A hónap mottója

Saját gondolataink kifejezésének joga azonban csak akkor ér bármit is, ha képesek vagyunk arra, hogy saját gondolataink legyenek."
Eric Fromm

2007. július 25., szerda

Homeland Insecurity

Az utóbbi három évben az esetek kilencven százalékában eredeti nyelven, angolul olvastam mindenfélét, így nem fordulhatott elő, hogy ne a szerző, a mű valódi minőségével találkozzam.

A HUNGAROCON jóvoltából (kösz a szervezőknek és a kiadónak!) hozzájutottam Banks Emlékezz Phlebasra magyar kiadásához (Agave), és a Feladat után azonmód el is kezdtem olvasni.
Talán hiba volt.
Azt gondolom, egy író azonnal, teljes fegyverzetben pattan elő, amint írni kezd, ez a fegyverzet legfeljebb polírozható, esetleg elkopik, elveszik. Szóval, nem hiszem, hogy Banks a Darázsgyár és a Holtpont (még eredetiben olvastam) között eltelt időben elfelejtett volna írni, vagy a Phlebas és a Holtpont között ennyit fejlődött volna.
Azt hiszem inkább, itt egy gyalázatos minőségű fordításról van szó. Bár a bevont szakértő ez ügyben még nem nyilatkozott, a tény, hogy a fordítóként két nevet tüntettek föl, valami zavart sejtet.
Sokszor megírtam már, ha egy könyvet a hatvanadik oldalnál nem szeretek, akkor már nem is fogom. Well, a Phlebast nem tudom, hová tegyem: érzem, hogy ettől sokkal jobb, de a szöveg élvezhetelensége miatt szeretni sem tudom.

Így félretettem és elővettem Dan Simmons Káli Dalát (Delta Vision, Képzelet mesterei sorozat).
Csak gratulálni tudok a fordítónak Békési Józsefnek: korekt, pontos élvezhető fordítást látok, ahol nem teszik, ott világos, hogy azért nem, mert a szerző szintén az Új Sci-fi-hez tartozik, tehát az egója kitüremkedik a szöveg alól. Viszont a regényt már az első oldalon megszerettem, remélem nem fogok csalódni.
A borító és a könyv fizikai minősége más kérdés.
Dícsértem már könyvészeteileg egy másik kötetet ugyanebből a sorozatból, a fedélgrafika koncepciója ugyanaz az eredeti (itthon legalábbis) és kitűnő gondolat, amely még kiforrottabb lett arra a másik könyvre és a grafikus-címlaptervező együttműködésével valóban eredetivé vált, itt azonban maga az alapgrafika olyan gyenge és amatőr, hogy önmagában botrány a nagyszerű koncepció megcsúfolása ilyesmivel.
Aki ott volt a HUNGAROCON-on, az tudja, hogy képzőművészeti első díjat nem osztottak, és, hogy ennek mi volt az oka. Well, ha ez a grafika nevez, első díjat akkor sem osztottak volna.
Az meg egyszerűen rettenetes, hogy húsz oldal után a könyv kezd széjjel esni.

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

A Phlebast én sem bírtam tovább 40 oldalnál. Kínkeserv. De valóban a fordítás a ludas; az első versenyző teljes kudarcot vallott, és már nem maradt ideje a másodiknak, hogy rendbetegye a nyomdai határidőre. Gyakorlatilag újra kellett volna fordítani.

sezlony

Balfrász írta...

Crap!

Névtelen írta...

Hmm csak most olvastam vegig a hozzaszolas dompinget, miutan Merras az http://npvg.sfblogs.net/2007/07/30/megolni-egy-dijat/ kapcsan felhivta a figyelmemet a blogra. Atolvasgatva sok olyan reszletet talaltam amivel egyetertek, sot, most akkor Balfrasz Mester peldamutataskent AVANA tag lesz? Mert ha jol ertem, akkor ne vegye magara a blogomban megfogalmazottat, es minden 10teletem az ove.

Brod

Balfrász írta...

Dear Brod,

10teletet nem érdemlek, ezt kötelességemnek tekintem.

Igaz magyar sci-fi író mind velem bomlasztja belülről az AVANÁT! :-)

Persze csak szeptembertől lépek, amikor az első hazai fizetést megkapom. Túl sok dzsentritendencia volt a múltban a családomban...