Szülinap

Bartók szülinapja alkalmából a Gugli Magyarország jóvátette a Gmail reklámajánlójának összes huncutságait. Ez szép volt!
Boldog szülinapot a mennyei zenekar élén!

Milyen huncutságokat?

Odo nevével továbbra sem tud mit kezdeni a motor: ezeket ajánlotta a levelei alapján:

"Jóslás
A Mágia Nagy Mestere fogad! Sorsfordítás-Segítő- Mágiák."
http://www.anushavan.com

és

"Szomjas oázis
33 szerző antológiája a női testről Forgács Zsuzsa szerkesztésében."
http://www.FO.hu

meg ezt

"Szabó Sándor magánnyomozó
Gyors, hiteles magánnyomozás Nézze meg honlapomat!"
http://www.hesber.echt.hu

pedig esküszöm, Szabó Sanyi még érintőlegesen sem szerepelt a levélben!

Olyan Big Brother is Watching You szaga van az egésznek.

Bosszúból küldtem neki egy Gmail invitet, így őkelme is gyűjtheti a tapasztalatokat.

Más: férfiaknak igen hasznos.
Szégyen, én csak a Four-in-hand-et, a Half-Windsort, meg valamikor a Csokrot ismertem.


Hadkiegészítés:

Mi visz rá tömegeket, hogy most, márciusban egy tavaly szeptemberi postot látogassanak?

Kenya kínja

Szexizmust ígértem, fogd fel annak!
A Nők lapja hetente feltűnik valamiért a lakásban, át szoktam lapozni, asszzem az a legszínvonalasabb női hetilap, mindenestre - színvonal ide, színvonal oda - a legutóbbi szám tartalma erősen közelített a zérushoz, reklámból viszont annyi volt benne, hogy túlcsordult: tele reklámmeléklettel. Eddig nem sokban különbözik a férfimagazinoktól...
De: az egyik reklámmeléklet a marie clair (a névadót kizárták vóna a francia gittegyeletbül?) bemutatkozása. Persze ez még semmi, de bemutakozásként többek között a "MADE IN KENYA" című cikkel jöttek, melynek alcíme: "A divat életet ment a nyomornegyedben".
Szeretném ezt a cikket elolvasni.
Hogy megtudjam, a magazin szerkesztő valóban azt hiszik, hogy a nőknek valóban csak ennyi eszük van? Vagy tényleg ennyi eszük van?

Valóban komolyan gondolhatja bárki, hogy azokat a divatcikkeket jótékonyságból készíttetik a kenyai nyomornegyedekben és nem a kibaszott extraprofit miatt, amit a rabszolgamunkának köszönhetnek. Nem azért, mert olyan kibaszott gazdag a fejlett világ, és olyannyira megveti a kézzel végzett munkát, hogy odahaza már nem lehetne erre munkaerőt találni - vagy megfizetni? Miközben egyre jobban feljövő üzletág az álművészeti barkácsolgatás (creative hobby, vagy mi a franc), melynek legfőbb vásárlóerejét éppen a nők jelentik?

Ez lenne Afrika jövője? Meg a miénk?

Sándor, József...

Esik a hó, amikor elhagyom a Fővárost, soványka, de jól azonosító pelyhekben szálingózik befelé az idétlen rácson, amelyet ki tudja, miféle meggondolásból, talán, hogy a sárkánybűz kiszellőzzön, tető helyett a biszpályaudvar fölé raktak, sötét és félhomályos, igazi sárkánybarlang, az itteni sárkányok nem gyűjtenek kincseket, csak elnyelik az embereket meg kiokádják. Az én sárkányom szélvédőjét harmadolja egy végigfutó repedés. Nem jó jel.
Ideje menni, megint kezdek orkokat látni a metróban, van egy olyan állapot, hogy az ember csak a csúfat látja, kiélesednek a csúnyaság receptorok, MINDEN EMBER randa, orkok, na, egy horda. Frissiben felköltözött barátom mondja, időnként minthaí Csernobilban járna, torz mutánsokat lát mindenfelé. A Mézeskalács téren lakik.
Depresszió köröz felettem éhesen.
Lőrincinél ragyogó tiszta kék az ég, a házak fölött papírsárkány táncol, távol, a kötelet nem látni, az eregetőt nem látni, de ott van, ott kell lennie, a sárkány forog, irányt vált – él.
Tarján előtt közvetlenül hóvihar, ötven méterre se látni, a városban nap élesen betűz a felhők alatt.
A betonteknő nem vidám. Sohasem volt az.
Hallgatóság féltucatnyi, az érdeklődés inkább az előadónak, mint a témának szól, viszont alkalom egy kis megemlékezésre az öreg Clarke-ra, talán kedvet csinálok a Gyermekkor végéhez annak, aki nem ismeri.
Az AVANA meglep egy üveg Vilmossal, pedig meleg helyett hóvihart hoztam, a Global Climate Change borítja a népi kalendárium időjárási bölcsességeit.

Az állomás, majd ismerős lesz mindekinek...
Visszafelé vonatozok, a vasút állapota egyre lehangolóbb, az egyetlen kényelmi szolgáltatás, hogy kis matricás tábláról leolvasható, hogy mikor takarították a vagont, minden másnap, ahogy mi ogrék fürdünk – karácsony másnap meg húsvét másnap…
Emlékszem boldog békeidőkre, tán Frencjóska vagy Kádár idején, amikor függöny volt a fülkékben. Boldog ifjúság.
Haza a Baleseti mellett, a sötét rendelőépület főlépcsőjén öregúr, segítséget kér, rosszul lett, nem tud felállni. Hideg van. Megkeresem az egyetlen bejáratot, a portás legyint, majd küld egy beteghordót, visszamegyek az öreghez, hideg van, panaszkodik, hogy kapaszkodni sincs ereje, kérdezem, volt-e baj valaha a vércukrával, most nézték, mondja, hideg van, telik az idő, hideg van. Vissza, a mentősbejárat nyitva, szólok a mentősöknek is az öregről, persze, persze, persze. De nincs már erőm visszamenni… elfáradtam, fázom.
Hideg van.
Gyűlölöm ezt az országot, a Köztársaság tér, a mi terünk, magából kifordulva, égnek meredő lábakkal, mint döglött kutya… A színház úgy sötétlik, mint a magyar kultúra mauzóleuma, élt ezer évet, nyugodjon békében.
A lakás üres, Bori a lóverdében, a francia lány nem hagyja elmenni öreg lovát, ha a lúállat nem akar felállni, vége van, meg kellene érteni, nem itt tartani erővel, csak mert "szeretjük", vége van, huszonhét év egy lónak sok Alsó Merániában. Embernek is sok…
Bori segít az állatorvosnak, a ló gazdája összeomlott, használhatalan, de nem fogja hagyni elmenni, láttunk már ilyet.
Az alapvető különbségek férfi és nő között ilyen helyzetben kijön. Én elaltatnám…
Elalszom.
Memento mori.

Ki tudja

mitől lehetett olyan szar a festői Vonne patak partján lakni, hogy Kurt ősei inkább Amerika mellett döntöttek?
Mindenesetre nem döntöttek rosszul.
Ki tudja, tudott volna-e Kurt németül így írni?
Ezt már sohasem tudjuk meg.
Kurt tavaly eltávozott Kzammra.
Visszament no, és ez okból felgyorsult műveinek újrakiadása, ami jó, de, ha az volt az ár, akkor inkább még évekig ne adják ki újra a Kékszakállt, amelyre oly nagy szükségem lenne...
Mindegy, az Isten hozott a majomházbant is kiadták újra tavaly, mely címadó novella nem kismértékben járult hozzá a Diagnózis megírásához, kösz, Kurt!
De nem ezt akarom mondani.
Andrissal, aki remélem az utódom (író lesz és marad), de semmi esetre sem a tanítványom, egy dolgon szoktunk összekülönbözni: Amerikán. Én ájultam csodálom, ő magyar módra sötét és tudatlan előítéletekkel szemléli. Az igazság persze mindkettőnkhöz képest odaát van.
Elsősorban neki ajánlom (és persze minden más bigott, előítéletes, szőrös tenyerű, tudatlan és vastagnyakú magyari bunkónak (irónia)) a Majomház kötetből A Hyannis Port-i eset című írást a 198. oldalon. Ha valaki meg akarja tudni, mi Amerika, az amerikai demokrácia, nép és nemzet (ők tudnak nemzet lenni közös genetikai háttér nélkül, nekünk még azzal se megy) lényege, olvassa el.
Hja, ez teszi a zsenit, hogy egy ennyire bonyolult dolgot, mint egy kontinensnyi ország, röpke tizenöt oldalban megragad, és elmesél, anélkül, hogy egyetlen szónyi magyarázkodást találnánk a szövegben.

Kösz, Kurt, ezt is! Remélem jobb otthon. Vagy legalább egy kicsit más.

Ki tudja

mi volt Fonyódi Tibor motivációja, amikor a Tűzvonalban egyik epizódjában a Katedrálist így írta le: "Időutazós kalandregény". Tehát nem tudományos fantasztikus vagy science fiction regény, még csak nem is sci-fi.

Ki tudja, mi más az "időutazós kalandregény", mint sci-fi?

Ki tudja, törvényszerű-e , hogy mindenki megtagadja a zsánert az első adandó alkalommal?

Azt tudom, hogy ha a mainstream közelébe jutva saját magunk tagadjuk meg, amit csináltunk, az soha nem lesz más, mint szégyellnivaló valami, amit tényleg jobb, ha megtagadunk.

Mindenesetre sajnálom.

Rezeda és Szopórém

Azt hiszem már felnőtt egy-két generáció, akiknek semmit sem mond, hogy "Hazamegyek az én rezedaszagú kis falumba, ahol esténként, ha feltámad a szél, az emberek összesúgnak: 'Jön már Józsi az úthengerrel!'"
A rezeda így fest:

Hazamentem.
Minusz úthenger. Minusz rezedaszag.
Pártjaink és kormányaink áldásos tevékenységének hála a fővonalon is olyan ritkák a vonatok, hogy volt időm szétnézni, ahol tizennégy éves koromig növelkedtem. Ez nem az a falu. Nem azért, mert összement. Azért, mert elveszítette az arcát.
És nincs már benne egyetlenegy könyvesbolt sem.
Na, ez szomorú.

Viszont az egyok utcában a archetípusos motorizált türhőgyerek nem kockalámpás Ladával döngetett szembe velem, hanem egy tökéletes állapotú, fekete '65-ös Plymuth Barracudával.
Ez már nem annyira szomorú.

A vonat minősíthetetlen, viszont egy fülkébe kerültem egy szopórémmel. Aki nem tudná, a szopórém az a nőtípus, aki, lehet, hogy a nevében említett aktust sohasem követte el, viszont úgy néz ki, mintha azonnal rádvetné magát az ember sliccére, és megtenné. Ezzel a példánnyal sem volt semmi baj, hozta a fajtajegyeket, hosszú comb, formás csípő és tompor, karcsú derék, 250 köbcentis szilikondudák, tetkó a segg fölött, kiirtott, majd újratetovált szemöldök.
Egy véralvadási review-t, aztán Vonnegutot olvastam közben, ez a kombináció a valószínűtlenség érzését erősíti fel az emberben, az érzéket a hamis, az oda nem illő, a torz iránt.
A szopórém valszínűleg nem volt még harminc, a bőre azonban a szolitól, és a mindenféle rákent szirszartól olyan volt, mint egy hatvanévesé. Bőszen olvasott egy női életmódmagazint, vagy hogy hívják ezeket, gondolom arra keresett tippeket, hogyan maradhat örökké fiatal. A bőre minőségét valószínűleg ugyanennek a törekvésnek köszönheti.
Amikor végzett az olvasással, elővett egy kicsiny tubust, és ajakfényt kent a szájára.
Ez is szomorú.
Nem a szájfény.

Ja, akit a vonaton olvasni láttam, mind Lőrincz L. Lászlót olvasott. Nem a Nagy Kupola szégyenét, vagy a Hosszú szafárit.

Ez is szomorú.

Most, hogy ezt írom: a legújabb díjbotrány Alsó Merániában.
Blaskó Péter kiváló Tartuffe-öt adott annak idején. Most megmutatta mennyit ér, nem mint színész - ezért is megérdemelné a Köztársaság Nagykeresztjét.

És egy maxima, E1-ben, hogy senki se bántodjon:

"Annyiszor csináltam segget a szájamból, hogy már egy elektromos fogkefétől is elélvezek."

Ki tudja

el tudsz-e jönni?
Mindenesetre "az AVANA - Magyar Tudományos Fantasztikus Művészetért Országos Egyesület és a SITI közösen indítja el AVANA sci-fi klubját havi egy alkalommal a SITI-ben. Salgótarján, Klapka Gy. u.4. Tel.:06/32/ 411-777

Március 20-án (csütörtök) 18 órától Antal József vitaindító előadásának címe: A tudomány és a sci-fi viszonya."

Ettől függetlenül, hamarosan megjelenik az Új Galaxis következő száma, mostantól az AVANA gondozásában, benne Vankó Andris és én. Hogy miért? Ki tudja?

Mindenesetre "nehéz helyzetbe kerültem, amikor meg kellett neveznem azt a kezdő írót, akit utódomnak tekintek. Egyrészről kétséges ügy, magam is kezdő író vagyok, másrészről a bőség zavara okán: a Terrán publikáló írók közül büszkén neveznék bárkit utódomnak. Valójában kollégának tartom őket attól a pillanattól kezdve, hogy kapcsolatba kerültünk.
Hogy Vankó Andrást választottam, több oka is van: a legfontosabb, hogy ő a legfiatalabb, tizennyolc éves, jövőre érettségizik. Emiatt azután még önéletrajzzal sem szolgálhatunk – egy egri gimnazista élete rendkívül érdekes, de a nagyközönség számára kevés lényeges információt szolgáltat. Amit a szerzőről tudni érdemes, az megtalálható András publikált novelláiban. Ezeknek a novelláknak a hangvétele, gondolatisága volt a második ok, amiért rá esett a választásom: hasonlóan, inkább az érzelmein keresztül szemléljük az embert, a technológia fetisizálása idegen tőlünk. Harmadrészt személyes okok játszottak közre: egy városban születtünk, bár húsz év különbséggel, de húsz kilométeres távolságban nőttünk fel, egy nyelvet beszélünk, nagyon közeli génállományon osztozunk, a tavalyi HUNGAROCON-on a még a fiamnak is nézték Andrást. Negyedrészt, a főpróbán mát túl vagyunk, publikáltunk már közösen: ugyanabban a témában mutattuk meg, kinek-kinek mi is jut az eszébe.
Jelen novellapárral is ez a helyzet. A téma a Hipergalaktika 01-ben megjelent, IT és most című novellámban felvettett szituáció: mi történik, ha a világméretű számítógépes rendszerben egy olyan értelem ébred föl, mely nem rosszindulatú, nem az emberiség elpusztítására törekszik, hanem ellenkezőleg.
Kérem olvassátok szerettetel mindkettőnk kísérletét a téma ábrázolására!"

A történelmi hűség kedvért az, hogy az ÚG-t Zsoldos Péternek, a Díj nyerteseinek szenteljük, Csupor Béla ötlete volt. Az előttem az utódomért engem kell szidni.