A hónap mottója

Saját gondolataink kifejezésének joga azonban csak akkor ér bármit is, ha képesek vagyunk arra, hogy saját gondolataink legyenek."
Eric Fromm

2012. február 7., kedd

Liber all - an update

Az eltkozott, gyagya levél körüli szakavarás folytatódik, ma ide torkollott:

"Kérem az illetékest, hogy távolítson el a levlistáról, mert nem igazán szeretném ugyanannak a beszűkült, rákfenés ostobaságnak a végtelen számú permutációját olvasgatni, mint ami miatt kiléptem."

Most azért tudnod kell, hogy mi is az a beszűkült, rákfenés ostobaság, és mit jelent a végtelen számú permutáció.

Kilépésével oly meggyőzően demonstráló egykori tagtársunk (aki mellesleg megjegyezve, szagosztályi rendezvényeinket magos jelenlétével csupán akkor tüntette ki, ha ő maga, vagy elbarátai szereplésére (vö. önfény) került sor, máskülönben látványos távolmaradásával minősítette a munkánkat, esetleg reá oly jellemző nyiltsággal és őszinteséggel, utólag még furkálódott is az íventek ellen itt-ott) e levlistán a maga 4 levelével összesen 41 elektronikus üzenetet olvashatott. Ugyan szinte teszőleges számsorozat tarthat a végtelenhez, de a 37 ettől még igen messze áll. Különösen akkor, ha a maradék levélváltás nagyobbik részét kilépett tagtársunk elveivel rokonszenvező mélek tették ki, melyek értelmeszerűen nem permutálhatták végtelenszer a beszűkült, rákfenés ostobaságot.

Ugyanis szövegeződik egy levél, melyet a Szakosztály részéről szándékszunk küldeni a (öncenzúra)agyú elnökségünknek. Tiltakozásul mintegy.

A vita, melyben elárulhatom, a "beszűkült, rákfenés ostobaság" részt egyedül én képviselem, mivel attól próbálom vissztartani a Szakosztályt, hogy a (öncenzúra)agyú elnökségünkhöz hasonló hibát ne kövesen el, azaz ne tegyen a tagsága nevében politikai nyilatkozatot, csupán helytelenítse a (öncenzúra)agyú elnökségünk antidemokratikus gyakorlatát.

Mivel helytelennek érzem, hogy egy zárt levlistáról mások megnyilvánulásait nyilvánossá tegyen, viszont a magaméval azt teszek, amit akarok, ismerkedj meg, kérlek "beszűkült, rákfenés ostobaságom végtelen számú permutációjával" (ahol a végtelen tart 6-hoz), mellesleg a hiányzó részek ellenére is kiváló betekintést nyerhetsz a liberális gondolkodás végtelen toleranciájába, nagyvonalúságába és vitakultúrájába:
  1. Mint mondtam, én támogatom, aláírom, ha jelezhetem, hogy a tiltakozásom a módszer és nem a tartalom ellen történik. Egyetértek, hogy gyorsan kell lépni, ha lépni akarunk. A tett halála szarakodás...
  2. Könyörgöm, hol van abban az elátkozott nyilatkozatban a "kritikai hang elfojtása és a gondolkodók kontrolljának elhallgattatása"? Vagy más szöveget ismerünk? Én egy tiltakozólevélet olvastam az ellenoldali megmondóemberek egyoldalú propaganda és hecckampánya ellen, egy hang sincs benne fenyegetésről, elhallgattatásról. Amilyen tartalmú támogatólevelet mellesleg a baloldali és liberális értelmiség számolatlanul írt alá az elmúlt húsz évben. Ezek a balfékek az elnökségben önkényesen és antidemokratikusan jártak el, hogy ezt nem magánemberként tették. Ez ellen én is tiltakozom, sőt én konzekvenciákat várnék a Szövetségtől. Úgy látom, nekem is kell nyílt levelet írnom...
  3. Dehogy akarok én vitatkozni! A liberális gondolkodás saját érvrendszerén kívül nem fogad el érveket - ergo nekem nincsenek érveim. Örömmel és egyetérzéssel aláírom azt a levelet, mely az elnökség eljárása ellen tiltakozik. Nem írom alá azt, mely egy ellentétes töltetű politikai nyilatkozattal egyenértékű. Mert itt éppen ez történül... Ha a szakosztály akar egy ilyen politikai nylatkozatot tenni, akkor ne szakosztályként tegye, mert ebben a szakosztályban van legalább egy tag, aki nem ért ezzel egyet - éppen én - hanem az Írószövetség individuális tagjaiként sorakozzanak egymás mellé.
  4. ...én imádom kissé csuszamlós érveléstechnikádat, de én erről kérdeztem: hol van nyoma is ennek: a "kritikai hang elfojtása és a gondolkodók kontrolljának elhallgattatása"?
  5. ...te tudod, hogy mit beszélsz? Vagy ha beindul az szadesz rutin, elhagy az iróniaérzéked? Különben minden válasz, amit a leveleimre kapok az állításomat erősíti.
  6. ...egyszerű kérdést tettem föl, ködöt kaptam válaszul, most meg azt, hogy őrült vagyok. Erről beszélek: ha valaki más véleményen van, mint ti, az csak őrült lehet. Ez a szadesz rutin. Nem kell okvetlen pártigazolvány hozzá... Nem haragszom, csak kicsit csalódtam: azt hittem, te tudod, hogy néz ki egy érv... :-) Nem megy át, hogy itt a két fél egymásnak háttal állva mantrázza saját hiedelmeit? Én nem vagyok sem fideszes, sem a kapitalizmus baloldalán álló, de ha látom, hogy egy földön felvőt rugdosnak azok, akik előtte kizsebelték, akkor nem állok be rugdosni. Sőt.
Én ezt most nem kívánom kommentálni, egyelőre maradjunk a tények rögzítésénél.
Csak egy magyarázó kiegészítés: a földön fekvő, az nem a kormányunk. Az Magyarország. És tudjuk, kik zsebelték ki...

8 megjegyzés:

Unknown írta...

De jó, hogy nem vagyok írószövetségi tag!

Balfrász írta...

Legyél! :-)

Unknown írta...

Miért lenne az jó nekem? :)
Itt, "kívül" is van épp elég balhé, a havas cipellőm meg már úgyis tele van, nem nagyon férne bele több baromság.

Monsterkid Pete írta...

Ó, én egyszer elmondtam Sándornál kommentben, mit gondolok a liberális gondolkodás toleranciájáról és vitakultúrájáról, de kiderült, hogy nincs igazam, mert fel is világosított, hogy amit írok: "ökörség". :))))))

L. N. Peters írta...

Isten vezérelt, amikor nem léptem be sehová!

Balfrász írta...

Chellow,

így megy ez... De engem különös módon nem Sándorunk őrültözött le...

Tanár Úr,

Minden világnézeti/ideológiai/politikai nézetkülönbségünk ellenére elég jól együttműködtünk, és dolgoztunk.

Mindennek ellenére biztatnék minden Spekulatív Fiksönben alkotó írót, hogy csatlakozzon jozzánk!

Névtelen írta...

"Csak egy magyarázó kiegészítés: a földön fekvő, az nem a kormányunk. Az Magyarország. És tudjuk, kik zsebelték ki..."

Miközben a magyar balliberális horda rúgdalja Magyarországot, azt állítja, hogy mindezt Magyarország, legfőképpen a magyar demokrácia érdekében teszi. Vagyis ennek a rúgdalásnak "nemes" céljai vannak.

L. N. Peters írta...

Tony, Hozzád bármikor, az Írószövetséghez nem.