A hónap mottója

Saját gondolataink kifejezésének joga azonban csak akkor ér bármit is, ha képesek vagyunk arra, hogy saját gondolataink legyenek."
Eric Fromm

2007. június 27., szerda

Sto eto?

Most, hogy olvasom ezt a Banks kötetet (ahogy megtudtam, ez éppen a Holtpont magyar címmel kiadott Excession, és azért ez, mert bótba csak ezt lehetett kapni odakint Banks-tül, azt viszont ne kérdezd, hogy mé!), rádöbbentem, hogy nem tudom hova tenni.

Leginkább az Alapítvány trilógia-Dűne regényfolyam tengelyre akasztanám, mert pont annyira tudományos mint azok. A wikipédia mindet az űroperába sorolja, az Enderzummal együtt, amit enyhe túlzásnak tartok, mert irodalmilag és az előadott gondolatiság tekintetében azért ezek fényévekre vannak mondjuk a Star Warstól.

Ennyit a sci-fi definíciókról. Nagyon hasznosak és tájékoztató jellegűek.
Végül is, hogy a Justitiával ilyen előkelő társaságba kerültem, bánja a fene... Csak azt nem értem, akkor egyesek ezt mér' szégyellik?

A Holtpontot olvasva néha olyan érzésem volt, hogy a fivérek könyvét olvasom, a genocídiumot felvezető pár oldal pedig egészen remek.
Ha megszerzem a magyar kiadást, talán írok róla, mert saját használatú ökölszabályom a regények minőségéről megint beigazolódott: a hatvanadik oldalnál már szerettem.
Pedig elég nagy hendikeppel indult:
  • mindenki olyan undorítóan rajong érte
  • az első oldalak olyan súlyos, túlzó és felesleges leírásokkal voltak terhesek, amelyet eddig csak Gibsonnál tapsztaltam. Talán nem véletlen, hogy a fülszövegek szerint Gibson Banks rajongó.

12 megjegyzés:

Névtelen írta...

Jó helyen van a Justitia abban a társaságban... Ha Kasztovszky a magyar Bradbury, akkor Antal József a magyar Frank Herbert. De komolyan!

Névtelen írta...

Hűha.
Nem tudom, ez az anonymusz kicsoda, de mostantól kezdve becsüld meg magad, balfrászom!
O.

Balfrász írta...

Ezt illik megköszönni.
Kösz.
De kérem ne!!!
És: a "magyar" jelzőként ebben a szóösszetételben használva a magyar naracs kategóriájába vezet.
So, nem szeretnék se kicsit savanyú, se kicsit sárga lenni. :-)))

Szívesebben lennék a zene Mócártja, de leginkább csak Antal József magyar fantasztikus író.

Névtelen írta...

Kedves balfrász!
Hidd el, a Justitia számomra igen ízletes "magyar narancs" volt. Nagyon jól esett ilyet fogyasztani, és büszkének lenni arra, hogy ezt egy magyar ember alkotta. :)
Alig várom a folytatásokat.

Balfrász írta...

Köszönöm.

Éppen ebben a világtól elvágott hétben estem neki a harmadik résznek. Ha a magyar munkaerőpiac is úgy akarja (úgy néz ki, igen), őszre kész lesz.
Akkor, ha a magyar könyvpiac is úgy akarja...
Ezt nem merem befejezni.

Névtelen írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Névtelen írta...

Kedves Balfrasz!

Ha akar egy érdekes párbeszédet olvasni, ahol Ön a téma, akkor ajánlom a Moly.hu-n a Justitia könyvnél, a Hanna-bejegyzés alatti diskurzust.

Ha esetleg nincs regisztrálva a Moly-ra, szívesen bemásolom.
https://moly.hu/konyvek/antal-jozsef-justitia

Balfrász írta...

Kedves Zoltán,

Ebbe a mocsárba nem érdemes belemászni, csak besározódik az ember. Örülök, hogy kilábaltam belőle, és nagy ívben szarhatok a magas ízlésű hölgyek és urak vélemenyecskéire. :-)

Névtelen írta...

Ez eddig oké. Csak ne ez menne még mindig a Delta Vision környékén, meg az általuk (is) formált fantasy és sci-fi szubkultban. Mármint a torzalkodás. Állítólag nem erről szól az un. irodalom. Nekem biztosan nem.

Balfrász írta...

Amíg a hangyakirálynő él, a boly nyüzsögni fog... :-)
Ez nem az irodalomról szól, hanem egyvalaki ambícióiról. És azok - azzal ellentétben, ahogy hittem -, nemhogy csillapultak, de még nőttek is.
Kiadók jönnek, kiadók mennek (tönkre is), úgy teszik, ez senkit sem zavar.
A Mandíneren a Galaktika ellen indított aljas bérhentelés is ennek a része.
De tudod mit, engem nemigen bánt: ha ez mindenkinek így jó, engem tényleg nem érdekel.

Névtelen írta...

Érdekes dolgok zajlanak a geek kultúrában. A tisztelt szerző (netes ismerősöm) szerint ideológiától hajtva, szerintem inkább pénzért és pozícióért.

http://deansdale.blog.hu/2015/08/02/mi_tortenik_a_hugoval_az_ami_minden_massal_is
http://deansdale.blog.hu/2016/05/24/a_geek_kultura_meg_a_progresszivek
http://deansdale.blog.hu/2016/06/26/sci-fi_es_feminizmus_megint
http://deansdale.blog.hu/2016/07/29/szellemirtok_814
http://www.ferfihang.hu/2014/10/17/ez-mar-nem-jatek/
http://www.ferfihang.hu/2014/10/24/miert-olyan-fontos-a-gamergate/

Azért „jó” látni, hogy olyan területekre is beáramlik a politika, amik eddig politika-mentesek voltak. :P (Jó, a sci-fi nem teljesen, de a fantasy, a szerepjáték, a PC-gamek azért igyekeztek mentesek lenni a politika mocskos világától.)

„A Mandineren a Galaktika ellen indított aljas bérhentelés is ennek a része.”

Bár nem látok bele, de ezer biztos, hogy megrendelés az egész. Amióta Rajcsányi Gellért, az "anarchokonzervatív" alter értelmiségi, a "konzervatív" party-arc átvette a lap szerkesztését, a mandineresek egyre mélyebbre süllyednek a mocsokban. (Mondjuk előtte se volt egy matyóhímzés.) Gondolom, volt az a pénz... Undorító az egész.

Balfrász írta...

Mostanában csak pislogok,hogy exponencálisan gyorsulva torzul el minden normalitás.
Erről a világról alig néhány sci-fi szerző vizionált, de ők sem látták előre a társadalom szövetének ilyen fokú bomlasztását. Nemek nemek ellen, generációk generációk ellen, testvér testvér ellen.
Ha nem sejteném, hogy kívülről jön a hatás, azt hinnám, a Nyugat kollektív öngyilkosságának vagyok kényszerű tanja.