A hónap mottója

Saját gondolataink kifejezésének joga azonban csak akkor ér bármit is, ha képesek vagyunk arra, hogy saját gondolataink legyenek."
Eric Fromm
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Terra Project. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Terra Project. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. június 29., kedd

A Gentle Farewell

A bemutató után feldobott voltam és kissé büszke az Antológiára. Azt gondoltam, szerkesztőként egy kicsit részese vagyok a sikernek. (Az illusztrációkat hagyjuk…)

A büszkeség – mint tudjuk, hehehehe – bűn, a görög istenek a legkeményebben büntették a hübriszt – lám, eltelt a mesebeli három nap, s bár még büszke, de már szerkesztő nem vagyok.

Az Új Galaxis szerkesztője legalábbis nem. Hogy úgy mondjam, kibékíthetetlen nézetkülönbségek merültek fel közöttem és az Avana vezetősége között, mely egyesület gondozásában az Antológia utóbbi öt (velem négy) száma megjelent. Csak ha esetleg ez utóbbi tény valaki előtt ismeretlen lenne. (Azt ne várja senki, hogy, bár az egyesületből is kiléptem, köpni fogom a gipszet rájuk. Rendes, jó emberek gyülekezete; amit csinálnak, az tiszteletre méltó, ahogy a dolgok végül történnek, az vitatható – maradjunk ennyiben. Sok szerencsét és sikert kívánok nekik, még többet az Antológiának és alkotóinak a jövőben.)

Nos, ennek ismeretében az általam megkezdett Új Galaxis ügyek, hm…, kétségesek. Aki már pályázott a csillagközi utazásra, valószínűleg nem hiábavalóan tette, valamiképpen az új szerkesztőség is közölni fogja a művet. Legfenebb nem egy tematikus számban.

Mindenesetre hadd búcsúzzam most el az Antológia olvasóitól és alkotóitól, hadd köszönjem meg az olvasóknak az érdeklődést és a bizalmat, az alkotóknak a kiváló munkát.

That’s all folks! But that was not negligible.

Az a burkolt vád ért, hogy ezt az egész Új Galaxis történetet saját (előttem is) homályos céljaimra használtam az Avana ellenében. Isten látja lelkemet:
  • dögleni hagytam saját gyermekemet, a Terrát, amíg az ÚG-vel törődtem,
  • két év alatt, amíg a szerkesztéssel, tördeléssel, címlappal, illusztrációkkal, egyebekkel foglalkoztam, legalább félmillió karaktert nem írtam meg saját részről (Ennek ugyan sokan örülnek, de én hadd ne!),
  • sőt, az első szám végére még orvoshoz is kerültem a sűrű nem alvás és tizenkét plusz órás komputer-görnyedezés miatt, de ez leginkább mellékes.
  • etc.

Bár talán ez utóbbi volt a titkos cél, falhoz támasztva zombulni és megpróbálni nem üvölteni a fájdalomtól… Nem egy utolsó dolog, de (titkos) célként senkinek sem ajánlom.

Az ÚGs blogot, amit kénytelenségből (hadd ne részletezzem!) nyitottam, idővel bezárom. A téma szavazás miatt valamilyen formája, más tartalommal, de azonos webcímen (sweet memories) kinn marad – a közönség igényei végül is mindenkire tartoznak. Az ÚG új szerkesztőire is.

Mindenesetre nem tervezem, hogy szerkesztés nélkül maradok. Valóban hihetetlen érzés volt együtt dolgozni a sok különböző emberrel, elsőként olvasni kéziratokat, és ha kellett segíteni, hogy jobbá legyenek. Kicsit függő lettem.

Felélesztem a Terrát. Valószínűleg blogmotoron megy majd, úgy a legkönnyebb. Hogy mi lesz a nyomtatott megjelenéssel, még ki kell találni… Vannak terveim, hogy a terjesztésbe ne bukjunk bele, mint az első évkönyvvel.

Kéziratokat várok, fantasztikus témákban. Mint a régi, szép időkben.

2009. január 12., hétfő

Terra Update

Új novella a Terrán:

Bóné Krisztián

Az idegenekkel megvalósuló kapcsolatfelvételnek két szélsőséges elvi megközelítése létezik. Az egyik szerint lehetelen a megértés. A másik szerint értelmes lények okvetlenül megértik egymást. Ebben a novellában mindkét fél a második elv szellemében közelít a másikhoz, miközben minden cselekedetük az elsőt igazolja.

A következő igazán meglepetés lesz. Még nekem is az volt.

2008. december 14., vasárnap

Terra Update

Ha nem látnál el az oldalsávig.

Új novella a Terrán:
Sümegi Attila

Tudományos fantasztikus írás, mely a jelen döntések jövőbeli hatását tárgyalja. Mikromágia, hatalmas méretek és ambíciók nélkül feszegeti az adható válaszokat arra az egyszerű kérdésre , hogy: Mekkora árat érdemes megfizetni az örökkévalóságért? A választ természetesen mindekinek önmagának kell megkeresnie, és megadnia. A novella vízióját Bradák Balázs illusztrációi teljesítik ki.

2008. november 30., vasárnap

Terra News

Új novella a Terrán:
Udvari Máté

Az írás leginkább weird fiction, amit szeretek úgy fordítani, hogy furafikció. A fantasztikus zsánerek határterületén mozgó tematika, friss irodalmi hang, a fantázia féktelen, időnként groteszk - sajnos időnként képtelen és zavaros - szárnyalása jellemzi ezeket a műveket. Az irányzat legismertebb képviselője China Miéville - és talán egyszer éppen Udvari Máté lesz.

Nem szoktam így lelkendezni az íróinkon, csak azért teszem, mert Máté kiváló példája annak, amikor a tehetség kibontakozik, és ilyenkor ámulatba esem, és az Antigoné kórusának mintájára több szólamban ódákat zengedetek magamban az emberi nagyságról. harmadszor fordul elő velem, így igen szerencsésnek mondhatom magam, hogy ennek tanúja lehetek. mert nem egyszerűen arról van szó, hogy fokozatosan jobb és jobb dolgok születenek, hanem a fejlődés robbanásszerű. Kovács Ákosnál és Vankó Andrásnál tapasztaltam először ilyet, és két esetből az ember még nem von le messzemenő tanulságokat. Három azonban már sokaság. legalábbis néhány tudós kollégám még egysejtűek életciklusára vonatkozó messzemenő következtetéseket von le  kb. ekkora statisztikai sokaságból...
Különben is Ákos már félig készen, rendkívül tudatosan és szorgalmasan masírozott írói célja felé, Andris pedig, nos, koránál és sok minden egyéb háttértényezőnél fogva talán egyéni elfogultság is lehetett. és most éppen nem ír a beste!
Mátéval tavasszal kezdtünk dolgozni egy klasszikus sci-fijén a Terrába, mely valószínűleg abban a formában már sohasem kerül közönség elé. Közben valami történt, mert a szerző az ÚG novellapályázatra ritka érett, finoman cizellált novellával jelentkezett. Jelen novellát pedig már alig kellett szerkeszteni, világos célok, viágos történetvezetés, világos jellemek - egy regény méretű világ nyitódarabja.  Zsengétől az érett műig - egy év alatt. Ehhez kell tehetség.
Hadd idézzek Lemtől, éppen őt olvasom:

"...az alkotási módszer struktúrája... ...más az "igazi" irodalomban, és megint más a "mesterember-munkában". Mesterembernek nevezem azt, aki elsajátítja ugyan egy adott szakma fogásait és szabályait, de a szakma technológiai struktúrája és nem a saját személyiségével összeegyeztetett struktúra alapján hoz létre bizonyos termékeket. A... ...tökéletse mesterember voltaképpen tökéletes plagizátor vagy epigon, aki ügyesen kilesi az adott alkotó tevékyenség alapszabályait, és azokat saját kaptafájára húzott anyagon megismétli. A "született" író viszont - mint művész - nem azért tekint el az alkotói módszer egészének kölcsönzésétől, mert nem tudja kilesni  vagy lepuskázni a e módszer irányító törvényeit, hanem azért, mert nem akarja."*

Well, Lem itt valójában a tehetségről beszél, melynek a létét a kreatív írásoktatás (Ó, borzalom! Mi lehet ez valójában? Reklámszövegeíró tanfolyamra tippelek, hiszen szegény copywriterek szeretik magukat kreatívnak nevezni.) hívei és haszonélvezői oly szorgalommal és vehemenciával tagadják.

Ha majd Kódai Richárd, szintén új "felfedezettünk" előáll regényével, talán megint egy ilyesfajta csodának leszünk tanúi. Én éppen benne vagyok ebben a csodában, de részleteket azért sem árulok el! Bebebe!

A Terra többi íróját nem a tehetség hiánya miatt nem sorolom ebbe a csoportba, hanem egyrészt azért, mert néhányukkal már kész íróként találkoztam, néhányuk pedig pedig szimplán nem meri/tudja/akarja használni a tehetségét. (Mer' lusta disznók, azé'! mondja a dühös szerkesztő.)

Jegyzet:
* In Stanisław Lem Tudományos fantasztikus irodalom és futurológia, Gondolat, 1974.

2008. szeptember 17., szerda

First Blood

Az új évfolyam első novellája Kovács Ákosnak köszönhetően felkerült a Terrára.

Jó szórakozást!

2008. június 28., szombat

Announcement

Lomha gondolkodású, ostoba ogre vagyok, és hiába olvastam már hónapok óta az on demand kiadásról, sőt írtam ismertetőt magánkiadású könyvről és vettem rész a Shayren rosszízű vitájában, csak egy hete esett le, hogy a Terra évkönyv kiadásának ez az egyetlen jó módja.

Nos, hogy ne mástól értesülj, tudjuk, merjük, (a zsebretevés ezúttal elmarad - ez, hál' Istennek nem politika) tesszük. A Terra 2008, ha a nyomdák védőszentje is úgy akarja, és a nyomdák ördöge nem teszi be patás lábát, ott lesz a HUNGAROCONon, és azután a terjesztésben.

Most pedig elmegyek nyaralni, és a valódi földi (nem szabadföldi) paradicsomot az teszi, hogy nem lesz internet, de még mobil térerő sem. Vannak még ilyen nem-Bermuda háromszögek Magyarországon.

Az Új Galaxis sport pályázatának leadási határideje hétfő éjfél. Legyél észnél!

2007. november 25., vasárnap

Terra frissítés 2007 november 25.

Nagy nehezen megszületett. Új címlappal, három új novellával.
Az új címlap (Új koncepció, elvtársak! Hajtincs homlokból hanyag mozdulattal kisöprése. Ja, hogy nincsenek tincseim... Upsz!) miatt, ha valaki hibát észlel, és nem nagy fáradás, kérem, jellezze!

Holnap fenn lesznek a pdf-ek is. Most szét szeretne robbani a fejem, és ez nem a saját lakás, nem szeretnék túl nagy mess-t.

Akinek ma nem válaszoltam méljére, tudja be ennek.
Majd hónap, aranyaim!

2007. június 30., szombat

Terra frissítés

Nehezen, de sikerült, a Terra frissült ma.

Felkerült írások:

Csupor Béla: Pillanatok

Pásztor Miklós: Mutáns krónika

2007. június 10., vasárnap

Frissítés

A Terrára következő írások kerültek fel jelen frissítéssel:

  • Csupor Béla: Nosztalgia Társaság
  • Kovács Ákos: Szerencsefia
  • Pásztor Miklós: Döntés

Jó szórakozást!

2007. június 6., szerda

Terra News

Érkezett egy kérés/kérdés egy lehetséges Terra newsletterről.
Well, egyelőre kétszemélyes projectünk nem lenne képes kezelni regisztrációkat, ilyesmit.
Amit ígérhetek, hogy ha valaki nem olvassa ezt a blogot (akkor meg minek ide írom, de hátha) a Terra Vendégkönyveben mindig megjelenik postként az aktuális frissítés híre. Lehet vele feedelni, így egyfajta hírlevélként funkcionálhat.

2007. május 27., vasárnap

Terra 3

A Terra harmadik száma ezennel fenn van. Benne három új írás: Frank Jackdaw, Olaszki Tamás és Vardan Avakian novellái.

A címlap az Olaszki novellához készült, egy kis szokásos együtt dübörgés - ezúttal Hokusai-val.

2007. április 23., hétfő

News

A Terrán Pásztor Miklós fájdalmasan aktuális Halálbiztosítás című novellája, és Avakian no vellaciklusának harmadik darabja Deus ex Machina címmel.

2007. április 14., szombat

The only value of youth

is the age itself!
Taut skin and muscles and that's all.
There is no wisdom just annoying self-confidence and sniffing at everything which is outside of the rigid borders of the tiny circles of a young personality.

Hogy min absztam fel magam? Ezen: Eco Budapesten jár, és az Index tudósítás helyett ezt a határ szart adja le. Benne a gyöngyszemmel, miszerint "Esterházy Péter átlagosan szellemes laudációját követően". Ki a pöcs az az Puskár Krisztián? Előbb talán tudósítást kellene megtanulni írni, aztán megpróbálni fogást találni Esterházyn...

Milyen világ ez?

Hamarosan tízévesek fogják megmondani a nagy őszintét?
Az interneten mindent lehet.
Hozsanna néked O.S. Card! De ne feledjük, Peter és Valentine Wiggin genetikailag feljavított zsenik...

A könyvet egyébként olvastam. Lehet, az angol fordítás a szahar, mindenesetre a nyomába sem ér a Rózsa nevének, vagy a Baudolinónak... De ha szereted a jó posztmodernt, és akarsz valamit tanulni huszadik századi olasz mikrotörténelemből, okvetlen olvasd el! Még némi fantasztikumot is találsz benne.

Apropó, internet: tervezik a kontrollált internetet. Húsz éven belül vége lesz itt a jó világnak! Hogy ez pozitív vagy negatív azt nem tudom. Ebben a gonosz hangulatban hajlamos vagyok azt gondolni, végre helyükre kerülnek a dolgok...

Pedig egyébként dorombolni tudnék az elégedettségtül, ha a dorombolás egy kétmázsás ogrénál egyáltalán szóba jöhet: három egészen jó kéziratot is olvastam tegnap. Hogy elkészülnek és felkerülnek-e hétfőn a Terrára, nem tudom, író dolga. És András meg Ákos is készülnek egy-egy ígéretes darabbal.

De persze ez a dorombolás is átment dühös morgásba: tessék, egy csomó igazán tehetséges fiatal íróember, és Magyarország könyvpiaca nemhogy tucatnyi, de egyetlen tisztességes fantasztikus írói karriert sem tud eltartani! Nem hinném, hogy Nemere vagy LLL útja igazán vonzó lenne...

2007. április 2., hétfő

News

Kissé hanyagoltam a blogot, mert új játékot találtam: a gugli 3D modellezőjét. Egy óra alatt még a trükkökre is rájössz, ha valaha használtál bármilyen grafikus prpgramot, beleértve a Word Draw Szerszámkészletét. Big fun!

De a Terrát nem hanyagoltam. Mostantól fenn van a frissítés. Három új novella, Kovács Ákos, Pásztor Miklós, Vardan Avakian.

Jó szórakozást.

Eltöprengtem, hogy hónapok óta miért csak Miklósnak volt bátorsága írásokkal jelentkezni. Ennyire nem lehet mindenki gyáva, szóval arra jutottam, azért, mert utáltok... Nem szép dolog!

Na megyek vissza modellezni...

2007. március 12., hétfő

Terra

A Terra új frissítésében Csupor Béla Katarzis című novellája és Műhelygyakorlat a párbeszédek tagolása témában. Jó mulatást.

2007. február 24., szombat

Terra News

Mindenki szégyellje magát!

A nemzet csalogányát Fidelt (Nem Fidesz, csacska!, az másik párt!) megszégyenítő többséggel pártelnöknek választani, mi?

De nemcsak ezért. Ez itten egy blog. Mint ilyen ab ovo egy nagy rakás (öncenzúra). Ne ez legyen már a top referring page a Terrához!

Plíz, kérlek!

De az új frissítés végtére elkészült, még címlap is került, három új írás, egy új szerző. Lehet menni! Na jó, innen is.