fokozatosan kiszorította a kisprózát [3]. Ez elsősorban a magazinok számának csökkenésből adódott, de természetesen a szerzők financiális megfontolása kellett hozzá: nemigen éri meg novellát írni, amikor ugyanannyi idő alatt egy egész regényfejezetet megírunk, és a végén nem – mondjuk – tizenkét novella összhonoráriumát, hanem egy nagyságrenddel nagyobb summát teszünk zsebre. Az olvasókat erről a jelenségről senki sem kérdezte meg, viszont nyilvánvaló, hogy a magazinok elhalása a közönség megcsappanásának következménye – egyértelmű jelzés a kiadóknak, még akkor is, ha inadekvát választ adtak rá. Valószínűleg ugyanaz áll a háttérben, mint a regényszövegek volumenének növekedése és a sorozatfogyasztás mögött: menekülés a valóság elől.
Nálunk a novella sokkal tovább kitartott, sőt be kell vallani, manapság szinte reneszánszát éli (lásd később), de a mennyiségi szemlélet az alsómerán olvasón is eluralkodni látszik – hamarosan utolérjük a fejlett Nyugatot.
A film és irodalom kölcsönhatása szintén a hetvenes évek végétől öltött ijesztő méreteket, és ez a kölcsönhatás elsősorban egyoldalúsága miatt veszélyes: a film gesamtkunstwerk hatása, több érzékszervet közvetlenül bombázni tudó képessége olyan kihívások elé állítja az irodalmat, melyekről bölcsebb zsánerek és az elitirodalom szándékosan nem vesz tudomást, azaz nem megy bele a „Ki a bombasztikusabb?” versenybe. Nem úgy a sci-fi.
A film részéről érthető a fantasztikum kedvelése, mivel az önként adja magát a féktelen látványvilág kiteljesítésének terepéül, de kissé erőltetett ennek irodalmi megjelenése. A látványvilág dominanciája a sci-fi filmekben életre hívta ugyanis irodalmi megfelelőjének igényét – az olvasókban és a szerzőkben is. Ez természetesen eléggé hiábavaló igyekezet, de az olvasói igény egyre erősebb az írói próbálkozások pedig egyre kétségbeesettebbek.
A film, főként a látványos, de üres űroperák negatív hatását elsősorban, mint szerkesztő tapasztalom, a beküldött írások pongyolaságait nem egy szerző filmélményeinek tudja be… Hogy kerül ide a szerző? Mivel mielőtt írásra adja a fejét mindenki először befogadóként kerül szembe ezekkel a filmekkel…
Van az olvasói recepciónak egy sajátos vetülete, mely éles határvonalat ad olvasó és olvasó között, és ez a véleménynyilvánítás igénye. A sci-fit kereső befogadók egy jelentős – adja Isten, hogy ők legyenek legalább kétharmados többségben! –, részhalmazának a befogadott tárgyról alkotott ítélete szinte semmilyen körülmények között nem kerül nyilvánosságra, miközben a kisebbség annál hangosabban hozza a világ tudomására nagyon is határozott véleményét! Véleménye nyilván van az előbbieknek is, de nemigen osztják meg a szerzőkkel, kiadókkal és a befogadók azon részével, akik viszont szinte minden körülmények között nyilvánosságra hozzák ítéleteiket. Ez biztosan ugyanígy megy az irodalom minden rétegében, az elitirodalomban csakúgy, mint a népszerű zsánerekben, de igazából a sci-fi szenvedi meg a legjobban ezt a passzivitást [4] (lásd később). Velük láthatatlanságuk és hallhatatlanságuk miatt nem is tudok mit kezdeni, pedig úgy gondolom, ők a legfontosabb részei a befogadók halmazának – nekik írunk, és nekik készülnek a könyvek, filmek. Véleményüket egyetlen aktusban érvényesítik, és hozzák nagyon áttételesen és a sajátos alsómerán viszonyok által többszörösen torzítva az illetékesek tudomására: amikor pénztárcájukkal szavaznak a könyvpaloták pénztár-oltárainál, vagy a Buklájnon. Ha a csendes befogadói réteg a passzivitásán csak tíz százalékban változtatni lehetne, már meg lennénk mentve – legalábbis tisztább információs környezetben, egyáltalán, tudnánk, miről is beszélünk (lásd később).
A nem megnyilvánuló befogadók oldalán mindenestre a becsült fogyások alapján nagyjából ugyanazok a tendenciák érvényesülhetnek, mint a véleményalkotók esetében, így bizonytalan találgatások helyett a dokumentálható (A Gugli nem felejt, elvtársak!) folyamatokra támaszkodhatunk, mivel a sci-fi véleményalkotó kisebbsége, bár mindig is létezett, azonban szélesebb nyilvánossághoz csak az internet elterjedésével jutott.
Többé-kevésbé szorosan a véleményalkotáshoz kapcsolódik a sci-fi befogadóinak közösségként való fellépése. A sci-fi befogadói sajátos felsőbbrendűség- és – ezzel kissé ellentmondásban – sajátos üldözöttség-tudatunknál [7] fogva már a kezdetektől hajlamosak egymás körébe tömörödni. Ezen hajlam manifesztácói a (rajongói) klubok és CON-ok, az ezredfordulótól a különféle internetes dühöngők. A klubmozgalom igen erős volt a hetvenes-nyolcvanas évekig Amerikában, a baltimore-i szervezet például külön regionális CON-t volt képes rendezni, de a magazinok, és antológiák lassú elhalásával, továbbá a virtuális közösségek kiépülésével ezek jobbra megszűntek. Az űropera szereplőnek öltözött rajongó külön állatfajta, még filmeposz is megénekli őket (Galaxy quest).
Kishazánk ezen a területen is képes volt sajátos alsómerán ízt adni az ügynek. Mivel már a Muhi csata előestéjén is szekérvárukba húzódva múlatták az időt kiválóságaink, nem véletlen, hogy e a nemes hagyomány mindmáig tovább él, és egy-egy jól sikerült beszólás nyomán szekértáborok épültek és épülnek, a klubmozgalom idejének sértődéseitől kezdve az internetes szájtok látogatói csapataiig bezárólag. Nem sokban vitte előbbre az ügyet, hogy a módszerváltás után a pőre kiadói érdekek igyekeztek kihasználni ezt az ősi, alsómerán nemzeti vonást. A szekértáborozgatás természetesen oda a vezet, hogy a hazai sci-fi rendezvények látogatottsága elméletileg sem érheti el a rentábilitás szintjét.
Szakadékok tátonganak a generációk között a nyomtatott irodalom és elektronikus publikálás viszonylatában. Az idősebbek nemigen fogadják el az elektronikus publikálást, azt általában minőségileg gyengébbnek tartják (legtöbb esetben joggal, a külső kontroll hiánya miatt), szeretik a könyvet kézbe venni, idegenkednek a képernyőn megjelenő szövegektől, és kételkednek az e-book panacea jellegében. A fiatalabb generációk viszont az on-line megjelenést fetisizálják, és messiásként várják az e-bookot.
Speciálisan a hazai befogadók esetében létezik még egy szempont, mely erősen megkülönbözteti a korosztályokat: a nyelvtudás, elsősorban az angoltudás.
A generációs tárgyalást ezek után az alábbi szempontok szerint ejtem meg:
- Kor (élet és történelmi)
- Olvasmányélmények
- Kedvelt irodalmi forma
- Filmélmények
- Nyelvtudás
- Viszony az internethez
- Véleményalkotás szándéka és lehetősége, véleményalkotók aránya
- Közéletiség
Hozzá kell tenni, hogy Amerikában minden legalább egy tízessel előrébb jár, csak a jelenlegi legfiatalabb generációk értek össze nagyjából a két világban.
50+
Ez a korosztály még látta Lenint!
Legalábbis a technikai optimizmus korszakában született és szocializálódott. Számukra a sci-fi voluntarista korszaka az az időszak, amikor elvesztették szüzességüket a zsánerrel. Ez egyaránt igaz Nyugatra és a szocialista blokk országaira. Ez a generáció akkor volt kamasz, amikor Armstrong a Holdra tette a lábát, számukra a sci-fi a jövőre tett – hihető – ígéretek és jóslatok tere. És a hidegháború nyomasztó légköréből származó negatív előrejelzéseké is.
Nyugaton élesben találkoztak a nagy sci-fi klasszikusok munkáival, és számukra elsősorban az jelenti a sci-fit, ez a generáció általában a technikai (hard) és szocio SF kedvelője, kedvelt formája a novella és kisregény. Idehaza Kuczka fellépéséig legfeljebb a Botond-Bolics vonulatból származó művekkel kerültek szembe, utána azonban esztétikai és ideológiai szűrőkön megrostálva hozzájutottak az angolszász klasszikusok és – hatalmas előnybe kerülve a nyugati olvasóval szemben – a világ sci-fi termésének legjobbjaihoz is. Olvasási szokásaikban meghatározó a régi Galaktika kínálata és ízlése. Ez a korosztály végigélte a sci-fi valamennyi irodalmi mozgalmát és a jelen mozgalomtalanságát is. Alsó Merániában a módszerváltásig természetesen mindezt tompítva, szűrve és megkésve kapták, hogy aztán az olvasás addig ismeretlen piaci tulajdonságával együtt rájuk zúduljon minden a kilencvenes években.
Nyugaton ez a generáció olyan sci-fi TV sorozatokon nőtt föl, melyek hozzánk csak harminc éves késéssel, vagy úgy sem jutottak el. Meghatározó mozifilmjük a 2001 Űrodüsszeia, majd a Star Wars, itthon még a Stalker, a Solaris és sorozatként az Orion űrhajó.
A hazai befogadók (ez és a következő szempontok elemzése jobbára csak rájuk vonatkozik, információ híján) ezen nemzedékének nyelvtudása általában meglehetősen szegényes, így a kortárs hatások általában egyfajta természetes késéssel fordításokon keresztül érik el őket még az ideológia korlátok megszűnése után is – ha a hazai sci-fi könyvkiadás egyáltalán ad alkalmat ilyesmire.
Emiatt aztán az internetre sem igen számíthatnak, annál is inkább, mert ez a nemzedék jócskán felnőtt fejjel került szembe az IT-vel, így annak ellenére, hogy a voluntarista sci-fi technológiai várakozásai/jóslatai bizonyára nem szálltak el fölöttük nyomtalanul, tehát vártak és elvártak valami ilyesmit, mégis valamiképpen idegenkedve szemlélik az információs forradalmat, és az internetet nem tekintik elsődleges, különösen nem megbízható információforrásnak. Különösen idegen e generáció számára az internet nyújtotta névtelenség és fals identitások lehetősége.
Minden valószínűség szerint szilárd és megalapozott véleményük volt és van a sci-fi mindenkori teljesítményéről, azonban ez az idősebb generáció érzésem szerint szinte szemérmesen titkolja azt, mivel nem szoktak hozzá az internet promt véleményalkotás lehetőségéhez és a nyilvánosságához. Ítéletük a klubkorszak fénykorában megjelenő fanzinokból [8] ismerhető meg valamennyire – melyek legifjabbja is legalább húszéves.
Ez a nemzedék kora ellenére még a legaktívabb elsősorban az interneten kívüli sci-fi közösségi eseményekben itthon és külföldön. Hozzájuk kötődik a klubélet fénykora; Alsó Merániában ők tartották életben a megmaradt egyetlen nem internetes közösséget, az Avanát a legnehezebb időkben is, a kilencvenes évek második felében; szervezték és életben tartották a HUNGARCONT. Az internetes közösségekből azonban jobbára kimaradtak és kimaradnak, legföljebb megfigyelők.
35-50
Az én generációm átmeneti nemzedék, a technológiai és a társadalmi optimizmus tetőfokán születtünk, de még kamaszként megéltük ennek csendes kimúlását, a társadalmak esztelen individualizálódást és mire fiatal felnőttek lettünk, a mindennapi IT már a spájzban volt. Hazánkban ezt a generációt kapta telibe a módszerváltás mely nem kis kuszaságot hagyott a fejünkben.
Amerikában ezt a nemzedéket tinédzserként teljes erejével érte a cyberpunk, és ennek hatása azóta sem múlt el. Ez a generáció ásta meg ott a novella és a kisregény sírját. Itthon sci-fi olvasási szokásaink szerint jobbára a régi Galaktikán és a sci-fi klubélet végvonaglásán szocializálódtunk. Kuczka Péter működésének hála ennek a generációnak sci-fi ismerete sem merült ki az angolszász felhozatalban – ma is keressük a más kultúrákból származó alkotásokat. A CP mozgalom minket felnőttként ért, így a hatása nem olyan nyilvánvaló és reős, mint a fiatalabb generációkra. Kedvelt irodalmi formánk a novella és a kisregény. A generáció legfiatalabbjait megérintette a szerepjátékok világa, így irodalmi ízlésüket ez is formálta.
Meghatározó filmélményünk a Star Wars a Terminátor és az Alien. Én személyesen erősen kötődöm az Outland-hez [9] is. Sorozatként az Alfa Holdbázis ért el bennünket, de fiatal felnőttként már találkozhattunk a Star Trekkel és egyébekkel is. Az anime-ra általában nem vagyunk vevők.
Erre a generációra még nem igazán jellemző az idegen nyelv (angol) aktív használata, így a legújabb irányzatokról többnyire másodkézből , vagy jelentős késéssel, a magyar megjelenésekből értesülnek. Aki viszont bírta az angolt, az íróként debütált a kilencvenes évek elején-közepén – mint téma-intrepreter.
Az internet használatát többségünk felnőttként volt kénytelen megtanulni, nem együtt születtünk/nőttünk föl a hálózattal, így viszonyunk hozzá ambivalens. Mivel elsődleges információforrásunk nem a net, így annak hitelességét nem fogadjuk el fenntartások nélkül, kevésbé érzékenyen reagálunk a hájpokra, sőt általában ellenérzéssel viszonyulunk minden ilyesmihez, a névtelenséghez, az agresszív netes nyomuláshoz és önreklámhoz.
Valószínűleg az internethasználat ellenére (vagy épen azért – csömör) a csendes többség derékhadát ez a nemzedék adja. Viszont mi adjuk a leghangosabb, legintoleránsabb véleményalkotók egy részét is, és ez generáció hagyja magát belehajszolni a leghiábavalóbb flémekbe is. Mellesleg ehhez a nemzedékhez tartozik a nyomtatásban publikáló írók zöme – talán nem véletlen ez az összefüggés, a csendes derékhad feltételezésével [10].
Ez a generáció egyaránt aktív a megmaradt fizikai közösségekben és az interneten is, bár aktivitásunk egyre inkább az internet felé tolódik el. Egyesek energiát fektetnek a régi klubélet maradványainak fenntartásába, sőt felélesztésébe – változó sikerrel. 2005 után az Avana felélénkülése ennek a generációnak köszönhető. Valójában az internetes site-ok egy részét éppen ez a generáció tartja fenn, paradox módon mégis éppen ezekben a közösségekben legkisebb a befolyása.
25-35
A huszonöt-harmincévesek generációja már szinte teljes egészében a hidegháború bukása, a mély technológiai pesszimizmus és a mindent átható információtechnológia idején született vagy érte el a serdülőkort. Alsó Merániában a módszerváltás ezt a nemzedéket kamaszként vagy kisgyerekként érte, bár valójában a bolsevizmust nem élhették meg felnőtt fejjel, mégis sokban hasonlítanak az előző korosztályra.
Annak ellenére, hogy a Galaktika életérzést többnyire valamiféle retro-fílingként, másodkézből kapták, nemcsak kortárs angolszász sci-fit ismerik és keresik. Elsődleges olvasmányélményeik viszont a cyberpunkhoz kötik ezt a nemzedéket, és még ha túl is lépnek rajta, nemigen képesek szabadulni a hatása alól. A kisregény már nem az ő műfajuk de az internetnek hála a novella igen. Ez a nagyregény és sorozatkedvelők első meghatározó generációja. Sokan a szerepjátékok felől értek el a sci-fi irodalomig, és nem idegen tőlük a fanfiction új évezredbéli formája.
Ennek a generációnak meghatározó filmélménye a Mátrix, serdülőként találkoztak valamennyi jelentős sci-fi sorozattal. Általában nem anime fogyasztók.
Jelentős különbség és előny a megelőző generációkkal szemben, hogy igen sokan aktív angol használók, így naprakészek a kortárs sci-fiben. Ennek megfelelően jelentősen túl is értékelik azt.
Az internettel együtt nőttek föl, így annak gyakorlott kezelői, másképpen, nagyobb gyakorisággal használják információforrásként, mint az előző generációk, ezért kevéssé kételkednek megbízhatóságában és érzékenyebbek a hájpokra,
Ez a korosztály aktív véleményalkotó, sőt igyekszik véleményformáló lenni, és erre az internet maximálisan, bár nem a fiatalabb generációra jellemző agresszivitással, ki is használják. A kortárs sci-fi ígéretes író tehetségei ehhez a generációhoz tartoznak, bár még nem mindegyikük jelentkezett önálló kötettel. Ez a befogadó generáció saját nemzedéke alkotóit hajlamos kritikátlanul isteníteni, a klasszikusok és az előző generáció produkcióihoz sokszor elutasítóan közelít. A feltörekvő fiatalabb generációról igyekeznek nem tudomást venni vagy lekezelni azokat.
Leginkább az internetes közösségekben érzik otthon magukat és ott ambiciózuságuknál és higgadtságuknál fogva sokszor meghatározó szereplőkké, tekintélyekké lesznek. Tapasztalataim szerint a valós közösségekhez nincsen elég türelmük. Talán nem képesek tolerálni az ott előforduló idősebbeket.
14-25
Ez a generáció az egypólusú világba született, a technológiai szkepticizmus/paranoia, a globális éghajlati változás és a korlátlan IT uralom korába. Irodalmi ízlése, bár ellentmondást nem tűrő, de annál egyoldalúbb és kiforratlanabb, jobbára hívószavakra és divattémákra (cyber, nano, bio, enviro) indul be szinte pavlovi reflexekként beégetve a kritkátlan rajongást, ha kiszolgálóik elég sűrűn élnek e kellékekkel. Nemigen ismerik a sci-fi klasszikusait, de még ha ismerik is, menthetetlenül elavultnak tartják őket, mivel a sci-finek mondott filmek és sorozatok (plusz anime és szerepjátékok) özönén nőttek fel, beleszületettek egy hamis [11] cyberpunk világba, mely szólamaiban annulál minden klasszikus sci-fi irodalmi eredményt. Nem érdeme ennek a generációnak, de valamiképpen mégis úgy alakult, hogy elsőként náluk jelentkeztek a női befogadók viszonylag tömegesen, és ez egyértelműen pozitív fejlemény.
Ennek a hazai generációnak a Galaktika az új Galaktikát, a magazint jelenti – ennek minden következményével együtt. Az irodalmi szerkesztő minden erőfeszítése ellenére ez a nemzedék nemigen kap frissiben nem angolszász sci-fit, viszont abból aktív nyelvhasználata miatt annál többet magába szív.
Nem tudok olyan filmet, mely egyértelműen ennek a generációnak az alapélményét tükrözné, hacsak Mátrix nem az, viszont nekik a Star Wars valószínűleg nem Luke, hanem Anakin Skywalkert jelenti.
Az internet, melybe beleszülettek, éltető elemük, közösség terük és elsődleges információforrásuk és valóra váltotta a kamasz [13] álmot: a lehető “leghangosabbak” lehetnek, anélkül, hogy valóságosan meg kellene jelenniük “hangoskodásuk” színhelyén. Képesek elindítani bármilyen internetes hájpot a nekik tetsző ügyek és teljesítmények érdekében, vagy tömeges offenzívát indítani a nem tetsző dolgok és személyek ellenében.
Ez közeg, a kamasz lélek érzelmi éretlenségéből, és az élettapasztalatok hiányából fakadóan, felturbózva a serdülőkor fanatikus igazságigényével [14] tökéletes terepévé vált a legszélsőségesebb, legkevésbé toleráns vélemény nyilvánításnak. Ez a generáció nem ismer árnyalatokat, csak fehéret és feketét. Számukra, és önjelölt ideológusaik számára csak remekművek és szemét létezik. Ezen már nemigen lehet segíteni, mert ez a fajta kritikus szellem kiszabadult a palackból, ott kering a hálózaton, és egysoros “kritikákban”, öntetszelgő, gúnyos ikázásban, oldalakon keresztül tartó fröcsögő gyűlölködésben, vagy ellenkezőleg, szánalmasan hízelgő ömlengésekben nyilvánul meg. És az effajta recepcióhoz nyájként csatlakozás önfeledt, kollektív onániájában.
Közösségi tereik az interneten épülnek föl, a virtuális személységek gyakorlatilag összetartóbb ugyanakkor megosztottabb és megosztóbb közösségeket hoztak létre elsősorban bizonyos szájtok köré felsorakozva. Valami oknál fogva a valós közösségeket lenézett és megszüntetendő ellenségükként kezelik.
Ezek tehát egymás mellett (nem mindig békésen) élő nemzedékeink. Látható, hogy nem vagyok túl jó véleménnyel bizonyos hazai korosztályokról (kártékonyaknak tartom őket, na!), de ez nem egy öregember természetes ellenszenve az ifjúsággal szemben. Igenis sokat várok a mai tízévesek nemzedékéről, akik talán majd élnek, és nem visszaélnek az IT lehetőségeivel, akik rendbe teszik azt, amit mi elrontottunk. És sokat várok azoktól a mai kamaszoktól-fiatal felnőttektől, akik nem a szélsőségek vonalát követik, csendesen élvezik a sci-fi produktumait, nem táplálnak hamis elvárásokat a zsánerrel szemben, nálam világosabban látják a helyzetet és talán tesznek is valamit az ügyért.
Azonban, ha az mentalitás nyer teret és válik egyeduralkodóvá, mely nem ismeri el a saját szólamaitól különböző hangok létjogosultságát, mely nincs tisztában azzal, hogy a remekművek olyan ritkák, mint a fehér holló és gyenge művek százai, középszerűek tucatjai kellenek ahhoz, hogy egy-egy maradandó alkotás megszülethessen [15], mely ebből kifolyólag azelőtt elfojt minden neki nem tetsző (fel nem ismert) szándékot, produkciót és személyiséget, mielőtt az kinőhetné magát, mely a kamasz lélek agresszív nyájösztönét kihasználva a legaljasabbul és otromba vadsággal váltja valóra szándékait, a zsáner valóban halott lesz egy évtizeden belül.
Hogy ne ez történjen, ahhoz alapjaiban kellene megváltozni az olvasói és kritikai recepciónak. Nem elég már egyetértően bólogatni vagy elutasítóan hümmögni más véleménye fölött, és nem is szükséges flémekbe belemenni mindenféle egyoldalúságokkal terhelt fórumokon, az internetet lehet másféleképpen is használni. A csendes többségnek végre hallatnia kellene a hangját, mert erre létezik már a lehetőség: valamennyi jelentősebb terjesztő honlapján lehetséges véleményezni adott műveket.
A hivatásos és nem hivatásos kritika (ammög mi?) – illetve a hivatásos kritika hiánya – lesz valamelyik következő post tárgya.
Jegyzetek:
[1] Magánvélemény, hogy mindez kiadói-terjesztői érdekek – pőre árfelhajtás – által szült urbán legenda [2].
[2] Ha a jelenség az általános igénytelenséget jelzi, akkor a ma olvasóját nem az irodalom érdekli általában, hanem az üres szórakozás. Akkor viszont egészen fölösleges irodalmi minőségről papolni a továbbiakban, Harry Pottert, Da Vinci kódot, Eragont kell írni és kész! És egy nyikkot se az olvasók részéről: azt kapják, amit rendeltek – fogyasszák egészséggel!
[3] Az amerikai tendencia örvendetesen megfordulni látszott 2008-ban: míg 2004-ben az összes új cím kb. 28%-a volt kortárs (nem valamelyik klasszikus The Best of-ja) novelláskötet, addig 2008-ban 37%. Az idén viszont – a tervezett megjelenéseket is beszámítva – ez az arány leesik 25% alá. Bár még nincs itt az év vége, a valóság változhat…
[4] Míg a kritika szinte lefedi az elit szinte egészét [5], a krimi mellé is akad elfogadható minőségű műbírálat [6], addig a sci-fi irodalom mindenféle (történelmi és mentálhigiénés) okokból sajátosan nélkülözi azt.
[5] Egyszerű önvédelem, mivel, mint tudjuk, egymás létét gazolva az elitirodalom és elitirodalom-kritika kéz a kézben jár.
[6] A romantikus irodalom és a kalandirodalom pedig nem is igen igényli a kritikát, hiszen egyik sem kacsingat az elitség felé. A romantikus szövegek anélkül is tartják magukat, sőt feljövőben vannak, a kalandregényeket pedig, asszem kifejezetten zavarná a komoly kritikai megméretés… Vagy nem is tudom. Undorító sznob állat vagyok én is…
[7] Ez, elvtársaim, tipikus gettómentalitás. „Aki nincs velünk, az ellenünk van!”, „Ők és mi.”, etc…
[8] Már amelyik foglakozott ilyesmivel. A veszprémi Androméda klub fénykorában élesen kritizálta Kuczka tevékenységét. Jól meg is szűntek, évekkel azelőtt, hogy odakerültem.
[9] Alsó merániai használatra: Gyilkos bolygó.
[10] Természetesen az is tény, hogy a kiadótulajdonosok/szerkesztők is ehhez a nemzedékhez tartoznak, így választásukban ez is tükröződik.
[11] A klasszikus CP meglehetős rövid időtávra vetítette előre a jövőt. Minden “jóslatuknak” nagyjából mostanra ülnie kellene, legalábbis látni kellene a jelen tendenciáiban, tudományos eredményeiben a “jóslataik“ csíráit. (But no neuronal interface, no AI, no Japanese world dominancy, chaps. Even the faintest traces of those stuff are missing. Actually, there is Microsoft and there are signs of Chinese dominancy, baby.) Tehát vagy komolyan gondolták, és akkor tökéletesen megbuktak, mint a jövő mérnökei, vagy sohasem gondolták komolyan, akkor viszont generációk megtévesztésében bűnösök hangzatos manifesztumaik miatt [12]. A valóság egy része viszont úgy tesz, mintha minden szó, amit a CP leírt, aranyigazság lenne, és igyekszik legalább imitálni a CP világokat… A fejemet fogom, ha meglátom a hírt, hogy valamelyik hardverfejlesztő újabb lépést tett a Minority Report hadonászós interfésze felé. Emberek! Hány órát tud valaki széles mozdulatokkal hadonászva eltölteni? Kettőt? Hármat? Mert ha kell, én tizenhatot ledolgozom billentyűzettel és a jó öreg egérrel…
[12] Természetesen felhangzik hamar “A sci-finek” nem az a dolga, hogy jósolgasson!” kórus. Hamarosan arra is rátérek, addig egy halk kérdés: “Akkor miért avatkozik bele a jövőbe, teszi a jövőbe színtereit?”
[13] A kamasz szót egyrészt a tényleges serdülőkre, másrészt a 20+ fiatal felnőttekre értem, akik a megfigyelések szerint (melyek velük egyidősek, így értelemszerűen nem zárultak le) a (fejlett) világjelenségként tapasztalható, kamaszkorra jellemző érzelmi éretlenség-túlfűtöttség-döntéstelenség [14] állapotában ragadnak legalább harmincöt éves korukig.
Lásd például:
Pán Péter szindróma
Why Young Men Delay Adulthood, Newsweek, 2008. augusztus 30.
The Fine Art of Letting Go, Newsweek, 2006. május 22.
[14] Igény az igazságra, képtelenség helyes érzékelésére.
[15] Vesd össze az „Írók, alkossatok remekműveket!” bolsevik jelszavával. Hiszen még az egyéni teljesítmény is mennyire hullámzik! Gondolj Dick életművére, vagy a Sztrugackij fivérek fejlődésére, Zsoldos Péter "visszafejlődésére, Brin második Uplift trilógiájára, Card gyakorlatilag olvashattalan Earthcoming sagájára vagy Asimov Alapítvány összekalapálós utósztorijaira...
