Rezeda és Szopórém

Azt hiszem már felnőtt egy-két generáció, akiknek semmit sem mond, hogy "Hazamegyek az én rezedaszagú kis falumba, ahol esténként, ha feltámad a szél, az emberek összesúgnak: 'Jön már Józsi az úthengerrel!'"
A rezeda így fest:

Hazamentem.
Minusz úthenger. Minusz rezedaszag.
Pártjaink és kormányaink áldásos tevékenységének hála a fővonalon is olyan ritkák a vonatok, hogy volt időm szétnézni, ahol tizennégy éves koromig növelkedtem. Ez nem az a falu. Nem azért, mert összement. Azért, mert elveszítette az arcát.
És nincs már benne egyetlenegy könyvesbolt sem.
Na, ez szomorú.

Viszont az egyok utcában a archetípusos motorizált türhőgyerek nem kockalámpás Ladával döngetett szembe velem, hanem egy tökéletes állapotú, fekete '65-ös Plymuth Barracudával.
Ez már nem annyira szomorú.

A vonat minősíthetetlen, viszont egy fülkébe kerültem egy szopórémmel. Aki nem tudná, a szopórém az a nőtípus, aki, lehet, hogy a nevében említett aktust sohasem követte el, viszont úgy néz ki, mintha azonnal rádvetné magát az ember sliccére, és megtenné. Ezzel a példánnyal sem volt semmi baj, hozta a fajtajegyeket, hosszú comb, formás csípő és tompor, karcsú derék, 250 köbcentis szilikondudák, tetkó a segg fölött, kiirtott, majd újratetovált szemöldök.
Egy véralvadási review-t, aztán Vonnegutot olvastam közben, ez a kombináció a valószínűtlenség érzését erősíti fel az emberben, az érzéket a hamis, az oda nem illő, a torz iránt.
A szopórém valszínűleg nem volt még harminc, a bőre azonban a szolitól, és a mindenféle rákent szirszartól olyan volt, mint egy hatvanévesé. Bőszen olvasott egy női életmódmagazint, vagy hogy hívják ezeket, gondolom arra keresett tippeket, hogyan maradhat örökké fiatal. A bőre minőségét valószínűleg ugyanennek a törekvésnek köszönheti.
Amikor végzett az olvasással, elővett egy kicsiny tubust, és ajakfényt kent a szájára.
Ez is szomorú.
Nem a szájfény.

Ja, akit a vonaton olvasni láttam, mind Lőrincz L. Lászlót olvasott. Nem a Nagy Kupola szégyenét, vagy a Hosszú szafárit.

Ez is szomorú.

Most, hogy ezt írom: a legújabb díjbotrány Alsó Merániában.
Blaskó Péter kiváló Tartuffe-öt adott annak idején. Most megmutatta mennyit ér, nem mint színész - ezért is megérdemelné a Köztársaság Nagykeresztjét.

És egy maxima, E1-ben, hogy senki se bántodjon:

"Annyiszor csináltam segget a szájamból, hogy már egy elektromos fogkefétől is elélvezek."

Ki tudja

el tudsz-e jönni?
Mindenesetre "az AVANA - Magyar Tudományos Fantasztikus Művészetért Országos Egyesület és a SITI közösen indítja el AVANA sci-fi klubját havi egy alkalommal a SITI-ben. Salgótarján, Klapka Gy. u.4. Tel.:06/32/ 411-777

Március 20-án (csütörtök) 18 órától Antal József vitaindító előadásának címe: A tudomány és a sci-fi viszonya."

Ettől függetlenül, hamarosan megjelenik az Új Galaxis következő száma, mostantól az AVANA gondozásában, benne Vankó Andris és én. Hogy miért? Ki tudja?

Mindenesetre "nehéz helyzetbe kerültem, amikor meg kellett neveznem azt a kezdő írót, akit utódomnak tekintek. Egyrészről kétséges ügy, magam is kezdő író vagyok, másrészről a bőség zavara okán: a Terrán publikáló írók közül büszkén neveznék bárkit utódomnak. Valójában kollégának tartom őket attól a pillanattól kezdve, hogy kapcsolatba kerültünk.
Hogy Vankó Andrást választottam, több oka is van: a legfontosabb, hogy ő a legfiatalabb, tizennyolc éves, jövőre érettségizik. Emiatt azután még önéletrajzzal sem szolgálhatunk – egy egri gimnazista élete rendkívül érdekes, de a nagyközönség számára kevés lényeges információt szolgáltat. Amit a szerzőről tudni érdemes, az megtalálható András publikált novelláiban. Ezeknek a novelláknak a hangvétele, gondolatisága volt a második ok, amiért rá esett a választásom: hasonlóan, inkább az érzelmein keresztül szemléljük az embert, a technológia fetisizálása idegen tőlünk. Harmadrészt személyes okok játszottak közre: egy városban születtünk, bár húsz év különbséggel, de húsz kilométeres távolságban nőttünk fel, egy nyelvet beszélünk, nagyon közeli génállományon osztozunk, a tavalyi HUNGAROCON-on a még a fiamnak is nézték Andrást. Negyedrészt, a főpróbán mát túl vagyunk, publikáltunk már közösen: ugyanabban a témában mutattuk meg, kinek-kinek mi is jut az eszébe.
Jelen novellapárral is ez a helyzet. A téma a Hipergalaktika 01-ben megjelent, IT és most című novellámban felvettett szituáció: mi történik, ha a világméretű számítógépes rendszerben egy olyan értelem ébred föl, mely nem rosszindulatú, nem az emberiség elpusztítására törekszik, hanem ellenkezőleg.
Kérem olvassátok szerettetel mindkettőnk kísérletét a téma ábrázolására!"

A történelmi hűség kedvért az, hogy az ÚG-t Zsoldos Péternek, a Díj nyerteseinek szenteljük, Csupor Béla ötlete volt. Az előttem az utódomért engem kell szidni.

I'm back

Újfent őszinte sajnálatára a derék Jimmynek.
Aki Fülig.

Befejeztem egy gigászi munkát, mely hetvenhat karikatúra három hét alatti megrajzolását majd kihúzását jeletette. A rajzok a Cartaphilus kiadó francia idézetgyűjteményéhez készültek, mely majd a Könyvhétre jön ki. Ehhez kellett a Sixtusi kápolna padlójának a képe is, melyet ismételten köszönök, és itt a bescannelt rajz:



Melyhez a szöveg: "Igazán frusztrált az a pasas lehetett, aki a Sixtusi kápolna padlóját készítette."

A könyv apropóján, mely a hangzatos Hazug, mint egy melltartó címet viseli majd, úgy döntöttem, hogy ezt a hónapot a nemi sovinizmusnak szentelem. Annál is inkább, mert magam is soxor megkaptam már a hímsoviniszta minősítést.

Első lépésként elkészült az Ajtó az óceánba ismertetése.

Mivel késő van, mára még egy életkép maradt a nyóckerbül.

Fiú lányhoz, udvarlási célzattal:
"Feljössz hozzánk egy hamisgulyásra?"
A válasz egyetlen dekódolható szava a seminal plasma.

Staff Announcement

Dear Doctor Watson,

ambling around some underground station in a newsstand I found an audiobook entitled "Csak hús", from Jack London. I suppose this volume is the audio version of the very story you noticed me. (According to the ancient Lower-Meran habits, neither the original title, nor any hint about the text is given.)

Maybe it'll rise your interest.

SH

Véletlenül ránéztem a tévére. Columbo ment. A "Gyilkosság a műtőasztalon"
(A Stitch in Crime) epizód. Na ki volt benne?

Code

Számítógépprogram kódokat (khm, khm, fejlett progamnyelv utasításokat*), szépirodalmi szövegbe applikálni a nyocvanas évek elején, kb. három percig volt nóvum és originalitás. Mára divatfogás, horribile dictu, modorosság. Abból is az ócsóbbik.
Még akkor is, ha egy újszülöttnek minden vicc új.

Jegyzet:
* Ha már, akkor tessék ezt az interpeter utáni állapotban vagy assemblyben megtenni! Ugye milyen tömeges érdeklődést keltene?

The Roland Barthes Sting

Na figyelj! Ebben az országban élsz te is!

Népszínház utca, nyócker, kis könyvesbolt. Miután sehol sem találtam egy bizonyos könyvet, ha már arra jártunk a lányommal, gondoltam, próbát teszek.
Amíg az eladó hölgy a számítógépben kereste nekem Roland Barthes A szöveg örömét, lányom a könyveket nézegette.
Persze a könyv itt sem volt meg, elköszöntem. Manó, a maga tizennégy éves hirtelenségével és szögletességével kipattant a boltból.
Még be sem csukom magam mögött az ajtót, látom, hogy boltosnő, mint a vércse szökik a kirakathoz, teljes gyanakvással tapad az ablakra, és bámulja a lányomat.
Visszalépek, Mi van?
Mondja a nő, A Manó olyan hirtelen hagyta el a boltot...
Mondom, A lányom ő, és ilyen hirtelen.
Ebben maradtunk.

Tehát, a Roland Barthes Sting a következő: bementek ketten a könyvesbótba, és amíg az egyiktek egy valószínűtlen könyv keresésével lefoglalja a bótost, a másik kirámolja az egész jointot. Jó mi?

Ebben az a bibi, hogy a nyóckerről beszélünk, a Körút külső oldalán, a Baross utca Keleti pályaudvar felő eső oldalán vagyunk, ahol nagy valószínűséggel Roland Barths-nak még a nevét se hallották. Legfeljebb a "Bárdos Roland, az a strici?" formában. És könyvekre utazik itt valaki?

Rendben ha egy kicsiny boltba bevonul két ogre, gyanús, nagyon gyanús.

De a lányom amúgy is kissé negatív önértékelésén nem lendített valami sokat, hogy bolti tolvajnak nézték. Engem mondjuk nem zavar, ha Faginnak tartanak, de egy serdülő gyereket az ilyesmi komolyan megsebez...

Más: elolvastam Hackett A poszthumán döntését. Ismertető itt.

Operabál

Tegnap kisdedeimmel áthatoltunk a Blaha Lujza téren. Mit ad Isten, a Máltai Szeretszolgálat éppen jótékonykodott. Kaját osztottak, és kinn állt a tüdőszűrőbusz.

Lányom megdöbbent a sor hosszán, én az összetételén. A tüdőszűrésnél rendben levőnek látszott, egyszerű, kétkezi, felelősséget érző hajléktalanok és városi szegények álltak a rövidke sorban. (Gondolom, nem kellett vizitdíjat fizetniük.)
A kajás sorban azonban igen vegyes összetételű magyar populáció tartózkodott. Mind életkor, mind öltözék tekintetében. Volt ott sok jólszituáltnak látszó fiatalabb ember is, na!

Este olvasom, hogy az Operabál valamiféle jótékonysági lélekrezdülése folyományaként a Máltaiak a Gundel 1500 adag gulyáslevesét osztották.

Megvilágosodtam. Azok a szegénynek , elesettnek, hajléktalannak - rászorulónak -, egyáltalán nem látszó jóemberek a Gundel gulyásáért álltak sorba.

Magyarok tüköri...

S e nemzet fiai fikázzák az Egyesült Államok népét, és tartják azt az országot a gonosz birodalmának, a "Nagy Pusztítónak".

Önismeretből mindig is az utolsók között kullogtunk. Ugye, Ady Bandi?