Kísértést érzek, hogy olyat tegyek, mint még soha, és ne olvassam végig a Snow Crasht.
Egyszerűen nem értem, hogy ugyanazok, akik egyre a contemporary science fiction kiadását követelik, mit találnak ebben a könyvben.
Ezt a regényt 1992-ben adták ki először, tehát feltételezhetően kb. két évvel azelőtt kezdődött a megírása - ma 2007-et írunk, és legalábbis mindaz, ami az első huszonhét oldalon leíródott menthetetlenül és végérvényesen elavult.
Csakúgy, mint a stílus: érdemes a mai tizenhuszonéveveseknek bekezdéseken keresztül szájbarágósan, de bennfentes nagyképűen magyarázgatni az optikai adatátvitelről, virtuális valóságról, a kettes számrendszer alapjairól, japán kardokról, miközben nem történik semmi?
Nem nevetséges huszonegyedik századi szemmel az író tobzódása egy általa kitalált nyelvi lelemény körül, úgy, hogy többször, több oldalról próbálja elmagyarázni (szó szrint, ember!), az olvasó szájába rágni, mekkora poén és teljesítmény is a "logo" és a "glow" - kiejtve "glo" összeolvasztása egyetlen szóvá: "loglo"?
Gimme a break!
Ami igazán elszomorít, hogy Stross tíz évvel később sem jutott túl a jövő ezen parodisztikus bemutatásán. Ugyanebben a lehangoló, csak még szárazabb és élvezhetetlenebb stílusban.
De bennem van a hiba. Én Frank Lloyd Wright építészetét se szeretem...
Talán a kíváncsiság vágányon tart. De mindenki megkönnyebbülésére, hosszabb véleményt erről nem fogok írni. Nem éri meg a leütéseket.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
6 megjegyzés:
Nekem már az első pár bekezdés után a kedvenc könyveim közé kerül, ennél kúlabban egyszerűen nem kezdődik semmi. Itt van mondjuk az ötödik mondat:
"A bullet will bounce off its arachnofiber weave like a wren hitting a patio door, but excess perspiration wafts through it like a breeze through a freshly napalmed forest."
ami persze hommage, de jófajta, meg aztán az ötödik bekezdés
"The Deliverator's car has enough potential energy packed into its batteries to fire a pound of bacon into the Asteroid Belt. Unlike a bimbo box or a Burb beater, the Deliverator's car unloads that power through gaping, gleaming, polished sphincters. When the Deliverator puts the hammer down, shit happens. You want to talk contact patches? Your car's tires have tiny contact patches, talk to the asphalt in four places the size of your tongue. The Deliverator's car has big sticky tires with contact patches the size of a fat lady's thighs. The Deliverator is in touch with the road, starts like a bad day, stops on a peseta."
Persze lehetett volna belőle vágni, de olyan az egész, mint egy kurva jó akciófilm és egy kurva jó videójáték, de nem kell hozzá moziba menni vagy a gépet előszedni, lehet olvasni a metrón. Meg persze azóta is olyan gördeszkát akarok, mint ami a Y.T.-nek van.
loop_1,
ön nem olvasott Gibsont, aki tíz évvel korábban ettől sokkal jobban leírta ugyanezt...
Hát, az akció meg a videojáték: egyelőre az ötvenedik oldal táján Sid Alpha Centaurija gépkönyvének a szinvonalaán halad a történet, mind sebesség, mind szájbarágás szintjén. Talán az AC manuál kicsit izgalmasabb...
A maffia a pizzabizniszbe csurgatja tőkét mi? Micsoda döbbenetes poén!
Ez a (öncenzúra) blogger stuff először kényszerített, hogy olvasszam bele a Terrát az egészbe, aztán átadta a jogot a Terrának. (öncenzúra)Bocs.
Gyűlölöm a számítógépeket, és számítógép hálózatokat!
Ja, Monsieur loop_1, hány éves is volt maga, és melyik évben, amikor eztet könyvet olvasta?
A Neuromancer egyike annak a kevés könyvnek (három van összesen, a másik kettő a Catch-22 és a Naked Lunch), amit többszöri próbálkozásra sem tudtam elolvasni. Meguntam. Vagy mi. Pedig akartam. A Snow Crash meg annyira hiperaktív és annyira nekem szólónak érződik, hogy tegnap kinyitottam a text fájlját hogy kikeressek egy mondatot és a következő legalább egy órában folyamatosan olvastam. És vigyorogtam!
> hány éves is volt maga, és melyik évben, amikor eztet könyvet olvasta?
24 illetve 2005
A hiperaktivitás bizonyára a 8. fejezet után következik. Én egyelőre eddig jutottam, és unatkoztam magam halálra.
Pont neked nem tűnik egy kissé elavultnak az egész?
Nem, sőt, tényleg úgy emlékszem hogy az elejétől a végéig imádtam. Bár most a Magyar Közlöny is hiperaktívnak tűnne, mert egy csirkés szendvics kiszívta az összes koffeint a véráramomból.
Megjegyzés küldése