A hónap mottója

Saját gondolataink kifejezésének joga azonban csak akkor ér bármit is, ha képesek vagyunk arra, hogy saját gondolataink legyenek."
Eric Fromm

2007. augusztus 28., kedd

Csodaidők

Megkaptam a Csodaidőket, és ebből az alkalomból, egy örvendetest hírt is kell közölnöm a fantasztikum rajongóival.

Warnírung!
Mielőtt folytatnám, közölnöm kell, hogy az itt következőkben senki NE keressen iróniát, egészen komolyan írom, amit írok!

Szóval, a hónap elején a nagy tudású Alexandrás eladó taknyos azért nem találta a könyvet, mert a szórakoztató irodalomnál kerestem.
Nos, és ez első önálló regénytől igen örvendetes, a Csodaidők, legalábbis a Dob utca sarkán álló könyvpalotában, nem az első emeleti karanténban, hanem a második emeleten, a szépirodalomnál, ott is a világirodalmi részen található.

Ha valamennyire is érdekelne, hogy én viszont hol vagyok, most sárgulnom kellene az irigységtől. Mivel szerencsére nem érdekel, így csak örülök. Nem hiszem, hogy a jég tört volna meg, de jólesik azt hinni.

Recenzió egylőre nem várható, mert nagy a lemaradás, és abból is csak kettő kerül fel ma:

Iain M. Banks - Emlékezz Phlebasra (Consider Phlebas)
Christopher Moore – Biff evangéliuma

A moderálásra visszatérve, ha nem lettem volna világos, egy hozzászólásban kedélyes zsidózás forgott fönn, melyet annak ellenére, hogy nem ellenem irányult, rendje és módja szerint megszüntettem. És meg is fogok.

Örvendetes, hogy a nicknevek okozta káosz tisztult némiképp, Ámon (Fejér Sándor, rpg.hu) tehát nem Jud Lorin (Lőrinczy Judit, rpg.hu, Delta Műhely), nem is ismerik egymást, mindössze szeretnek vállvetve valótlanságokat hinteni.
Egyszer talán azt is megérjük, hogy mindenki szépen bemutatkozik, mint egy valahai, működő és emberi világban. Bár erre kevés az esély.
Ha a másik tábor tagjainak személye nem is érdekel, azoké viszont igen, akit a fentebb ízlésű urak és hölgyek prosztanyálazóknak neveznek. Mivel minden barátom és ismerősöm (különösen a békák, gőték és orvosi piócák) kifejezetten tartózkodik az ilyesmitől, tudván, hogy felsebzett végbéllel nehéz az élet (legalábbis kellemetlen) még egy ogrénak is, ezek a személyek csakis általam ismeretlenek lehetnek. (Zsidózó embertársunk is. Shalom!) Ismeretlenül is tehát, a nevükben megkérem a fentebb stílű, erkölcsű és ízlésű vendégsereget, hogy tartózkodjon az ilyes jelzőktől.
Tudom, hogy szartok rá, de azért kösz!

10 megjegyzés:

Névtelen írta...

http://www.sulinet.hu/tart/cikk/Rd/0/24072/1

http://www.kzs.hu/local/netikett.htm

http://www.netboard.hu/netikett.php

És még körülbelül 500 forrás:

"Ha valaki becenevet, alias-t, pszeudonevet vagy hasonlót használ,
akkor tiszteld az anonimitáshoz való jogát. Még ha esetleg
jóbarátok is vagytok, akkor is udvariasabb ezt a becenevet
használni. Egyáltalán ne használd a valódi nevét on-line engedély
nélkül."

Remélem, ki is verted, miközben közzé tetted zseniális nyomozásod eredményét.

Békési József

cOrpus írta...

Van ott más is leírva, béka!

Névtelen írta...

"Remélem, ki is verted, miközben közzé tetted zseniális nyomozásod eredményét."

De te legalább kézbesültél, mi?
Már sejtem, mitől olyan nyálkás a kézfogásod, bumbikám!

amon írta...

Beka:
hagyd, szerencsétlen a kurucinfo szellemi szinvonalát verdesi alulról. Az ilyenekkel nem érdemes szóba állni. Legfeljebb elküldöm neki a lakcímemet meg a telefonszámomat is, hátha kirakja a nevem mellé...

Névtelen írta...

" Amon írta...

Beka:
hagyd, szerencsétlen a kurucinfo szellemi szinvonalát verdesi alulról. Az ilyenekkel nem érdemes szóba állni. Legfeljebb elküldöm neki a lakcímemet meg a telefonszámomat is, hátha kirakja a nevem mellé."

Még onnan is teszek a kobakocskádra, bumbikám.

Névtelen írta...

cOrpus:

Igen, de az szerintem számodra is nyilvánvaló, hogy amint _url_ személyeskedésre kerül a sor, ott már nem normál kommunikációról van szó, hanem flame-ről, amiben az _url_ adok-kapok kicsit más szabályok szerint működik. Ha erre, a személyeskedésre akartál utalni, vállalom.

Ugyanakkor ahhoz képest, hogy balfrász jön állandóan az összeesküvés-elmélete keretein belül az "átkos" rendszerek módszereivel (mármint hogy olyan módszerek kerülnek alkalmazásra vele szemben), valahogy mégis ő az, aki szemmel láthatólag nyomoz mindenki után, aki bármilyen szinten, bármilyen státusban, bármilyen szempontból negatív véleményt fogalmazott meg személyével vagy munkásságával kapcsolatban. És hát nyomozzon, lelke rajta, de hogy pl Jud Lorint minek ideráncigálni, pláne úgy, hogy szerintem ebbe a blogba egyáltalán nem is kommentelt...

Szóval azok az "átkos" módszerek nem kis mértékben alapultak paranoián, összeesküvés-elméleteken és az "ellenség" utáni állandó nyomozáson. Szerintem.

Névtelen írta...

"Szóval azok az "átkos" módszerek nem kis mértékben alapultak paranoián, összeesküvés-elméleteken és az "ellenség" utáni állandó nyomozáson. Szerintem."

Nem mindegy ám, hogy a tyúk vagy a tojás volt előbb.
A jogos sérelem és az igazságkeresés a hatalom vagy a magát fölényben érző ellenfél szemszögéből mindig paranoiának lett nyilvánítva, mert egyszerűbb ezt állítani, mint a sérelmet elismerni.
Nem nagyon komálom a scifit, de Kani Pál Konnektor kritkája a könyv ismerete nélkül is szemét.
Jutottam addig a Diagnózisban, hogy tudjam: a kritika a szerzőjével együtt lapátra való. A kollégák is ezt gondolják.

Ha valaki igazat szól, aztán olyan kritikát kap, amit a furu kihány, az Aczél elvtárs módszere volt.

Kinek a szellemi örökösei vagytok, bumbikáim?

Névtelen írta...

"A kollégák is ezt gondolják."

LOL LOL LOL

Annyira hiteles vagy. Rögtön teremtettél is magad mögé egy névtelen tömeget.
Bumbikám.

Névtelen írta...

Nyomathatod a tyúk-tojás szöveget, de azt lazán elfelejted, hogy azt a kritikát eddig majd' mindenki annyival intézte el, hogy nem kell vele foglalkozni, de érveket is előkaparó ellenvélemény alig hangzott el, az se ezen a blogon.
Mielőtt még nagyon ellepne a felháborodás, egy szar könyv jelent meg előbb, nem a kritikák.
Ha ennyire csontig be akarsz nyalni balfrásznak, legalább erőltesd meg magad, és a szánalmas bumbizáson kívül valami olyat is kitermelhetnél, ami megközelítőleg egy elfogadható ellenvetésre hasonlít.
Az meg körberöhögnivaló, ahogy a kollégák szakértőként felsorakoztak mögéd, és lélekben veled együtt háborognak egy értelmes gondolat nélkül.

Névtelen írta...

"A kollégák is ezt gondolják."

Előre is elnézést kérve, de

http://www.wulffmorgenthaler.com/strip.aspx?id=fba73eae-ecac-4cd5-876c-095d037a2a33

;)

Körmi