A hónap mottója

Saját gondolataink kifejezésének joga azonban csak akkor ér bármit is, ha képesek vagyunk arra, hogy saját gondolataink legyenek."
Eric Fromm

2007. november 5., hétfő

Trojan Horses

Írtam már lovakrul, itt is, legutóbb a Polit(e)bürón, a mostani apropó, hogy elkezdtem olvasni Miéville-től az Iron Councilt.
A könyvrül egyelőre semmit, annál inkább a lovakrul.
A tizenötödik oldalon ugyanis felbukkan a fantasy szerzők egyik kedvenc bestiája, a ragadozó hátas.
Ez egy nagyon hasznos szerzet, mert ha éppen nem a lovasát falja föl, hát a csatában bizonyára vitézül marcangolja az ellent, legalábbis annak hasonló hátasát.
Hogy ennek harcértéke mennyi, az kérdéses, csak annyit kellene elképzelni, hogy mi maradhat a lovasból két marakodó hím oroszlán között, de ez valószínűleg idomítással (ráolvasással) kiküszöbölhető*. (Ja. Biztosan. Warnírung! Place irony here.)

Tegyük fel, hogy ez a rengeteg előny mind, mind maradéktalanul kiaknázható a harcban!
A csatának vége, győztünk (túléltük, elég sok ráolvasásba vót, de megérte!), a hátasunk belakmározott az ellenségből/hátasából. Jönnek a mókás hétköznapok!

Bezabált hátasunk most alszik. Vagy tíz órát. Emészti azt a bitang nehéz ételt, amit a húsevés jelent. Felrugdosni nem lehet. (Most a ráolvasás sem segít) Összegömbölyödik és horkol. Ezt csinálja egyébként minden ragadozó, nagyjából a nap kétharmadában. Összehasonlításképpen, a ló egyfolytában háromnegyed-másfél órányi folyamatos alvást igényel, a többit zugalussza itt-ott.** Az emésztéshez a lónak nem kell lefeküdnie, elintézi lábon, amit eszik, azt az ő emésztőszerveivel könnyű eltüntetni menet közben.***

Ragadozónk közben felébredt, a csatateret a dögevők már kitakarították, ő tehát kezd éhes lenni, mert az anyagcseréje ilyen. Mit csinálunk? A csatába nyilván magunkkal terelt birkanyájból (vagy hadd legyek gonosz, a hűtőkocsiból****) megetetjük. Ha keveset kap, talán nem alszik el, hajlandó felengedni a hátára (ha nem, ráolvasunk), és talán el is visz egy darabig, amíg megint csak aludni nem támad kedve, mert a ragadozók többek közt az energy saving üzemmód miatt is döglenek annyit, ha már nem ehetnek. Közben azért a birkákra (hűtőkocsi) is ügyelni kell, így a táplálékállatok sebessége fogja meghatározni a haladási sebességünket (de azokra is ráolvasunk, fantasyban vagyunk vagy mi a fene!). Lovunk közben félnapnyi előny után pihent egy kicsit, harapott keveset a fűből és menetre kész, el is visz még vagy harminc kilométerre, ahol egy fantasy világban ráolvasás nélkül is biztosan talál füvet, de dobhatunk neki a vezetékló hátán vitt szénabálából is, ha kicsit pusztább vidéken haladunk. Mindenesetre a vezetékló sebessége nem marad el hátasunk sebességétől.

A ragadozó intelligens és rosszindulatú, a ló butácska és jószándékú (Még a mének is, ha nincs rajtuk a baszdüh. De még akkor sem rosszak, csak hajlamosak elfeledni, hogy a hátukon vagy vágyuk tárgyának hátán ott van valaki*.). Nem tudom elképzelni, hogy brutális erőszakon kívül (persze mágiával, hülye vagyok) mivel lehet rávenni egy ragadozót, hogy potenciális zsákmányát a hátára vegye. A ló megteszi csupán jófejségből és butaságból.

Menekülő állat lévén szó szerint a halálba lehet hajszolni, ott pusztul el a lovasa alatt. Nem hinném, hogy egy macskafélével vagy farkassal, medvével ugyanez kivitelezhető. Hacsak persze rájuk nem olvasunk.

A ló és a ragadozók izomzata közötti különbségről nem akarok beszélni, némi tenyésztéssel ez bizonyára alakítható, a nagy cica is elbírja a nyerget. Vagy ráolvasunk a dögre!. Mindenesetre a jól képzett, jó formában lévő ló vágtája sokak szerint igen kényelmes ülést ad. A mackót vagy a nagy cicát elképzelni sem merem. De persze fantasyban mindig ráolvashatunk.

És így tovább.

Most talán eldöntheti mindenki, hogy egy korlátozott intelligenciájú nem kérődző menekülő állatot (lovat) vagy intelligens ragadozóját (farkasfalka) akarja-e inkább hátasul!

A ráolvasás mindig kéznél van.

Jegyzetek:

* Kedves lovardai történet, hogy egyszer elszabadult egy mén, és épp arra a kancára támadt kedve, amelyen lovas ült. Mindenki biztatta a szerencsétlen lovast, hogy full vágtában meneküljön el onnan, mert ha a mén utoléri őket, akkor neki vége van. Szerencséje a mént előbb megfékezték, és a rémült kanca sem dobta le lovasát. Ez csupán azt hivatott jelezni, hogy féltonnányi hús, ha ösztöneinek engedelmeskedik, nemigen fékezhető. És a lovakban ugyebár ragadozásra nincs is ösztön.
Persze nem kell félteni őket. Egy tacskó nagyságú kutyát még egy herélt is simán halálra pecsétel a mellső lábaival, egy mén széttép egy nagyobb kutyát. A rúgóerőről annyit, amit saját szemmel láttam: frissen ellett kanca a csikó védelmében boxban, ahol az erejének a csökkent rádiusz miatt jó, ha negyedét kifejtette, úgy rúgta át a másfélcolos fenyődeszkát, mint én a hungarocell szállítódobozt. A névrokonom, Tony egy harapással szétroppantja a nyolcas karabínert…
** A pónik, a gonosz törpék ebben verhetetlenek, elalszanak bárhol és bármikor egy-egy percre, mint a jó katona. Láttam pónit a lovas alatt szunyókálni. Nyergelés közben, addig, amíg pucolták etc. De összeségében sem alussza töredékét sem a ragadozók alvásidejének.
*** Itt jön, hogy hátasnak - többek között - miért nem alkalmas igazán a kérődző állat sem. Kérődzik. Az emésztéséhez kell idomítani az útitervet. Az ostobaságáról nem is szólva.
**** Miért is csak a sarkvidéken használtak a hűtőgép feltalálása előtt kutyafogatot?

10 megjegyzés:

Névtelen írta...

Na végre egy élvezetes post!!! Hatred és szekértáborok nélkül, sok érdekes ismeret, amelyek fiktív sf-f relációban is alkalmazhatók. És ráadásul békés hangulat a harcos balfrás blogján!
Tony, még sok ehhez hasonlót kérek.
O.

Névtelen írta...

:)

Az eszmefuttatás sajnos nem lép túl azon a feltevésen, hogy a mesebeli ló - vagy bármi más, ami a ló nevet viseli ebben a világban, illetve vele közel azonos funkciót tölt be - mindössze abban különbözik a mi lovainktól, hogy szereti a gyrost.

Ember és ragadozó megbízható együttműködésére lásd még kutyák használata vadászathoz.

Névtelen írta...

Egy történet jut erről eszembe (megesett, ott voltam.)

Vita alakult ki egy fantasy-kedvelő geológus és egy releváns újság szerkesztője között: a geológus hosszasan és mélyrehatóan kifogásolta, hogy egy adott cikkben a törpéket magashegységekbe képzelte a szerző, és a szerkesztő is ott hagyta őket, holott mindenki tudja (?), hogy azok a hegyek nem bányászhatók igazán, mert nehéz és fölösleges, whatever.
A szerkesztő végső, szerintem frappáns ellenérve a következő volt: de hát törpék nincsenek, fölös a vita!
Azért fantasy a fantasy, hogy oda képzelj el azt, és úgy, ahová és amit akarsz. Akár ráolvasást is.
Nota bene, ha a szerző a kályhától indult volna, és levezeti lépésről lépésre, hibás tudományos (geológiai) okfejtéssel, hogy miért ott bányásznak a törpék, és mit, neadj' a sztoriját is erre építi, az már problémásabb helyzetet teremt - de amíg meghagyja ezt az elemet díszítő jellegű vakfoltnak, addig az olvasónak sem kell, pontosabban: nem érdemes törődnie ilyesmivel.

Balfrász írta...

sezlony,

itt a szóhasználatról van szó: ha valaki azt írja, hogy "ló", mint Miéville, az lovat jelent - egy fantasy világban is. A ló meg az a többnyire kedves paci, aki szénát ropogtat. Ugyanígy, a "húsevő", "ragadozó" szavak ennek ellenkezőjét jelentik, annak minden konzekvenciájával. A dolog egyszerű, semmi bajom a táltos paripával, aki parazsat eszik. Csak ügyeljünk arra, amit mondunk. A fantasyban is. Ha egy író csak annyit ír, hogy ragadozó ló, és többnyire annyit ír, nem szarozik tovább, elvégre ez kurva jól hangzik, az az olvasónak ragadozó lovat jelent. Valószínűleg nem gondol bele úgy, mint én, mert nem mindenki forog annyit a saját intelligenciáját meghaladó állatok között, mint nekem van szerencsém. De ha belegondol valaki, annyit leírni, hogy "ragadozó ló" egyszerűen nem működik.

A vadászkutyának meg általában nem ülünk a hátára. :-)

w.i.n.

ha a fantasy csak a fantáziáról szól, akkor régen rossz. De még ha úgy is van, lásd mint fent.
Más oldalról, a díszítő jellegű vakfoltok, magyarán jólhangzó , értelmetlen töltelék miatt nem becsülik semmire sem a fantasztikumot a bírálói. És - számomra ez a legfontosabb - szerintem semmire sem becsűli az olvasóit az az író, aki értelmetlen díszítőelemekkel tömi tele a szövegét. A fantasy szöveget is.

Névtelen írta...

balfrász:

Bizonyos szempontból igazad van, és az "egy ló az egy ló az egy ló" gondolat is érvényes - de széles a határmezsgye, igenis elférnek díszítő jellegű, hangulatteremtő dolgok, ha nem válnak öncélúvá, ha nem kerülnek túl erős fókuszba. (Bár olyan író/olvasó is akad, aki határozottan ezt szereti.) Kellően kimunkált főtéma mellett az ilyen, elnagyolt ecsetvonásokkal felvitt elemek szerintem nem válnak zavaróvá az olvasók többségénél - sőt. Betöltik a szerepüket, megjelennek a látótér szélén, majd letűnnek. Fejtegetésük, elemzésük mind írói, mind olvasói szempontból vakvágány, ami elvon, eltérít a lényegtől. Persze ehhez tényleg jól eltalált súlyozás szükséges.

Hasraütéses példa: Tolkiennél vajon hányan álltak neki kiszámolni az óriási sasok szárnyára ható felhajtóerőt, a csontjaik, izmaik teherbírását stb? Tippelnék: sehányan. És Herbert homokférgei mennyire lennének életképesek a valóságban? Lényegtelen kérdések, lényegtelen válaszok, nem?

Névtelen írta...

balfrász: éppen azt fejtegeted, mi az alapvető különbség sf és fantasy között. Utóbbinál a magam részéről elfogadom, hogy teremtett világ, amely nem létezik és nem létezhet. Előbbi viszont akár létezhetne is, vagy legalábbis ezt szeretnénk hinni olvasóként.:)
A kettő széles spektrumot ölel fel, lehetnek átmenetek is.
Minden olvasónak megvan a szabadsága, hogy mit keres egy adott műben. Te olyan logikát vársz, amelyet szerintem a fantasy nem töthet be, a lényege által. Általában én is ezért szeretem jobban az sf-t, mert ott megvan ez a logika, nem kell készakarva kikapcsolnom a kétkedést, mint egy fantasy olvasásakor.

Nagyon szemléletes példa a Justitia óriás bogarai. Egy fantasyban nem vártam volna, hogy az író a szövegben megoldja a légzés és a kitinpáncél súlyának nehézségét, amely normális esetben lehetetlenné teszi ekkora rovar létét.
Sf-ben viszont elvárom, és elégedett vagyok, ha megkapom.

L. N. Peters írta...

A Korona védelmezőiben nekem is van egy démonlovam; de az nem eszik embert - és igazából nem is ló.

Az SF-nek tudományos hitelre van szüksége, a fantasy-nek - epikai hitelre.

Az Odüsszeia olvastán nem kérdezzük meg, milyen módon létezhet Polüphémosz.

Névtelen írta...

Szerintem az SF és az F is tartalmaz végső soron hihetetlen, valótlan elemeket, legfeljebb máshol és más arányban. Ha nem így lenne, az SF tisztán realista lenne - de nem az. Teorizál, próbál a valóság, a lehetőség talaján maradni, tíz köröm helyett az író logikájával, tudományos ismereteivel kapaszkodik a racionalitásba - de a végén mindig elszakad tőle.

Persze, ahogy sezlony is írja, hogy széles az SF/F spektrum. A kétkedést viszont az SF esetében is ugyanúgy ki kell kapcsolni az első soroknál avagy képkockáknál, mint a fantasynél, csak itt inkább "hitelbe": az olvasó reménykedik abban, hogy az elé tárt fantasztikus elemeket a szerző a későbbiekben megmagyarázza, olyan közel hozza a földhöz, amennyire csak lehet: úgy, hogy a vakhitnek csupán a kétely lehető legkisebb szakadékát kelljen átugornia. :) És persze az SF-ben is vannak központibbá váló, alaposabban kidolgozott ötletek, és elnagyoltabb, 'csak' díszítő és/vagy a sztorit szolgáló elemek, amiken fölösleges fennakadni.
(Hogy is lenne teljes tudományossággal magyarázható ma pl. Gibson Molly Millions karakterének szem-beültetése avagy áramkörökkel felhúzott reflexei? Mi a Dűne fűszerének pontos biológiai hatása, kémiai képlete?)

Balfrász írta...

Valahogy nem egy nyelven beszélünk. :-(

Arról van szó, hogy akármilyen szövegben, ha valaki leírja, hogy ragadozó, az ragadozót jelent. Ha nem, akkor kicsit ki illik fejteni, hogy miért és hogyan nem. Máskülönben - szerintem - felesleges leírni. Illetve, ha leütésszámra megyünk, akor nem felesleges.

Azt nagyon elhiszem, hogy van olyan olvasó, akit nem érdekel a szöveg értelme, csak jól nézzen ki, de az nem az én olvasóm. :-)

Ha a fantasy csak epika lenne, kibaszott unalmas lenne, mert a hőstörténetek egy idő után kibaszott unalmasak.

Éppen ezért volt felüdülés fantasynak olvasni a Nagatét. Sci-finek olvasni meg másért, de nem szeretném idekeverni azt is.

A fantasynak is meg kell lenni a maga racionalitásának. Más alapokon, de ugyanolyan átgondoltan, mint egy realista műben. Máskülönben mire épül a történet. Meleg levegőre?

Névtelen írta...

sezlony:
Én a belső (!!!) logikát minden irodalmi műtől elvárom, függetlenül attól, hogy fantasy vagy nem. Abban viszont van igazság, hogy a fantasy erre nem képes. Tisztelet a kivételnek. Ezért nem olvasok fantasyt.:-P Kivéve George R. R. Martint.:-)
Pl. Miéville Perdidója és a thaumaturgia. Nem létező, de Baslag világán belül teljesen logikusan felépített "tudományág" volt.

Hackett