Politics and Sci-fi

Közkívánatra valami beszámoló-féleség lenne ez a bejegyzés Szentmihályi Szabó Péter könyvének bemutatójáról, de igen hamar átcsúszik könyvismertetésbe, szóval félúttól ott folytatom, bocs, hogy klikkelni kell.

Botrány nem lett, bár valószínűleg negatív látogatási rekordot döntöttünk – azokkal a kedves idegenekkel együtt, akiket eddig nem is láttuk voltunk tizenhatan. Azt kell mondani, hogy a tetves szervezés ellenére (részben az én bűnöm, nem vagyok hajcsár) is eljöhettek volna többen. Mondjuk az író is személyesen. De SzSzP, mint az egyik novellájában írja, nem szívesen jön már le a hegyről EBBE a városba. Valahol megértem, néha nehezemre esik kilépni az ajtón, ha az Utcaszínház elvadultabb hangjai beömlenek az ablakon…

Sárdi Margit könyvismertetése megadta az alaphangot. Ez egyrészt jó volt, másrészt rosszat tett az estnek – legalábbis elejét vette annak, amerre én szándékoztam vinni, menteni a menthetőt, és lefolytatni egy beszélgetést politika és sci-fi kapcsolatáról. De senki sem volt valójában partner ehhez – a frász tudja miért!

Margit az elején kijelentette, hogy a kötet politikai témájú novelláival inkább nem foglakozna. Pedig a 66 új mini sci-fi írásainak több mint a kétharmada explicit politika – látszólag a legrosszabb fajta: elfogult, gyűlölködő, egyoldalú, paranoiás. De erről később! Az tény, hogy alig találtunk három olyan novellát, amelyet felolvashattunk. A felolvasás egyébként nem rossz fogás, hiszen a könyvet a Tanárnőn, Németh Attilán és rajtam kívül senki sem olvasta. Igaz, kapni sem igen lehet, sokat talpaltam, mire a Fókuszban megtaláltam, igaz, ott úgy adták, mintha tucatjával kelne el naponta…

Margit ismertetője korrekt volt, bár az elején kijelentette, hogy ezek a történetek nem tartoznak a sci-fihez, ez később finomodott, hiszen sikerült nagyon szépen tematizálni a szöveg javát.

Amivel ott helyben vitatkoztam volna, de abban a furcsa hangulatban erről inkább lemondtam, hogy ezek az írások nem humorosak, mert a gúny nem humor. Azt gondolom, hogy az. Nem a legkifinomultabb fajta, de az írások zöme szépen belesimul még Margit esztétikai definíciójába is. Ezt a kötetet egy kicsit más szemmel kell nézni, azt hiszem egy ilyen indulatos szövegnél a leghelyesebb a Chicagói Iskola elvei szerint eljárni, az egészet szemügyre venni, beleérve az író vélhető szándékait is, mivel ha a könyvet részleteiben nézzük, igen könnyen sommás ítéletet hozhatunk, és kivágjuk a francba az egészet. Szélesi az est folyamán kilencszer kérte el tőlem a könyvet, belelapozott, beleolvasott, aztán undorral visszaadta. Bizonyára nem tetszett a jó embernek, hogy Gy. F. elkövető neve szinte minden lapon szerepel – és sehol sem pozitív értelemben.

A folytatás és könyvismertetés itt: Szentmihályi Szabó Péter 66 új mini sci-fi

Hajnóczy

Tegnap elfeledtem ezt föltenni:



Nekem sajnos rosszkor van, de talán Búkfaló Bill-t érdekli.

SF Section, 1st Meeting

Megvolt a Zírószöveccség SF tagozatának (Az SF Szövetség Írótagozatának? Túl sok amerikai szabadalmat töltöttem le és olvastam máma, ráadásul tegnap éjfélig a Trombi... Grrrr!) első rendezvénye, Botond új regényének (Isten gépei) és a Mysterious Universe új novelláskötetének (A katedrális őrzői), valamint a Galaktika harmincadik születésnapja alkalmából.
Várakozásaimon felül sikerült!
Nem azért, mintha tolongott volna a nép, sajna valami kommunikációs fekete lyuk magába nyelte az információt, így a nagyközönség valószínűleg nem is értesült az eseményről, tehát sajátos író-író találkozó lett belőle.
Ezúttal ezt nem bánom, ugyanis a sajtó jelenlétében (a Népszabó újságírója is megjelent körünkben) még egy kis vita is kerekedett a végén, csaknem irodalomelméleti kérdésekről a szokásos könyvrekesztés-anyázáson, az arcok rituális meghasogatásán, ruházat megszaggatásán és Matyi Dezsőt ábrázoló vudubabák kötőtűvel való bökdösésén kívül. (Mintha nem tudnánk, mi, a fantázia napszámosai, hogy a vudu működjön, kell a célpontból egy darab: haj, köröm, sonkacsont, szív, vese-velő, ilyesmi.)

Ami nagyon fontos, alkoholos erjedés eredményeképpen készült italok jelenléte nélkül, viszont Sárdi Tanárnő jelenlétében vitáztunk.

Ez hiányzott az elmúlt évtizedekben, az irodalmi közélet, a viták, a teoretizálás: mostanában döbbenek rá, hogy ha mi nem tudjuk ugyanazt a lilaködös esztétizáló baromkodást nyomni magunkról, az irodalom másik fele sohasem vesz rólunk tudomást. Amikor a hetvenes években a science fictiont itthon és külföldön egyenrangú irodalmi teljesítményként ismerték el, tucatjával munkálkodtak e kishazában is a zsáner teoretikusai, kritikusai, nem a hulla(rothadás)szagú csend, hanem pezsgő viták hozták be a tudományos fantasztikumot az irodalomba.
A rencerváltással ez úgy megszűnt, mintha sohasem is létezett volna, és nagyon különös módon még azt megelőzően, hogy a vállalhatalan szemét beözönlött, és egy gererációra ellehetetlenített a fantasztikus zsánereket. (Az okokba ne menjünk bele!)
Természtesen a vitakultúrát még tanulni kell, egyelőre a hárítás, visszatükrözés, más témára evezés vagy szimpla elhallgatás négyszögében próbálunk díjlovas teljesítményt nyújtani kényesebb felvetések esetében - megjósolható eredménnyel.
Ami bitagul nem teszett, az az, kiderült, utolsó sznobok vagyunk. Mi, elvtársak, a kortárs irodalom rajtunk kívüli egészét nézzük le! Ez a felállás önmagában nagyszerű teljesítmény, a "mindenséggel mérd magad" elv tudom, hogy sohasem volt cél, de, hogy még a "legjobbakkal mérd magad" elve helyett is az "önmagammal mérem magam" elvével beérjük, ez azért több, mint szerénység - ez, barátaim: nagyképűség. Még akkor is, ha magam sem vallom magamat írónak akkor, ha "AZ ÍRÓ"=Karafiáth Orsolya, Tisza Kata, Fejős Éva... Legyen akkor csak író R. Norbert!
Az viszont véleményem szerint tarthatatlan, hogy Esterházy művészetét öntetszelgő, belterjes gőzölésnek tartjuk, a többieket meg, attól tartok, nem is ismerjük. (Félek a grófot sem, bassza meg!)

Felteszem itt tehát újra a gonosz kérdést: Született-e rencerváltás óta eltelt majd két évtizedben olyan fantasztikus mű, mely megállja a helyét mondjuk az Esterházy Péter (Harmonia Celestris/Javított kiadás)-Temesi Ferenc (Por) tengely mentén felsorakoztatható nem zsáner irodalmi teljesítményekkel?

Vidámabb téma: a tagozatzüllés után valódi züllésre gyűltünk (Valódi gyűlésre zülltünk?) a Trombitásban, ahol kiderült, hogy Jun elolvasta az ÚG 13 címlapgrafikáján fellelhető karaktersorozatot. Muhahahahaha!

Ezúzon is gratulálok Junnak!

Viszont ez két és fél dolgot tételez:

1. Ártatlan lelkek nem ismerik fel, hogy az említett karaktersorozat a kép része, "Az íráskép jövője, a jövő írásképe", hogy picit stílszerű legyek. Ez már többszörre fordul elő. Remélem, hogy csupán a neten fellehető kis méret rovására írható.
2. Mégiscsak el lehet olvasni azokat a fránya, az ábécé mai betűinek (kizárólag általam definiált és jósolt) evolúciójának eredményét.
3. A fél: Jun japán génjeiben még benne van a krikszkrakszok silabizálgatása utáni titkos vágy és képesség, a genetikus memória akadémikusok által kételt jelensége tehát bizonyítást nyert!
   

Még egy kérdés felmerült züllés közben:
Ha az Egyesült Államoknak nem, akkor vajon kinek vagy minek érdeke az amerikai hadsereg tartós jelenléte Irakban? Megfejtéseket a következő címre várják:

Mahmoud Ahmadinejad
Irán
Teherán,
Félemelet balra, a bakkecskét kéretik nem arrébb rúgni!

(Miért volt egy olyan érzésem, hogy az iráni tárgyú honlapok böngészése közben mintha vonakodna a hálózat a letöltésekkel...? Mert paranoiás vagyok, természetesen.)