A hónap mottója

Saját gondolataink kifejezésének joga azonban csak akkor ér bármit is, ha képesek vagyunk arra, hogy saját gondolataink legyenek."
Eric Fromm

2008. április 21., hétfő

A Drunken Railwayman

Az ember keményen dolgozik, hogy felépítse az imázsát (vö. országimázs), előbb mumus lesz, aztán összeférhetelen, kötekedő, paranoiás genny, sőt "az", aztán barokk jellem meg a tudomány rossz lelkiismerete (ez végre igaz, legalábbis az emeber ezzel tetszeleg magának), és akkor Odo küld egy linket (Ha egyszer zsarnok leszek, bevezetem, hogy MINDEN hír hozóját automatikusan karóba húzzák, addig is, Odo levelére a Guglimél ma mellplasztika felajánlásával reagált, ahelyett, hogy jó piros, zománcos vederhez vezető Vasedény linket adott volna, az ilyen folyékony halmazállapotú lényeknek az untig jó), és akkor az ember látja, hogy minden hiábavaló, mert a hálás és hálátlan de legfőképpen közömbös utókorban majd úgy marad meg, mint a magyar fantasztikum legnagyobb részeges bakterja...

Ez Szélesi műve. Hálám nem marad el.

Tegnap négy éve először újra meglátogattam a martonvásári Brunszvik-kastélyt, főleg a parkját. Ez az a méretű kastélyka, és park, ahol az ember szívesen tengődne. Ha időd engedi, még a tavszon nézd meg, megéri, gyönyörű, viszonylag kevesen látogatják, és egyedi hely. A szigeten mocsárciprus, kastélyban Beethowen emlékek.
A jó Ludvig egy rendes kis felkapaszkodni akaró senkiházi lehetett, a családból mindenesetre minden valamirevaló csajnál (kivéve talán Terézt, de lehet, hogy szegény éppen miatta fogadott örök magányt, és lett ovónéni) próbálkozott. Persze a dörzsölt nemesek átláttak a parvenün, és egyik leány se ment hozzá. Muhahahaha.
Nem ez a legfontosabb dolog a múzeumban: a kiállítottak részlet egy angol utazó könyvéből, melyet 1815-ben vetett papírra. Ebben a gáz, hogy egy britnek már abban az időben is kb. Becsuánaföld egzotikumú helynek számítottunk, és amit a jó ángilus akkor leírt, nagyjából ma is érvényes (plusz meráni megszállások). Mintha az a másik gróf (Igen, Stefferl, te, tessék feltámadni!) nem épített volna fel közben egy polgári Magyarországot...

Teganap este szembesültem Budapest Bajával is, ami nem egy vasútvonal, hanem inkább úgy hívják Demszky Gábor (Copyright Dluhopolszki László). Akkora dugó sikeredett a Rákóczi úton baleset, lezárás etc. nélkül, mintegy "normálisan", hogy a Nagy Fuvarosból az Astóriáig egy teljes óréig tartott eljutni. Akkor átszálltam a metróra és inkább gyalog mentem a János kórházba.

Ahol a pavilonok közötti területeket régi orvosokról és mecénásokról nevezték el. Ez utóbbi szeretnék lenni, mert az azt jelentené, hogy fölös pénzem van, amit olyan hülyeségekre költhetek, mint az emberek meggyógyítása. Jól mutatna a kórházban egy Al Montag sétány...

Update: máma az RTL Klubon éjféltől az Outland. Ha igaz. Ne hagyd ki!

Update2: elfelejtettem a Martonvásári multikultit! Európai standardok szerint öltözött full kínai pár jött esküvői fényképeszkedni a kastélyparkba. A mennyasszonyi ruha alatt farmer.

15 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kikérem magamnak, én nem ilyen elbénázott, semmirevaló linket küldtem.
A folyékony halmazállapotú biztonsági tiszt

Balfrász írta...

Mán kijavítottam. Vissza a vederbe!

Névtelen írta...

Te, meg kedden tapadj a TV (rtlklub) elé éjfél körül! Kíváncsi vagyok mit szólsz a szinkronhoz, mert ott is emberes elbaszások vannak!
(Mindennek ellenére annyi erő van benne, hogy siker lehetett volna itthon is, de valamiért nem lett az...Szomorú, mert az évtized (ha nem több) legjobb sorozata!)

Balfrász írta...

Azért nem lett akkora siker a Sopranos (siker egyáltalán?) mert lehetetlen műsoridőben játszák. A csatornák (sajnos inkább cloaca, mint átviteli eszköz értelemben) úgy hiszik, hogy a magyar közt jobban érdekli Győzike vagy Majka (na ez mélyebb pont, mint Győzike egész familiája), mint bármi, ami egy picit is e fölött a szint fölött van. Ez szándékos népbutítás, semmi több, de nyugi, lesz még rosszabb.

Névtelen írta...

Nem siker, páran nézik és kész!
De ez felveti azt, hogy miért is kellett megvenni? Mert kurva nagy pénzt kell érte legombolni.
A rossz idősávval sincs itten gond, egyszerűen nem reklámozták, pedig ha az átlag a mélyebb rétegeket nem is látja, megnézte volna, mint agreesszív maffia gyilkosságos sorozatot. Mert az agressziót is nagyon szeretjük ám!

(De az is lehet, hogy anak művészi változatát, ami a sorozatban van már nem fogadnánk be? Csak Chuck?)

Korunk másik legeredetibb sorozatát, a Kés alatt címűt, is csak hajnalban lehet nézni...

Balfrász írta...

Na hát ez az!
Az utóbbi évek legjobb és legsikereseb sorozata volt Amarikában, annyira, hiogy végül a színészek sikere/pénzigénye miatt lett vége. Itthon - semmi.

Nem nézem, mert reggel kelni köll, menni mókázni.
Ma a Tv2-n az ártalmatlan, de jópofa Raines sorozat helyett Majkát találtam. Miért? Vagy a House mindig a világ csalója, a bukott riporter Frei Tomika mögé került - elmaradt.
Megkérdeztek engem, hogy ezt akarom-e? Soha. Kinek az igényei szerint állítják fel a műsorrendet? akár saját anyagi érdekeik ellenére? Mert biza ezek a sorozatok, mondjuk a Sopranos nem Kisváros, vagy Barátok közt költségvetés... Szóval mi van?

Névtelen írta...

Jobb is, hogy vége lett! David Chase zseniális, de 7 évadon keresztül nem lehet tartani a szintet, sajnos nem is sikerült. Egyre halványult. De azért le a kalappal, hogy olyan karaktereket sikerült alkotnia, akik 80 epizód alatt sem szürkültek el, váltak unalmassá.
(Ha jól tudom James Gandolfini a végén részenként 750ezret kapott...)

A terméket az átlag igényeihez igazítják. Sokan vannak, akiknek Majka és Győzike a sztár, ők elégítik ki az igényeket. Nem egy olyan sorozat, mint a pl a Sopranos, ahol (el)gondolokodni kellene.
Addíg amíg az újságot el lehet adni azzal, hogy Győzike kutyája megdöglött, addig biztos, hogy a tévéről sem fog lekerülni.

A Sopranos sikertelenségét szerintem még nem is lehet Amerika és Európa különbségeinek számlájára írni, mert Európa, akárhogy is szidja az USA-t azonnal befogadja annak filmes produktumait.
Egyszerűen érthetetlen...

Ilyen a Kés alatt is, ahol remek kis társadalomkritikákat kapunk minden részben, jókora adag erotikával. De mégsem kő senkinek sem...

Van egy olyan érzésem, hogy nem is a gondolokodástól, hanem a társadalmi kórképektől félünk! Bassza a csőrünk ha magunkra ismerünk!

Névtelen írta...

Nézem a könyvkínálatot és sehol sem látom a francia idézetgyűjteményt (vagy mi is a címe)?
Megjelenik a könyvhétre?

Balfrász írta...

A Kés alatt-ot nem láttam, mert azt gondolom/tam róla, hogy szimpla darabolós thriller. Eszerint más?

Nem a néző fél(ne) a gondolkodástól -a hatalom fél, hogy a néző gondolkodni talál(na).

Könyvhétre jő, az lesz a címe, hogy:

Hazug mint egy melltartó – 777 idézet a francia nyelvű kultúra világából

Névtelen írta...

Kösz, bocs, a bemutatkozás lemaradt az imént.

CsZ

Névtelen írta...

Nekem a Dexter tűnt drabolós thrillernek! A kés alatt két plasztikai sebészről szól! Az egyik családi zűrökkel küzd, a másik pedig igazi playboy, a legnagyobb geci (sajnos nincs rá jobb szó), akit valaha termetettek. Meg persze a sok elvetemült lelkű figura, akit műtenek.

Ja! És Famke Janssen is szerepel az egyik évadban! Szebb, mint valaha...

Névtelen írta...

A Dexter sem darabolós thriller, hanem egy végtelenül cinikus és beteg sorozat. Sosem gondoltam, hogy egy szociopata, pszichopata sorozatgyilkos, aki feldarabok harminc embert, szimpatikus lehet.
A Kés alatt is zseniális, még csak pár részt láttam belőle, de tervben van az egész sorozat.

Hackett

Névtelen írta...

Hackett,

úgy látáom otthon vagy ebben a Dexter dologban! Az Agave Dexter című könyve kapcsoloódik a sorozathoz? Vagy az volt a széria alapja, esetleg fordítva?

A Kés alatthoz sok sikert! Érdemes végigülni!

Névtelen írta...

andras:
Végignéztem a két szezont, és még ha nem is mondanám azt, hogy tökéletes, de ettől még nagyon tetszett. Egy rendkívül ügyes és karakterközpontú, morbid és beteg sorozat.
Pontosan nem tudom, melyik volt melyiknek az alapja, viszont az első Dexter könyv tudtommal az első 12 rész történetét tartalmazza, de állítólag a könyv meglepő módon a közelébe sem ér a sorozatnak.

Hackett

Névtelen írta...

Kösz az infót!