mi volt Fonyódi Tibor motivációja, amikor a Tűzvonalban egyik epizódjában a Katedrálist így írta le: "Időutazós kalandregény". Tehát nem tudományos fantasztikus vagy science fiction regény, még csak nem is sci-fi.
Ki tudja, mi más az "időutazós kalandregény", mint sci-fi?
Ki tudja, törvényszerű-e , hogy mindenki megtagadja a zsánert az első adandó alkalommal?
Azt tudom, hogy ha a mainstream közelébe jutva saját magunk tagadjuk meg, amit csináltunk, az soha nem lesz más, mint szégyellnivaló valami, amit tényleg jobb, ha megtagadunk.
Mindenesetre sajnálom.
2008. március 15., szombat
2008. március 14., péntek
Rezeda és Szopórém
Azt hiszem már felnőtt egy-két generáció, akiknek semmit sem mond, hogy "Hazamegyek az én rezedaszagú kis falumba, ahol esténként, ha feltámad a szél, az emberek összesúgnak: 'Jön már Józsi az úthengerrel!'"
A rezeda így fest:
Hazamentem.
Minusz úthenger. Minusz rezedaszag.
Pártjaink és kormányaink áldásos tevékenységének hála a fővonalon is olyan ritkák a vonatok, hogy volt időm szétnézni, ahol tizennégy éves koromig növelkedtem. Ez nem az a falu. Nem azért, mert összement. Azért, mert elveszítette az arcát.
És nincs már benne egyetlenegy könyvesbolt sem.
Na, ez szomorú.
Viszont az egyok utcában a archetípusos motorizált türhőgyerek nem kockalámpás Ladával döngetett szembe velem, hanem egy tökéletes állapotú, fekete '65-ös Plymuth Barracudával.
Ez már nem annyira szomorú.
A vonat minősíthetetlen, viszont egy fülkébe kerültem egy szopórémmel. Aki nem tudná, a szopórém az a nőtípus, aki, lehet, hogy a nevében említett aktust sohasem követte el, viszont úgy néz ki, mintha azonnal rádvetné magát az ember sliccére, és megtenné. Ezzel a példánnyal sem volt semmi baj, hozta a fajtajegyeket, hosszú comb, formás csípő és tompor, karcsú derék, 250 köbcentis szilikondudák, tetkó a segg fölött, kiirtott, majd újratetovált szemöldök.
Egy véralvadási review-t, aztán Vonnegutot olvastam közben, ez a kombináció a valószínűtlenség érzését erősíti fel az emberben, az érzéket a hamis, az oda nem illő, a torz iránt.
A szopórém valszínűleg nem volt még harminc, a bőre azonban a szolitól, és a mindenféle rákent szirszartól olyan volt, mint egy hatvanévesé. Bőszen olvasott egy női életmódmagazint, vagy hogy hívják ezeket, gondolom arra keresett tippeket, hogyan maradhat örökké fiatal. A bőre minőségét valószínűleg ugyanennek a törekvésnek köszönheti.
Amikor végzett az olvasással, elővett egy kicsiny tubust, és ajakfényt kent a szájára.
Ez is szomorú.
Nem a szájfény.
Ja, akit a vonaton olvasni láttam, mind Lőrincz L. Lászlót olvasott. Nem a Nagy Kupola szégyenét, vagy a Hosszú szafárit.
Ez is szomorú.
Most, hogy ezt írom: a legújabb díjbotrány Alsó Merániában.
Blaskó Péter kiváló Tartuffe-öt adott annak idején. Most megmutatta mennyit ér, nem mint színész - ezért is megérdemelné a Köztársaság Nagykeresztjét.
És egy maxima, E1-ben, hogy senki se bántodjon:
"Annyiszor csináltam segget a szájamból, hogy már egy elektromos fogkefétől is elélvezek."
A rezeda így fest:
Hazamentem.
Minusz úthenger. Minusz rezedaszag.
Pártjaink és kormányaink áldásos tevékenységének hála a fővonalon is olyan ritkák a vonatok, hogy volt időm szétnézni, ahol tizennégy éves koromig növelkedtem. Ez nem az a falu. Nem azért, mert összement. Azért, mert elveszítette az arcát.
És nincs már benne egyetlenegy könyvesbolt sem.
Na, ez szomorú.
Viszont az egyok utcában a archetípusos motorizált türhőgyerek nem kockalámpás Ladával döngetett szembe velem, hanem egy tökéletes állapotú, fekete '65-ös Plymuth Barracudával.
Ez már nem annyira szomorú.
A vonat minősíthetetlen, viszont egy fülkébe kerültem egy szopórémmel. Aki nem tudná, a szopórém az a nőtípus, aki, lehet, hogy a nevében említett aktust sohasem követte el, viszont úgy néz ki, mintha azonnal rádvetné magát az ember sliccére, és megtenné. Ezzel a példánnyal sem volt semmi baj, hozta a fajtajegyeket, hosszú comb, formás csípő és tompor, karcsú derék, 250 köbcentis szilikondudák, tetkó a segg fölött, kiirtott, majd újratetovált szemöldök.
Egy véralvadási review-t, aztán Vonnegutot olvastam közben, ez a kombináció a valószínűtlenség érzését erősíti fel az emberben, az érzéket a hamis, az oda nem illő, a torz iránt.
A szopórém valszínűleg nem volt még harminc, a bőre azonban a szolitól, és a mindenféle rákent szirszartól olyan volt, mint egy hatvanévesé. Bőszen olvasott egy női életmódmagazint, vagy hogy hívják ezeket, gondolom arra keresett tippeket, hogyan maradhat örökké fiatal. A bőre minőségét valószínűleg ugyanennek a törekvésnek köszönheti.
Amikor végzett az olvasással, elővett egy kicsiny tubust, és ajakfényt kent a szájára.
Ez is szomorú.
Nem a szájfény.
Ja, akit a vonaton olvasni láttam, mind Lőrincz L. Lászlót olvasott. Nem a Nagy Kupola szégyenét, vagy a Hosszú szafárit.
Ez is szomorú.
Most, hogy ezt írom: a legújabb díjbotrány Alsó Merániában.
Blaskó Péter kiváló Tartuffe-öt adott annak idején. Most megmutatta mennyit ér, nem mint színész - ezért is megérdemelné a Köztársaság Nagykeresztjét.
És egy maxima, E1-ben, hogy senki se bántodjon:
"Annyiszor csináltam segget a szájamból, hogy már egy elektromos fogkefétől is elélvezek."
2008. március 12., szerda
Ki tudja
el tudsz-e jönni?
Mindenesetre "az AVANA - Magyar Tudományos Fantasztikus Művészetért Országos Egyesület és a SITI közösen indítja el AVANA sci-fi klubját havi egy alkalommal a SITI-ben. Salgótarján, Klapka Gy. u.4. Tel.:06/32/ 411-777
Március 20-án (csütörtök) 18 órától Antal József vitaindító előadásának címe: A tudomány és a sci-fi viszonya."
Ettől függetlenül, hamarosan megjelenik az Új Galaxis következő száma, mostantól az AVANA gondozásában, benne Vankó Andris és én. Hogy miért? Ki tudja?
Mindenesetre "nehéz helyzetbe kerültem, amikor meg kellett neveznem azt a kezdő írót, akit utódomnak tekintek. Egyrészről kétséges ügy, magam is kezdő író vagyok, másrészről a bőség zavara okán: a Terrán publikáló írók közül büszkén neveznék bárkit utódomnak. Valójában kollégának tartom őket attól a pillanattól kezdve, hogy kapcsolatba kerültünk.
Hogy Vankó Andrást választottam, több oka is van: a legfontosabb, hogy ő a legfiatalabb, tizennyolc éves, jövőre érettségizik. Emiatt azután még önéletrajzzal sem szolgálhatunk – egy egri gimnazista élete rendkívül érdekes, de a nagyközönség számára kevés lényeges információt szolgáltat. Amit a szerzőről tudni érdemes, az megtalálható András publikált novelláiban. Ezeknek a novelláknak a hangvétele, gondolatisága volt a második ok, amiért rá esett a választásom: hasonlóan, inkább az érzelmein keresztül szemléljük az embert, a technológia fetisizálása idegen tőlünk. Harmadrészt személyes okok játszottak közre: egy városban születtünk, bár húsz év különbséggel, de húsz kilométeres távolságban nőttünk fel, egy nyelvet beszélünk, nagyon közeli génállományon osztozunk, a tavalyi HUNGAROCON-on a még a fiamnak is nézték Andrást. Negyedrészt, a főpróbán mát túl vagyunk, publikáltunk már közösen: ugyanabban a témában mutattuk meg, kinek-kinek mi is jut az eszébe.
Jelen novellapárral is ez a helyzet. A téma a Hipergalaktika 01-ben megjelent, IT és most című novellámban felvettett szituáció: mi történik, ha a világméretű számítógépes rendszerben egy olyan értelem ébred föl, mely nem rosszindulatú, nem az emberiség elpusztítására törekszik, hanem ellenkezőleg.
Kérem olvassátok szerettetel mindkettőnk kísérletét a téma ábrázolására!"
A történelmi hűség kedvért az, hogy az ÚG-t Zsoldos Péternek, a Díj nyerteseinek szenteljük, Csupor Béla ötlete volt. Az előttem az utódomért engem kell szidni.
Mindenesetre "az AVANA - Magyar Tudományos Fantasztikus Művészetért Országos Egyesület és a SITI közösen indítja el AVANA sci-fi klubját havi egy alkalommal a SITI-ben. Salgótarján, Klapka Gy. u.4. Tel.:06/32/ 411-777
Március 20-án (csütörtök) 18 órától Antal József vitaindító előadásának címe: A tudomány és a sci-fi viszonya."
Ettől függetlenül, hamarosan megjelenik az Új Galaxis következő száma, mostantól az AVANA gondozásában, benne Vankó Andris és én. Hogy miért? Ki tudja?
Mindenesetre "nehéz helyzetbe kerültem, amikor meg kellett neveznem azt a kezdő írót, akit utódomnak tekintek. Egyrészről kétséges ügy, magam is kezdő író vagyok, másrészről a bőség zavara okán: a Terrán publikáló írók közül büszkén neveznék bárkit utódomnak. Valójában kollégának tartom őket attól a pillanattól kezdve, hogy kapcsolatba kerültünk.
Hogy Vankó Andrást választottam, több oka is van: a legfontosabb, hogy ő a legfiatalabb, tizennyolc éves, jövőre érettségizik. Emiatt azután még önéletrajzzal sem szolgálhatunk – egy egri gimnazista élete rendkívül érdekes, de a nagyközönség számára kevés lényeges információt szolgáltat. Amit a szerzőről tudni érdemes, az megtalálható András publikált novelláiban. Ezeknek a novelláknak a hangvétele, gondolatisága volt a második ok, amiért rá esett a választásom: hasonlóan, inkább az érzelmein keresztül szemléljük az embert, a technológia fetisizálása idegen tőlünk. Harmadrészt személyes okok játszottak közre: egy városban születtünk, bár húsz év különbséggel, de húsz kilométeres távolságban nőttünk fel, egy nyelvet beszélünk, nagyon közeli génállományon osztozunk, a tavalyi HUNGAROCON-on a még a fiamnak is nézték Andrást. Negyedrészt, a főpróbán mát túl vagyunk, publikáltunk már közösen: ugyanabban a témában mutattuk meg, kinek-kinek mi is jut az eszébe.
Jelen novellapárral is ez a helyzet. A téma a Hipergalaktika 01-ben megjelent, IT és most című novellámban felvettett szituáció: mi történik, ha a világméretű számítógépes rendszerben egy olyan értelem ébred föl, mely nem rosszindulatú, nem az emberiség elpusztítására törekszik, hanem ellenkezőleg.
Kérem olvassátok szerettetel mindkettőnk kísérletét a téma ábrázolására!"
A történelmi hűség kedvért az, hogy az ÚG-t Zsoldos Péternek, a Díj nyerteseinek szenteljük, Csupor Béla ötlete volt. Az előttem az utódomért engem kell szidni.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
