Joszipka!
A szemedet kaparom ki, Isten bocsássa meg a bűnömet! ha ki merel lépni a szeminárjiumból! Anyácskád, akinek megszakad a szíve.
Dzsugasvili Ügynök!
Minden körülmények között maradjon a bolsevik párt tagja! Bármilyen, ismétlem, bármilyen lépést megtehet a bolsevikok lejáratására, beleértve az emberölést is. Lehet akár a vezetőségük tagja is, elnök, titkár, stb., ha úgy nagyobb mozgásteret lát a megbízatás elvégzéséhez.
Ezt a levelet elolvasás után semmisítse meg!
Pjotr Ivanovics Raszkovszkij
MVD
MVD
Koba!
Vállald már el ezt a kibaszott titkárságot, elvtársam! Senki sem akarja, nyűg az egész. Proszit! Lev
Sztálin Elvtárs!
Ha még egyszer a hátam mögött… Mit is akartam? Mindegy! A Moszkvába lövetlek! Elvtársi üdvözlettel: Iljics
Kedves Joszif!
Köszönöm a beható érdeklodést egészségem felől!
Con afecto.
Lev Davidovics
Kedves Joszif Visszarionovics!
Ahogy a srácok megegyeztek, Lengyelország nyugati felét nemzetiszocialista megőrzésre átvettem!
Őszinte híved:
Adolf
Kedves Joszif Visszarionovics!
Kártyaadósságom fejében, kérlek, fogadd el Európa keleti felét a Háború után.
Örök barátsággal:
Winston
Sztálin Elvtárs!
Ma nem volt kit lelövetnem! Mi legyen? Az ön hű Berijája
Joszif Visszarionivics Sztálin (azelőtt Dzsugasvili) Kárhozottnak,
helyben
Kérdésére, miszerint, “Annak ellenére, hogy a Pokolban a kínzások mellett minden kárhozottnak nehéz fizikai munkát kötelező végeznie (kazánfűtés, tüzelő és salak ki- és behordás, kátrány töltés, stb.) miként lehetséges, hogy Adolf Hitler kárhozott mégis egy minden kényelemmel berendezett dolgozószobában ül, kávét, konyakot iszik, és finom cigarettákat szív, miközben valamit írogat?”, a válaszom a következő:
Adolf Hitler kárhozott legfelsőbb utasításra éppen Marx Károly Tőke című művét fordítja orosz nyelvről héberre, majd vissza.
helyben
Kérdésére, miszerint, “Annak ellenére, hogy a Pokolban a kínzások mellett minden kárhozottnak nehéz fizikai munkát kötelező végeznie (kazánfűtés, tüzelő és salak ki- és behordás, kátrány töltés, stb.) miként lehetséges, hogy Adolf Hitler kárhozott mégis egy minden kényelemmel berendezett dolgozószobában ül, kávét, konyakot iszik, és finom cigarettákat szív, miközben valamit írogat?”, a válaszom a következő:
Adolf Hitler kárhozott legfelsőbb utasításra éppen Marx Károly Tőke című művét fordítja orosz nyelvről héberre, majd vissza.
Belzebub
Főellenőr, Végrehajtási Csop.
Főellenőr, Végrehajtási Csop.
Most nem tudod, hogy mi van, mi?
Hát az van, hogy egy másik “ acél” [1] az előző postban föltett egy jellemzően kellemetlennek szánt kérdést, miszerint:
"Egyvalamit mondj meg, csak egyetlen egy dolgot.
Akinek nem tetszett a könyved, annak csak azért nem tetszhet, mert előítéletei vannak, mindenáron ellened beszél, valamilyen régi sérelme származott tőled, etc.?
Igen vagy nem?"
Számítottam a kérdésre, sőt alig vártam a kérdést.
Sekélyes gondolkodásra, vall, hogy miután egy rakás különböző elfogultságot felsoroltam a korábbi posztokban, csakis és kizárólag a személyes elfogultság került elő. Árulkodó, hogy talán “acél” esetében, ki remélem megegyezik az sfportálos acélpatkánnyal, ez a szempont tülekszik föl elsőként.
Nos, én nem erre gondoltam, bár abban biztos vagyok, hogy nagyszámú gyűlölőim azon kisebbségének, aki egyátalán a kezükbe vették, sőt kinyitották, továbbmegyek: elolvasták! már az első kinyomtatott karakter sem tetszett. Viszont szarom le, hogy nekik mi tetszik [3]. Tehát nemcsak annak nem tetszhet, amit írok, aki gyűlöl. És akkor mi van? Például tetszhet annak is, aki szeret, gyűlöl vagy közömbös (nem ismer). És akkor mi van?
Elégedett vagy?
Akkor, feltéve, ha azonos vagy az sfportálos acélpatkánnyal, felteszek én is két kérdést:
Hát az van, hogy egy másik “ acél” [1] az előző postban föltett egy jellemzően kellemetlennek szánt kérdést, miszerint:
"Egyvalamit mondj meg, csak egyetlen egy dolgot.
Akinek nem tetszett a könyved, annak csak azért nem tetszhet, mert előítéletei vannak, mindenáron ellened beszél, valamilyen régi sérelme származott tőled, etc.?
Igen vagy nem?"
Számítottam a kérdésre, sőt alig vártam a kérdést.
Sekélyes gondolkodásra, vall, hogy miután egy rakás különböző elfogultságot felsoroltam a korábbi posztokban, csakis és kizárólag a személyes elfogultság került elő. Árulkodó, hogy talán “acél” esetében, ki remélem megegyezik az sfportálos acélpatkánnyal, ez a szempont tülekszik föl elsőként.
Nos, én nem erre gondoltam, bár abban biztos vagyok, hogy nagyszámú gyűlölőim azon kisebbségének, aki egyátalán a kezükbe vették, sőt kinyitották, továbbmegyek: elolvasták! már az első kinyomtatott karakter sem tetszett. Viszont szarom le, hogy nekik mi tetszik [3]. Tehát nemcsak annak nem tetszhet, amit írok, aki gyűlöl. És akkor mi van? Például tetszhet annak is, aki szeret, gyűlöl vagy közömbös (nem ismer). És akkor mi van?
Elégedett vagy?
Akkor, feltéve, ha azonos vagy az sfportálos acélpatkánnyal, felteszek én is két kérdést:
- Sportszerűnek tartod, hogy te nyilvánosan butának nevezheted a könyvemet, így engem, miközben, ha én ostobának neveznélek azért, mert még egy buta könyvet sem voltál képes fölfogni, pápai kiátkozást kanék, vagy legalábbis a teljes szalonképtelenség* bélyegét hordoznám? (Ezért nem teszem.)
- Ha én azzal, hogy publikálok egy könyvet, közszereplővé válok, tehát vállalnom kell ennek következményeit, mikortól közszereplő egy blogíró (napi száz olvasó? ötven? húsz? öt?)? Mert ha közszereplő, akkor vállalja, hogy leostobázom a véleményét, ahogy ő teszi az enyémmel, és senki se vessen meg ezért! Egyenlő pályák, egyenlő esélyek.
Amire én gondoltam, az az egyéb elfogultságok bájos köre, melyek leginkább a sci-fi olvasóra jellemzőek, és leginkább a sci-fi írókat terhelik, a zsánert sújtják és kényszerítik ördögi körökre, maximum egy helyben topogásra.
A sci-fi olvasó ugyanis vár valamit a könyvtől. Sőt elvár. Ezek az elvárások azonban kétélűek, egyáltalán nem minden esetben hordoznak pozitív értéket, sőt. Ráadásul egy részükről a sci-fi olvasónak talán tudomása sincsen, mivel a zsáneren nevelődött, amelyet hozzá hasonlók elvárásai alakítottak évtizedeken át. A sci-fi olvasónak nem elég, hogy jól szórakozik, ő vár még valami “pluszt”, melyet általában világosan nem tud megfogalmazni, még magának sem, ha mélyrehatóan faggatjuk, kiderül, hogy ún. tudományos ötleteket, és ún. poént (csattanót) vár. Az csöppet sem zavarja, hogy az sci-fiben fellehető ún. tudományos ötletek legtöbbje blődség, lehetetlenség, bizonyítatlan fantazmagória vagy egyszerűen pseudoscience [4], a sci-fi olvasó magában leltárt vezet, és számolja ezeket, és nagyon elégedetlen, ha a letár nem kielégítő. A sci-fi olvasó ezen kívül elvárja a sci-fiben szinte egyeduralkodó krimiplotot (vö. Lem háborgása efölött [5]), azaz, hogy bizonyos dolgok relytéjesen (sic!) tálalódjanak, és a végén derüljenek ki, még regényekben is elvárva, ezt a jellemzően novellánál alkalmatos fogást. E sivár történetváz elvárások után nem lehet csodálkozni, hogy a sci-fi szerző irodalmilag is azt várja (el), amit megszokott (vö. azt eszed, amit kapsz, illetve azt főzöm, amit kívánnak kiadói és írói hozzáállások). Nyelvi invenciók inkább zavarnak, a sci-fi nyelve elvárhatóan ne legyen avantgárd, inkább kissé avétas, illendően a krimiplothoz. A si-fi olvasó szereti az E1-et (hozzászokott), még akkor is, ha ez az elbeszélésmód az érzelmi közelítésen túl jelen időben például a legszegényesebb, ha következetesen alkalmazzák. De természetesen a sci-fi olvasót ez a szegénység nem hozza zavarba, az írók többsége ugyanis E1 jelen időben szemrebbenés nélkül alkalmazkodik ahhoz a konvencióhoz (vö. kegyes csalás), hogy a sci-fi szereplők irodalmi formában magyarázzák el maguknak, kommentálják a világ eseményeit, nem egyszerűen lereagálják, mint a hétköznapi ember. Bizony ez esetben a “Jön a Tompika. Játszik a Tompika. Jé, kis csege!” az elvárás. A sci-fi író és olvasó számára álatalában E1 múlt időben nem elvárás a nagymonológ indoka, pedig nem drámában vagyunk, és a sci-fi szerző és olvasó összekacsintva simán szemet huny (képzavar) afölött hogy az elbeszélő a történet végén megdöglend (vö. Gyalog galopp, AaaaaÁ vára.). Szóval a nyelvi elvárások nem túlzottak, csak benne legyenek a szövegben azok a kulcsszavak, melyek jelenlétét a sci-fi olvasó, az aktuális téma divathullámnak megfelelően szintén elvár (divatos író meg belerak)! Apropó, témák. A sci-fi olvasó ellentmondásos szerzet az ő elvárásaiban. Szereti, ha ismerős témákról olvas, otthon van ő bennük, elvégre kurva sok sci-fit összeolvasott már, de nem szereti, ha ismerős motívumot lát. Főleg, ha azt a motívumot – még ha általános, emberi cselekvés, történelmi tett vagy történés, klisé, automatizmus, vándormotívum, etc. – egy másik, sci-fi szerző korábban megírta [6].
Vannak még hasonló elvárások, mint például képzettebb sci-fi olvasóknál a bolsevizmus és a romantika által az olvasókba vert ún. jellemfejlődés elvárása, de nem akarok itt mindent felsorolni, már így is elég okot adok a sértődésre (lásd később).
A sci-fi olvasó ennél is súlyosabb elvárása, hogy ő bizony remekművet akar. Kész. Nincs középszer! Remekmű vagy rakás szar. Ezt persze két, tökéletesen ellentmondásos folyamat eredményezte (Az alsómerán lelemény nem ösmér löhetetlent!), melyek nemhogy kioltották volna egymást, egészséges egyensúlyt hozva, hanem ezt az extrém [7] minőségi elvárást föl is erősítették. Nem részletezem, mert már tudod (Te emberfölötti ember vagy: sci-fi olvasó!), a módszerváltásig a kuczkai szigor általában csak a legjobbat engedte a közeledbe, a módszerváltás után pedig a szemét öntött el mindent.
És van még egy horribilis elvárása a sci-fi olvasónak: önmaga egója. Mert a sci-fi könnyebben átcsábít a Sötét oldalra, mint Palpatin Anakint. Egyrészt ha sci-fit olvasol, máris egy kissé magasabb rendűnek érezheted magad, mert hiszen a mezei irodalomhoz képest itten TUDOMÁNY van, amelyet nem minden földi halandó képes megérteni (Pedig… Lásd följebb, [4]). Erről a platformról aztán, a sci-fi irodalmi nyersanyagainak negatív tömege (Muhahahahaha, nesze neked pszeudotudomány!) adta csekély gravitációban elrugaszkodva a sci-fi olvasó máris a sci-fi írók között találja magát, és anélkül, hogy bármilyen valós írói teljesítményt fölmutatott volna, a bennfentesség okán máris véleményt alkot, először magában (“Ez szar! Ezt én jobban meg tudtam volna írni!”, etc.), aztán egójától és a könnyű sikertől hajtva nyilvánosan is. És máris kész a gonzó kritikus. De most nem erről a rögeszmémről kívánok hitszónoklatot tartani, megúsztad! Csupán jelzem, hogy ez az elfogultság is munkálhat benned: elvárod, hogy a könyv (téma) úgy legyen megírva, ahogy te megírnád.
Egyszerűbb sci-fi olvasóknak van egyszerűbb elvárásuk is: ők az írótól várnak el valamit. Többnyire azt, amit megszoktak tőle, elsősorban témában, de akár stílusban is, és ettől a megszokástól való bármilyen előjelű kitérés sárga lapot von maga után.
Mindezen elvárások (előítéletek) közül a nem sci-fi olvasó csak kevéssel terhelt, leginkább csak az íróval szemben vannak elvárásai, de szokott esélyt adni, mert tudja, hogy az irodalomban (Ellentétben a sci-fi irodalommal, ahol bizony, hajajaj!) a remekművek nem könnyen teremnek, és biza hajlamos megbocsátani gyengébb darabokat az eljövendő remekmű ígéretében. Mivel pedig irodalmilag kicsit szélesebb körből merít, hajlamos az író stiláris kilengéseit tolerálni sőt üdvözölni.
A magam részéről olvasóként egyetlen egy elvárásom van a könyvvel szemben: ne hazudjon a fülszöveg túlságosan nagyot. Mert, egyszerű lélek lévén, könyvet általában a saját ismertetése miatt olvasók el.
* Viccen és hamisításon kívül: a lütyő Wörk helyesírás ellenőrzője e szót “sezlonképtelenséggé” alakította át, míg a Wörkből pörk lett. Hozsánna néked Gates!
Jegyzetek:
[1] Előfordult a blogon, hogy egyszerre három acélpatkány [2] tülekedett a megjegyzésekben. Egy kicsit sok. Nyilán ezt feloldandó, most meg feltűnt “acél”, ki nyilván egyik ezek közül, s talán nem a legkisebb. Csak azt felejté el, hogy a múlt század történelmébe két “acél” is belerandított már. A föntebb említett Sztálin és a mi drága Aczél evtsunk, kinek kicsiny unokaöccse sem feledkezik meg a családi hagyományokról, s most politikai korrupciós ügyekben utazik…
[2] Hogy miért jó a sci-fi egyik legirritálóbb, és vénségére elviselhetetlenül nagyképűvé vált írója által a sci-fi egyik legirritálóbb, legsekélyesebb hősének kreált alak nevét nick-nek választani, nem értem. Barátkozom a gondolattal, hogy valahová Ketchikan néven regisztráljak…
[3] Akárhányan kielégíthetik például orálisan Ted Chiang írásművészetét, az általam olvasottak alapján ott van a nagy, szürke átlagban, és akárhányan tarthatják szar írónak Asimovot, számomra az Alapítvány trilógia mindig az elsők között lesz, ilyesmi. Avétas vagyok, tudom, nem korszerű etc. Ezt is szarom le.
[4] Például Chiangnál maradva, a komplex, értelmes pneumatikus logika. In Kétszázadik, GFK, 2009.
[5] In Tudományos fantasztikum és futurológia, 1969 magyarul 1974.
[6] Szeretek saját sebeimben vájkálni (Te nem? Nem szoktad lefeszegetni a vart, vagy véresre vakarni a szúnyogcsípést? Ja, te nem. Te emberfölötti ember vagy: sci-fi olvasó!), így ehhez példát a Justitiából illetve bírálataiból veszek. Hunyadi Mátyás királyunk nyilván Frank Herberttől lopta, hogy a dinasztikus okokból feleségül vett Beatrix helyett Borbálától legyen neki trónörököse. Karl May is Herberttől lopta az indián beavatási küzdelmeket, etc. Mivel Herbert is feudális világot írt le, meg én is bátorkodtam, így a feudalizmus általános ismérvei, tényei, automatizmusai mozgattak mindkettőnket. Az lenne hiba, ha én ez ellen megyek, csak mert Herbert így tett. Vannak természetsen párhuzamok, de pl. a hasadó atomenergia nálam teljesen tiltott, még a fúziós is csak korlátozottan használható, Herbertnél csak az atomfegyverek. Ha már párhuzamok, akkor az Argus 12-vel léteznek, de persze azt a mai többség valószínűleg nem olvasta...
[7] Normális esetben 100 műre jut egy remekmű, vagy még rosszabb az arány. Még igazán briliáns írók életmuvében is vannak közepes művek, sőt azokból van több. Cardnál a Végjátékra és a Szószólóra egy tucat közepes és legalább hat szinte tökéletsen értéktelen kötet jut. Még a kivételes zsoldosi életmu egyharmada is “csupán” közepes. Közepes művek százai, horribile dicitu silány művek ezrei “termelik ki” azt az egy műremeket. Sohasem volt másképpen, és nem hiszem, hogy ma kivételes korban élnénk…
[1] Előfordult a blogon, hogy egyszerre három acélpatkány [2] tülekedett a megjegyzésekben. Egy kicsit sok. Nyilán ezt feloldandó, most meg feltűnt “acél”, ki nyilván egyik ezek közül, s talán nem a legkisebb. Csak azt felejté el, hogy a múlt század történelmébe két “acél” is belerandított már. A föntebb említett Sztálin és a mi drága Aczél evtsunk, kinek kicsiny unokaöccse sem feledkezik meg a családi hagyományokról, s most politikai korrupciós ügyekben utazik…
[2] Hogy miért jó a sci-fi egyik legirritálóbb, és vénségére elviselhetetlenül nagyképűvé vált írója által a sci-fi egyik legirritálóbb, legsekélyesebb hősének kreált alak nevét nick-nek választani, nem értem. Barátkozom a gondolattal, hogy valahová Ketchikan néven regisztráljak…
[3] Akárhányan kielégíthetik például orálisan Ted Chiang írásművészetét, az általam olvasottak alapján ott van a nagy, szürke átlagban, és akárhányan tarthatják szar írónak Asimovot, számomra az Alapítvány trilógia mindig az elsők között lesz, ilyesmi. Avétas vagyok, tudom, nem korszerű etc. Ezt is szarom le.
[4] Például Chiangnál maradva, a komplex, értelmes pneumatikus logika. In Kétszázadik, GFK, 2009.
[5] In Tudományos fantasztikum és futurológia, 1969 magyarul 1974.
[6] Szeretek saját sebeimben vájkálni (Te nem? Nem szoktad lefeszegetni a vart, vagy véresre vakarni a szúnyogcsípést? Ja, te nem. Te emberfölötti ember vagy: sci-fi olvasó!), így ehhez példát a Justitiából illetve bírálataiból veszek. Hunyadi Mátyás királyunk nyilván Frank Herberttől lopta, hogy a dinasztikus okokból feleségül vett Beatrix helyett Borbálától legyen neki trónörököse. Karl May is Herberttől lopta az indián beavatási küzdelmeket, etc. Mivel Herbert is feudális világot írt le, meg én is bátorkodtam, így a feudalizmus általános ismérvei, tényei, automatizmusai mozgattak mindkettőnket. Az lenne hiba, ha én ez ellen megyek, csak mert Herbert így tett. Vannak természetsen párhuzamok, de pl. a hasadó atomenergia nálam teljesen tiltott, még a fúziós is csak korlátozottan használható, Herbertnél csak az atomfegyverek. Ha már párhuzamok, akkor az Argus 12-vel léteznek, de persze azt a mai többség valószínűleg nem olvasta...
[7] Normális esetben 100 műre jut egy remekmű, vagy még rosszabb az arány. Még igazán briliáns írók életmuvében is vannak közepes művek, sőt azokból van több. Cardnál a Végjátékra és a Szószólóra egy tucat közepes és legalább hat szinte tökéletsen értéktelen kötet jut. Még a kivételes zsoldosi életmu egyharmada is “csupán” közepes. Közepes művek százai, horribile dicitu silány művek ezrei “termelik ki” azt az egy műremeket. Sohasem volt másképpen, és nem hiszem, hogy ma kivételes korban élnénk…
