(n+2).

Folytatva Bloommal, és a kirohanásával King díja ellen, ha már ezt az estét is elkúrom vele (blogot vezetni az egyik leghiábavalóbb, és az értelmes írástól a legkényelmesebb, ámbár tökéletesen átlátszó kifogással távoltartó tevékenység).

Nem tudom követted-e a linket. Akár így, akár úgy, ismételjük át nagy vonalakban hogy is néz ki! Sokat tanulhatsz belőle.

Az Internet tetves dezorganizált vagy inorganizált?, whateever!, mivolta okoz némi zavart: a Wikipédiás idézetet nem tartalmazza a refenciaként megjelölt link! Az idézet Bloomnak a The New York Times-nak adott reakciójából való. De így még jobb, mert a többlépcsős folyamat kap még egy indítófokozatot.

Szóval a bostoni cikkben, mely viszont az LA Times-ban jelent meg, ajvé! Bloom elég kétes fogásokat alkalmaz.

Először is a NY Timesnak adott reflexióban egyszerűen hülyének deklarálja a díj adományozóit. Ez megalapozza a régi "Király új ruhája" trükköt: ha hasonlóan gondolkodsz, ellentmondasz ennek az állításnak, azt merészeled hinni, hogy Kingnek van bármiféle irodalmi értéke - te is hülye vagy.

Másodszorra az LA Times cikkben erről a platformról indulva jajonghat egy kicsit az amerikai kultúra hanyatlásán, fokozhatja az NY times-féle állítás negatív tartalmát (minden érv nélkül, természetesen).

Harmadszorra innen elegáns ívben megtérhet a másik ősellenséghez, a Harry Potterhez és írójához, és szét-szarházhatja.

Negyedszerre, ismét csak minden bizonyíték nélkül állítja, hogy a Harry Potter gyermek-olvasói nem fognak mást olvasni(1).

Ötödszörre, még azt is megengedheti magának, hogy ezt az állítást negálja, annak King azon tréfája ürügyén, hogy azok a gyerekek, akiket Rowlings vett rá az olvasásra, felnőve King olvasók lesznek...

Hatodszorra, még mindig semmiféle érvet fel nem hozva King értéktelensége mellett, csupáncsak saját tekintélyét, természetesen felemlegeti kedves barátait(2), rokonait és üzletfeleit, akik viszont igazán nagyot tettek hozzá az irodalomhoz.

Annyival mindezt ki kell egészíteni, hogy ugyanez a Bloom szerkesztőként három - 3 - kritikai kötetet jegyez, melyek King munkáságát érintik. Nyilvánvalóan szép summa pénzt zsebrerakva értük. (3) De persze más az üzlet és a más a szórakozás...

Az itt a kérdés, hogy egy kritikus, egy bölcsész, akinek a dolga az lenne, hogy az olvasót tájékoztassa (4) - ha lehet, mesterségéhez illő alázattal, ha semmiképpen nem, legalább hüvös visszafogottsággal -, miként engedheti meg magának (belsőleg és intézményesen), hogy személyes érzelmeit, félelmeit, ízlését és - hadd kockáztasam meg! - irigységét ilyen szenny módon zúdítsa elő, kihasználva nem elhanyagolható befolyását. (Ha áttúrod a Netet, elég sok blogot találsz, ahol nagyjából ugyanez a kérdés tevődik fel.)

De emögött a kérdés mögött ott bujkál egy másik kérdés: hogyan tehet szert egyetlen személy ekkora befolyásra? (Ha az Amazonon beütöd Harold Bloom nevét, annyi találatot kapsz, hogy nem győzöd végigpörgetni, a nevével védjegyelt különféle kritikai sorozatokból van vagy egy tucat, valószínűleg generációkat formált saját képmására a Yalen (A sexual harrasment vádat most hanyagoljuk, egyszerűen nem hiszem el.)).

Ezekre a kérdésre van válasz, mégpedig egészen egyszerű.
Ha kellően sokszor, kellően hangosan hirdeted magadról, hogy a bölcsek köve a zsebedben lapul, és mindezt rokonaid, barátaid és üzletfeleid viszonossági alapon ugyanilyen frekvenciával és amplitúdóval megteszik irányodban, a világ egy idő után rezignáltan tudomásul veszi, hogy tényleg, mekkora zseni is vagy. A világ ugyanis lusta, utál gondolkodni és nem szeret vitatkozni, szar a memóriája és nagy a tehetelensége. Ha egyszer elterjed rólad, hogy mekkora zseni vagy, a Király új ruhája trükk miatt többé senki sem kérdőjelezi meg. Hogy milyen hatással van mindez a pszichédre, (kölcsönhatás és tyúk-tojás probléma szintjén) abba most ne menjünk bele!

---

Continuing with Bloom and his tirade against King's award, if I screw up already this night too, anyway. To keep a blog is among the most convenient and the most fruitless activities keeping you away from the sensible writing.

I dunno, you could follow that link. Either you could or couldn't, let's go over it roughly. You can learn a lot from it, indeed.

The Internet is a lousy, dis- or inorganized, or both, whatever!, stuff, so, that link can cause some confusion. It simply not contains that quote what is in the Wikipedia article. Because of the Wiki quote is from an interview was given to The New York Times. And the link is on a bostonian article originally was published at The Los Angeles Times. Grrr.

With the boost of the NY Times interview, in the LA Times paper Bloom applied some questionable techniques:

First, in the reflexion given to the NY Timesnak he declares the awarding board as a bunch of idiots. It makes a basis for the old "Emperor's new cloths" trick: if you think similarly, you are a wise man, otherwise , if you doubt his statement, if you dare think about granting any literary values to King - you are an idiot too.

Second, already in the LA Times article, from this platform he can lament a little on the deplorable state of the American culture and increase the negative content of the NY Times statement. Of course without any visible argument, simply on the basis of his credits.

Third, with an elegant arc, he can be gathered to his other old enemies, Harry Potter and his author and can disgrace her.

Fourth, again without any evidence and argument, he claims the young readers of Harry Potter ain't going to read any other literature. (1)

Fifth, he even afford to negate his claim, upon the pretext of King's joke about the children who read Rowlings now, will became good King-readers tomorrow...

Sixth, still without any arguments about why King's works are so worthless save his on credits, of course he lists his own friends (2) and relations as the real valuable contributors of the literature.

Here a rider has to be added to this nice job. The same Bloom edited three - 3 - critical volumes about King's works. Obviously he pockets all the profit of them what an editor can. (3) Of course the business and the pleasure should be divided...

Right now, that is the question, whether a critic, a scholar whose job is supposingly to orient readers (4) - if it's possible in all submission fitting this profession or, if it's totally impossible at least with a cool self-resraint -, how to afford himself (intrinsically and institutionally) expessing his personal emotions, fears, cultural taste and - let me to risk! - his jealousness on this filthy way, capitalizing his great credit and influence. (If you dig the Net a little, you'll find several blogs where the same question was posed.)

But, beyond this question there is another one: how can anyone gathered so many credits and influence? On the Amazon.com a search with the keywords "Harold Bloom" results in so many hits you'll be tired to check all of them. There are at least a dozen of critical book series trademarked with his name and he prepareth generations of scholars in his image at the Yale. (Forget the sexual harrasment blame, I simply can not believe in it)

There is an quite simple answer.
If you advertised yourself as the exclusive owner of the Philosopher's Stone with the proper frequency and amplitude and your friends and relations - with the principle of reciprocity, of course - repeat this with the proper frequency and amplitude, the world is going to acknowledge that you are an unquestionable genius. The world, being a lazy, unintelligent bastard, has almost zero memory capacity and has almost infinite inertia. Thus if once the knowledge about your genius mind has been spread, because of this inertia combined with the "Emperor's new cloths" trick, there will be no one who dares questioning your credits. Let's no drown into those swampy ideas how your brain can be influenced by this process (interactions and the "hen and egg" problem).

Jegyzetek - Notes:

(1) Fognak. Ismerőseim gyerekei a HP előtt gyakorlatilag nemigen olvastak semmit, azóta már az n. könyvnél tartnak. Most éppen a Diagnózisnál, hogy Kinggel is együtt dübörögjek egy kicsit. (mosoly) / They will. Kids from an acquaintance family hardly read any book before HP. Now they read n-th book.

(2) Kedvelem Roth Portnoy kórját. Még mindig. De magát Rothot már nem kedvelem annyira, mióta megtanultam, hogy a bájos "siksze" (shiksa) szó valódi jelentése jiddisben egyszerűen kurva. Mint ahogy a "shikszelke" (shikselke) a goj kislány, aki kis kurva. Talán ezzel kellett volna kezdeni a könyvet.../ I liked the Portnoy's Complaint by Philip Roth. I still like it. But I like Roth himself less since when I learned the meaning of the word "shiksa". It means "whore" in jiddish as the "shikselke" means little gentile whore. Maybe the book should be started with this translative explanation...

(3) Stephen King (Bloom's Modern Critical Views) Fogy ár./Price 45 USD.

Stephen King (Modern Critical Views Series) Fogy ár./Price 45 USD.

Stephen King (Bloom's Biocritiques) Fogy ár./Price 35 USD.

(4) Egy S. Shirazi nevű valaki a Printculture című blogon a kritika négy fajtáját különbözteti meg:

1. ars poetica és manifesztum
2. értékelő kritika (többnyire könyvismertetés)
3. értelmezés és kommentár
4. az irodalmat a kritikus nézőpontja hirdetésének eszközeként használó történelmi, életrajzi, pszichológiai, nyelvészeti, erkölcsi és filozófiai kritika

An author, named S. Shirazi at the Printculture blog distinguised four different kind of literary criticism:

1. ars poetica and manifesto
2. evaluative criticism, which today largely occurs in book reviews
3. interpretation and commentary
4. the many varieties of historical, social, biographical, psychological, linguistic, moral and philosophical criticism, which mostly use literature to make some other kind of point.