Last Crash

Nem akarom magamra haragítani loop_1 kollégát, ez az utolsó, hogy belekapok a Snow Crash-be.

Érdekes írói fogás, hogy kitalálunk egy mondatot, melyről azonnal elhisszük, hogy a világirodalom legzseniálisabb mondata, szépen a szájába adjuk egy szereplőnknek, aztán egy másik szereplővel zseniálisnak tételezzük az első szereplőt, mert megfogalmazta azt a bizonyos mondatot. Hogy jobban nyomatékosítsuk a mondat zsenialitását, pár oldallal később ismételjük még el.

Nice! Ehhez képest Stross önimádata merő szerénység.

Eddig csak olyamiről hallottam, hogy baráti szerzők egymás (öncenzúra)-át szopják, az teljesen új, hogy egy szerző a sajátját.

Ezt kapd ki Mr. Wolfe! Vagy be...

És ugye milyen fasza gyerekek vagyunk, hogy a regényünk főhősét Főhősnek hívják? Mit meg nem merünk csinálni a hülye olvasóval! Hömbörödom a röhögéstől...

Valami egészen zavaros az időrenddel is. Van egy biztos dátum: 1944. amikor Hiro apukáját besorozták. Az eccerűség kedvéért legyen ekkor húsz éves. Azt is tudjuk, hogy nyolcvanévesen halt meg, pár évvel a regényidő előtt. Ami tehát nagyjából 2010, mivel azt is tudjuk, hogy Hiro még nincsen harmincéves, és a kedves apuka jó középkorú volt, amikor Főhős született.

Kérdezem, hogyan és mikor alakulhatott ki az a lakóközösség-városállam rendszer, amelynek oly nagy szerepe van az első 8 fejezetben? Mikor esett szét az Egyesült Államok? Vagy semmi sem történt? Ugyanis a kedves apuka haláláig (kb. 2004.) az Államok hadseregében szolgált...

Végezetül: minden valamirevaló drámában az a bizonyos puska, amely a falon függ, elsül. A japán kardok oly sokszor felemlegetődtek, hogy már el is koptak, de eddig még alma sem hámozódott velük...