A hónap mottója

Saját gondolataink kifejezésének joga azonban csak akkor ér bármit is, ha képesek vagyunk arra, hogy saját gondolataink legyenek."
Eric Fromm

2009. június 22., hétfő

One Man Show

Nagyon ellene vagyok minden ilyesminek, de nem sikerült elkerülni, így, ha lehetne, mélyen hallgatnék róla. Mivel viszont az amúgy is kicsiny fülemet többen is csonkig rágták érte, hát azért se írok az Írószövetségbeli könyvbemutatókról (Justitia és Új Galaxis 14.). Írt róla Ágota.

Viszont Csupor Bélát, mint az ÚG honlap fenntartóját nem hagyhattam cserben, így az est kevésbé nyilvános, ÚG-s részéről felvázoltam valamicske képet.

Ennek konklúziója, ha lusta lennél átklikkelni, hogy – mivel az Új Galaxis írógárdája olyan kurva jó – a 17. számtól kezdve a témát demokratikusan választanánk – mert ugyebár ezek a kurva jó írók arról írnak, amit mondasz nekik –, olvasók, szerzők és szerkesztő – természetesen az interneten, és a szerkesztő vétójogával, hihihihi. Viva la contra revolutión!

Előzetes vízióim a lehetséges választékból, nem erő vagy szimpátia szerint, csak úgy:

  • A Fehér Lovas –Biológiai apokalipszis: természetes járványok; összeomló-átalakuló ökoszisztéma; biológiai hadviselés és következményei.
  • Etűdök génzongorára – A DNS szép új világa: áldás vagy átok?; a biotechnológia forradalma és ellenforradalma; énem és a génem,
  • Előttem az utódom – Az ember után: transz-, poszt- és szubhumán jövőképek.
  • Kurzweil keringő – Technológiai szingularitás: amiből következik és ami utána következik.
  • Mi a nanó? – A nem ismert nanotartomány: áldás vagy átok?; a nanotechnológia forradalma és ellenforradalma.
  • MI van? – A Mesterséges Intelligencia: vetély- vagy segítőtárs?; tükörkép vagy új istenség?
  • Virtualito – Nem való világok.
  • Konzolkovbojok – Cyberpunk és postcyberpunk: globalizáció-, indusztrializáció- és információtechnológia-kritika – immár a (fájdalmas) tapasztalatok fényében.
  • Kibern-etika – Robotok, androidok, kiborgok.
  • Időjárásjelentés – Időgépek és utasaik.
  • "Mit neveznek szerelemnek?" – Szerelem és erotika SF zsánerben.
  • 1848-ban nem így volt – Alternatív történelmek.
  • Az idegen szép? – Találkozók hazai pályán és idegenben: földönkívüliek a Földön és földiek kívül a Földön; az idegenek vendégségben és vendégfogadás közben; békés találkozás vagy konfliktus; lehetséges-e a fajok közötti megértés?
Tehát, ha van igényed valamire ezen kívül is (Jó hír! Nem vagy igénytelen!), írd meg nyugodtan az ujgalaxis@gmail.com címre. Ha értelmes igény, bővíti a listát. Ha nem, mégis igénytelen vagy. De nem áruljuk el senkinek...

Az Új Galaxis 14. száma egyébként megjelenése óta az Alexandta Top Antológia tizedik helye körül táncol. Bármit is jelent ez, jó hír, mert ha veszik, akkor a Kódex biztosan kiadja...

A Jutitiának állítólag szeptemberben lesz bemutatója az Alexandrában (Nyárást, i.e. 35 Reamur fokban nem érnek rá ilyen szarságokkal foglakozni, addig tehát be kell érnünk sarkantyúnk megbaszásával.), addigra talán a szerkesztőn, az írón és Timin kívül legalább még egy valaki elolvassa, ergo lesz miről beszélni. Ez okból e témában szeptemberig lehetőleg juss lesz.

Megírtam azt a könyvismertetést, melyet úgy ítélek, hogy egy lépéssel közelebb áll ahhoz, amit könnyű irodalomkritikának neveznék: Csepregi Tamás: Szintetikus álom.

26 megjegyzés:

Timi írta...

Rajtunk kívül még az András is elolvassa!!:) Témaötlet és javaslat tárgykörében:
"Mit neveznek szerelemnek?" – Szerelem és erotika SF zsánerben.
Most ez az egyetlen téma, ami foglalkoztat, és már föl is lett vetve! "a közönség érdeklődésének fókusza"
Próbáltam beszerezni az Új Galaxis-t a körzetemben, ahol lakom, de nem kapható.
Panaszkönyvbe: Utálom már, hogy nekem mindent rendelnem kell, mert itt semmi nem kapható!!

csilla írta...

"Mit neveznek szerelemnek?" – Szerelem és erotika SF zsánerben.

Tony, attól tartok, meg fogod kapni az Eratónál elutasított novellák áradatát is. Sok kitartást kívánok hozzájuk.

adeptus írta...

Például "Pánik és hisztéria" - tömeghatás és társadalmak összeomlása.

Creideiki írta...

Mikro visszacsatolás: A Solárián valamelyik fórumban olvastam, hogy sokkal jobb lett ez a szám a fórumozó szerint, mint a 13.-ik.

Ja és Tony, én Szökrönyös Laci vagyok , nem Zoli...:D

Timi írta...

Ez a szerelem-erotika téma azért is érdekes, mert alapvetően a ’tudományos irodalom’- ban minden másképpen jön le, mint a szépirodalomban.
És valóban: én nem tudom elképzelni, hogy egy fizikus, matematikus vagy mérnök ezt a témát megfogja! Egyszerűen nincs az a képzeleti alkotóereje és lírai finomsága.
Meggondolandó: ezt a témát kiemelni a többi közül.
"Mit neveznek szerelemnek?" már eleve nem is úgy van írva: mit nevezünk, hanem ők (mások) mit neveznek…
"Van-e értelme a szerelemnek és erotikának az SF zsánerben?" eképpen módosítanám a témafölvetést.
Szökrönyös Lacinak: kár hencegni, hogy ottan megvan a 13. szám is, másutt pedig a 14. sem kapható!!

Creideiki írta...

Háát itt még a 12-est lehet csak kapni...D

Timi írta...

Érik bennem a makro-visszacsatolás gondolata..

Timi írta...

Képekkel kapcsolatban, ami Szélesi blogján volt: elkerültek onnan és elég bonyolult, annak, aki időnként odatérne és nézegetné azokat (pl. én). Nagy nehézségek közepette átpakoltam a saját albumomba CSAK a fagylaltos fotót, ha nem baj! Köszönöm.:)

A fagylaltos kép alapján elgondolkodtató mégis ez a viszonylag furcsa fölvetés szerelemről és erotikáról..., lehet, hogy mégis van létjogosultsága!
Honnan jutott eszébe a Főszerkesztő úrnak ezt beletenni az egyébként teljesen más jellegű témák közé? Tisztára kakukktojás...

Balfrász írta...

Szép, szép a lekesedés, köszike, de a témajavaslatokat az ujgalaxis@gmail.com -ra várjuk!

Az Alexandrában kell lennie 14-esnek és 13-asnak mert mindkettő ott van a top 100 antológiában. A jó hír, hogy a 14. még mindig a kilencedik... Ugyan az eladásokról semmit sem tudok, így ez jelentheti azt is, hogy Vonnegutból kilencet adtak el, az ÚG 14-ből meg egyet...

Csilla,

nem hiszem, hogy áradat lesz. Ha igen, annál inkább löhet szelektálni, végső esetre pedig ott a homokzsák.

Laci, ne haragudj! Kijavíttatom. Tudod, a környezetemben mndenki Zoltán, már rájár a kezem... (Pirul ikon helye)
A Soláriás bejegyzésre: ez már ízlés kérdése. Nekem a 13. anyaga jobban tetszik. De a beérkezett cucc alapján a 15. lesz az igazán ütős! Annak ellenére, hogy az elitista irodalomtörténészek tagadják az utópia sci-fi voltát... :-)


Timi,

van több tévedés. Ez téma, és minden témának számtalan megközelítése lehet. Tudományos fantasztikus megközelítése is.


Hogy a természettudós/mérnök képtelen lenne érzelmekről és szerelemről írni, az nagyvonalú és hamis általánosítás. Remélem kiderül, hogy a Justitia szerelmes regény, az pedig biztos, hogy én természettudós/mérnök vagyok. Ezt meg http://solaria.hu/modules.php?name=Downloads&d_op=getit&lid=401 tudtommal valami csillagász írta.

A téma címe különben Asimov novellájának címével (Galaktika 14. illetve Metagalaktika 1) egyezik meg.

Leegyszerűsíthettem volna arra, hogy "van-e jövője a szerelemnek?", de még mindig reménykedem, hogy egyszer valaki ezt az egész jövő cimkét leáztatja a sci-firől, beragasztja a matricás albumába, és elfelejtjük.

Creideiki írta...

Húú, akkor már nem is kell több utópiás írás? ;)

Balfrász írta...

Miből is lehet erre következtetni?
Sőt!
Július végéig hosszabb a határidő.

Timi írta...

Nem akartam ilyen "nagyvonalú" lenni és főleg nem bántó! Pl. Boris Vian matematikus és mérnök, de elsősorban író. Így maradt meg nekünk. Másképpen fogja meg a szerelmet, mint Füst Milán (a legnagyobb magyar író!).
Őket hoztam példának, hiszen az egyik tudós és izgalmasan, érdekesen ragadja meg a megfoghatatlant, míg a másik író, aki számtalan színében csillantja, tárja elénk a szerelmet.

A Justitiáról kiderült, hogy szerelmes regény, http://timi3.blogspot.com/2009/06/lass-az-en-szememmel.html, csak még azt nem tudom, Füst Milánt vagy Boris Viant 'szeressem-e jobban'…

Énszerintem a szerelemnek jelene van és azért olyan a sorsa, mint a csillagoké. Talán látta is az a csillagász...
Megnézem az Alexandrában az Új Galaxist, nem adom fel!:)

Timi írta...

Szökrönyös Lászlónak, a Lehet-e életcél a céltalanság? című novella szerzőjének:
Nekem sikerült ma megvennem az Antológiát! Amit Te írsz benne, az egyetlen szóval jellemezhető: Gyönyörű! Szépirodalmi szintű írás. Minden szó, minden gondolat a helyén van és én, mint Olvasó mondom, nem több, nem kevesebb: ezzel a minőséggel, ezzel az érzékenységgel tulajdonképpen bármiről lehet írni! Tapinthatóvá tetted nekünk a csillagokat, még az óceánt is…
(Tőlem beszélgetéseket olvashattál a megyei lapunkban, jó régen vót! és megjegyzem: mibelénk sűrűn ültették, hogy nem vagyunk elég jók.)
Nagyon várom az újabb írásaidat! Karácsonyra hasonlóan tökéletes munkát és díjesőt kívánok!:) Remélem, az Olvasó is leteheti a voksát valamilyen formában…

Balfrász írta...

Well,

Timi, ha ezt a vallomást megismételnéd a ÚG honlapon is, helyes címmel (Ad astra per aspera), hálás lennék a gárda, különösen Laci nevében! A szerk.

Creideiki írta...

Kedves Timi,

Én már most hálás vagyok a szép szavakért!
Azt hiszem, ha rajtad kívűl mindenki utálná, már akkor is megérte. :)

Timi írta...

Hát, ha azt olyan könnyű lenne! Bejelentkeztem ÚG lapra, kipróbáltam, mondom első körben adok egy tanácsot Timothy-nak, ha már éppen ott van és a Címlapot kritizálja, hátha megihleti a pillanat.. és a hozzászólásomból csak a fele jelent meg, ráadásul úgy tűnik most a dolog, mintha én nem lennék tisztában azzal, valójában Mit neveznek szerelemnek?:)))
Még a végén kénytelen leszek kifejteni a fiataloknak pedig nem jut szó!! Bár ha a Timothy-nak is egy mondatnyi helye van rá..
(2-szer 1 mondatot írt eddig)

Timi írta...

Kedves Laci!
Rajtam kívül bizonyára sokaknak feltűnik a tehetséged. Ha csak 1 egyetlenegy ember szívéig eljut, amit írsz, akkor megérte!

"- Miért tölt el boldogsággal a szemedbe jutó csillagok fénye?
- Mert gyönyörűek, mert magányosak, és olyan… Egyszerűek."
Illogikus állítás. Halott anyaghoz emberi érzéseket rendelni. "A világ csupán anyag és energia." Olyan logikátlanul szép, ahogyan a csillagokat nézi és közben nem gondol semmire…
"Az óceánok borította világ már hatalmasra hízott előtte, miközben tudatában szűnni nem akaróan visszhangoztak az ember szavai:.." Csak az értelemnek van választása?- kérdezem.

Ezekről el tudnék beszélgetni a Fórumban, vagy valahol az jó lenne, de egy-egy mondatokkal én hogyan írjam le ezeket a dolgokat?? Hm?

Timi írta...

Jelentem: megkegyelmezett nekem a technika ördöge és immár be tudtam írni a véleményemet Szökrönyös László munkájáról.
http://ujgalaxis.scifi.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=59&Itemid=79

Balfrász írta...

Kösz, Timi!

Timi írta...

Én köszönöm! Ezt a gyönyörű Antológiát: a Címlappal (nagyon szép!), a gondos válogatásokkal, igényességgel és mindennel, ami benne lapul (vannak ott még titkos titkok).
Az alázatos munkád, a szerénységed… az, hogy ebben a mi értékvesztett világunkban adsz a fiatalok kezébe fogódzót, amivel bátran el lehet indulni, bármerre.
Isten áldjon, óvjon érte Téged! Nem ismerek még hasonló embert sem, mint Te. Sehol, sehol a világon... hetedhét országban sem.:) (ezt Ady-tól loptam, de nagyon szeretem)

onsai írta...

"Július végéig hosszabb a határidő."
Jún 30 volt határidőként. Összekeverted vagy hosszabbítás történt?

Balfrász írta...

A 14.-be már hosszabítva atam meg. Egyszerűen a 13.-mál nem igazán tudtam mennyi időm lesz. Most már beállt. Aki eddig elküldte, annak jó, aki ezután, annak is jó. nekm is jó. Mindenkinek jó...

Balfrász írta...

"adtam"

Milyen írászavar az, ha valaki a d-t bizonyos szavalból mindig kihagyja?

onsai írta...

Öregedés. Úgy hívják :P

onsai írta...

...
A határidő kapcsán: a potenciális írók a netről tudnak arról, hogy novellákat vár az újság. Aki megvette, annak is átsiklik a szeme a dátumon, hacsak nincs odaírva, hogy "módosítás". Légy oly kedves és lóbetűkkel írd ki a honlapra.
Amúgy miért kell hosszabbítani? Nincs elég jó anyag? Ha van, akkor fölösleges kör. Gyanítom amúgy, hogy a javát csak két nap múlva kapod.

Balfrász írta...

Nem öregedés, mindig kihagytam, kézírásban is képtelen vagyok leírni, hacsak külön rá nem koncentrálok, hogy ANDRÁS. A fiam neve, nem ciki?

Azért hosszítottam, mert minden morgás, kiírás-pontosítás ellenére tucatjával kell visszautasítani a nem utópiákat. Hátha valaki még egyszer nekifut. :-)

Egyébként kurva jó anyag jött máris össze novellákban és tanulmányban is...