A hónap mottója

Saját gondolataink kifejezésének joga azonban csak akkor ér bármit is, ha képesek vagyunk arra, hogy saját gondolataink legyenek."
Eric Fromm

2008. december 13., szombat

Observer

A nagy ún. SF tartalom site-ok valahogy lemaradnak a hírekről mostanában, így megint nekem kell ezt elővezetni:

A Népszabó lehozta az Írószövetség SF szakosztályának lakuló üléséről szóló hírt. Ugyan megint Szélesi neve került elő (Botondé is, na, de nem ez szokott a jellemző lenni), mint sci-fi író, de akkor is elmozdulás, mert nem Nemere.

Eccer majd kifaggatom erről Szélesit, hogyhogy mindig, de úgyis tudom a választ... :-)

Szóval, valami mozdul, kösz.

10 megjegyzés:

Sheenard írta...

Egyszer egy újságíró megkérdezte, milyen "nagy öregnek" lenni. Nagyon megijedtem. Azt mondtam, ezzel még minimum húsz évet várjunk...

:)

Balfrász írta...

Sosasem felejtem el, amikor a tavaszi Könyvfesztiválon a nagy öreg mellé telepedett Sayren-mama (Lásd még Kurázsi... :-) ), és a nagy öreg szemrebbenés nélkül, teljes komolysággal és átéléssel elmagyarázta neki és kis fiacskájának, hogyan kell nagy öregnek lenni.
A nagy öreg előtte dedikálta saját kötetét, majd átvette a személysen neki dedikált Shayren példányt, amelyet vélhetően még most sem olvasott el. :-)
A szomszéd széken ültem és nem tudtam dönteni, hogy az asztal alá guruljak a röhögéstől, vagy a föld alá süllyedjek ekkora pofátlanság tanújaként. Aki hátulról látott, az a visszafojtott röhögéstől rázkódó vállam miatt azt hihette, zokogok.
Pedig csak éppen átvettem, a Hogyan legyünk nagy öregek tíz egyszerű lépésben című távoktatási tanfolyam teljes anyagát, első kézből, a mestertől.

Ez ugyan igaz történet, de azért szeretlek, Sanyi... :-)

Miért nem nyitsz már egy íróiskolát?
"Te jó ég, csak úgy dől a pénz!"

Sheenard írta...

Ó, sokan hiszik, hogy a rendezvényekből is milliók jöttek be :) Szerintem meg az íróiskola is csak gondot hozna, meg ősz hajszálakat, nem pénzt... :P

Másrészt pedig a Sayren-esetnél az a bajod, hogy komolyan meghallgattam őket, és elmondtam nekik, milyen utak állnak a fiú előtt? Szerinted gúnyolódnom kellett volna, vagy nem állni szóba velük? Miért ne legyen az ember készséges, ha megteheti? Miért legyen bunkó, ha nincs rá oka???

Balfrász írta...

Sándorom,

nekem semmi bajom azzal, hogy rendkívül udvariasan elmondtad Shayren mamának, hogyan lesz a fia nagy öreg, az a tíz perc felejthetelenül mulatságos volt.
az a bajom, wazze, hogy nem olvastad el a könyvet!

Az íróiskoláról más a véleményem, nagy pénz van abban, neked meg az ősz hajszálak miatt kell a legkevesebbet aggódnod. De az ötletet inkább majd Matyi Dezsőnek mondom el... :-)

Sheenard írta...

Matyi Dezső íróiskola? Hm. Te be akarsz valakinél vágódni :)

Látjuk még az arcodat az Alexandrák falán lógni... :P

(Jaj, és tudod mennyi könyvet nem olvastam még el, amit kellene meg amit még szeretnék is!!!)

Üpsz: Erdélyi Mónika könyvet írt - most megy mellettem a reklámja... Ááá... mégse te leszel kint Dezsőék falán... Vannak itt jobb írók is :)

Balfrász írta...

Hogy lógni fogok, az biztos. De veled együtt...

Egyébként az Alexandra Akadémia nem is mutatna rosszul. És gondolj bele, Tisza Katával taníthatnál együtt... Na?

Szóval a Shayrent nem szeretnél olvasni? Shayren mama szeretetében sütkérezni meg nem restelltél? Piha!

Üss pofon, köpj le, én nem tudtam, hogy Erdélyi Mónikának hívják... Hogy még ír is? gratulálok. A blogger után kit érdekel?
Különben is, Fejős Évike üstökösszerű pályafutása után belefáradtam a női szerzők megjelenéseinek követésébe.
A szurkapiszkád nem bánt. Már mondtam,: ha Karafiáth orsika AZ ÍRÓ , akkor én BIZTOSAN nem vagyok az.

Te még lehetsz... :-)

Sheenard írta...

balfrasz: ki mondta, hogy nem szeretnék? Időm nincs... :)

Tessék figyelmesen olvasni. Minden írás alapja az olvasni tudás :) Van mit tanulnod Fejős Évikétől :D

Balfrász írta...

Benedek valamiért nem tud kommnetet hagyni, megbízott, hogy tegyem fel ezt:

"no comment, illetve dehogyisnemakutyafáját. A sci-fi irodalom jóval előrébb tart, mint az újságírás… Bátran állítom, mindkettőre van rálátásom."

Balfrász írta...

Én tudok olvasni, legalábbis értelmezni az alábbi kifejezést:

"meg amit még szeretnék is!!!"

Ez visszahatva a Shayrenre azt jelenti, hogy azt viszont nem szeretnéd.

Látszik, te Évikétől már meg is tanultál írni... :-)

Sheenard írta...

No, tessék máshogy hangsúlyozni :)

Mondom: mennyi könyvet nem olvastam még el, amit kellene meg amit még szeretnék is!!! :)

Hallottad, hol a hangsúly?

Hangos kommentfunkciót akaróóóóóóóóók

:)

Kiszúrok veled: írok egy novellát az Új Galaxisnak, amiben te is benne vagy :P