A hónap mottója

Saját gondolataink kifejezésének joga azonban csak akkor ér bármit is, ha képesek vagyunk arra, hogy saját gondolataink legyenek."
Eric Fromm

2008. december 11., csütörtök

Hungarian State Budgets from 1990 to 2007

Kaptam tegnapelőtt egy kötelező mókahelyi védőoltást, mivel mikrobiális rencerek is vannak körülöttünk, mármint mesterségesek, na ettől két napig olyan szarul lettem, hogy még mindig alig élek. De már javulok.

Mindenesetre a Fletóblogkönyv kapcsán a hozzászólások kezdenek eldurvulni - tények híjján.
Hát - mivel másra ma nem voltam jó - összedobtam a rencerváltás költségvetéseit miheztartás végett. Tessék megnézni, oszt mindkét oldal kuss legyen, de főleg a balon.

Ha csak az állami vágyonkezelési bevételeket vesszük lenyúlható pénznek (Szerencsejáték Rt. bevételek nélkül, és még mennyi nélkül) akkor is a 2002 utáni kormányok nyolcszor annyi bevétel fölött rendelkezhettek, mint az összes előzőek. Na!

Érdemse még megnézni az EU mérlegünket! Ugye kicsit el van kúrva ez a csatlakozás, nem?

Aki meg nem akarja megérni 2014-et, sőt 2044-et - az hülye! Tegnap azt se tudtam, hogy a mai napot megérem-e...


A számok milliárd forintban értendők. Kilencvenhatig nem tenném rájuk az életemet, mert addig azt se tudták jóformán, hogy nézzen ki a költségvetés

1991. évi XLII. Törvény a Magyar Köztársaság 1990. évi állami költségvetésének végrehajtásáról
b 1992. évi LXII. törvény a Magyar Köztársaság 1991. évi állami költségvetésének végrehajtásáról
c 1993. évi XCVIII. törvény a Magyar Köztársaság 1992. évi költségvetésének végrehajtásáról
d 1994. évi XCVI. törvény a Magyar Köztársaság 1993. évi költségvetésének végrehajtásáról
e 1995. évi CIV. törvény a Magyar Köztársaság 1994. évi költségvetésének végrehajtásáról
f 1996. évi CIX. törvény a Magyar Köztársaság 1995. évi költségvetésének végrehajtásáról
g 1997. évi CXI. törvény a Magyar Köztársaság 1996. évi költségvetésének végrehajtásáról
h 1998. évi XLVIII. törvény a Magyar Köztársaság 1997. évi költségvetésének végrehajtásáról
I 1999. évi CV. törvény a Magyar Köztársaság 1998. évi költségvetésének végrehajtásáról
j 2000. évi CXVIII. törvény a Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetésének végrehajtásáról
k 2001. évi LXXV. törvény a Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetésének végrehajtásáról
l 2001. évi XL. Törvény
m 2003. évi XCV. törvény a Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2002. évi végrehajtásáról
n 2004. évi C. törvény a Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetésének végrehajtásáról
o 2005. évi CXVIII. törvény a Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás hároméves kereteiről szóló törvény végrehajtásáról
p 2006. évi XCIX. törvény
q 2007. évi CXXVIII. törvény a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetésének végrehajtásáról
r Nincs törvény!

? PHARE pénzekre csak kiadást találtam a hivatal költségei formájában

* Azt írja a tv., a privatizációs bevételek=0, ugyanakkor a pénzügyminisztériumnál privatizációs bevétel szerepel, a PM ilyen bevétele került a kockába. Valószínűleg a minisztériumok maguk számolnak el a privatizációjukkal - ami rettenetesen hangzik.
** Mint 1993, de már rubrika sincsen
*** 25.544 milliárd rendkívüli vegyes bevétel a PM költségvetésben
**** PM adat 8.4 milliárd!
***** PM adat 7.7 milliárd!
****** PM adat 0 vagy hiányos!

Ezer év törvényei
Complex Web jogtár
Pénzügyminisztérium portál

29 megjegyzés:

Névtelen írta...

Tony, nagyon szépen köszönöm!

Azért se mondom, hogy "de én megmondtam", pedig legszívesebben azt mondanám: "én megmondtam"!

Névtelen írta...

A dolog roppant tanulságos!

Névtelen írta...

A kép kissé árnyaltabb az EU-t tekintve, tessék megnézni:
http://www.parlament.hu/irom38/1145/adatok/altindmell/eu01.pdf
655 Mrd EU forrással szemben 215 Mrd Ft összegű hozzájárulás áll.
(annyit persze hozzá kell tenni, hogy vélhetően a ténylegesen lehívott összegek ilyen vagy olyan okból meg sem közelítik a lehívható összegeket)

(szerencsére csak a jobbosoknak és balosoknak kell kussolni, az egytálételeknek nem :-))

Névtelen írta...

Ugyanez 2009-re, tessék visítani:

1002 Mrd vs. 226 Mrd Ft

Névtelen írta...

Tudom, unalmas, 2008:
823/205

Balfrász írta...

Nyilván az van, hogy nem tudjuk lehívni a forrásokat - mert elkúrjuk.
Egyéb összeesküvés elméletbe illő fantáziákkal, miszerint szándékosan nem, elő se merek jönni.

Kíváncsi lennék a szlovák adatokra... :-)

Annyiban érdekes még az EU dolog, hogy az utolsó neten könnyen hozzáférhető adat 2005-ből való. és aszerint 75 md pluszunk van... - hát.

Mindegy, nem tűnik nagy sikertörténetnek...

Érdekes volt még adatgyűtés közben, hogy az 1996 utáni költségvetési törvéynek miylen hektikusan kereshetők elő, az Ezer év... pl azoka egyszerű hibaüzenetet adott.

A másik érdekesség, ahogy a költségvetés fizikai, törvényben megjeenenő formája változott: az antalli adataokat ember legyen a talpán aki értelmezi, dettó a fidsezeseket. Érdekse, hogy Gyulámék de még Fletóéké is sokkal tisztábba, áttekinthetőbb.

Ami még a számokban zámomra érdekes: a költségvetési sarokszámok 1990 óta megtizszereződtek, amely annál érdekesebb, hogy a kiadások (nyugdíj, eü, oktatás) abszolút és reálértéke a béka segge alá került közben...

Az is megdöbbentő, hoyg mekkora terhet hagyott a Fidez az utódjára, aki akár önmaga is lehetet volna...

És valóban szép, hogy Gyulámék valóban komolyan gondolták a megszorításokat, magukra nézve is...

Balfrász írta...

lecso,

te derék egytálétel! Kösz.
Azon gondolom, legye-e csili farsangkor? :-)

Szép az a pdf, de én inkább a PM jelentésének hiszek...
Vagy, az EU pénzek nagyobb része nem folyik be akincstárba, hanem közvetlenül osztódik. Az azt jelentené, hogy hajaj!

Egyébként katasztrófa, hogy itt vagdalkozunk egymásnak, és senki se veszi a fáradtságot, hogy utána is nézzen a dolgoknak...

Nem jó a politikusoknak ez az internet, az ember közvetlen elérésű memóriája eléggé meghosszabbodik általa. Hozsánna néked Charles Stross...

Névtelen írta...

Közvetlenül osztódik?
Támogatásközvetítő intézményrendszeren keresztül osztódik. Ezen intézményrendszer felállítását nem kapkodták el, de épül. Jellemzően nehezen áttekinthető, de tavaly viszonylagos rendet vágtak benne. Van visszatérítendő támogatás, és vissza nem térítendő egyaránt, előre meghatározott jól vagy rosszul struktúrált célokra és feltételekkel.
Amúgy az a helyzet, hogy az új tagállamok támogatások felhasználásában tavalyra 60-80 százalékos teljesítményt értek el.
Magyarország ebben nem hátul kullogott.
A pdf tényleg szép, a parlament weboldaláról van (nem rosszabb, mint a PM-é, vagy kb. ugyanolyan szar :-))

Sheenard írta...

Akkor most tessék reálértéket is számolni, s hogy az 1990-es 642 és a tavalyi 8491 vásárlóértéke hogyan is alakult :)

Csak a kép árnyalása miatt: mialatt a bevétel a tizenegyszeresére nőtt (nyilván az infláció miatt is), közben a hiány tízszeresére.

Osztán tessék csak azt a 2002-es évet megnézni, amikor a süllyedő hajóról menekülő pat... izé államférfiak mindent lenyúltak, amit tudtak...

Azért se mondom, hogy "de én megmondtam", pedig legszívesebben azt mondanám: "én megmondtam"!

Névtelen írta...

Kis hazánkban happy end lesz valószínűleg a dolog vége. Ebben a témában a kedvenc viccem:

"Két ember már napok óta bolyong a sivatagban.
Már majdnem éhenhalnak...
...Amikor hirtelen szomjanhalnak."

Én megmondtam! :-)

Balfrász írta...

Ha igazán árnyalni akarsz, Sándor, akkor árnyald bele, hogy közben valahová eltűnt 2000-2500 md-nyi nemzeti - NEM ÁLLAMI! - vagyon.
Valaki elkúrta volna a táblázatomat, hogy te még mindig azt látod ki belőle, hogy Vikroromék lopták a többet?
Ismétlem: összértékben 2002 óta az országvagyonból származó egyszeri állami bevétel (tehát kótya és vetye) nyolcszorosa annak, amelyet az előző kormányok összesen el kótya és el vetye (ezek nyilván mexikói rablóvezérek, töltényhevederekkel és sombreróval). Viktroméktól potom 14szer többet vitt ez a két mexikói úriember.
Az eredmény midennek ellenére az ország totális, minden vonalon élesen, ellenfény és nóniusz nélkül felismerhető csődje.

És arra még mindig nincs válasz, hogy 2002-2003-ban a miért nem kerültek legalább nyomozati szakaszba a Fityisz legkirívóbb lenyúlás/korrupció etc. szagú ügyletei? Ha csak erre válaszolnál, Sándor, nem is abajgatnám érzékeny szépírói lelkedet holmi tényadatokkal meg költségvetési számokkal...

Azt se kérdezném meg, vajon hogy a túróba sikerült ezt az EU csatlakozást ENNYIRE elkúrni.

Most már késő van, nem másolom ide az ÁNTSZ laborok, és a Zirci méntelep privatizációjának meglepő és mulatságos számadatait, csak hogy negtudd, mi is az a lenyúlás...

Balfrász írta...

Ja a 2002 év büdzséje azért olyan rettentő, mert a vitéz urak rettentő sok beruházást lekötöttek a végén. Hogy abból nekik mi volt hasznuk, azt nem tudom, de ha azok a beruházások befejeződtek, mindenesetre az országban maradtak. Ha valaki nem unja még a témát, megnézhetné melyek is azok a lekötött cuccok, és mi lett belőlük. Attól tartok mindannyian meglepődnénk.

Előtte mindenesetre becsülettel, de visszafogottan loptak négy évig, elődeikhez hasonlóan, mint a számok is mutatják. Schamschula teljesítményét nem múlták felül. Még Mikola sem.

A 2002-es koholíció viszont annál inkább.

Sheenard írta...

"És arra még mindig nincs válasz, hogy 2002-2003-ban a miért nem kerültek legalább nyomozati szakaszba a Fityisz legkirívóbb lenyúlás/korrupció etc. szagú ügyletei?"

Dr. Polt Péter 2000-2006 között látta el a legfőbb ügyész feladatkörét.

Ezért.

Pont.

Kurva szar, de így van. :(

Sheenard írta...

"Ismétlem: összértékben 2002 óta az országvagyonból származó egyszeri állami bevétel (tehát kótya és vetye) nyolcszorosa annak, amelyet az előző kormányok összesen el kótya és el vetye"

Ez számmisztika. Én először 1988-89-ben dolgoztam és 3200 forint volt pedagógusként a havi bérem.

Nagyon nem szeretném, ha ennek most csupán a nyolcszorosát keresném.

Szóval megismétlem: "Akkor most tessék reálértéket is számolni"

Próbáljunk kicsit gondolkodni... Ne okozzatok csalódást!

(Kérdés: mi okozza 2005-ben a kiugrást?)

Névtelen írta...

Balfrász:

Ami az általam képviselt gondolatmenetet illeti, abban (sajnos) a táblázatod nem oszt nem szoroz.
Én ugyanis pontosan azt ordibálom, hogy itt menet közben valahol eltünt a teljes cuculista népgazdaság.
Tehát nem azzal van bajom, ami benne van bevételként a táblázatodban.
Összesen azzal van bajom, hogy ezek a bevételek az osztogatás-fosztogatás kormányokon ideológiamentesen átívelő korszakában lényegesen kisebbek annál az értéknél, amit képviseltek.
És annyit bátorkodtam hozzátenni, hogy 2004 óta ilyen jellegü lenyúlásra objektumok hiján nem volt mód.

Alex Bates

Balfrász írta...

Számmisztika? Nem volt mit lenyúlni?
Magatokat, vagy engem tartotok hülyének?
1999-ben a büdzsé 1/80-a, 2005-ben az 1/10-e volt állami vagyonból származó bevétel. Ez így durván reálértékben is nyolcoros! Az energiaszektor privatozálás elég nagy lenyúlási terület volt, meg is hozta ezeket a számokat.

2000-2500 md-nyi országvagyon tűnt el, nem tudni milyen értéken számolva, de tán 1990-es, ami mostanra tízszerese lenne, de még ha mai értéken számolták is ezt a becslést, a költségvetések összesen sem tudnak a felével sem elszámolni. Igen Alex, ez a baj. És fogalmam sincs, hogy milyen átszámítással vették pl. a nemzeti tulajdonú vagyonértékű jogokat - szerintem semmilyennel.

A zirci tenyésztelep (amely az oszág azon terültei közé tartozik, ahol télen is lehet legelteni, tehát, ha lótenyésztésről beszélünk, ideális) értékét 2007-ben 1.2 md-ra becsülték. Az idén privatizálták, a pályazatban 400 millió szerepelt, találd ki, mennyiért vitte a nyertes pályázó?
Ülsz? Fogod a karfát vagy az asztal szélét?
20 millióért.

Az ÁNTSZ összes laborját privatizálták - mert minek az? -, de előtte még korszerűsítették, hogy jobban keljen. Ehhez képest a legalább 500 milla értékű korszerű hálózatot 48 milláért adták el, mely 48 millát a nyertes a 60 millás vissza nem térítendő állami hitelből fizette, plusz az állam átvállata azt a 200 millió forintnyi végkielégítést, amelyet a kirúgott dolgozóknak a nyertes kifizet. Privatizációs sikertörténet. Nincsenke laborok, és ezért még fizettünk is 260 milliót, igaz, visszakaptam belőle 48-at. Hehe. (Kínos nevetgélés balról)

Ez két három évesnél frisebb példa, két egymástól nagyon távoli ágazatban, költségvetési fejezetben. Egy tucatnál több fejezet van, szorozd meg ezt avszteséget tizenkettővel, ennyit lehetett lopni egy átlagos évben, és mennyi jött az energiaszektorból?

A Hospinvest úgy kapott meg harminc évre kórházakat, hogy nem tudta a fizetőképességét igazolni. Úgy tudom a hitelezőinek 1,6 md-dal tartozik...

Ez is friss bót. Nem lenyúlás, szimpla korrupció.

Szóval jó lenne kihúzni a fejeket a homokbul, vagy még sötétebb helyekrül, és szembenézni a valósággal. Még akkor is, ha rövid távon nyertesek vagytok.
Mert itt hosszú (közép) távon mindenki veszít. Az urak lesittelése ugyanis nem adja vissza az elsíbolt ezermilliárdokat.

Balfrász írta...

Sanyi, ezt a Polt ügyet bizonyítani kellene legalább az elfektetett ügyiratokkal. Legalább eggyel. Ha tudnád, te lennél a század oknyomozó riportere. Aki, a Jézus hasonlattal pariban - nem vagy. :-)

Én se csípem a figurát, sőt!, de nem hiszem, hogy minden ügyet el tudott volna fektetni - hacsak másnak is nem az volt az érdeke kormányzati szinten.

Unknown írta...

"A Hospinvest úgy kapott meg harminc évre kórházakat, hogy nem tudta a fizetőképességét igazolni. Úgy tudom a hitelezőinek 1,6 md-dal tartozik..."

Ez bezony így van. Egri vagyok azóta is áll a bál miatta! Jogosan...

A vitába nem akrok beszállni, de azért elég vicces dolog, hogy úgy pályáz egy cég, hogy nem bizonyítja fizetőképességét. Ez egyérteműen szabály ellenes, de ezzel nem is lenne baj, próbálkozni szabad. Gyakorlatilag minden pályázat során a jelentkezők fele komolytalan ajánaltot tesz és lemorzsolódnak a versengésben. Nálunk nyertek...

Jelen állas szerint az ügy az EU elött van, de tulajdonképpen már olyan mindegy, a kórházat átvették ergo baszhatjuk, főleg azok akik addig lesznek betegek...

Az átadás sem volt egyszerű menet, mert ugye a kórház a város kezén volt jódarabig, az Mszps csapat a közelgő buktát látva átadta a megyének, innetől ugyanis a megyei közgyűlés dönthetett a sorsa felől, ott még bíztak a többségükben. Egálba került a Fidesz és MSZP, erre 24 millió forintért (vannak filléres emberek sajnos) megvettek egy Fideszest, így szépen el lehetett adni a kórházat.

Az talán a TV-ben is megjelent, hogy a tiltakozást szervező orvosok autóját meglocsolták savval. Több orvos ismerős is alátámasztotta, hogy miután a szerződés megkötetett, de még nem adták át az intézményt addig rendszeresen figyelték őket, hogy a kórházban melyik másik orvossal diskurálnak. Kopasz illetők lepték el a korházat, ahol semmit sem tettek, csak kattintottak egy fotót ha két orvos a folyosón pár percnél hosszabban beszélt...

A nép megnyugtatása végett a Hospinvest kiküldött egy orvos listát, hogy bizonyítsa, hogy nem lesz hiány, leállás! Orvos lesz bőven a távozók ellenére...
Több mint tíz orvos jelezte, hogy ők nem írták alá a hospinvestnek, mégis rajta vannak a listán...

Illeltve találtak két olyan nevet is, amik már több mint öt éve halott egyénekhez tartoztak.. :-)

Derék országgyűlési képviselőnk, akinek az egyész nagyban köszönhető volt azóta Miskolcon lakik, mert a gonosz orvosokból álló csőcselék talán meg találná ruházni...

Ez ugyan nem lenyúlás hanem korrupció a legjavából, de ha már Tony szóba hozta...

Névtelen írta...

Akinek van ideje, és a tényekre is kíváncsi, az „elbaszták” árnyalásaként olvassa el legalább az összefoglaló részt (EU téma, nemzetközi összehasonlítással, független tollból):

http://www.asz.hu/ASZ/jeltar.nsf/0/15B5946903083540C12574C7004A7F34/$File/0830J000.pdf

Mindenki azt nyúl le itthon, amihez hozzáférhet, a teperés nem ideológia mentén folyik, a nagyobb forrás nagyobb lehetőségeket teremt, de a kisebbek is elfogadhatóak, az aprópénz is számít.
A szimpátia vakságot okoz, nem igazán az számít, hogy ki lopott kevesebbet, vagy többet, nem gondoljátok?

És ha bárki kiveszi a fejét a seggéből, és szembenéz a valósággal (ami elég zavaros, ugye), akkor mi lesz, balfrász? Világbéke?

Névtelen írta...

Emberek, ti problémáztok politikailag? Ez a genya egy kormányon lévő párt vezetője!

http://www.parameter.sk/video/2008/12/05/slota-holtreszegen

Névtelen írta...

Bocs, Szenk voltam!

Névtelen írta...

EU-s egyenleghez.
Ezek a központi költségvetésen átfolyó tételek.
A befizetések (természetesen) mind költségvetésiek, ugyanakkor a lehívások, elnyert pályázatok, EU-s hozzájárulások gyakorlatilag sosem (!) folynak keresztül a költségvetésen, ez ugyanis a legtöbb esetben egyszerűen tilos.
Teljesen félrevezető összehasonlításról van szó. A magyar önkormányzatok, intézmények és vállalkozások által elnyert pénzösszegek szó szerint többszörösei a befizetéseknek. Ez nyugodtan ellenőrizhető.

Sheenard írta...

balfrász: zirccel kiüttél... komolyan... de szerintem ez már maffia kérdés, kapard meg, és lezárult az életműved...

másik: polt péterrel ne kelljen bizonyítanom... egyszerűen csak nézd meg az ügyészség hozzáállását a politikailag jobbra kilengő ügyekhez. Éppen így tudjuk, hogy nem-legitim köztársasági elnökünk is jobbra húz kicsit...

Balfrász írta...

Nem kaparok én semmit!
Kétezertizennégyben ibolyát alulról szagolni akaró kollégákkal ellentétben én 2014-ben Ibolyát szeretném alulról szagolni...
De tényleg, Sanyi, egy konkrét ügyecskét, amelyben a legfőbb ügyész leállított egy vizsgálatot... És legfőbbebb ügyész maradt utána... Csak egyet!
Nem azt állítom, hogy a vitéz urak nem loptak és nem nyúltak le, a korrupció meg a kisgizdákkal beléjük épült, ha nem is lett vóna eleve bennük, csak azt: attól, hogy ők loptak, még gusztustalanabb, hogy akik megtehették volna, hogy ezt az orrukra húzzák, azok nem tették meg...

lecso, anonymous,

akkor az van, amitől tartottam: pártok által bizoyosan megfertőzött szervezetek állami ellenőrzés nélkül osztogatják szét az EU milliárdokat. At EU tehát hülyék gyülekezete, mert megbízik bennünk. Hol lehetne a valós számokat fellelni? Brüsszelben?
De legfőképpen, ha ennyi pénz folyt be, az hol van?

Sheenard írta...

Balfrász:

"Az ügyészség a 2002-es választások után került igazán a középpontba, mert a szocialisták Keller László közpénzügyi államtitkár vezetésével büntetőeljárások sorát kezdeményezték az előző kormányzat különböző ügyletei miatt. Ötvenhárom feljelentést tettek, például az országimázsközpont, a Happy End, a Mert 2000 vagy az Ezüsthajó Kft., a Fidesz-kabinet utolsó napjaiban privatizált tizenkét állami gazdaság és a Magyar Televízió gazdálkodásának ügyében, de az ügyészség minden esetben hárított."

http://www.magyarhirlap.hu/cikk.php?cikk=103794

Névtelen írta...

Az adatokat is ellopták :-)

Uniós számláló
NFT 2004-2006
11 711 lezárt pályázat
667,9 Mrd Ft kifizetett támogatás

ÚMFT 2007-2013 20746 beérkezett pályázat
1 842,1 Mrd Ft megítélt támogatás Frissítve: 2008.12.12*

*NFÜ adatok

Az érdekes az, hogy a 2. adatsor "megítélt" támogatásról szól (ezek szerint csak minimális kifizetés történt). Ennek két oka van:
1. Lásd ÁSZ jelentés
2. Csipkebokor vessző

Hogy hol a pénz?
Lásd: http://emir.nfu.hu/nd/kozvel/#
Nem túl informatív, de pár szelekció érdekes lehet

Balfrász írta...

Ahogy látom, az EU úgy ad pénzt, hogy legalább annyit mellé kell tenni. A pénzt tehát valójában akkor is én adom, ha az EU mérlegünk éppen nullszaldós, és mivel a pályáztató szervek még csak parlamenti kontroll alatt sincsenek, semmiféle beleszólásom, ellenőrzésem befolyásom sincs arra, hogy ki kapja. Nice!

A kedves lecso által felvitt számok azt mutatják, hogy az állami költségvetés egyötödét elérő pénz fölött valakik döntenek. Mi ez, ha nem a lenyúlás legkényelmesebb formája? Mi ez, ha nem a klientúraépítés legkevésbé kockázatos módja.

Hol van ehhez az egész ezüsthajós simlicskázás orbánbányától happy ending? Ez most nem érv, hanem kérdés? mekkora pénzeket nyúlhattak le az említett skandallumokban?

És én, Antal József, hogy pékbe tudnék egyedül kilépni az EU-ból? Ti maradhattok, ha akartok...

Sanyi,

ez mit jelent: "de az ügyészség minden esetben hárított." Mert e mondat semmit sem jelent, ez nem egy jogi aktus, hanem egy újdonász fordulat. Mit tett jogilag az ügyészség?

Nem ismerem valami jól a magyar jogrendet (nincsen gyomrom hozzá), de minden ügy egyből a legfőbb ügyészhez kerül? Nem úgy van, hogy megyei, regionális, phülem tudja milyen ügyészek indítják az eljárást? És egyáltalán, a nyomozást nem az ügyészségtől függetlenül indul? Nem lettem okosabb, és ennek most nem genetikai okai vannak.

Mélyebbre, Sándor! Mélyebbre! :-)

Sheenard írta...

Nyúljon mélyebbre, akinek van gyomra hozzá... A vezérszálat megkaptad, 53 vezérszálat kaptál, elbagatellizálhatod vagy megnézheted magad

:P

Balfrász írta...

Pedig mélyen jó... Legalábbis ha valakinek a seggébe bújunk, ott a jó meleg... :-)

Igazán, hol a túróba lehet annak utánanézni, hogy ha 53 feljelentést elutasított (ki?), az miylen indokkal tette? Nincs itt egy kibaszott jogász?