Part Two

Mielőtt folytatnám, tisztázni kellene valamit: az "ájult hódolat" kifejezéssel nem kívántam senkit megbántani. Mindössze egy kis ön- és műkritikára buzdítani. A Terrán működik az orrok szaharba verése (egyszerűen: őszinteség), de lehet, ez valóban csak közösségen belül alkalmazható, a kívülálló könnyen sértésnek veszi: elnézést.
(SzVSz, a Patroclos ügy sem harapózott volna annyira el a Solarián, ha a t. közönség egy kicsit jobban odafigyel a tartalomra is a formán kívül. Késő bánat!)

Ugyanebben a tárgyban - mármint ájulat -, de már a témához szorosan visszatérve: András hozzászólása az előző posthoz rámutatott valami egyszerű, ámde iszonyatos jelenségre:

Elvtársak! Mi kúrtuk el!

Nem szabad csodálkozni azon, hogy az ún. komoly emberek a zsánert, úgy ahogy van visszalökik a ponyvára, ahová való. Mi hagytuk az írókat, filmkészítőket, képzőművészeket, hogy a könnyebb úton - az Erő sötét oldalán - haladjanak. Egyre szórakoztatóbb, látványosabb ámde egyre üresebb és tartalmatlanabb alkotások születtek, és mi ájult hódolattal, csámcsogva faltuk őket. Az áltudományos halandzsa, a működésképtelen, de rrrrrend-kí-vül látványos gépek és űrhajók, a lehetelen világok, a véres pengék és dagadó izmok, látványos varázslatok, a kalandos történetek, valami egyszerűbb, gyermeki részünkre hatottak, és beléjük feledkezvén korrumpáltuk saját ízlésünket, ami ugyan magánügy, de visszahatva korrumpáltuk az alkotókat is, ami viszont már pozitív visszacsatolás, feleim! Öngerjesztő folyamat.

Pedig volt esély, és bizonyos korok éltek is vele. A szerkesztőkre gondolok. Megtanultam az Asimov válogatásból, hogy J.W. Campbell egyszerűen nem közölt olyasmit, amely ellentétben állt a korabeli tudományos ismeretekkel: nem közölte Bradbury Mars történeteit (másik mise). Ez nem azt jelenti, hogy a fantáziára rakott béklyót, mindössze nem közölt le nyilvánvaló baromságot. Magyarországon is megvolt az esély, mert Campbell nyomdokain járva Kuczka Péter is valami ilyemire törekedett.

De elkúrtuk, barátaim!

Megszületett és diadalmaskodik a science faketion és a faketasy, újabb és újabb terheket akaszt a zsáner rogyadozó vállaira (Volt néhány külső, társadalmi körülmény, mely a kisebbfajta válságba juttatta a fantasztikumot itthon, és a nagyvilágban is. Begyűrűzött, elvtársak, nem lehet letagadni. Megint egy másik mise.) és egyre szűkebb karanténba taszította azt.

Sokszor használtam már ezeket a kifejezéseket, illene kicsit megvilágítani őket. Tehát, mint a "fake" szócska mutatja mindkettőben, a jelenség hamis voltára igyekszem rámutatni. Amikor egy műnek nem lényege/alkotója a fantasztikum, hanem azt csupán ürügyként használja többnyire azért, hogy az alkotó üzletileg nagyobbat kaszáljon. Vagy azért, mert - kölső és/vagy belső oból - az alkotó a mondanivalóját csak álöltözetben képes eljuttatni a befogadóhoz. Vagy a mondanivaló becsomagolásához ezt a szimbólumrendszert választotta. Nagyon nehéz meghúzni a határvonalat, tudom, és a két utóbbi esetben talán nem is kell igazán következetesen ragaszkodni a fake-séghez, azok a művek nyugodtan befogadhatók fantasztikumként.

Viszont a hamis alkotásoktól rövid úton meg kell szabadulni! Meg és ki kell tagadni őket! Azt hiszem, nélkülük is marad éppen elengendő a zsánerből.