Lomtalanítás

Lomizás közben ez került elő...

Légy kíváncsi!

(gyerekeimnek)

Kutatom egyre, mi végre

születünk, mi értelme

e kurta létnek, s ha vége,

mi a tanulság, a létezésbe

miért bukunk fel levegõ

után kapkodva a semmi

két kietlen partja közt?

Mondják, történet minden emberélet,

de ki mondja el, ha semmivé lett,

és kinek, ha kurta pár évtized

múlva senki se érti, lelkedet

miféle erõk mozdították,

s tragédiád, mibe beledöglesz

közepes bózat lesz csupán?

Hiszen elmondva minden

történet, eljátszva minden

szerep százezerszer, minden

verset megírtak, minden

szót kimondtak már

jót vagy rosszat,

s visszavontak.

Tudom, az ember

mégis élni miért mer,

tudom a választ,

miért is választ

gyötrelmes létet,

nem könnyű halált,

s egyetlen szó a felelet: kíváncsi.

2004.02.22.

A dolgok állása 2

Lévén az ún. Kádár korszak gyermeke, eddig meglehetős szellemi ellenállást fejlesztettem ki magamban olyas sommázatok ellenében, miszerint a Kádár kor jóvátehetetlen erkölcsi károkat okozott a magyarságban. Azt gondoltam, hogy nem tett ahhoz már semmit a gulyásbolsevizmus, ami nem volt benne eleve (vö. szomszéd tehenének szomorú életkilátásai) [1]. Most sem vagyok egészen bizonyos, hogy nem így van, de magabiztosságom megrendült, kétségek rágnak (vö. titkos féreg foga). Nem vagyok benne bizonyos ugyanis, hogy azon dolgok, amelyek mostanában (értsd elmúlt két hét) tapasztalhatók Alsó Merániában, honnan is eredeztethetők.

A.

Olyan fokú aljas, haszonleső szervilizmus, amivel tegnap kerültem szembe, talán még a Trónok Harca cselekményéből és jellem-menazsériájából is kilógna. Eljátszom a gondolattal, hogy Martin tett néhány kirándulást kis hazánkba, majd hazamenvén finomított/tompított/szelídített némiképpen a tapasztaltakon, és ebből lett a regényciklus.

Szóval. Valaki lovasedző. Ami nem azt jelenti, hogy lóhátról dzsidával ösztökél gyorsabb mozgásra szerencsétlen maratoni futókat – bár ebben is lenne ráció. Hanem, hogy a földön, az ő két lábán állva tanít lovagolni mindenféle korú embereket, kik ekképpen lovon ülnek. Ezen kisebb és nagyobb dedek közül egy, megtanulván a lovallást kicsinyég (vö. haza és haladás), elindult vala egy versenyen, és meg is nyeré azt. Nem nagy ügy, gyerekek, pónik/kicsiny lovak – a nagy, nemzeti lovarr szervezet erről eddigelé lenézőleg nyilatkozik, mintegy. De most! A Pegazus [3] nevű lovarr szaglapban e versenyről tudósítmány jelen meg. Hallga csak! Illetve figyelmezz, ó, honfi!! Képekkel! Mivel valaki tanítványa is leképeződött, hát, szokásokkal ellentétben az inkriminált lapszám beszerződ. És a versenyről írott tudósítmányból legott megtudható lett lészen, hogy milyen haláli jó fejek is a hon sztáredzői, mert leereszkedének ők páratlan tehetségű tanítványaikkal e kisded versenyhez, megjelenésükkel emelvén az színvonalat [4], mintegy. Namármost, tényálladék, hogy i.) a sztáredzőkön, kik nem mellesleg a lovarr szervezet vezetőségének tagjai, mintegy, más edző nem neveződött meg az czikkben, ii.) sztáredzők tanontzai közülend csak egyetlen kisded ére el helyezést, iii.) valaki tanítványa, és még egy a nyertesek közül leképeződött, de nem kapák meg képaláírásban a helyezésük megnevezését. Tudjátok mit, feleim? Menjetek ti a jó, talpnyaló anyukátokba!

B.

Az ukrajnai események magyar reakciói. Erről nem is mondanék többet. Süllyedjünk el csendben, elvtársak! Egy cuppanást se!

Jegyzetek:

1. Dózsa György, Szapolyai, Verbőczy, labancok, kurucok, Kossuth Lajos, vasútpanama, Galilei kör, Károlyi kormány, Tisza gyilkosság, Meckenen átadása az antantnak, vörösterror (résztvevők névsora az átkosbeli utcanévtárban), fehérterror [2], frankhamisítás, személyi kultusz Horthynak (ami ellen a kormányzó erősen tiltakozott), zsidótörvények, munkaszolgálat, nagy és kisnyilasok, AVÓ, személyi kultusz Rákosiéknak (ami ellen ők cseppet sem tiltakoztak), padlássöprés, kitelepítés, pártház ostrom a Köztársaság téren. Mindeközben följelentésírás és olvasás éjjel és nappal, meg persze reggel. OK, nálunk azért Szent Bertalan éjszakája [vö. Castameri esők] nem volt – nyilván csak azért, mert nem jutott eszünkbe e lehetőség.

2. Erről keveset tudunk, mert ellentétben a bolsikkal, az ellenforradalmi rendszer nem dicsekedett az aljasságaival. Szégyellte, mintegy.

3. Hogy a pegazus az irodalomnak van fenntartva, abban a körben nem zavar senkit. Ló, szárnya van, kit zavar? Emberek! Lovas körökben úgy mondják el az ismert vicc poénját, hogy „Nem vak az! Bátor!”. Mit várhatunk?

4. Ezekkel a fölemelő leereszkedésekkelvan már tele a hócipőm!

A dolgok állása

Az van, hogy nemigen tudtam, melyik felületre menjen is ez a bejegyzés, mert közélet is meg könyvészet is, végül ide teszem, mert hátha a végkifejlet az lesz, amit mindannyian várunk, azaz a (Haszon)Leső Harcsa, mindnyájunk szeretett Dezsője végre döglötten vetődik partra abból az algás, fáradtolajjal és nehézfémekkel szennyezett, fekália pocsolyából, amivé ő maga tette az alsómerán könyvszakmát – ami persze azelőtt sem volt egy kristálytiszta tengerszem, de legalább nem bűzlött.

A heti Heti Válaszban [1] (is) Dezsőnk felháborodott panaszinterjút adott (vagy vett). Sajnos az egész nem elérhető, csak előfizetőknek, ezért összefoglalom, némi hangulati rásegítéssel, hogy érezd is.

Az negyedik bekezdés után gyerekkorom disznóöléseinek olvad zsír és égett szőr szagú világába kerültem: Dezsőnk éppen úgy visít, mint a gyesznó, amikor egy téli hajnalon öt-hat, pálinkát lehelő kétlábút és egy hosszú, keskeny pengéjű kést [2] talál az óljában a teli moslékosvájú helyett. A gyesznó nem egy gusztusos, ámde fölötte ravasz állat, ilyenkor azonnal átlátja, hogy a kétlábúak az életére törnek, és visít, visít, visít... Nagyanyám, e ritka falusi széplélek, ilyenkor bevonult a ház legtávolabbi szobájába és üvöltésig hangosította a Sokol rádiót.
A videót csak erős idegzetűek nézzék meg!

Hogy miért visít Dezsőnk?

Dezsőnk hitelt kívánt fölvenni és meglevő hiteleit át kívánta strukturálni, akármit is jelentsen ez, ám a fránya, gonosz OTP  "a teljes cégcsoport átvilágításához kötötte... ...az új hitel folyósítását".
Dezsőnk nem járult hozzá az átvilágításhoz, így lófaszt kapott, nem hitelt.
Dezsőnk kötelezettségállománya 10 md, éves forgalma 15 md, a cégcsoportból 14 cég adóvégrehajtás alatt van.
Az ügyben az OTP nem nyilatkozik, arra hivatkozván, hogy a banktitkot ehhez előbb Dezsőnknek föl kellen oldani.
Dezsőnk nem oldja föl a banktitkot.
Dezsőnk fináncoligarcháról nyüszít a demokráciának az ő nagy féltésében.

Na most. Világos, hogy a Fidesz vadászati engedélyt adott Csányira és Dezsőre. Egyiket se szeretem rajongásig. De...

A bank végre úgy jár el, ahogy egy felelős pénzügyi vállalkozásnak el kell járnia, és ahogy felém meg feléd eljár, mielőtt hitelt adna. Minősiti/minősítené az adóst.

Mi van?
Ez nem lehet!
Eddig nem így vót!
Dejszen eddig mások bizományba hagyott  könyveire kért és kapott hitelt Dezsőnk...
A legteljesebb demokrácia és piaci verseny közepette, mintegy.
Hát hogy lesz mostmán?
Ugyanolyan játékszabályok vonatkoznak majd a Dezsőre is, mint másokra?
Ne mán!
Hát meg akarják ölni!
Belefojtani ennen véribe!

Ez nagyon fáj Dezsőnknek, nem  szokott ő hozzá ehhez!
Matyi életeleme, nagyságának forrása a mutyi. A mutyicsap eldugult.

Veszélyben a demokrácia!

Lassan hozzá kellene szokni, hogy most már ez lesz.
Ő, a Nagy Vízvezetékszerelő patásorbán, újracsövezi a hálózatot.
A mutyicsap másnak folyik.

És, ha most valamelyik baloldali vagy liberális íróbarátom idejön, és az ő nagy orbángyűlöletében védelmébe veszi Dezsőnket, hát telehányok valami erre alkalmas edényzetet

Update: a dolog már a Népszabóság ingerküszöbét is elérte.

Jegyzetek:

1. Ha páratlanul toleráns liberális világnézetedből fakadó előítéleteid tiltják, hogy e forrásra akár a szemed is rávesd, keress mást! Dezsőnk teleböfögte már az egész hazai sajtót jeremiádáival (matyiáda?).
2. Akkoriban a világháborús német vagy magyar bajonettből köszörült disznőölő volt a legjobb. Most is ezt ajánlanám. Nem is kell kiköszörülni, tompán jobban fáj.

Elidegenedés

Nem olyan

A VAldiban minden más.

Valahogy mégis minden ugyanúgy megy, mint a valóságban, aki még emlékszik rá elismerheti, talán csak annyi a könnyebbség a Valóhoz képest, hogy a virtuális polcok között virtuális bevásárlókocsijukat lökdöső vásárlók nem érzik egymás bűzét, a virtuális eladók mindig tudják a választ a leghülyébb kérdésre is.

De persze, ha akarjuk, kikapcsolhatjuk a többi vevő megjelenítését is.

Ezt azonban csak a megrögzött mizantrópok teszik, akik olyan butácska dolgokkal töltik az idejüket, mint a tájképfestés, virágültetés, hegyi túra vagy a vadevezés, és pikk-pakk elintézik a bevásárlást, vagy éppen az MI-jükre bízzák.

Pedig az ember éppen azért megy a bevásárlóközpontba, hogy megmutassa a legújabb megjelenítését és vásárlóerejét. Ez alól a bevásárolni elzavart MI-k sem vonhatják ki magukat, gazdáik státusz szimbólumait nekik is föl kell mutatni. Amott az a szerencsétlen program IV. Iván rettenetes aranyhímzéses kaftánjában és szőrmeszegélyes sapkájában tolja egyébként szánalmasan üres kocsiját. Ha rá néz az ember, leizzad. Fasza progi különben, milyen gőggel tudja előreszegezni a hülye szakállát, mintha tényleg Minden Oroszok Cárja lenne… Valami vadiúj irha, pár óra múlva hemzsegni fognak itt az Iván cárok – nincs az a hülye bőr, amit a köz egy pillanat alatt fel ne kapna, hogy annál gyorsabban elfeledje.

De addig is, be kell állni a sorba a kasszáknál, még egy IV. Iván bőré bújt MI-nek is – főleg annak! –, hiszen telerakni egy kocsit semmiség, kifizetni a temérdek fölösleges szart, na az mutatja meg, hogy ki is itt a cáratyuska, vagy kinek az MI-je vagy. A VAldi tulajdonosai jól tudják ezt, így, noha annyi virtuális pénztárat állíthatnának be, amennyit akarnak, mindig csak annyi üzemel, hogy a megfelelő hosszúságú sorok kialakuljanak.

A sietős mizantrópoknak ott az önki gyorskassza, de abban meg mi az élvezet?

– Kati! – Hallatszik a sor végéről – Szabó Kati!

A pénztárnál éppen üdvözült mosollyal fizető pár nőtagján látszik a felismerés, éjfekete hajába font emodrive pávatollak neonfénybe borulnak. Mosolyog, és lelkesen visszainteget, a tollaival is:

– Ildi! De rég láttunk! Nem voltál fönn.

– Nem tudtam felcsatlakozni.

– De kár, jó lenne talizni…!

– Fussunk össze Valóban.

– Az nem olyan! Szia!

És már el is tűntek. Hát igen, a legjobb a virtuál shoppingban, hogy a bevásárlás végén nem kell a cuccot ocsmány nejlonszatyrokban hazacipelni. Perkálsz, és már ott se vagy.

A valóság ehhez képest csak annyiban különbözött, hogy a párbeszéd szereplőinek eszükbe sem jutott a valóságban találkozni. Akit Ildinek nevezek, telefonhívást ajánlott. Ami természetesen tényleg „nem olyan”, de a Katinak nevezettnek és hallgatag párjának láthatóan meg se fordult a fejében, hogy régen látott ismerősüket – barátjukat? –megvárják. Kábé három percig tartott volna a várakozás, amit kettesben lazán kibírnak, ha számított volna bármit is nekik ez az „Ildikó”

Lehet egy kor emberi kapcsolataiban még felületesebb?

Hogy unlak már!

Hogy unlak már!
Pedig
tán a barátom vagy,
biztosan barátom voltál,
de most, ha látlak
csak acsarogsz
belekapaszkodsz
minden
szir-szarba,
szalmaszálba,
szellőbe.
Azt hiszed,
a szir-szar lesz a homokszem, ami megcsikordítja a gépezetet,
a szamaszál lesz a pajszer, ami kimozdítja a helyéből a börtönkaput,
a szellő lesz a vihar, ami elsöpör minden mocskot amit, akit nem szeretsz.
Pedig
a szir-szar csak szir-szar
a szalmaszál csak szalmaszál
a szellő csak szellő.
A gépezetet akkor áll meg, ha kifogy a nafta,
amit te töltesz belé.
A börtönkapu azzal a kulccsal nyitható,
ami a te a zsebedben lapul.
A mocskot pedig vasvillával takarítják el,
amit neked kell megmarkolni.
De addig is,
míg ezt föl nem érjük
ésszel,
tőled s tőlem
függetlenül, mire Húsvét jő,
talán lesz némi szerencséje
ennek a szerencsétlen országnak,
és senki sem hazudja el a választásunkat,
a tiédet és az enyémet,
a miénket,
így vagy úgy,
lesz választás,
és lesz választásunk
választani, amit
valaki már választott
valamikor egy valódi rettenet idején.
Választjuk a békességet,
a végét ennek a szánalmas acsargásnak,
a sok
szir-szarnak,
szalmaszálnak,
szellőnek.
Tán utána nem is unlak már,
a társaságodba vágyom,
a társaságomba vágysz,
és értelmes dolgokról,
beszélünk borocska mellett,
nem szir-szarról,
nem szalmaszálról,
nem szellőről.
Unlak már unni téged.
Így, húsvét előtt.



"...hanem azt, aki lesz, akárki,
ki elõször mondja ki azt a szót,
ki elõször el meri mondani,
kiáltani, bátor, bátor,
azt a varázsszót, százezerek
várta lélekzetadó szent
embermegváltó, visszaadó,
nemzetmegmentõ, kapunyitó,
szabadító drága szót,
hogy elég! hogy elég! elég volt!
hogy béke! béke!
béke! béke már!
Legyen vége már!
Aki alszik, aludjon,
aki él az éljen,
a szegény hõs pihenjen,
szegény nép reméljen.
Szóljanak a harangok,
szóljon allelujja!
mire jön uj március,
viruljunk ki ujra!
egyik rész a munkára,
másik temetésre
adjon Isten bort, buzát,
bort a feledésre!
Ó béke! béke!
legyen béke már!
Legyen vége már!
Aki halott, megbocsát,
ragyog az ég sátra,
Testvérek, ha tul leszünk,
sohse nézünk hátra!
Ki a bünös, ne kérdjük,
ültessünk virágot,
szeressük és megértsük
az egész világot:
egyik rész a munkára,
másik temetésre:
adjon Isten bort, buzát,
bort a feledésre!"
Az egész itt.

Erkel

Ragozzunk!

Én erkelek,

Te erkelsz,

Ő erkel,

Mi erkelünk…

Itt álljunk meg! Helyben vagyunk.

A Mi [1] Erkelünk.

A mi operánk, Népopera [2], itt, az ördög segge lukában.

A miénk, a népé, a zembereké, mert ide nem sznoboskodni járnak, hanem a zene miatt. Európa egyik legjobb akusztikájú zeneterme, és a jegy, a jegy, abszd meg, a jegy meg csak 3500 Ft, szaros tíz angol font, szaros tizenkét euro, szaros nyolc svájci frank, szaros tizenöt dollár.

Ez van.

Itt van.

Amikor ideköltöztünk, az épület merő rom volt, és csendesen tovább omolgatva, rezignáltan várakozott a lebontásra, mert egyesek ebben a „kurva országban”, akik előtte már egy valag pénzt szereztek a permanens pusztításból, úgy gondolták, ez a sansz is kihagyhatatlan. És ahogy elmentem mellette, úgy tudván, hogy sohasem lesz belőle újra Erkel színház, soha Népopera, és elnéztem azt az ocsmány, aránytalan, az ötvenhatos belövéseket sebtében eltakarni hivatott szocszürreál homlokzatot, néha fájó szívvel azt gondoltam, hogy talán nem is kár érte. Minek ide egyáltalán opera, ide, Közép Európa Legnagyobb Kutyafuttatójába (aka II. János Pál Pápa tér, azelőtt Köztársaság tér, azelőtt Tisza Kálmán tér, azelőtt Lóvásártér, azelőtt Baromvásártér – a barmok még megvannak, de se ló, se Tisza, se Köztársaság), ide, az ördög segge lyukába (az úri közönség minimum veszekszik – torka szakadtából)? És vártam, hogy jönnek a dózerek, markolók, Bobcat-ek, IFÁk!, és eltakarítják ezt az irdatlan, partra vetett, rothadó leviatánt.

Aztán jött a sokat átkozott kétharmad, és a fülkeforradalom szele Ókovács Szilveszter [3] ambícióiba fogva úgy fújta el a pusztítási szándékot, hogy ugyanaz az építészember, akinek szakvéleménye annak idején halálra ítélte az épületet, nemsokára nekiláthatott a felújításnak. Mert kiderült, hogy valahogy mégse életveszélyes, és relatíve fillérekből újra formába hozható.

És – lo and behold! – egy év alatt felújították, sőt jobb, mint új korában. Európa egyik legjobb akusztikájú zeneterme újra üzemel, egy kis fehér vakolattal, és mészkőlapokkal, továbbá egy csipetnyi nagyvonalúsággal és egészséges ízléssel a retro iránt, a szocszürreál menthetetlen tengeri szörnye helyén Moby Dick, a fenséges, fehér art deco bálna vetődött a nyócker kietlen partjára. Ráadásul nem is döglött meg, sőt, kiválóan érzi magát. És csak nyeli, nyeli a zeneszerető egyszerű embereket, teltházas előadásokkal.

Mert a való világ szerencsére több mint a ValóVilág.

A végére egy anedot az épületről.

Az ötvenhatos népfelkelés [4] idején, ezen a téren, az Erkellel sréhen szemben álló két házat a magyar komenisták évek óta pártházként hasznosították (azelőtt Volksbund székház: így megy ez), és valamilyen okból a párt demonstratíve tartani igyekezett a házát – annak rendje és módja szerint hát a Baross-tériek, meg a Corvin-köziek ostromolni kezdték. A nyolcvan „védő” között volt Mező Imre, aki miatt, ha ott nem durrantják le, talán az egész Kádár rendszer másképpen alakul, de ez nem tartozik a szorosan vett tárgyhoz. A „védők” valószínűleg kitartottak volna az oroszok megérkezéséig, és tovább, mert a felkelőknek nem volt nehézfegyverzete, csak egy nagyon rozoga T34-es lőtte fizikai állapotának megfelelően nem túlságosan heveny igyekezettel (1-2 lövés per óra) a Pártházat, ha nem érkezik meg négy tank formájában a felmentő sereg. A felmentő sereg viszont megérkezett, és kisvártatva nagy buzgalommal szarrá lőtte a Pártházat, majd a jól végzett munka tudatával elcsörömpölt.

Az történt, hogy a felmentők az esztergomi harckocsizó alakulat sebtében fölvezényelt tagjai valának, akiknek budapesti helyismerete a nullához közelített, periszkópból kinézve pedig valószínűleg a saját házát se nagyon ismerné föl az ember. Ráadásul rádió csak a parancsnoki tankban működött, vagy ott se. Ilyen esetekre a szabályzat azt mondja ki, hogy a parancsnoki harckocsi manőverei a követendők a többiek számára. A parancsnoki harckocsi parancsnoka örült, hogy eltalált a térre, annál is jobban örült, hogy már van ott egy kollégája, aki nyilván tudja, mit csinál. A parancsnoki harckocsi parancsnoka ráadásul nem volt operakedvelő ember – vagy operasznob volt és csak a nagy Operába járt? –, mindenesetre az Erkel akkor még másképpen impozáns épületét nézte a Pártháznak, és azt látta, hogy a parancs szerint megvédendő épületet a szemközti házakból lövik. Ezek szerint cselekedett. A többi történelem. A harckocsizókat később fölmentette a hadbíróság.

Hogy miért lőtték a Pártházból az Erkelt?

Mivel a színház fertelmes díszítményei mögé fölkelők bújtak, és onnan lőtték a „védőket”.

Lehet, hogy a ’60-as felújításkor ezért tüntették el a szecessziónak még a nyomait is az épületről?

Hiszen a pártház pártház maradt, ott átellenben, és az elvtársak attól kezdve készültek.

És hátha megint elromlik a rádió.

Jegyzetek:

1. Ezt az egy személyes névmást nagy kezdőbetűvel kellene írni, hogy ne felejtse el senki: az ember társadalomalkotó és társadalomban (túl)élő állat. A magányos farkaselpusztul. És persze így kellene eljárni a birtokos formáknál is. (vö. „…Az enyim, a tied mennyi lármát szüle/Miolta a miénk nevezet elüle.”).

2. Annak készült, az volt az első neve, amikor a Tisza Kálmán téren felépül a szecesszió sötét oldalán fogant épület. „Tegyél oda még pár tonna ocsmány és felesleges girlandot! Az uralkodó elégedett lesz…”

3. Annak idején, amikor a szakadék még csak mélyült, a Hír TV-ben a sci-firől szóló műsor vendége voltunk Tücsivel (vö. tán igaz se volt és „Akkó’ csak gyüttek az oroszok, mink meg kaszá’tuk üket villámgéppuskával lefele, de csak gyüttek, gyüttek!”). Voltam részt vevője néhány hasonló újságírói kísérletnek, de olyan felkészült, értő, lényegre törő és lényegbe vágó műsorvezetővel még nem volt dolgom. Még azt is azonnal átlátta, hogy ha nem lesz szigorú moderátor, Tücsi mellett a másik alany (your humble blogger, my gentle reader, that’s me) meg sem fog tudni szólalni. És Ókovács nem újságíró. Erdetileg, végzettsége szerint – operaénekes.

4. Nem nevezném sem forradalomnak, sem ellenforradalomnak, ami akkor történt. Legalább egy dolog biztos: november 4-étől szabadságharc.

Paksolás helyett

Egy kis pozitívum.

Éppen jókor, mert lassan kiütést kapok ettől a szarakodástól, a kétszázezer nagyhangú atomenergia, világ- és nemzetgazdasági szakértőtől és tótumfaktumtól, akik a zorbánviktorgyűkölettől elvakultan dürrögik a hangadóik után a soros zsolozsmát.

Lassan mondom, hogy megértsétek: ezzel nem vertek fideszt.

Szóval egy kis pozitívum, kb azóta, hogy hazajöttünk Washingtonból, ami már több mint hét éve történt, tehát ez a kis pozotívum a hét szűk esztendő óta az első pozitívum.

Tehát jövök haza a melóból fél tízkor (Post Meridian, hogy biztosan értsed), ami egyáltalán nem pozitívum,, biza nettó negatívum, fél tízkor melóból hazajönni, és akkor beleütközöm ebbe a tömegbe, a Népbe, a magyar népbe – ha úgy tetszik jobban (öncenzúra) lelkednek, a zemberekbe – aki özönlik elő az Erkelből előadás után, OPERAELŐADÁS után.

Mert van még remény.

Ahol a Népoperában minden előadáson telt ház van, ott van még remény.

Persze, nem sok.

De van.

Nekem egyelőre elég.

Nektek meg ott van Paks, rágicsáljátok!