A hónap mottója

Saját gondolataink kifejezésének joga azonban csak akkor ér bármit is, ha képesek vagyunk arra, hogy saját gondolataink legyenek."
Eric Fromm

2007. március 29., csütörtök

Rape!

A szexuális támadások (erőszak, abszd meg!) száma valami negyedével emelkedett egy év alatt a Pentagon jelentése szerint. Az amerikautálókat hadd hűtsem le: nem ennyi idegen áldozatot próbáltak megerőszakolni vagy erőszakoltak meg sikeresen a jó amerikai katonák, hanem ennyi amerikai katonanő ellen követtek el szexuális támadást a bajtársaik. A bajtársak szót kihangsúlyozom, mert az erőszakos cselekmények nagy részét bevetés közben követték el.

Egy tökéletes világban a döntéshozóknak keményen el kellene gondolkodni azon, vajon az emberiség történetében a háborúkat miért éppen férfiak vívták. Jobbára fiatal férfiak. (Jó, egyrészt azért, mert olyan szánalmasan hülyék vagyunk, hogy hagyjuk, a vén fingok a harcmezőre küldjenek bennünket megdögleni, hogy ne jelentsünk otthon szexuális konkurenciát. De ezen túl is lehetett valami oka.)

Nem arra célzok, hogy a nők ne tudnának ugyanúgy vagy jobban harcolni, mint a hímek. (Nem mindig tudnak, ez biológiai kérdés (Lásd 2. Gyakorlat b.), de tegyük fel, hogy két fedélzeti géppuskás közül az egyik nő, a másik férfi, és akkor nincs nagy különbség: a férfi reflexei jobbak, a nő jobb lövész - egyenlő esélyek az egyszerre megdöglésre.)

Arra célzok egyrészt, hogy bármit is mondanak a hollywoodi filmek, pszichésen a nők nem ölésre determináltak. (Biztos lesz olyan feminista nonszensz, aki habzó szájjal lihegi, hogy dededede! Nem.) Még önvédelem esetében is, az a töredékmásodpercnyi hezitálás életet, életeket jelenthet éles helyzetben.

Másrészt, a fiatal férfiak tesztoszteronszintje éles helyzetben megemekedik, ez biológia, szükséges a sikeres harchoz - megadja a kellő agresszivitást is. De a tesztoszteron elsősorban szexhormon (nézd csak az erőszakot az elfoglalt városban, ostrom után). Továbbá, - és ez is biológiai tény -, erősen befolyásolja a gondolkodás, butít, na, hogy egyenesen mondjam. Namost, a vegyes csapatban kéznél a nő, a gátlások az ítélőképességel együtt eltávon vannak, és kész a baj. A vegyes csapat valódi harcban sokkal gyengébb, mint az akár tiszta férfi vagy tiszta nő csapat. A nagymester, Herbert tudta ezt, a Halszólítók tiszta női haderő voltak.


The number of sexual assaults (rape, fuck you) increased last year with some 25% according to the Pentagon report. Those, who hate America: Cool down! The situation is that the good soldiers assaulted not strangers from foreign countries but they made an attempt to rape or actually raped their own fellow soldiers. Stress in on fellow soldiers because the incidents were committed during deployments.

In a perfect world the decision makers should think hard about a nice historical fact, namely the war were always fought by men. Mostly young men. (OK, partly 'cause we are dumb enough to let ourselves to be herded onto battlefields to die hard by our elder males (old farts, let me be honest) mostly from the one exclusive reason to decrease of sexual competition back home.) But there should be other reasons beyond that.

I don't mean that females cannot fight with such or higher effectiveness like males. (They cannot always that's a biological fact but suppose there are two on-board gunner, one male one female. There is no too big difference: males have faster reflexes, females are better marksmen [Markswomen, of course, sometimes genders caused trouble though I wish there were genders in Hungarian, too.]: equal opportunity to achieve a common death.

I mean, first, despite of every Hollywood myths, female psychology is determined against murder. (I bet, there will be feminist nonsenses who scream: Isn't! It is, damen!) Even in a self defense situation the half second hesitation caused by the non-killer instinct can mean life or death, lives on deaths.

On the other hand the testosterone level of the young males increasing during fight even durng the preparation to fight - it's simple biology, it's necessary to the success - it gives the needful aggression. But, testosterone is meanly a sex-hormone (just consider the rapes in the captured cities after siege). Moreover - another biological fact - the testosterone strongly affects thinking, let me be honest: it makes us dumb. So, consider the situation, a deployment, mixed gender troops, testosterone is star high, inhibitions and sapience are on leave of absence in hand in hand: so convenient is a female fellow soldier - and the trouble is ready. A mixed gender troop is weaker in fight than either a pure male or a pure female troop. Our grand master, Frank Herbert knew this very well: Fish Speakers constituted a pure female army.

Nincsenek megjegyzések: