Part One

Az előző postban halványan utaltam arra, hogy mennyire károsak, félrevezetők a meglévő definíciók. Náluk persze csak a „nagy“ emberek szellemes mondásai károsabbak…

w.i.n - akiről sejtelmem sincs, hogy kicsoda, de Watson vagy tudja, vagy úgyis kinyomozza -, idézett ebből a cikkből egy régebbi post friss kommentjében, melyben vannak megfontolásra – továbbgondolásra - érdemes gondolatok, hát miért ne terjeszteném ki egy egész posttá? Vagy többé…

Ebben a cikkben és az idézetben is feltűnik a divatos és egyre inkább terjedő, de valójában fából vaskarika spekulatív fiction kifejezés. Mely, azt hiszem, semmi más, mint halovány – talán jószándékú, ámbár felesleges - kísérlet az ismerős SF betűszó megtartására és a science fiction elnevezéshez egyesek szerint hozzátapadt negatívumoktól való megszabadulásra.

A spekulatív fiction kifejezés – bevallottan vagy bevallatlanul – a definíciók többségével együtt abból a - számomra megmagyarázhatalan és - minden alzsáner számára káros igényből keletkezhetett, mely görcsösen igyekszik elválasztani a sci-fit és a fantasyt.

Olvasva Asimov novella válogatását a sci-fi aranykorából, tökéletesen világos, hogy akkoriban a két alzsáner zavartalanul megfért egymás mellett és egymásban. Sem a szerzőknek, sem a szerkesztőknek de legfőképpen nem a közönségnek esze ágában sem volt különválasztani őket. Az elválasztási igénynek – bármennyire is tagadják az „illetékesek“ – az az egyetlen oka, hogy a fantasyhoz alacsonyabb minőséget társítanak. Ugyanúgy, ahogy léteznek magán a science fiction-ön és a fantasy-n belül belül is a sznobok értelemetlen minőségi megkülönböztetései.

Mint tudós, 25 éve fantasztikumot olvasó, és csaknem ugyanilyen hosszú ideje iró ember érteni vélem ennek gyökereit. A fantasy nem tünteti fel magát olyan színben, mintha meg tudná magyarázni a megmagyarázhatatlan – az olvasó nem érzi magát hülyének ha valamit nem ért. Emiatt aztán nem is veszik olyan komolyan, mint a sci-fit, amely viszont a valódi tudomány tollaival ékeskedik, gátlástalanul és igen sokszor teljesen értelmetlenül használja annak szakkifejezéseit, meglévő tudományos eredményeket és elméleteket „extrapolál“, hogy finoman utaljak azokra a fantazmagóriákra, melyekkel szembetalálkozhat az olvasó. Aki többnyire – a sci-fi szerzők többségéhez hasonlóan - nem rendelkezik komolyabb természettudományos ismeretekkel, így vagy nem meri bevallani, hogy nem képes követni, „leleplezni“ a fantazmagóriákat, vagy ha felismeri őket, nem meri bevallani az azokat ájult hódolattal körberajongó többség előtt, hogy baromsággal találkozott.* A császár új ruháját csak az okosak képesek látni, mint tudjuk. Így jött létre a hallgatólagos megegyezés rajongók és írók között, mely valós tudományként, minimum a valós tudománnyal egyenrangú racionalizáló elemként fogadja el a sci-fi „tudományát“.** így vált a sci-fi felsőbbrendű zsánerré, így vált az ún. hard science fiction a legmagasabbrendű sci-fivé, így váltak az írásaikat jól hangzó, de értelemetlen „tudománnyal“ telerakó írók univerzális géniusszá.
Csakhogy.
Csakhogy a nem ájult rajongó, aki átlát ezen a közmegegyezésen, és egy picit is górcső alá veszi ezt a „tudományt“, azonnal szélhámosságot kiált, és az egészet - érthető sértődöttséggel, mert senki sem szereti, ha átverik - jobb esetben a felnőtteknek való mesék körébe löki***, addig el sem jutva, hogy a téma, mondanivaló érdemeit, horibile dictu, a művek irodalmi értékét figyelembe vegye.
Észre kellene venni, hogy a mágikus relizmus, mely a fantasyhoz hasonlóan természetfölötti eszközökkel racionalizál, teljesen elfogadott és ünnepelt, Nobel díjakkal elismert alzsáner lett. Viszont sohasem állított magáról hazugságokat, és nem ékeskedett idegen tollakkal.
Tudom a kép bonyolultabb, a mágikus realizmus teljes fegyverzetben pattant elő, akkor, amikor a sci-fi, a fantasy és a természetfölötti már évtizedek óta magán viselte a szórakoztató vagy a nem tudom miért még negatívabb ifjúsági irodalom bélyeget.

* Figyelmeztetnék mindenkit, hogy ez a folyamat ünnepeltette a Zöld leopárd pestist a hazai rajongók körében. Pedig, ha felocsúdunk a fotoszintetizáló bőr kiváltotta ájulatból, be kell látni, hogy az ötlet egyáltalán nem eredeti (évtizedekkel azelőtt megírták, meg is jelent annak rendje és módja szerint a régi Galaktikában), ám tökéletes biológiai nonszensz (őszintén: szemenszedett vadbaromság), mint írás pedig egy kalap szart ér. A Génszimfóniát már restellem sokadszorra felemlegetni.
**Elhangzott egy vitában, hogy a Dűne azért TUDOMÁNYOS fantasztikum, mert csillagászatilag rendben van. Well, ha az ekként érvelőket az asztrológiára emlékeztetném, ahol csillagászatilag szintén minden rendben van (horribile dictu, sok csillagunk onnan kapta a nevét, és vajon honnan is vannak az első csillagtérképek?), sértődött fújtatás lenne a válasz.
***Bementem a rákóczi-úti Libri boltba, ahol az irodalom, és a szórakoztató irodalom fényévnyi távolságokra - falak túloldalán lerakva, másik helyiségbe - került egymástól. A szórakozató irodalomba pedig ész nélkül belekeverve ott hevert a sci-fi. Természetesen Vonnegut és Orwell az irodalmi részre került… A legmókásabb ebben a "rendszerben", hogy a Stalker kötet rendre az "irodalom" részbe kerül a boltokban, a fivérek életművének többi része pedig a szórakoztató irodalom részbe.

A többit majd holnap.