A hónap mottója

Saját gondolataink kifejezésének joga azonban csak akkor ér bármit is, ha képesek vagyunk arra, hogy saját gondolataink legyenek."
Eric Fromm

2007. augusztus 29., szerda

Netikett

„Az etikett, az etikett,
Mire tanít az etikett?
Hát arra, hogy bármi is adódik,
A halat késsel sose edd.
De arról megfeledkezett
Az etikett, az etikett,
Mi illendőbb az emberöléshez:
Ágyú, gáz, vagy bajonett?
Ó, ó, etikett,
Csak a halottak tudnak illemet.”


Hubay Miklós-Vas István-Ránki György: Egy szerelem három éjszakája


A netikett szabályai az Internet hőskorából származnak, amikor a userek általában ismerték és tiszteletben tartották egymást. Abból az időből, amikor az éretlen kamaszok még nem özönölték el a Hálót, hogy annak névtelensége mögé rejtőzve tombolják ki el- és lefojtott szexuális ösztöneiket és gátlásaikat.
A vadliberalizmus nevében tehát minden védelmet megad a névtelenséghez és semmit sem a névtelen károkozás ellenében. Nem véd a gyalázkodás, a gátlástalan vádaskodás és a hazudozás ellenében, éppen fordítva, a gyalázkodókat, gátlástalan vádaskodókat és hazudozókat védi.

Azt az etikettet, amelyhez csak az egyik félnek kell tartania magát, úgy hívják, hogy csendőrpertu. Azok az idők pedig remélem örökre elmúltak.

A valódi társas etikett egy működő világban a felek bemutatkozásával kezdődött, és a tegeződés egyáltalán akkor jött szóba, ha azt a tekintélyesebb (idősebb, nő etc.) kezdeményezte. Egy olyas kedélyes kifejezés, mint a „prosztatanyaló” el sem hangozhatott épelméjű körökben. A sértések egy még boldogabb korban párbajjal végződtek. Cyrano de Bergerac rulez!

Ez egy sivárabb, és silányabb, de mindenképpen gyávább világ.

Ameddig lehet, én is tartom magam a szabályaihoz, nem firtatom tehát Utóvédharcos és kedves zsidózó barátom kilétét, meg békáét sem, minek?, de amikor a felém irányuló szándékos károkozás merül fel, egy plágiumvád pedig nyilvánvalóan, és kézzelfoghatóan az, akkor bizony önvédelemből felfedem a vádlók valódi kilétét.

6 megjegyzés:

Névtelen írta...

Neked valami nincs rendben az agyadban. Ha úgy véled, az a te érdeked, bármilyen szabály alól felmented magad, közben meg sok száz soron át sérelmezed, hogy milyen szabálytalanul támadnak téged mások. De majd te jól megmondod, milyen szabályok a jók, mindenki más meg csak hülye lehet. Persze kivéve, ha egyetért veled.
Képmutatásodban azt sem látod, mennyire elveted a sulykot. Ez már komolyan szánalmas.

Névtelen írta...

Nem nagyon tudod, hogy mit beszélsz, ugye, bumbikám?

Névtelen írta...

Hagyjátok már békén ezt a szánalmas gerincbajnokot, minden kétsoros komment újabb oldalnyi hazudozást és ámokfutást vált ki. Szarni le magasról, hadd kaparjon a sleppjével (másodnikkjeivel? Whatever) együtt.

Névtelen írta...

"Anonymous írta...

Hagyjátok már békén ezt a szánalmas gerincbajnokot, minden kétsoros komment újabb oldalnyi hazudozást és ámokfutást vált ki. Szarni le magasról, hadd kaparjon a sleppjével (másodnikkjeivel? Whatever) együtt. "

A jelek szerint te nem tartod magad gerincbajnoknak, bumbikám!

Névtelen írta...

Kedves Balfrász!


Nem is gondoltam volna, hogy valaki (rajtam kívül is) ismeri az Egy szerelem három éjszakáját.
Nekem valahogy egy teljesen másik dal jut eszembe belőle a jelen helyzetre vonatkoztatva:

"Hiába itt a tiszta szó, akármi újat sütsz ki,
Csak a szúrni, vágni, ütni, marad ultimaráció."

Látod, és itt ez a csodálatos kettős mérce, amivel oly pompásan, bányalovat megszégyenítő vaksággal alkalmaznak: a végbélpolip helyzetéből nyomják az benyalással vádoló szöveget.

Ez már a szemét legalja.

Kitartást Neked.


Üdv!

eyears

Névtelen írta...

Bumbikázzon mindenki! Olyan vicces!!! Az osztálytársaim is folyton röhögnek, mikor ezt mondom és már ők is elkezdték. Még a hugi is! A bratyó nem, de ő hülye, mert szerinte a csimotázás baróbb. 8-)