Really Pleasant Surprises

Szar reggel, a nyolcadik gyógyszeres, étvágy nuku, közérzet fagyponton, alvás közel semmi – doom állapotjelző: mosott szar. De még van húsz golyóm. Vagy kettő... Még 13 nap... Ha így haladok, lemegy húsz kiló, karcsú és mogorva ogre leszek, viszont: handsome... Ha tudod, mire gondolok... (segítek: magyarra gyönyörűnek fordították valami általam ismeretelen oknál fogva...)

A Köztársaság térig semmi pozitív, a reggeli Nagyfuvaros, a hentestől kitántorognak a korai alkeszek első miniüveges adagjukkal, Mátyás keserű, édesített kromofág, emberek munkába, emberek munkából, a fekete Merdzsó még a helyén, a Népszinház utcai kereszteződésben, ahol semmi helye nem lenne egy civilizált városban, de ez Budapest, rühes kurva, akinek hercege van. A városom előszörre már megmosta lábát kutyahúgyban, csak át kell lépni a száradó patakocskákat, kikerülni a halmokat, és máris a téren, a kutyaszar-epicentrumban. Új az ivókút, mögötte drókosár szemetes, a peremén szürke varjú, Corvus cornix, dolmányos varjú, hooded crow – valódi nagyvárosi Robin Hood, buzgón, és csőrétől telhető maximális ügyességgel szórja kifelé a belegyömöszölt reklámújságok lapjait. Vagy negyedóráig figyelem, nem zavartatja magát, végül kidobálja az összes papírt, akkor előhalász egy műanyagzacskót, a földre üríti, a papír mellé, semmi érdekes, majd egy másikat, abban kincs van, kefíres doboz, kiveszi, leugrik a földre és madár módjára – végül is: madár – inni kezdi a maradékot. Másik szürke jő, kér, de nem kap, nem erőszakoskodik, hanem felugrik a másik helyébe, és átvizsgálja a kuka maradékát... Ez volt az első meglepetés. Már lassan egy hónapja nem láttam a madaramat, még a hangját se' hallottam.

Jól választottam. A varjúfélék okosak. A következő, Galaktikánál leadott regényemben, az iDeal-ban egy ilyen madár az egyik főszereplő... Ha minden sikerül, még az idén meglátod.

Meló, szokásos: товарищ Стахaнов развивает углу. Fasza.

Delután Cseh Zoli hív, van neki valamije a számomra, móka után találkozzunk! OK. Ha szopni nem kell érte, bármit átveszek... Ha kell, esetleg akkor is... Sőt, húszmillióért még a hajam is korpásodik. Vagy akármim.

Ötkor ugyanaz a hőség, mint reggel nyóckor vagy délben, Zoli egy tasakot ad át, benne könyvek, tapintásra kettő, nézem: KÉT Kékszakáll a vén, javíthatalanul idealista, javíthatalanul őszinte és javíthatalanul halott Vonneguttól. Mellesleg a könyvkeresők egyik rémálma, ha egy antikvárba bemégy és ezt a kötetet keresed, a menthetetlenül hülyéknek kijáró elnéző mosolyt kapod – helyette. Ez ám a meglepetés! És mindjárt kettő – vadonatúj.

Zoli elmondása szerint a kiadó raktárában még temérdek van belőle: ehhez képest a az ún. könnyterjesztők állományában zérus. Szét kellen kergetni ezt a bandát, mint annak idején Krisztus urunk a templomi kufárokat, amikor véget ért a negyvennapos léböjt kúra. (TUDOM, hogy nem akkor vót, na!)

Well. Az Első Olvasó nemcsak olvas, azt is tudja, hol lehet könyvet kapni – valahol ez az olvasás alapja, nem? Megint csak jelzem, az Atlantisz gyermekei Kingtől hasonló ritkaság... :-)

Utána sörözünk, én csak óvatosan, a barna Leffe az erősebbek közül való, de nem bírnék újra alkoholfráj Drehert inni, akármilyen jó kedve is lesz tőle az embernek, és akármilyen éjszaka elé is nézek kettesben a méreggel.

Viszont most nem tudok dolgozni, csak erre fussa. Ergo, a hámból kirúgódott.

Talán ágyba viszem Murakamit, hogy elaludjak rajta. Napközben már egészen jól megy...

Global Climate Bullshit

Kurva meleg van, esélyem sincs éjfél előtt elaludni, egy órával ezelőtt értem haza az újabb adag méreggel [1], és még mindig gatyarothasztó meleg az utcán, az aszfalt, jóravaló fekete testhez méltóan sugározza kifelé az infrát veszettül. Az üvegház pedig hatás.

Ismét van háziorvosom, és ennek az ára csupán az volt, hogy a hőség közepén kellett hazabuszoznom az áldott harmincassal. Az izzadságbűz kézzel fogható, mellettem, a folyosó másik oldalán, a forgó melleti kettős ülésen, öregember, a fején citromsárga redneck baseballsapka [2], rajta valamilyen oknál fogva a következő ciril betűs felirat:

но-шпа
xиноин

Egy alak pedig nápolyit zabált, melynek tasakján az a fura márkanév díszelgett, hogy aszongya:

Naty

Mi a baj ezzel az országgal? Itt mindenki valóban elmebeteg? Tényleg nem vesszük észre magunkat? Talán csak a meleg miatt, talán ezért írtam a politikai blogra.

Ahogy ígértem, Kondor Vilmos Budapest noire-járól itt az ismertető.

Jegyzetek:
[1] Az antibiotikum titka, hogy szegény kis bacik a méretüknél fogva hamarabb megdöglenek, mint egy nagy benga ogre. De ha az ogre eleget zabál belőle, az is megdöglend.
[2] A rendes baeballsapkát körcikkekből varják össze, a tetején helyes kis gomb van. Ezt a fajtát, a magasított elejével, a vérbeli tahók viselik. Ezen konkrét objektumnak a hátsó része ráadásul hálós szövetből készült. Grrrr.

Simple machines

Azt hittem én állítottam nagy kihívás elé Andrást, azzal, hogy szaván fogom, olvassa el Évike könyvét. Stirlitz már tudja, hogy tévedett: a Harmadik Birodalom visszavág. András végignézte ezt:

Nem tudok videót feltölteni! Miért, kurvanyjú guglisok?

Így nekem is muszáj volt.
Neked nem kell végignézned, ha aljas indulat és/vagy hányinger horgad föl benned, esetleg ha férfi vagy és az az ideád támad, hogy inkább tökönszúrod magad, minthogy a nők ilyenek legyenek, akkor hagyd abba nyugodtan!

Az a fixa ideám, hogy ez a fogsor nem a véletlen műve, ez szabályozva vagyon. Remélem franciakulccsal, vagy egy kb négy centiméter átmérőjű, jobbára vérrel teli... Kezdek kivetkőzni magamból, úgyhogy abbahagyom... Például, ha a kávézóasztalt lefejelné... van ez a vicc a üveglapos dogányzóasztallal, meg a szőke nővel meg a pasija... Na elég...!

Well, az ék a legegyszerűbb gép, de ebből ne vonjunk le messzemenő következtetéseket az egyszerűségre vonatkozóan. Évike mindenesetre annak a kontraszelekciónak az eklatáns és tipikus példája, amelytől fiziológiásan irtózom, és amelynek csak valami népirtásssal egybekötött szörnyű felfordulás vethet véget.

Cseh Zolival vacsoráztunk szerdán, ő vörösbort nyakalt, én alkoholmentes sört, kurva antibiotikum, megkérdezte, miért ajánlottam neki a könyvet. Azt hazudtam, hogy azért, mert ha ő nem olvassa az elejét a laktanyában, és nem biztat, nem írom tovább. Na ezért. Igazából, hogy a gonzó kritikusok megutálják az ő nevit is. Hehehe. Érdekes (nem érdekes: házastárs), ahogy a katonaság után elsodródtunk egymástól, aztán találkoztunk megint. Ő az Olvasó, nem csak az Első Olvasó, de tényleg bevezetés a szépirodalomba, anélkül, hogy ki akarna vezetni belőle azzal, hogy ír... Mivel Olvasó, ezért aztán kölcsönkaptam tőle egy ölnyi krimit, melyeket nem ismertem. (valamiért orrolok a az Agavéra, tán Dick vagy Banks miatt?) Tegnap este (Bűnös vagyok, száhiba, Rádzsa bűnös, soha többé nem fordulni elő, száhíba, kéremkéremkérem, ne megkorbácsolni Rádzsa!) az egyiket (Kondor Vilmos Budapest noire) el is olvastam. Majd írok róla. Ezt várom a jó lektűrtől: ne tartson évszázadokig, egy este, egy hosszú utazás... Le a féltéglákkal! Éljen a kisregény!

Írtam valamit a politikai blogba, tegnap ugyanis a VIII. kerület Mosonyi utcában megelevedni láttam a Cranberries számát..
Sohasem hittem volna, hogy hatvan bejegyzést bír majd az a blog... Bontsunk fel egy alkoholmentes sört!