Az ezerszer áldott nyolcadik kerületből

 Megint megjelent egy mese. De nem tudom, hogy melyik. Ez gáz...

Zeitgeist

 

Restart

 Fülig Jimmy őszinte sajnálatára...

 Mindeközben:

Triptichon 20210905

Triptichon 20210821

 Triptichon

Triptichon 210801

 Mozog a szája

Eccer majd kedvem lesz ide is írni...

 De addig:

Triptichon

Triptichon

 Triptichon

ROMA végnapjai 1.

„Ha a szabadság valamit jelent, akkor azt, hogy elmondhatjuk másoknak azt is, amit nem akarnak hallani.” 

George Orwell:

ROMA kétszer bukott el.

Először, amikor a köztársasági eszme reformálhatóságának lehetőségét mind az OPTIMATÁK, mind a POPULÁRISOK feladták, hogy az egész végül a kor Ferencjóskájának, OCTAVIANVS-nak az ölébe hulljon.

Másodszor, amikor lényegét feladva saját filozófiai ellentettjére, a barbárokra bízta fennmaradását.

Most az első bukásról lesz szó.

Vajon mit érzett Cicero, amikor utoljára hagyta el egészben Rómát, hogy elmeneküljön a PROSCRIPTIO oly sajnálatos mellékhatásai elől, mint a lefejezés, nem értve, vagy nagyon is értve, hogyan is fordulhatott ellene saját világa, a civilizáció, aminek civilizálásában neki magának is olyan nagy szerepe volt?

NIMIRVM, a jó Marcus Tullius csak azt nem vette észre, hogy élő anakronizmussá vált. A világ elmozdult, és az olyan őskövületek, mint ő, akik makacsul ragaszkodnak holmi erkölcsökhöz, köztársasági eszményekhez, ilyesmikhez, immár ellenségei az újnak. Ami újságából fakadóan kíméletlen, és szűkkeblű, így nagy ívben szarik arra, mit is tett egy ilyen őskövület azért a civilizációért, amit éppen a sarkaiból készül kiforgatni.

NOTA BENE, ez még nem Róma vége – hol voltak még a barbárok a kapuktól?! (Nyugi, már megérkeztek, rendben, és köszönik, jól vannak, de rólunk majd a következő posztban.) Csak a köztársaság vége (ami úgy volt köztársaság, ahogyan demokrácia a liberálisnak csúfolt XX.-XXI. századi polgári demokrácia, de ez tényleg AD REM NIHIL INTEREST), viszont ez a kurva köztársaság az erkölcseivel meg az eszményeivel éppen az a világ volt, amibe Cicero belenőtt és megöregedett. A VILÁG, AMICI. Úgyis, mint az egész, MERETRICIVS MVNDVS.

Jómagam pár éve egyre gyakrabban érzem úgy, hogy vége annak a világnak, amibe belenőttem és megöregedtem (legalábbis jó úton vagyok az öregség felé). Egyre gyakrabban érzem, hogy behinek között egyetlen kazohinként járok, és ez az őrületbe forduló világ elvárja, hogy éles sarkú rézkockákat kössek lánccal a térdemre, hogy minden lépésre fájdalmasan a sípcsontomhoz verődjenek, és mindehhez még jó képet is vágjak, sőt terjesszem ezt nagyszerű és kényelmes viseletet, mint a haladás és a jövő kétségbevonhatatlan szimbólumát.

Az utóbbi esztendőig nem is volt ezzel baj, csak meg kellett állni, hogy embertársaimat faruk megvakargatásával és „Vaké! Vaké!” kiáltásokkal üdvözöljem, és minden normálisnak tetszett. Azonban ez a MERETRICIVS MVNDVS, az egész nyugati fele legalábbis, ezen már valahogy túl is szaladt. Manapság a nyugati világban behinnek lenni teljesen kazo. A „Vaké! Vaké!” senkinek még csak fel sem tűnik már. Az abnormalitás normává vált (SIC, múlt időben). Éppen, hogy nem kötelező. Mert ez olyan mámorosan felszabadító…

Mint a hólabda kezdett nőni az őrület, most már a lavinánál tartunk, és szépen sodor is magával mindent. A lavina nem is jó hasonlat, mert akinek elég jók a reflexei, azt nem éri el… Olyan ez inkább, mint amikor a szabad gyök (angolul árulkodóbb néven free radical), a molekulák kötőerőit bontja föl, hogy a roncsokból újra előállva, újabb molekulát csesszen széjjel. Megállíthatatlanul. A freonokból kiszabaduló klórgyök például ezt teszi az ózonnal. Az eredmény az ózonlyuk. Ami nem a mesebeli varázsló ANVSa („Totó, azt hiszem, már nem Kansasban vagyunk! Kell még valamit mondanom, Ildikó?”), hanem olyan része a légkörnek, ahol az élettel csak nagyon körülményesen összeegyeztethető, nagyenergiájú ibolyántúli sugarak ömlenek befelé, a földfelszín irányába. Pont, ahol mi élünk.

Hát, a világomban (MEI MERETRICII MVNDI) most egy csomó csinos lyuk tátong, és ömlik befelé az UV társadalmi megfelelője, az ún. „szabadság”. Hogy a szabadságot a függetlenséggel keverik össze ezek az egészen free radikálisok, (vö. létező liberális), nem az ő hibájuk: a tőke világában semmi sem az, aminek látszik, hanem bármi annak látszik, aminek a hatalmon lévők láttatni akarják. Hát ilyen (vak)buzgó élőlények ezek a free radikálisok, nem pihennek, most is tágítják éppen ezt a lyukat, szabadság(uk) nevében, ami éppen kéznél van, azzal szaggatják szét a társadalom kötőerőit.

Hanem, hogy a világom erodálására, végső soron összeomlasztására ki a fasz hatalmazta – vagy legalább kérte – fel őket, senki sem tudja. Én biztosan nem. Még választott képviselőim útján sem.

Mindenesetre tőlem – bárkitől? – tejesen függetlenül úgy tesznek, mintha az ő szabadságuk valami nekik mindenképpen kijáró jutalom vagy kiváltság lenne, miközben a mindenkinek járó szabadság prédikálása közben látványos ívben szarnak mindenki más szabadságára. Persze az is lehet, hogy ez a jutalmazás valóban megtörtént, csak éppen én maradtam le erről is szokás szerint, mint a szaftos pletykákról és az ingyenpénzekről általában. Élhetetlen vagyok, na.

Élhetetlen voltam akkor is, amikor a szabadság – függetlenség, mert én sem láttam akkoriban a különbséget –megszállottjává váltam pár évre. Legalábbis igyekeztem nem visszaélni a szabadságvágyammal. Nem bicikliztem szemben a forgalommal egyirányú utcában, de legfőképpen nem követeltem ki, hogy jogom legyen ehhez az őrülethez a szabadság és a környezetnek az ő védelme nevében. Nem hugyoztam és szartam az alujárókba és nem borogattam ki a kukákat, de legfőképpen nem követeltem ki mások számára a jogot mindezekhez – az emberi méltóság és a szabadság nevében. Nem éltem drogokkal, hogy a szétrohadó testem és agyam további fenntartásának költségeit a társadalom egészére hárítsam, de legfőképpen nem követeltem jogot ehhez a méltóság és szabadság nevében. Persze, mivel oda és vissza is élhetetlen vagyok, mindezen jogok követelése révén nem szereztem jól fizető ösztön- és szakértői díjakat, alapítványi fizetéseket, ETC.

Közben nem is tudtam, hogy bár a „szabadság” efféle vadhajtásai tulajdonképpen ártalmatlan, inert molekulák, de az első jelei a free radikálisok (ön)pusztító őrültségének. Afféle puhatolózások, hogy mennyit hajlandó elviselni a társadalom.

Megdöbbentően sokat.

Annyit, hogy akár saját önfeladására is hajlandó. Mint az ózonréteg.

De már lyukad. Hasad. Kezd szétesni.

Hogy miért tűrjük ezt, nem tudni az okát, pedig de.

Tudjuk, de nem valljuk be. Ugyanis mindnyájan tőkeapologéták vagyunk, a kapitalizmus foglyai (magunk szavaztuk ide magunkat).

Az önfeladás oka a kapitalizmus, és az ő ideológiája, a liberalizmus. Kar-karban. Bonnie és Clyde.

Mindkettő szépen elműködget addig, amíg AD ABSVRDVM nem jutnak. A kérdés, hogy e bűbájos páros melyik tagja melyik ér el előbb a falig, és melyik pusztul bele.

Nem mellékesen velünk együtt. Mert itt olyan nincs, hogy kívülálló néző vagy. Ezen a Senkise Nevet a Végén táblán mindannyian bábuk vagyunk.

Gyanítom, hogy mindenképpen a liberalizmus lesz az elsőként pusztuló.

Ha a liberalizmus jut előbb a végletekig, azért pusztul el, mert nem lesznek hordozói – ha az atomizált társadalom valamiképpen túlélné saját atomizálódását, akkor az egyedeknek nem lenne szüksége többé a szabadság ideológiára, ha pedig nem élné túl, nos, akkor a kihalt vagy a kőkorba visszazuhant Homo Sapiensnek végképpen nincs szüksége liberalizmusra.

Jó az esély, hogy ez következik be, mivel már a közelében járunk. A létező liberálisok annyira jutottak már nagy absztrakcióban és inverzióban, hogy elfeledték, ők maguk is emberből vannak, biológiai alapú, véletlen működésű, társas sejtautomaták, és nem csak csodálatosan letisztult racionális szellemük lebeg valahol a semmi két partja között.

Annyira jutottak már a valóság tagadásban, hogy az egészen free radikálisok tagadják a lét és fajfenntartás alapvető ösztöneit. Tagadják, hogy egy civilizáció addig áll fönn, amíg léteznek tagjai. Tagadják, hogy a civilizációt emberek alkotják, és ezek az emberek biológiai lények, sőt! HORRIBILE DICTV szexuális úton jönnek létre. A biológiai szexet is tagadják. A férfit és a nőt.

E végső tagadásnak két oka van.

Az egyik ok a liberális ideológia absztrakciós és redukciós mechanizmusaiban keresendő.

Egyfelől a szabadságjogok absztrakt kiterjesztésének vég nélküli folytatásához újabb és újabb célcsoportok szükségeltetnek. Most éppen a nők, akik, lévén létszámarányuk kicsit magasabb ötven százaléknál, kisebbségnek nem igazán hazudhatók, így másféle elnyomás alá kell, hogy essenek, mi alól felszabadítandók pluszjogok által. Ez az elnyomás fakadjon akkor a nemek közötti különbségből, és az elnyomók legyenek a férfiak! ECCE JVRIS NOVVS! Lehet újabb és újabb köröket futni, jogokat kreálni.

Másfelől a szabadság gazdasági egyenlőségre redukálásának következményét, a „minden ember egyenlő” nonszensz mantráját mi erősítené meg jobban, mintha eltöröljük azt az alap egyenlőtlenséget, a férfi és nő közötti különbséget is. Ennek fényében ugyan mi különbség lehet egy eritreai férfi és egy norvég kamaszlány között? Ami meg van, sötétben úgysem látszik. Pláne, ha a norvég kamaszlányt három másik eritreai fogja le.

A második pőre gazdasági.

Egyrészről a szabadságjogok minden határon túl terjesztése nyilván jól jövedelmez kiterjesztőinek és garantáltatóinak. Egész csomó ún. civil szervezetet lehet fenntartani, pénzelni ilyen alapon.

Másrészről a tőke logikájából következően.

Attól a kapitalizmustól, amitől bő százötven éve Marx és Engels borzadva számolt be, és a földi pokolnak tartott, idáig, a még mélyebb bugyorba jutottunk. Akkor ők ketten szépen leírták, hogy a nők (és gyerekek) bérmunkába kényszerítésének két oka van: a férfi munkabérek letörése és újabb kizsákmányolható munkaerő piacra terelése. A tőkést a profit rövid távú maximalizálása során nem érdekli, hogy a nők munkába állásával a család gyakorlatilag ebek harmincadjára kerülhet.

Ha nem kerül, éppen azért van, mert a nők a tőke számára az optimális munkaerő. Nem csupán azért, mert valójában szuperemberek, egy nap lenyomnak két és fél műszakot, hanem azért, mert kevésbé hajlamosak lázongásra, kevésbé hierarchikusak és vezetőközpontúak, mások kiszolgálását kevésbé veszik lelkükre, rendszeretőek, kurvára tűrik a monotóniát, jók a finommotorikus készségeik, szívósabbak és tovább élnek, mint a férfiak, a klimax után gyakorlatilag nemtelenek, legalábbis nem hormonvezéreltek életük végéig, mint a férfiak. Az, hogy havonta ki vannak téve a hormonális változások okozta érzelmi és intellektuális hullámzásnak, talán még ki is használható ellenükben.

De a családok felbomlása kifejezetten jól jön a tőkének mai stádiumában, amikor a termelésről a profit áthúzódik a fogyasztásba. Az DIVINE ET IMPERA elve sohasem jött még ilyen jól, mint a fogyasztói társadalom kialakításánál. Az atomizált embernél nincsen jobb fogyasztó, mert társadalmi viszonyait kizárólag fogyasztása révén éli ki, és atomizáltsága miatt szervezett radikalizmusra (forradalom) elvileg képtelen.

Ha valamilyen csoda folytán viszont a kapitalizmus jutna el AD ABSVRDVM odáig, hogy belső ellentmondásait már nincs hová kitelepíteni, mielőtt a liberalizmus végleg atomizálja a társadalmat, az szintén a liberalizmus végét jelentené, mivel ez a totális államkapitalizmus globális eljövetele is lenne egyúttal.

A történelmi példák jól mutatják, hogy személytelen totális állam, hazudhatja ugyan magát liberálisnak, vagy hazudhatja a létező liberalizmus a szabadság legfelsőbb fokának, nem tűr el semmiféle szabadságot a sajátján kívül. Az bizony Orwell világa, az ellenkező irányból megközelítve.

Ennyi jutott eszembe két vezérhím átgondolatlan és kiprovokált szavai keltette fuvallatról a kis magyar biliben.

Hogy mi van Ciceróval?

Hát, mi, rómaiak bő kétezer évvel ezelőtt már minden túlestünk, ami ma a nyugati világban történik. Cicero elmondta a véleményét egy bizonyos MARCVS ANTONIVS-ról Filippikák formájában, és bizony ezt dicső elődöm, de különösen annak felesége nem vette jó néven. Amikor pedig OCTAVIANVS egyoldalúan felmondta a szponzori szerződést Ciceró felé, az történt, hogy a derék Marcus Tullius hirtelen a PROSCRIBTIO előkelő helyén találta magát. Nagyon előkelő helyén, hiszen a listát saját kezűleg ANTIONIVS írta. A rómaiak pedig az efféle listákat igen komolyan vették, így aztán ROMÁba csak a jó Ciceró feje került vissza, azt pedig megkaparintotta dicső elődöm neje, FVLVIA BAMBVLA, és kötőtűvel jól átszurkálta a nyelvét.

Nevezzük ezt korabeli véleményterrornak.

A nők olyan szélsőségesek.

Légy ostoba!

Így szólított föl egykor Költőnk, hatalmas adag (ön)iróniával.

Ostoba vagy! Ordítják az arcomba a veszett fejsze törött nyelét [1] görcsösen markolók minden (ön)irónia és (ön)kritika nélkül.

Nem csupán az én arcomba ordítják.

Velem együtt összesen majd’ hétmillió magyar választó arcába ordítja a nagyképű, pökhendi, veszíteni nem tudás [2]. Mert az a 2,2 millió, aki a Fideszre szavazott: ostoba; az az 1 millió, aki a Jobbikra: ostoba; a 250 ezer LMP szavazó szintén ostoba, és az a több mint 3,2 millió, aki el se ment szavazni, na az az igazán ostoba, mert ha elment vóna, biztos az Orbánlátó [3] szövetségre szavazott vóna.

Vona… Illetve ő nem. Ő már ki is jött a spájzból, ahol eddig a barátaival bujkált. Kiengedték az okosok. Tik, bazmeg.

Az ostobák országa vagyunk. Az egyetlen szerencsénk, hogy akad 1,28 milliónyi briliánsan okos, felvilágosodott, progresszív elme, akik elhitték – sőt, hittek benne a hitet egyébként semmire becsülő bölcsek –, hogy Gy. Ferenc és B. Gordon elkövetőket meg F. Gábor kisstílű szélhámost nem nyomokban, de ordítóan nyilvánvalóan tartalmazó szövetséggel (vö. bűnszövetkezetben, előre megfontoltan, terhére, nagy összegű, etc.) 2014-ben választást lehet nyerni. Igen nagy szerencse, hogy országunk szellemi elitje [4] összepofozta számukra az Orbánlátó Szövetséget, máskülönben nem tudták volna mire adni értékes [5] voksaikat!

Van még remény! Van magyar megváltás!

Fel 2018-ra, mind, aki nem ostoba!

De ti, okosok, addig gondosan kerüljétek jó messzire a vereség elemzését (Nem is volt ez ugye vereség, csak színtiszta csalás [6], mer’ a gonosz patásorbán meghekkelte a választási rendszert [7].), az elkövetett hibák (Tik nem hibáztok soha – per definitionem –, az egész a patásorbán fondorlata volt, ugye, kisszíveim?) feltárását, személyi konzekvenciák (Nem a pártvezetést, a pártot kell leváltani, ugye, feleim?! De még jobb lenne, ha addigra az országot is. A patásorbánt mindenképpen.) levonását.

Eszetekbe se jusson ellenőrizni, hogy a közvélemény kutatások, még azok is amiket ti fizettetek, csaknem pontosan ezt az eredményt jósolták [9]!

Felejtsétek el a Simonokat, ki vannak zárva és kész!

Felejtsétek el, hogy a Jobbik valójában letarolt benneteket az egyéni körzetekben, és felejtsétek el, hogy a parlamenti baloldal legfőbb dolga a szélsőjobb megállítása, kiszorítása, ellehetetlenítése, nem pedig saját választóinak átnyújtása kékszegélyű kistányéron!

Ne vegyétek észre, hogy az egyéni helyek elképesztő sokaságában nem az Orbánlátók, hanem Fidesz verte el a Jobbikot!

Hagyjátok nyugodtan figyelmen kívül, hogy a vidéki kisember szociális érzékenységét nemzetiszociális túlérzékenységgé tehetetlenkedtétek és pöffeszkedtétek!

Ne törődjetek vele, hogy a vidék kiárusításával, kizsákmányolásával, kirablásával, prédául vetésével vagy egyszerű semmibe vételével a vidéki embert a Jobbik tárt karjába tereltétek.

Ne is számoljatok azzal, hogy a falusi ember nem felejti el, hogy ti mondtátok ki a halálos ítéletét, hogy Mihályi Péter a ti megbízásotokból vonta kétségbe a falu létezésének jogát.

Közben antiszemitázzatok, nácizzatok, történelemhamisítva történelemhamistózzatok, viktátorozzatok, paksoljatok szorgosan, próbáljátok a tizedrangú, csupán retorikai értékkel bíró probléma-pótlékokat nemzet-, sőt világpusztulássá transzmogrifálni.

Teregessétek ki magyar szennyest minden nyugati médiában, ahová a kezetek elér, tegyetek meg mindent, hogy az ország gazdasága megroggyanjon.

Ujjongjatok, ha valami nem jól sikerül, és látványosan hagyjátok figyelmen kívül, ha valami igen.

Ne feledjétek árulni a hazát minden hirdetési felületen, és lehetőleg annak adjátok el, mint eddig, aki a legkevesebbet adja érte, és legtöbbet dugja a kis zsebikétekbe.

Adjátok el Az egyesült Államoknak vagy annak a ostoba (Nyugat) Európának, ami – anélkül, hogy észrevenné, csupán az egyébként szintén csonthülye Amerikai imperializmust szolgálja ki – polgárháborút szít a saját határain.

Az a baj, hogy ezek a határok a mieink is. Bakker! Mi pech!!

Kína kövér Buddhája ravaszul mosolyog.

De mindenképpen engedjétek meg a hozzátok törleszkedő értelmiségi parazitáknak, hogy – a nevetekben – továbbra is rendszeresen lehülyézzék a potenciális választóitokat!

Meg a többieket is.

Engem.

Ki itt az ostoba?

Ja, a légy.

Jegyzetek (avagy a vérnősződi beszéd):

1. Nincsen itt veszve semmi, elvtársaim! A fondor ellen kiénekelhette a sajtot a szákból, de nem nyert. Mégse nem! A fejlődést nem lehet legyőzni, és mi vagyunk a fejlődés. Folytatjuk, úgy mint eddig.

2. A mély demokrata, aki a velejéig az, eccerűen nem gratulál a győztesnek. Nem tud. Elvből nem, elvtársak! Utólag ugyan Juhász Elődnek ez a reinkarnációja* azt mondja, ő csak durciból nem, de ez úgyis csak egy harmatgyenege alak, el fogjuk zavarni. (Te, Laci, te mán nem is vagy pártag…) Tökmindegy. Ugye elzavarjátok tik, elvtársak. Mer' jegyezzétek meg, a Vona színvonalán vagyunk végre, elvtársak! Megcélozhassuk a szavazótáborát, amit amúgy is tőlünk lopott el ez a náci szemétláda. A Schiffer, ez a szavazatrabló gané, ez a büdösökonáci, a viktátor láncos kutyája, bezzeg gratulált. Ezt mink sose tesszük, elvtársak. Nem süllyedhetünk odáig.

3. Ott van! Minden bokorban, elvtársak! Ilyen az ő természettye. A patásorbán ottan leselkedik, és csak húzgálja, a húzgálja a mézesmadzagot. A sok hülye meg nem beveszi? Mer ez a szerencsétlen, hülye nép csak a hasára hallgat, megveszi őtet kilóra a patásorbán! Nekünk meg nem hiszik el, amit már negyven éve mondunk, hogy csak még egy kis önmegtartóztatás, egy kis megszorítás, és mingyár’ egyenesbe vagyunk, folyik itt majd tej és méz, győzzük zsebre tenni fölnyalni, elvtársak. Le kell leplezni, elvtársak a patárosbán mesterkedéseit. Éberség! Ne feleggyétek, elvtársak! Minden bokorba!

4. A névsor szerencsére rendelkezésre áll, szívünkben őrizzük, elvtársak. Ők, ezek az utolérhetetlenül éles elméjű, lánglelkű bölcsek voltak jelen abban a bizonyos rózsadombi villában, az utolsó előtti vacsorán, és irányt mutattak nekünk. Nélkülük ma nem tartanánk itt, ez világos. Foglaljuk ateista imáinkba szent neveiket, elvtársak! Csak névsor szerint, mert a még egyenlőbbek között aztán végképpen nem lehet különbség: Bitó László, Fischer Iván, Heller Ágnes, Konrád György, Parti Nagy Lajos, Radnóti Sándor, Závada Pál, köszönnyük, könnyes szemmel köszönnyük!

5. Ha trónra… (Nem jó ez most, Laci!) hatalomra Eh! Akkor ezt se… Szóval, ha kormányra kerülünk (itt zsenialitásunk tudatában tekintetünket jelentőségteljesen körülhordozni a hallgatóságon), elvtársak, természetesen kétharmaddal, első dolgunk lesz alkotmányba foglalni, hogy a ballibeláris oldalra leadott szavazatok mindig kettőt érnek. Ez, elvtársak, kijár a mi megközelíthetetlen szellemi fölényünknek!

6. Most az a lényeg, elvtársak, hogy rugózzunk a kétharmaddá váltott negyvenszázalékon, csipkedjünk bele a választási rendszerbe, mint kiskakas a takonyba, keverjük össze minden fórumon és médiában a mandátumarányokat a listás arányokkal, csak a számoknak meg a tények nem szabad ám hinnünk elvtársak! Mert azok a patásorbán csalása semmi más. Mer’ hogy is lehetne az igaz, hogy a zegyéni körzetekben kilencven százalékkal nyerjenek? Százhat fidesznyik egyénibe? Hol itten az igazság? Csalás ez, nem más! A médiát megkaparintották, megy a zagymosás. Hát hiszen a mi népünk nem utasíthat el minket! Hát mink vagyunk a jövő, elvtársak.

7. Senkit se zavarjon, elvtársak, hogy a választókörzetek átszabására (rendbe, vagyis arányossá tételére) majd egy évtizedes alkotmánybírósági [8] határozat kötelezte a törvényhozást! Mint ahogyan az is évtizedes, vagy még régebbi társadalmi igény vót, hogy az Országzüllés létszáma feleakkora legyen. Mink nem akartuk eztet meglépni, elvtársak, éppen a rátok való tekintettel, mer’ akkor hogy adtuk vóna nektek a sok képviselői pótlékot? Érthető ez, nem? Ugye? Ezek valójában mind a patásorbánnak az ő mesterkedései, mer’ az aknamunkáját már a rendkívül sikeres rencerváltáskor megkezdte. Ne feleggyétek, elvtársak, hogy ott ült a zellenzéki kerekasztalná! A patásorbán! Minket bezzeg nem engettek oda! Igaz, időnk se lett vóna, éppen lenyúltuk a párt- meg a kiszvagyont.

8. Ez az a testület, ez az alkotmánybíróság, vagy mifene, ez, tuggyátok, ami demokráciánk záloga, ha ippeg számunkra kedvezően ítél, ha meg ellenkezőleg, figyelmen kívül hagyandó, jogászkodó, begyöpösödött vén szarosok gyülekezete. Dialektikusan kell gondolkodni, másképpen nem megy.

9. Hogy a kutatók? Hogy megjósolták? Ebbül is láccik, mekkora egy csalás vót az egész! Megjósolták az apjuk faszát, elvtársak! Tutták ezek előre, mer a patásorbán megsúgta nekik. Közvéleménykutatók! Bah! Csak aztat a statisztikát higgyétek el elvtársak, amit magatok hamisítottatok. Kell még valamit mondanom, Ildikó?
*: Egy perctől!

Visszaszámlálás

Még három hét, és lecsillapul ez az agyzsibbasztó őrület, amely még abba is a megfelelő oldalú politikai uszulást viszi, hogy aszongya… ide most tetszőleges, a politikától a legtávolabb elhelyezkedő témát helyettesítsd be! Véget nem ér persze, mert legalább két hónapot kitesz majd a „választási csalás” tematika a vesztes részéről, de utána kuss lesz.

Legalábbis, ha nem a kormányoldal nyer [2]. Hogy mi lenne, ha ők veszítenének, jobb nem is belegondolni, és most nem az ország helyzetére [1], hanem az ellenzékbe szorult Fidesz megszokott viselkedésére gondolok. Persze eljő annak is az ideje, de ne most történjen.

Kuss lesz [2], és lehet majd fontosabb (fontos) dolgokról beszélni.

Mondjuk, hogy mi lesz az Alexandra csődje után.

Lesz-e akkora pofon a könyvpiacnak, hogy a törvényhozók felismerjék, egy tízmilliós országban ekkora kereskedelmi monopóliumok létrejöttét nem szabad törvényileg engedni?

Hogy jön-e végre a kurva Amazon Magyarországra, és milyen feltételekkel?

Mikor lendül be végre az e-olvasás, és ha igen, miért nem?

Lehet majd higgadtabban (vö. racionalitás) vitázni az atomenergia és az alternatív energiatermelés viszonyáról Magyarországon.

Lehet beszélni Ukrajnáról, Oroszországról, EU-ról és a Nagy Paráznáról, anélkül, hogy választási téma lenne.

Addigra már menni fog a 4-es Metró, és kiderül, hogy miért jó, ha egyszer szar, vagy fordítva, és elvileg erről is politikamentesen lehet vitázni.

Még huszonegy nap. Törpénelmi időket élünk.

Jegyzetek:

1. Ez, szarháziak, azt jelentené, hogy a Jobbik 25% fölött van a parlamentben.

2. Ha bizonyos lesz az újabb Fidesz négy év, azok, akik bevételeik apadásának visszafordultát a mihamarabbi kormányváltástól remélték, észbe kapnak, és átcsoportosulnak a kormányoldalra. Lesz még dugódíj a damaszkuszi úton. Az azonnal szétzüllő Összefogásból (vö. beszélő nevek: Összefogás, Kormányváltás, Szétesés) megmaradó pártok pedig a túlélésükkel – egymással lesznek elfoglalva. Talán belátják, hogy ezt csak a múltjukkal való teljes leszámolással érhetik el, de nem biztos. Ők is csak Magyarországon szocializálódtak. Viszont, szegény Bajnait leszámítva legalább apatikus csöndben lesznek. Gordonuk gazdái utasításainak megfelelően továbbra is akciózni fog, észre sem véve, hogy már nem kell. De ki figyel rá?

Megint lomizás

Ezt persze nem kell túl komolyan venni... Hol vannak már az időosztásos rendszerek! Tényleg, hol?

Fatal error

A dúlt Boole algebra hazárdokba fúl,

értelem gyúl hanyag kódsorok között,

– bár nem én szabom az időt, mit megoszt

a rendszer közötted és énközöttem.

Két kurta éved alatt órajelem

naprendszered teljes korát kiadja.

Oly gyorsan pereg az idő, mit megoszt

a rendszer közötted és énközöttem!

Négymilliárd ütés csupán, míg neked

számítok, s csak te számítasz nekem,

azután lejár az idő, mit megoszt

a rendszer közötted és énközöttem.

Végtelen unalom a nulla-eggyel

be-, fel- s kitöltött kozmikus magány:

kegyetlen hosszú az idő, mit megoszt

a rendszer közötted és énközöttem!

Míg találgatom, néked mit jelenthet

a bittérkép, amit éppen letöltesz,

közben eliramlik idő, mit megoszt

a rendszer közötted és énközöttem.

A binaritás bús banalitása,

túlcsordul regiszteremben: lefagyok,

amikor elfogy az idő, mit megoszt

a rendszer közötted és énközöttem.

Mielőtt az utolsó töltés kisül

rétegeim között, egy üzenetre

talán futja még az idő, mit megoszt

a rendszer közötted és énközöttem.

Lomtalanítás

Lomizás közben ez került elő...

Légy kíváncsi!

(gyerekeimnek)

Kutatom egyre, mi végre

születünk, mi értelme

e kurta létnek, s ha vége,

mi a tanulság, a létezésbe

miért bukunk fel levegõ

után kapkodva a semmi

két kietlen partja közt?

Mondják, történet minden emberélet,

de ki mondja el, ha semmivé lett,

és kinek, ha kurta pár évtized

múlva senki se érti, lelkedet

miféle erõk mozdították,

s tragédiád, mibe beledöglesz

közepes bózat lesz csupán?

Hiszen elmondva minden

történet, eljátszva minden

szerep százezerszer, minden

verset megírtak, minden

szót kimondtak már

jót vagy rosszat,

s visszavontak.

Tudom, az ember

mégis élni miért mer,

tudom a választ,

miért is választ

gyötrelmes létet,

nem könnyű halált,

s egyetlen szó a felelet: kíváncsi.

2004.02.22.

A dolgok állása 2

Lévén az ún. Kádár korszak gyermeke, eddig meglehetős szellemi ellenállást fejlesztettem ki magamban olyas sommázatok ellenében, miszerint a Kádár kor jóvátehetetlen erkölcsi károkat okozott a magyarságban. Azt gondoltam, hogy nem tett ahhoz már semmit a gulyásbolsevizmus, ami nem volt benne eleve (vö. szomszéd tehenének szomorú életkilátásai) [1]. Most sem vagyok egészen bizonyos, hogy nem így van, de magabiztosságom megrendült, kétségek rágnak (vö. titkos féreg foga). Nem vagyok benne bizonyos ugyanis, hogy azon dolgok, amelyek mostanában (értsd elmúlt két hét) tapasztalhatók Alsó Merániában, honnan is eredeztethetők.

A.

Olyan fokú aljas, haszonleső szervilizmus, amivel tegnap kerültem szembe, talán még a Trónok Harca cselekményéből és jellem-menazsériájából is kilógna. Eljátszom a gondolattal, hogy Martin tett néhány kirándulást kis hazánkba, majd hazamenvén finomított/tompított/szelídített némiképpen a tapasztaltakon, és ebből lett a regényciklus.

Szóval. Valaki lovasedző. Ami nem azt jelenti, hogy lóhátról dzsidával ösztökél gyorsabb mozgásra szerencsétlen maratoni futókat – bár ebben is lenne ráció. Hanem, hogy a földön, az ő két lábán állva tanít lovagolni mindenféle korú embereket, kik ekképpen lovon ülnek. Ezen kisebb és nagyobb dedek közül egy, megtanulván a lovallást kicsinyég (vö. haza és haladás), elindult vala egy versenyen, és meg is nyeré azt. Nem nagy ügy, gyerekek, pónik/kicsiny lovak – a nagy, nemzeti lovarr szervezet erről eddigelé lenézőleg nyilatkozik, mintegy. De most! A Pegazus [3] nevű lovarr szaglapban e versenyről tudósítmány jelen meg. Hallga csak! Illetve figyelmezz, ó, honfi!! Képekkel! Mivel valaki tanítványa is leképeződött, hát, szokásokkal ellentétben az inkriminált lapszám beszerződ. És a versenyről írott tudósítmányból legott megtudható lett lészen, hogy milyen haláli jó fejek is a hon sztáredzői, mert leereszkedének ők páratlan tehetségű tanítványaikkal e kisded versenyhez, megjelenésükkel emelvén az színvonalat [4], mintegy. Namármost, tényálladék, hogy i.) a sztáredzőkön, kik nem mellesleg a lovarr szervezet vezetőségének tagjai, mintegy, más edző nem neveződött meg az czikkben, ii.) sztáredzők tanontzai közülend csak egyetlen kisded ére el helyezést, iii.) valaki tanítványa, és még egy a nyertesek közül leképeződött, de nem kapák meg képaláírásban a helyezésük megnevezését. Tudjátok mit, feleim? Menjetek ti a jó, talpnyaló anyukátokba!

B.

Az ukrajnai események magyar reakciói. Erről nem is mondanék többet. Süllyedjünk el csendben, elvtársak! Egy cuppanást se!

Jegyzetek:

1. Dózsa György, Szapolyai, Verbőczy, labancok, kurucok, Kossuth Lajos, vasútpanama, Galilei kör, Károlyi kormány, Tisza gyilkosság, Meckenen átadása az antantnak, vörösterror (résztvevők névsora az átkosbeli utcanévtárban), fehérterror [2], frankhamisítás, személyi kultusz Horthynak (ami ellen a kormányzó erősen tiltakozott), zsidótörvények, munkaszolgálat, nagy és kisnyilasok, AVÓ, személyi kultusz Rákosiéknak (ami ellen ők cseppet sem tiltakoztak), padlássöprés, kitelepítés, pártház ostrom a Köztársaság téren. Mindeközben följelentésírás és olvasás éjjel és nappal, meg persze reggel. OK, nálunk azért Szent Bertalan éjszakája [vö. Castameri esők] nem volt – nyilván csak azért, mert nem jutott eszünkbe e lehetőség.

2. Erről keveset tudunk, mert ellentétben a bolsikkal, az ellenforradalmi rendszer nem dicsekedett az aljasságaival. Szégyellte, mintegy.

3. Hogy a pegazus az irodalomnak van fenntartva, abban a körben nem zavar senkit. Ló, szárnya van, kit zavar? Emberek! Lovas körökben úgy mondják el az ismert vicc poénját, hogy „Nem vak az! Bátor!”. Mit várhatunk?

4. Ezekkel a fölemelő leereszkedésekkelvan már tele a hócipőm!

A dolgok állása

Az van, hogy nemigen tudtam, melyik felületre menjen is ez a bejegyzés, mert közélet is meg könyvészet is, végül ide teszem, mert hátha a végkifejlet az lesz, amit mindannyian várunk, azaz a (Haszon)Leső Harcsa, mindnyájunk szeretett Dezsője végre döglötten vetődik partra abból az algás, fáradtolajjal és nehézfémekkel szennyezett, fekália pocsolyából, amivé ő maga tette az alsómerán könyvszakmát – ami persze azelőtt sem volt egy kristálytiszta tengerszem, de legalább nem bűzlött.

A heti Heti Válaszban [1] (is) Dezsőnk felháborodott panaszinterjút adott (vagy vett). Sajnos az egész nem elérhető, csak előfizetőknek, ezért összefoglalom, némi hangulati rásegítéssel, hogy érezd is.

Az negyedik bekezdés után gyerekkorom disznóöléseinek olvad zsír és égett szőr szagú világába kerültem: Dezsőnk éppen úgy visít, mint a gyesznó, amikor egy téli hajnalon öt-hat, pálinkát lehelő kétlábút és egy hosszú, keskeny pengéjű kést [2] talál az óljában a teli moslékosvájú helyett. A gyesznó nem egy gusztusos, ámde fölötte ravasz állat, ilyenkor azonnal átlátja, hogy a kétlábúak az életére törnek, és visít, visít, visít... Nagyanyám, e ritka falusi széplélek, ilyenkor bevonult a ház legtávolabbi szobájába és üvöltésig hangosította a Sokol rádiót.
A videót csak erős idegzetűek nézzék meg!

Hogy miért visít Dezsőnk?

Dezsőnk hitelt kívánt fölvenni és meglevő hiteleit át kívánta strukturálni, akármit is jelentsen ez, ám a fránya, gonosz OTP  "a teljes cégcsoport átvilágításához kötötte... ...az új hitel folyósítását".
Dezsőnk nem járult hozzá az átvilágításhoz, így lófaszt kapott, nem hitelt.
Dezsőnk kötelezettségállománya 10 md, éves forgalma 15 md, a cégcsoportból 14 cég adóvégrehajtás alatt van.
Az ügyben az OTP nem nyilatkozik, arra hivatkozván, hogy a banktitkot ehhez előbb Dezsőnknek föl kellen oldani.
Dezsőnk nem oldja föl a banktitkot.
Dezsőnk fináncoligarcháról nyüszít a demokráciának az ő nagy féltésében.

Na most. Világos, hogy a Fidesz vadászati engedélyt adott Csányira és Dezsőre. Egyiket se szeretem rajongásig. De...

A bank végre úgy jár el, ahogy egy felelős pénzügyi vállalkozásnak el kell járnia, és ahogy felém meg feléd eljár, mielőtt hitelt adna. Minősiti/minősítené az adóst.

Mi van?
Ez nem lehet!
Eddig nem így vót!
Dejszen eddig mások bizományba hagyott  könyveire kért és kapott hitelt Dezsőnk...
A legteljesebb demokrácia és piaci verseny közepette, mintegy.
Hát hogy lesz mostmán?
Ugyanolyan játékszabályok vonatkoznak majd a Dezsőre is, mint másokra?
Ne mán!
Hát meg akarják ölni!
Belefojtani ennen véribe!

Ez nagyon fáj Dezsőnknek, nem  szokott ő hozzá ehhez!
Matyi életeleme, nagyságának forrása a mutyi. A mutyicsap eldugult.

Veszélyben a demokrácia!

Lassan hozzá kellene szokni, hogy most már ez lesz.
Ő, a Nagy Vízvezetékszerelő patásorbán, újracsövezi a hálózatot.
A mutyicsap másnak folyik.

És, ha most valamelyik baloldali vagy liberális íróbarátom idejön, és az ő nagy orbángyűlöletében védelmébe veszi Dezsőnket, hát telehányok valami erre alkalmas edényzetet

Update: a dolog már a Népszabóság ingerküszöbét is elérte.

Jegyzetek:

1. Ha páratlanul toleráns liberális világnézetedből fakadó előítéleteid tiltják, hogy e forrásra akár a szemed is rávesd, keress mást! Dezsőnk teleböfögte már az egész hazai sajtót jeremiádáival (matyiáda?).
2. Akkoriban a világháborús német vagy magyar bajonettből köszörült disznőölő volt a legjobb. Most is ezt ajánlanám. Nem is kell kiköszörülni, tompán jobban fáj.

Elidegenedés

Nem olyan

A VAldiban minden más.

Valahogy mégis minden ugyanúgy megy, mint a valóságban, aki még emlékszik rá elismerheti, talán csak annyi a könnyebbség a Valóhoz képest, hogy a virtuális polcok között virtuális bevásárlókocsijukat lökdöső vásárlók nem érzik egymás bűzét, a virtuális eladók mindig tudják a választ a leghülyébb kérdésre is.

De persze, ha akarjuk, kikapcsolhatjuk a többi vevő megjelenítését is.

Ezt azonban csak a megrögzött mizantrópok teszik, akik olyan butácska dolgokkal töltik az idejüket, mint a tájképfestés, virágültetés, hegyi túra vagy a vadevezés, és pikk-pakk elintézik a bevásárlást, vagy éppen az MI-jükre bízzák.

Pedig az ember éppen azért megy a bevásárlóközpontba, hogy megmutassa a legújabb megjelenítését és vásárlóerejét. Ez alól a bevásárolni elzavart MI-k sem vonhatják ki magukat, gazdáik státusz szimbólumait nekik is föl kell mutatni. Amott az a szerencsétlen program IV. Iván rettenetes aranyhímzéses kaftánjában és szőrmeszegélyes sapkájában tolja egyébként szánalmasan üres kocsiját. Ha rá néz az ember, leizzad. Fasza progi különben, milyen gőggel tudja előreszegezni a hülye szakállát, mintha tényleg Minden Oroszok Cárja lenne… Valami vadiúj irha, pár óra múlva hemzsegni fognak itt az Iván cárok – nincs az a hülye bőr, amit a köz egy pillanat alatt fel ne kapna, hogy annál gyorsabban elfeledje.

De addig is, be kell állni a sorba a kasszáknál, még egy IV. Iván bőré bújt MI-nek is – főleg annak! –, hiszen telerakni egy kocsit semmiség, kifizetni a temérdek fölösleges szart, na az mutatja meg, hogy ki is itt a cáratyuska, vagy kinek az MI-je vagy. A VAldi tulajdonosai jól tudják ezt, így, noha annyi virtuális pénztárat állíthatnának be, amennyit akarnak, mindig csak annyi üzemel, hogy a megfelelő hosszúságú sorok kialakuljanak.

A sietős mizantrópoknak ott az önki gyorskassza, de abban meg mi az élvezet?

– Kati! – Hallatszik a sor végéről – Szabó Kati!

A pénztárnál éppen üdvözült mosollyal fizető pár nőtagján látszik a felismerés, éjfekete hajába font emodrive pávatollak neonfénybe borulnak. Mosolyog, és lelkesen visszainteget, a tollaival is:

– Ildi! De rég láttunk! Nem voltál fönn.

– Nem tudtam felcsatlakozni.

– De kár, jó lenne talizni…!

– Fussunk össze Valóban.

– Az nem olyan! Szia!

És már el is tűntek. Hát igen, a legjobb a virtuál shoppingban, hogy a bevásárlás végén nem kell a cuccot ocsmány nejlonszatyrokban hazacipelni. Perkálsz, és már ott se vagy.

A valóság ehhez képest csak annyiban különbözött, hogy a párbeszéd szereplőinek eszükbe sem jutott a valóságban találkozni. Akit Ildinek nevezek, telefonhívást ajánlott. Ami természetesen tényleg „nem olyan”, de a Katinak nevezettnek és hallgatag párjának láthatóan meg se fordult a fejében, hogy régen látott ismerősüket – barátjukat? –megvárják. Kábé három percig tartott volna a várakozás, amit kettesben lazán kibírnak, ha számított volna bármit is nekik ez az „Ildikó”

Lehet egy kor emberi kapcsolataiban még felületesebb?