A bemutató után feldobott voltam és kissé büszke az Antológiára. Azt gondoltam, szerkesztőként egy kicsit részese vagyok a sikernek. (Az illusztrációkat hagyjuk…)
A büszkeség – mint tudjuk, hehehehe – bűn, a görög istenek a legkeményebben büntették a hübriszt – lám, eltelt a mesebeli három nap, s bár még büszke, de már szerkesztő nem vagyok.
Az Új Galaxis szerkesztője legalábbis nem. Hogy úgy mondjam, kibékíthetetlen nézetkülönbségek merültek fel közöttem és az Avana vezetősége között, mely egyesület gondozásában az Antológia utóbbi öt (velem négy) száma megjelent. Csak ha esetleg ez utóbbi tény valaki előtt ismeretlen lenne. (Azt ne várja senki, hogy, bár az egyesületből is kiléptem, köpni fogom a gipszet rájuk. Rendes, jó emberek gyülekezete; amit csinálnak, az tiszteletre méltó, ahogy a dolgok végül történnek, az vitatható – maradjunk ennyiben. Sok szerencsét és sikert kívánok nekik, még többet az Antológiának és alkotóinak a jövőben.)
Nos, ennek ismeretében az általam megkezdett Új Galaxis ügyek, hm…, kétségesek. Aki már pályázott a csillagközi utazásra, valószínűleg nem hiábavalóan tette, valamiképpen az új szerkesztőség is közölni fogja a művet. Legfenebb nem egy tematikus számban.
Mindenesetre hadd búcsúzzam most el az Antológia olvasóitól és alkotóitól, hadd köszönjem meg az olvasóknak az érdeklődést és a bizalmat, az alkotóknak a kiváló munkát.
Az a burkolt vád ért, hogy ezt az egész Új Galaxis történetet saját (előttem is) homályos céljaimra használtam az Avana ellenében. Isten látja lelkemet:
Bár talán ez utóbbi volt a titkos cél, falhoz támasztva zombulni és megpróbálni nem üvölteni a fájdalomtól… Nem egy utolsó dolog, de (titkos) célként senkinek sem ajánlom.
Az ÚGs blogot, amit kénytelenségből (hadd ne részletezzem!) nyitottam, idővel bezárom. A téma szavazás miatt valamilyen formája, más tartalommal, de azonos webcímen (sweet memories) kinn marad – a közönség igényei végül is mindenkire tartoznak. Az ÚG új szerkesztőire is.
Mindenesetre nem tervezem, hogy szerkesztés nélkül maradok. Valóban hihetetlen érzés volt együtt dolgozni a sok különböző emberrel, elsőként olvasni kéziratokat, és ha kellett segíteni, hogy jobbá legyenek. Kicsit függő lettem.
Felélesztem a Terrát. Valószínűleg blogmotoron megy majd, úgy a legkönnyebb. Hogy mi lesz a nyomtatott megjelenéssel, még ki kell találni… Vannak terveim, hogy a terjesztésbe ne bukjunk bele, mint az első évkönyvvel.
Kéziratokat várok, fantasztikus témákban. Mint a régi, szép időkben.
A büszkeség – mint tudjuk, hehehehe – bűn, a görög istenek a legkeményebben büntették a hübriszt – lám, eltelt a mesebeli három nap, s bár még büszke, de már szerkesztő nem vagyok.
Az Új Galaxis szerkesztője legalábbis nem. Hogy úgy mondjam, kibékíthetetlen nézetkülönbségek merültek fel közöttem és az Avana vezetősége között, mely egyesület gondozásában az Antológia utóbbi öt (velem négy) száma megjelent. Csak ha esetleg ez utóbbi tény valaki előtt ismeretlen lenne. (Azt ne várja senki, hogy, bár az egyesületből is kiléptem, köpni fogom a gipszet rájuk. Rendes, jó emberek gyülekezete; amit csinálnak, az tiszteletre méltó, ahogy a dolgok végül történnek, az vitatható – maradjunk ennyiben. Sok szerencsét és sikert kívánok nekik, még többet az Antológiának és alkotóinak a jövőben.)
Nos, ennek ismeretében az általam megkezdett Új Galaxis ügyek, hm…, kétségesek. Aki már pályázott a csillagközi utazásra, valószínűleg nem hiábavalóan tette, valamiképpen az új szerkesztőség is közölni fogja a művet. Legfenebb nem egy tematikus számban.
Mindenesetre hadd búcsúzzam most el az Antológia olvasóitól és alkotóitól, hadd köszönjem meg az olvasóknak az érdeklődést és a bizalmat, az alkotóknak a kiváló munkát.
That’s all folks! But that was not negligible.
Az a burkolt vád ért, hogy ezt az egész Új Galaxis történetet saját (előttem is) homályos céljaimra használtam az Avana ellenében. Isten látja lelkemet:
- dögleni hagytam saját gyermekemet, a Terrát, amíg az ÚG-vel törődtem,
- két év alatt, amíg a szerkesztéssel, tördeléssel, címlappal, illusztrációkkal, egyebekkel foglalkoztam, legalább félmillió karaktert nem írtam meg saját részről (Ennek ugyan sokan örülnek, de én hadd ne!),
- sőt, az első szám végére még orvoshoz is kerültem a sűrű nem alvás és tizenkét plusz órás komputer-görnyedezés miatt, de ez leginkább mellékes.
- etc.
Bár talán ez utóbbi volt a titkos cél, falhoz támasztva zombulni és megpróbálni nem üvölteni a fájdalomtól… Nem egy utolsó dolog, de (titkos) célként senkinek sem ajánlom.
Az ÚGs blogot, amit kénytelenségből (hadd ne részletezzem!) nyitottam, idővel bezárom. A téma szavazás miatt valamilyen formája, más tartalommal, de azonos webcímen (sweet memories) kinn marad – a közönség igényei végül is mindenkire tartoznak. Az ÚG új szerkesztőire is.
Mindenesetre nem tervezem, hogy szerkesztés nélkül maradok. Valóban hihetetlen érzés volt együtt dolgozni a sok különböző emberrel, elsőként olvasni kéziratokat, és ha kellett segíteni, hogy jobbá legyenek. Kicsit függő lettem.
Felélesztem a Terrát. Valószínűleg blogmotoron megy majd, úgy a legkönnyebb. Hogy mi lesz a nyomtatott megjelenéssel, még ki kell találni… Vannak terveim, hogy a terjesztésbe ne bukjunk bele, mint az első évkönyvvel.
Kéziratokat várok, fantasztikus témákban. Mint a régi, szép időkben.
