A hónap mottója

Saját gondolataink kifejezésének joga azonban csak akkor ér bármit is, ha képesek vagyunk arra, hogy saját gondolataink legyenek."
Eric Fromm

2007. december 17., hétfő

Bátor, a gyáva kutya

Majdnem a főszerkeszője lettem egy amatőr* sci-fi magazinnak. Illetve az is voltam pár hétig, de aztán kiderült, hogy egyeseknek olyan elképzelésük van a lapszerkesztésről, mintha az demokratikus alapokon működhetne (azt, feleim, írókörnek nevezik, igeként ragozandó, írókörök, írókörsz, írókör, írókörünk, írókörtök, írókörnek, bár ikesként talán még szebb). Szóval, lemondtam erről a csodás lehetőségről, próbálják csak meg a demokratikusan gondolkodók. Eredmény borítékolva.

Veheted ezt a döntést gyávaságnak, sőt vedd annak, könnyebb úgy. Mindenesetre sok hirigtől szabadult meg mindenki. És ezért érdemes még gyávának is látszani...

* Amatőr az én olvasatomban az az író, akinek még nem jelent meg összesen százötven oldalnyi szövege nyomtatásban (Internet nem ér!)

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Az alkotóknak van egy elképzelésük, hogy a hagymázas őrültségeik a szerkesztő támogatása nélkül is olvasható, élvezhető művé áll össze. Jelenleg a kiadók többségénél is támogatják ezt és koordinálatlanul rohangálnak írók a vak világba műveikkel. Más kérdés, hogy rajtuk kívül nem sokan képesek értékelni így "zsenijüket".

cOrpus írta...

Jön még kutyára kamion! :-)

Sajnálom, hogy így alakult, Te tudod, én még miről is lemondtam, és miért.
De mondom, jön még kutyára kamion! :-)

succubus...

A baj csak az, hogy az a "nem sokan" elhiteti az illetővel, hogy valóban az - "zseni" -, és a közönségnek "kell || nem kell" alapon azt kell majd olvasnia, tehát - ok-okozat ugye - azt hiszi, hogy az a magyar Science-Fiction.

Ha el is fogadja, az a tragédia!

Unknown írta...

Én csak sajnálom, hogy nem vállaltál be néhány extra csatát az ügy érdekében. Szerintem megérte volna, még ha csak egy amatőr antológiáról szól is a történet.

Balfrász írta...

Nem a csatákról szól a történet (This old ogre is fairly battered...), meg nem is az amatörizmusról (Jelenleg is egy matőr fanzint szerkesztek, vagy mi a szösz!), hanem egyrészt az együtt dolgozni tudásról, másrészt pedig azokról, akiket esetleg személyemben elriasztok, mint potenciális szerzőket. (Ahogy még azelőtt megtörtént, hogy bármi lépést tettem volna az ügyben. :-( )

Hidd el, nagyon sajnálom. Azt hittem lehet. Nem lehet.

De legalább többen fellélegetek. :-)