Perspectives 2

Azt mondod, paranoiás hülye vagyok, mert az Apple Store-ban biztosan szépen meg lesz szervezve a könyvkeresés, csodás, informatív nyitóoldalakkal, melyek eligazítanak a könyvek között, számszerűen kimutatván a minőséget például a letöltések számán keresztül.

Biztosan.
Fejős Évike négy könyve meg két év alatt százötvenezer példányban fogyott, a bikicsunájt pedig millióan hallgatták.

Emberek! Tömegmédia (Including internet & co.) van! Tömegember van. Tömegével.
A világ nem fehér vagy fekete. A világ szürke. Színes lenne, de a tömegmédia a tömegember fejében összemossa a színeket.

Nyilván, hogy az Apple könyvkiadó modellje megbukik majd, mert nettó hülyeség, és csak a profitra megy, bár eleinte a modell az Apple számára pénzügyileg kétségkívül sikeres lesz és sokan utánozzák majd, kétségkívül leszorítva a tárolóhely részesedését akár tíz százalékra is. Talán még a letöltések ára is mérséklődik, de a végén a zaj lesz az úr minden tekintetben.
Természetesen, ahogy a dolgok manapság haladnak, azért is kimúlhat az egész, mert az eljövendő generációk egyáltalán nem olvasnak majd az eddigi értelemben: az élő média lesz a „menő” és egyeduralkodó, könyv helyett multiszezoros médiafile, írás helyett piktogramok, ikonok és logók, így könyvekre egyáltalán nem is lesz szükség, sem papíron, sem elektronikusan.

Mindegy miért lesz vége, addig mindenképpen évek telnek el, sőt, a dolgok tehetetlensége miatt lehet, hogy évtizedek, és azalatt az az író, aki csak ír, nem válik médiaguruvá, marketingmanagérré, úgy tűnik el, mintha sohasem lett volna.

Nem lesznek egyedül. A könyvkiadásban érdekelt szakmák jeles képviselőinek milliói kerülnek utcára vagy képezik át magukat valami mássá. Csak az a baj, hogy az új típusú analfabétizmus, mely audiovizuális befogadásra épít, olyan könyvet, filmet, médiaállományt akar, amelynek előállításához speciális képességek szükségeltetnek [1], így az utcára került nyomdai szakemberek jelentős része jobb esetben hamburgert árul majd – az írók oldalán.

Nos, én ezt a jövőt nem akarom, de nem is tehetek semmit az megvalósulása ellenében, mivel a lihegő profitéhség a tömeg unalmát meglovagolva buzgólkodik létrehozásán. Még lassítani sem tudom, nemhogy megakadályozni a hosszú farkak szép új világának eljövetelét.

Amit meg lehet tenni, hála – a sors iróniája – az internetnek és a Gugli mániákus mindent ellenőrizni akarásának, hogy az Apple Store mellett legyenek helyek, ahol olyan írások találhatók, amelyek legalább átestek valamiféle kiadási folyamaton.

Ilyet én is tudok. Ez a hely a Terrán belül az XLibris Terra lesz. Egyelőre a saját könyveimet pakolom föl oda, kezdve az iDeallal. Ha minden jól megy, Kódai Richárd regénye lesz a következő, melynek Tükörjáró a címe. Aztán majd meglátjuk. Remélem, hogy jelentkező lesz bőséggel, és olvasó is.

A mi modellünk úgy működik, hogy a Terrán megjelenik a mű néhány részlete, első fejezetek, ilyesmi, majd két hét múlva az egész .pdf formátumban letölthető lesz az XLibrisről. Természetesen ingyér. Mely harminc százalékára persze igényt tartok.

Magyarországon írónak lenni nem a megélhetésről szól, a nyelv szabta piac ilyen szűkös, hivatás értelemben profi íróból nagyon kevesen tudnak megélni, és ahhoz is olyan esztelen bátorság (nemtörődömség?) kell, ami mondjuk Szélesiben megvan, a többségben nics. Bennem sincs. Viszont azt akarom, hogy ha már megírtam ezeket a kurva szövegeket, akkor minél többen olvassák. Mások is így vannak ezzel. Együtt menni fog.

And now, something completely different!

Mivel úgy néz ki, én leszek az SF szakosztály következő titoknoka, szerettel meghívok mindenkit az őszi szezon első rendezvényére, jövő szerdán:



Jegyzetek:

[1] Elvileg, legalábbis. De a videómegosztó oldalak azt mutatják, hogy a tömeg vizuális igénye még alacsonyabb, mint a tömegolvasók irodalmi igénye. Nagyon is el tudom képzelni, hogy a jövő oktatási rendszere az jövő generációi számára nem az olvasást, hanem az ilyen képességek megszerzését helyezi előtérbe. Nagyon el tudom képzelni, hogy néhány évtized múlva okos programok generálják élő szereplők közreműködése nélkül Kispöcs Dávid vagy Kispicsa Sára instrukciói alapján a kész filmeket. Fasza lesz. A hosszú farok belóg a vizuális kultúrába is, és filmet csinálni annyit tesz majd, mint könyvet írni. Zaj, zaj, zaj.

Perspectives 1

Az ártánynak teljesen igaza van, a döntésem, hogy kéziratot többé nem bízok magyar kiadóra a sértődöttség motiválta. Abban is igaza volt, hogy a sikertelenség közrejátszott a sértődésben. Csak éppen, mint ahogy az szerencsétlen ártány minden véleményében, a részigazságok kifordítva, felnagyítva, abszolútummá emelve hazugsággá válnak, és elsikkad az egész értelme és igazsága (hja, a lélek és a hiánya!) – itt is ez történt.
A sikertelenséget ugyanis nem a féltucat netes véleményviszeketeg [1] negatív mondatocskáin mérem (ugyanannyi pozitív is van, döntetlen, megint okosabbak lettünk), hanem a példányszámon és az eladáson: azon, hogy hány emberhez juthatna és jut el ténylegesen a szöveg. És, hogy nem jut, az az amatőr kiadók és a túlságosan is profi terjesztés bűne.
Az ún. sci-fi rajongókról most nem akarok beszélni, mert ha rajtuk múlna, egyáltalán nem lenne magyar sci-fi sem szerzői, sem kiadói szinten, bár annyiban azért róluk is szót kell ejteni, hogy a kiadók hibás koncepciója a könyveik célcsoportjairól az ún. sci-fi rajongók létének, létszámának és olvasási szokásainak – szerintem – alapjaiban hamis becslésein alapul.
Nem akarom elemezgetni a tyúk-tojás problémát, hogy vajon a terjesztői huncutságok váltották ki ezt a fajta kiadói választ, vagy a kiadók eleve ilyenek voltak, mert jó ideig vagy nem voltak kiadók, vagy túl sok is volt belőlük, ami meg most van, az meg hát –– ilyen. Egy biztos, az adott kiadói struktúra együttesen és elemeiben is amatőr és inkompetens. Valószínűleg a „sales” és a „marketing” mint koncepciók éppen olyan felfoghatatlanok számukra, mint a indiai génalapból származó egyedeknek a hígítás fogalma.
A mi kiadóink bevételt akarnak, de azon kívül, hogy úgy-ahogy elkészítik a könyvet, nem sokat tesznek az eladásáért. Vagy ha igen, akkor még rosszabb… A mi kiadóink a merjünk-nagyon-kicsi,-de-hangosan-ordító-egerek-lenni hozzáállás és holmi félig titkolt-félig büszke küldetéstudat (túlságosan azért nem artikulált és nem is igen eredményesen megvalósított küldetések tudatával, ha vannak egyáltalán, és nem csak én képzelem az egészet) elegyével állnak hozzá ehhez az egészhez. Mely nemigen működik. Legalábbis abban az értelemben, hogy kezdő magyar író ebben a kiadói szerkezetben, koncepciótlanságban, példányszámockákkal kezdői állapotából tovább nemigen lépendhet. Hogy mit is kellene csinálni, amíg még nem késő (Az: a szép hosszú farkak már el is hagyták a spájzot.), már írtam, nem akarom ismételni magam.
Az a baj, hogy a kiadóink nem látják azt a veszélyt, amire a honi terjesztők ugyan a kiadókkal tökéletesen uniszóban nem mozdultak rá, de legalább észrevették, és üzleti tervüket, az amíg-még-van-könyv,-gazdagodjunk-rajta-pofátlanul elv szerint tarrá vágják a piacot.

Oh, yeah! A terjesztők tudnak a hosszú farokról… Nagyon is. De úgy gondolják, odébb van az még, mire meg is csóválja a kutyát, ha meg nem odébb, hanem idébb, akkor szaporán, minden nemtelen eszközzel lenyúlni szegény Gutenberg örökségét, amíg lehet. Nem baj, ha az egész könyvszakma tönkremegy, úgyse’ lesz már rá szükség…

Azért nincs igazuk egyébként az odébbal, mert, mint oly sokan az én generációmból és a nálam idősebbek közül (a fiatalabbak pedig beleszülettek, észre sem veszik), nem veszik figyelembe a modern tömegmédia erősítő-gyorsító hatásait – mely nem csak ezen a területen működik [2].

Szóval, ne köntörfalazzak, az e-readről van szó. Illetve az e-readhez kapcsolódó üzleti modellről, melyről élesben, igen komoly ember szájából a Hungarocon-on hallottunk. Bizonyára sokan megírták már erről a véleményüket, valószínűleg csak saját félelmeimet teszem hozzá ezekhez, de legalább megszabadulok tőlük.

Semmi bajom az e-read-del, az általam olvasott szépirodalom harmada képernyőről jön. Alig vártam, hogy a readerek ára a normális tartományba zuhanjon. Hibás várakozás volt, mivel hibás koncepció az egész e-book, e-papír. E-sztelenség.

Illetve önmagukban nagyon is okos, ügyes dolgok, csak éppen az élet egy kis szeletére, az olvasásra fókuszálva születtek, attól a kényszertől hajtva, hogy bizony az elektromos energia tárolása, hm, hát, mondjuk úgy, még jelentős fejlődés előtt áll, és azt, amit egy könyv tud, ti. külső energia (Az olvasó energiája meg smafu, mi? Lásd később!) nélkül bármikor és bárhol olvasható (vö. Asimov [3]) az e-readerek nemigen tudják. Már ha lemerült a telepük. Ezért jó elvileg az e-papír.
Biztosan jó lesz valamire. Nem e-readernek.

Az élet ugyanis lelépte ezeket a kisszerű és negatív alapról induló koncepciókat. Nem kell e-reader, azaz nem kell kizárólag e-reader, mivel az igény felmerült, és a tömegmédia által esztelenül felerősödött a mobil információ iránt. A videó és zenelejátszó, az internetböngésző mellett az eszköz, ha jól megkonstruáltják, mellesleg e-raedre is jó… Ilyen egyszerű.
Gazdaságilag is. Egyre kevésbé olvasó korunkban az e-reader igénye eltörpül a médialejátszó iránti igény mellett. Azt lehet akkora tömegben gyártani, hogy realtíve (és abszolút) olcsó legyen. Legalábbis más – magasabb – a lélektani határa egy médialejátszóra kiadott pénznek, mint egy szaros e-bookra kiadottnak, ami csak olvasni jó, ahhoz is kicsinyke a képernyője…
Ez az iPad koncepciója, amelyből máris milliókat adtak el, és az első klónja már meg is született a Samsungnál.

Ehhez persze az is kellett, hogy a technológiai fejlesztés megtegye azokat a lépéseket, melyek oda vezettek, hogy a megjelenítő felület, a CPU és az adattár fogyasztása a töredékére zuhanjon, így a meglevő, hm, hát, kissé még fejlődés előtt álló battériák is elkötyögtessék az iPad-ot tíz óra hosszat – videólejátszóként. Meddig mehet csak olvasva, nem is tudom. És ebben a generációban semmiféle energy harvesting-et nem építettek az istenadtába. Úgy is mondhatnám, az iPad tökéletesen korszerű: azt tudja, amit ma a technológiai átlag tud.
Ha viszont lesz ezekben a mobilmédiamasinákban EH, akkor a júzer testmelegével, a gombok nyomogatásával, lóbálással vagy egyszerűen azzal, hogy kiteszed a napra feltöltötted, az aksit. Amiből így kisebb, és mert a battéria fejlesztés sem áll le, még annál is kisebb kell, a mozgó alkatrészek teljes hiánya pedig még csak javít a dolgon – a mobilmédiamasina még könnyebb lesz… Ezek azonban technológiai evidenciák.

A lényeg, hogy az iPad (és valószínűleg szapora klónjai) már ebben a formájában is mint e-reader is ready for the slaughter, ahogy a vidám ír mondja…

De kit fognak lemészárolni?
Elsősorban minket, írókat.
Hogyhogy? Hiszen könnyebben és többen hozzáférnek majd az írásaikhoz, mint a nyomtatott forma idején! Az írói Kánaán jő el, tejjel, mézzel, szaporán folyó jogdíjakkal…
Igen. In a pefect world.

Te abban élsz?

Mert én nem, így én félek.
Jelen világunk ugyanis – ha eddig nem vetted volna észre – távol áll a tökéletestől. Nem csupán azért, mert az általános elsekélyesedés, eltömegesedés és tömeges elbutulás korát éljük, hanem mert ez az a korszak, ahol a Tőke csupasz profitéhsége mindennél nyilvánvalóbban (ugyanakkor a buta tömeg elől gondosan eltitkolva), ön és közveszélyesen megnyilvánul. Ahol őkelme (extra)profitot szimatol – természetesen minimális befektetés mellett –, oda nyomul.

Az e-read ilyen. És lám, az Apple-nél meg is jelent a vonatkozó üzleti terv. Erről hallottunk Gyulán.

Szóval: tegyük fel, hogy él ezen a kies, szép bolygón tízmilliárd ember. Mindenkinek van egy iPadja. Ez szép egy világ lesz. És mindegyik olvasni akar… (Naná! De tegyük fel azért!)

Akkor a jó Apple, mert Steve Jobs ilyen faszagyerek, MINDEN könyvnek ingyen tárhelyet biztosít az Apple Store-ban. Onnan aztán az a tízmilliárd olvasni vágyó valami pitiáner összegért letöltheti a vágyott szöveget és mindenki kibaszottul jól jár. Az olvasó, mert tényleg pitiáner összegért töltheti le a cuccot. Az író, mert ha csak minden tízezredik ember tölti le a könyvét, az is egymilliót jelent, ami után az Apple odaadja annak a pitiáner összegnek a hetven százalékát. (Számolj! Mondjuk egy dollárért tölti le a cuccot az az egymilliónyi ember, az egymilla, zöldhasúban, annak a hetven százaléka még mindig hétszázezer dollár. Nem jönne rosszul.) Az író azért is jól jár, mert a világ legnagyobb, és legkönnyebben kezelhető (értsd kereshető) könyvesbótjában MINDIG jelen van, ingyér, és nincs kiszolgáltatva a mindenkori Haszonleső Harcsa [4] kényének-kedvének. Persze jól jár az Apple, mert az a harminc százalék a fenti példában bizony three hundred thousand bucks, folks. Say thankya!!

Még nem mentünk bele az üzleti terv finom szépségeibe, de az már látszik, hogy mindenki örömére ebből a tervből valaki mindenestül kimaradt: bizony, a Dezső. Neki biza mélyebbre kell merülni a borbizniszbe, mert az e-read Apple modelljében neki egy fillér sem jut. Halleluja!

De jól figyelj! A nyomdának sem jut… A könynyomtatás lassan elhal, mint szakma és tudás. Én azt mondom: kár érte!

Ebben a modellben a kiadó, mint olyan, egészében lassú halálra ítéltetett, mert érdekérvényesítő ereje még kisebb, mint a Haszonleső Harcsa féle monopóliumokkal szemben volt. Miért fizetne valaki, ha van egy hely, ahol anélkül megjelenhet, hogy bármiféle pimasz kurafi, aki szerkesztőnek nevezi magát, beleszóljon a kéziratába? Ugye? Senki se álljon közém, és az én drága olvasóim közé! Abcúg!

Mert itt jönnek a borzasztó finomságok, melyeket az Apple, legalábbis Magyarországi e-read helytartója egészen, egészen, egészen komolyan gondol. Vagyis, hogy valóban MINDEN szöveg kerüljön föl az Apple Store-ba. Majd a letöltők ítélnek, tárhely van bőven.
És itt lóg be a hosszú farok. Vagyis a farkat a könyvre fazonírozva: a függvény elején ott vannak a bestsellerek, pár tucat, amelyekből milliószám töltenek le, ez tiszta üzlet, csak éppen bestseller kell hozzá, ami remekmívű szöveget és vagy komoly marketinget kíván. A függvény végén a végtelenbe nyúló hosszú farok azokat a műveket jelképezi, amelyek kevésbé sikeresek. Mondjuk, csak egyetlenegyszer tölti le őket egyetlen valaki. De ha tízmilliárd ilyen mű van, az tízmilliárd letöltést jelent, nemde? Ez komolyabb pénz, mint ami a bestsellerekben van…
Ebben az üzleti modellben a terjesztő a tároláson és a kapcsolódó e-store szolgáltatásokon kívül nem foglakozik a könyvvel. Egyrészt, mert a hosszú farok magyarországi apostola úgy tudja, hogy a könyvet elég, ha megírja valaki, oszt’ tőti is föl a Store-ba, másrészt, mert a modellben azzal kalkulálnak, hogy az író felteszi a könyvét, és kész – a többi letöltők, meg az e-kereskedelemben érdekelt bankok dolga. Ha kell is vacakolni a kézirattal, a szerző dolga.
Ha az író el akarja adni a könyvét, marketingelje, ha szerkesztett könyvet akar, akkor szerkessze, ha borítót akar rája, akkor csináltasson, etc. – és viselje mindezek költségeit. Melyeket mindezidáig a kiadó fedezett. Innentől kezdve az a hétszázezer dollár már nem is hétszázezer, bár azért maradna jócskán.

Az aranykor a szabadúszó szerkesztők, grafikusok, tördelők, tipográfusok, lektorok, etc. számára jön el.

Nem is győzik majd munkával. Meg is látszik majd az eredményen. Hiszen a hosszú farok – kis pénz, óriási számok, náluk is működnek. Hogy a szerkesztés, grafika, tördelés etc. nem egy pillanatszerű aktus, mint a fel- vagy letöltés, melyet a Store motorja amúgy is automatikusan elvégez, a hosszú farok élvezőit cseppet sem zavarja. Az eredmény: tízmilliárd iPad, tízmilliárd olvasó és a tízmilliárd író n x tízmilliárd rosszul, vagy sehogy sem megszerkesztett, lektorált, tördelt etc. „könyve” (Könyv-e?). Az Apple-nek mindegy: ha csak mindent egyszer letöltenek, már tízmilliárd dollárt keresett…

Az, hogy tízmilliárd „könyv” között az a pár tucat könyv meg sem látszik majd, a hosszú farkat lóbálókat nem érdekli. A jel per zaj viszony fogalma valószínűleg olyan régi, hogy a mai mérnökök már nem is ismerik – mit várunk akkor piaci befektetőktől és marketingesektől? Pedig a jelenség létezik, és ha a zajt még mesterségesen is felerősítik, tömegmédiával, netdivattal, hypeokkal, etc. akkor a jel – a könyv – végkép eltűnik a zajban – a „könyvek” óceánjában.

És ha a könyv eltűnik, mi lesz az írójával?

Folyt. Köv.

A darálón meg Kondor Vilmos Budapesti kémje.

Jegyzetek:

[1] Azért mert valaki cinált valami ügyeszke farkaszockás logóckát (értsd: energiát, munkát etc. ölt bele, hogy azok demonstrálhassák az összetartozásukat, akik ezt egyébként vehemensen tagadják), még nem vagyunk farkasok. Hiénabőrbe bújt gyesznók esetleg (vö. csürhe és falka közötti számottevő különbség), ha létezhet ilyes állat és egyedeinek csoportja.
[2] Azok a drága emberek, akik az elharapózó tinigügyögést a nyelv evolúciójának tekintik, csak azt nem veszik figyelembe, hogy az evolúció mechanizmusai megbolondulnak, ha külső erősítést kapnak (vö. szfinxmacska, hogy ne mindig szegény csivavákat bántsam – ők csak a feneketlen emberi ostobaság, mérhetetlen gőg és a technológia ügyes, bár teljesen vak használatának vétlen áldozatai). A tömegmédia olyan nyelvi förtelmeket rögzít és terjeszt, melyek a régi szép időkben megmaradtak volna a réteg- vagy csoportnyelv szintjén, és néhány év alatt eltűnnek.
[3] Azért a nagy öreg is csúsztatott picinyég: a könyvet sem lehet bárhol, bármikor olvasni – fény kell hozzá (A Braille írással haggyá mostan!). Az e-reader a világító lapjával máris előnyben van.
[4] Aki elfelejtette volna: a Dezső.