A hónap mottója

Saját gondolataink kifejezésének joga azonban csak akkor ér bármit is, ha képesek vagyunk arra, hogy saját gondolataink legyenek."
Eric Fromm

2012. szeptember 2., vasárnap

A bölcselet nyomorúsága 1



avagy kalandozások Obskúriában

Az úgy volt, hogy bementem a nagyobbik népszínház utcai antikváriumba, mert előző este a kirakatban megpillantám vala a Jaschik Álmos albumot (Iiiiigen, ebben az országban kiadtak 2007-ben Jaschik Álmos albumot! Csak éppen a szar se figyelt rá – megérne ez egy másik bejegyzést, bizony! Meg az is, hogy sokáig én se tudtam, hogy létezett egy ilyen nevű föstőnk, és méghogy mekkora! De hát én műveletlen tahó vagyok, ami, ha nem es fölmentés, de legalább jólesik.). Befordultam, és megláttam, hogy odabent, no, nem barna jány van, hanem ott feketélik-piroslik a távoli polcon… Na, mi? Naaa? Hát a Diagnózis, és hidd meg, nattyon ócón – feleannyiért, mint amennyit egy könyvért illene/kellene elkérni, ha… Mindegy… Szóval ~ 500 forintok, na. Mivel saját példányaim elfogytak réges-régen, tán igaz se vótak, hát meg is vettem mind a négyet Álmos mellé, ne unatkozzon szegény, nem ismer senkit, nem ismeri senki [1] – lassan többe van nékem ez a könyv, mármint a  regény, mint amit kaptam érette. Ez meg, mondjuk, így is van jól, nem azért szomorkodom, mert nem kerestem rajta, nemhogy arcpirítóan sokat, de még arcpirítóan keveset se, egyáltalán semmit, hanem, hogy eddig esély se volt, hogy elolvassák…
Most van és máris akadt egy új vélemény. Say thankya!

No, hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem, a Diagnózis körött egyéb jócskán leárazott, valójában nem antikvár kötetek is sorakoztak – sok a csődölt kiadó mostanában, a fóka meg igazán kevés, megette a Haszonleső Harcsa. Ha pedig a sok fókát a Haszonleső Harcsa meg nem ette vóna, az én mesém itt be is fejeződött vóna, de így megakadt a szemem, no, megint nem egy barna jányon, hanem egy másik szerencsétlen sorsú könyvön, ami pedig Bangó Jenő Útkeresés a posztmodenben című tanulmánykötete volt. Annyit, mint a Diagnózis, a hülyének is megér, hát még nekem!
Gondoltam kiokosodom belőle kortárs (posztmodern!) szociológiábul.
Nosztalgia ez énbennem, dédelgetem is rendesen! Úgy esett volt, hogy azóta jócskán megkukacosodott alma máteremben – vö. egykori és mai önmagával, illetve: „A te anyád almája!” – szociológiábul tédékáztam, jelesül a szociálista Magyarországban föllelhető szegénységrül, ami 1985-ben, vagy mikor, meglehetős kuruc tettnek számított, lévén szegénység hivatalosan nem volt akkoriban engedélyezve. Nem úgy, mint itt és most, a történelem végén, nagyszerű liberálpolgáridemokratikuskapitalista rendszerünkben és korunkban, melytől jobbat ugye még nem találtak ki, ahol viszont nemsokára kötelező lesz…
Ez a tédéká dógozat egyben az én ellenállásom története, hogyan próbáltam meg komcsi létemre belülről bomlasztani a fránya bolsevistákat mintegy – lássátok-e feleim mekkora sikerrel, még négy évvel is alig élte túl a rendszer e beavatkozásomat…
Haggyad a hálálkodást! Egy köszike elég lesz!
De megint eltérek a tárgytól: a kalandozó kuruc fajtámat!

Szóval, ki akartam okosodni.
Ki is okosodtam
Kár vala.
Bizony…

Kár, kár, kár kár vala Ocskay Lászlónak,
ilyen nagy vitéznek, lenni árulónak,
de nem kár hazáját, népit eladónak,
szemeit kivájni fekete hollónak! [2]

Beste tolakodó huncfott kuruc (vagy labonc?)!
Mindegy…
Ebben a hazában…?
(Itt a váll felfelé vonódik, a két tenyér előre fordulva széttárul, lásd még: „Ezeknek?”)

Szóval, a kötet megint arról győzött meg, hogy ami a természettudományokon kívül vagyon, hát, ha nem is az ördögtül vagyon, de hát, izé, minimum gyanús. Szaga van (vö. Bagdad nagy napja). Valami orbitális nagy önfarbakúródás esete forog fenn.

Nem tudom, miért ment félre, illetve sejteni nyilván sejtem: sok az eszkimó és kevés a fóka, illetve büdös. Mármint a munka az eszkimónak, meg akar tehát élni a kevesebb verítékkel ámde annál (anál, Na! Fujjj!) nagyobb haszonnal (ide kívánkozik egy rím, de éljen az öncenzúra! [3]) járó ún. bölcseletből, vagyis saját esziből. Eszi, nem eszi, nem kap mást, ugye, de mi van, ha az ész kevés, a belőle kikristályosodó gondolatok meg másodlagos frissességűek?
Naaa, itt van, amit nem tudok (akarok? szeretnék?) megmagyarázni, mert axiomatikusan és aszimptotikusan ugyebár:

1. az igazán bölcsek száma csekély
2. az igazán eredeti és bölcs, pláne hasznos gondolatok száma még kevesebb

Namármost, akkor miért hagyja a szorgos és dolgos (verítékező) többség, hogy egy mihaszna, ámde létszámában relatíve számos, és egymásba nagyon is belegabalyodott élősdihad a valódi bölcsek nyakába telepedjen, a valódi bölcsek valódi gondolataihoz a saját picike okosszágát hozzátoldogatva, a maga fontosságát és picike, ámde annál nagyobb befogadóképességű mancockáját előretolja és a bölcsesség díját bezsebelvén kiválóan kihúzza magát a dolog (veríték) alól, miközben nagyságrendekkel magasabb életszínvonalon él, mint a dolgos (verítékező) többség?
Ez egy (1, egyetlen) jól körvonalazott kérdés volt.
Na, mié?

Mivel magyarázat nincs, marad a régi, bevált találgatás, ami már embert is vitt a Holdra, bizonyám!

Meg kéne csípni, hol kúrtuk el…
Ezt is…

A hordában még biztos nem. Annak idején, emlékszem, volt az a fura pasas, aki sámánnak meg javasembernek, meg dzsudzsunak, meg ilyesminek hívatta magát. Mondhatni az első értelmiségi – (ön)kritikátlan értelmiségi –, aki nemigen vett részt a horda kemény, heti tizenkét órát kitevő verítékes munkájában, bár kétségtelenül ugyanolyan büdös volt, mint mi, többiek. De az a pasas nem az elődei bölcsességén élősködött, kutya keményen megdolgozott a sajátjáért, és még ha rosszul is tudott valamit, magától tudta rosszul, nem azért, mert olvasta valahol – akkor, tudod, senki se tudott se írni, se olvasni, pont mint most. Amit a javas nem tudott, megtanulta a saját bőrén, és alkalmazta mindnyájunk boldogulására, például gyógyítgatott, időt jósolgatott, tüzet gyújtogatott, esőt csinált (ezt azért nem mindenki hitte el neki), ilyesmi. Veszélyes munkakör vót az övé, meg kellett neki kóstolnia minden szart – szó szerint is –, a bürököt például biztosan megkóstolta, meg galócából főzött magának gombalevest. Makacs egy fajzat vót, na! Hát nem érdemelte meg az a zsíros copákot? De megérdemelte. Ha meg nagyon nem ment neki az esőcsinálás, hát előbb-utóbb agyonverődött valahogy, esetleg főfogás lett a napi lakomán. Mindenképpen hasznos egy jószág volt, na!
Kit bántott, hogy zavaros világmagyarázatokkal próbálta teletömködni a fejünket, ha közben meg tudott gyógyítani, ki tudta operálni a csontszilánkot az agyadból, mikor nem voltál elég gyors, hogy elugorj Uuga bunkója elől? A pasas univerzális filozófus volt, eszébe se jutott, hogy elválassza egymástól a természettudományokat és az ún. bölcseletet.

Vagy, mikor ott voltunk a piramidonoknál, ilyen nagy kövek, tudod, csak toszogathatod a homokon, azokon a szar görgőkön, na ott mán kétféle önkritikátlan értelmiségit is etetnünk kellett, de olyasmi, hogy bármelyik is pofa nélkül összehablatyoljon valamit a többiek eszéből, aztán tartsa markát, hát olyan ott nem volt. Megették volna hamar a krokodilok az olyat, vagy jött volna közénk gúlagyakorlatot csinálni. Az írnokokra semmi rosszat nem mondhatsz, ha nem lettek volna, biztosan nem tudtuk volna összekaparni a piramist. Mer’ nézd csak meg! A világ tele van elbaszott piramis csökevényekkel. Emlékszem, abban az időben mindenki meg volt bolondulva a piramisokért, minden kis csupasz seggű törzsfőnök piramist akart, persze írnokai nem voltak, hát a piramisaikat is jól elkúrták sorba’. Mondjuk, minek lett volna nekik írnokuk, mikor az írást se ismerték… De ez mellékes. A piramis a lényeg. [4] Szóval az írnokok aztán szartak arra, hogy megmagyarázzák a világot, fel- meg le- meg össze- meg kiírtak, oszt kész! Az írótábla fölött görnyedni egész nap se olyan felemelő meló ám! Veríték meg minden… A papok… Hát a papok biza bölcselkedtek eleget, megmondták a frankót a világról, ami az ő interpretációjukban sokkal bonyolultabb és röhejesebb volt, mint a valódi, de ezt nem volt szívünk megmondani nekik, olyan boldogok voltak azzal, amit kitaláltak, például itt van egy isten vizilófejjel – hát kell ez nekünk? De, mellesleg ezek a papok meg tudták mondani, mikor árad a Nílus, ha akarták, ki tudták venni a csontszilánkot a fejemből, és prímán balzsamoztak. Látod, most pár ezer év múlva is megmondhatod, hogy Phasomphis udvari embert gerincsérv vitte el, amit a fáraó hátuljánál folytatott intenzív seggnyalás miatt szerzett. Még a macskámat is hogy bebalzsamozták! Most frankón, lett volna szíved megmondani nekik, hogy ha leturmixolják az agyadat, balzsamozhatnak aztán, ahogy akarnak, nincs hova visszatőteni a lelked főtámadáskor…? Na, mindegy, e kis tévedés ellenére azért ezek is igazi természetfilozófusok vótak, a világot és benne az embert úgy akarták megmagyarázni, ahogy van, nem konstruáltak maguknak valami élettől elrugaszkodott emberképet. Csíptem őket, na. Ők is kopaszok vótak.

Vagy ami akkor kezdődött, mikor Mózes odabaszarintotta a fasza kőtábláit az aranyborjúhoz, emlékszel, amikor már majd’ lerohadt a lábunk az össze-vissza mászkálástól abba’ a kurva homokba’. Minden meg vót faszán magyarázva! Utána már mindenki értelmiségi lett, igaz, egészen kritikátlan, mert a szöveghez, amit állandóan olvastattak velünk – mert Ő diktálta, állítólag –, egy kibaszott bötűt nem lehetett hozzátenni, nemhogy elgondolkodni rajta… Na, ideális társadalom vót azé a mienk: mindenki olvasott, a kabbalisták még számoltak is, de senki se írt. Nem vótak írók, ember! Sci-fi írók! No way! Pláne nem kompilált össze senki mások ellopott gondolataiból egy újabb faszságot. Kapott is vóna a rabbitul. Nátán netán kapál, de sose philozophál… Senki se philozophál… Legföljebb a rabbi, de ő is meglehetős korlátozottan: sose adott külön világmagyarázatot, csak megmutatta a Könyvet, benne vót abba minden, csak győzzed elolvasni. Mellesleg temérdek gyakorlati dógot is tudott, hova kenjed a terpentint például, ha döglenek a libák, meg ilyesmi. Jó, nem jött be neki mindég, de mán az is szép, hogy ellátott odáig… Ez mán döfi!

De vehessük Hellászt is, mikor még nem vót az ükunokájuk is seggig eladósodva. Mondjuk, ez jó régen vót. Papok alig, az istenekkel lebótolhattad a dolgot magad, pont olyan gátlástalan, összeférhetetlen genya népek, mint mink vótunk. Idő temérdek, poliszban a démosz az úr, ha meg nem, megkéred őket, oszt’ az athéniak boldogan exportáltak neked demokráciát, többet is, mint amennyit meg tudtál emészteni, de legalább pár megunt, száműzött demokratát biztosan. Mindenki beleugathatott mindenbe, csakúgy, mint most, csak hát az én szép kicsinke poliszomba ismert ám mindenki mindenkit, de még az üknagyapját vagy az ükonokáját is, hát nem sokat szélhámoskodhattál más gondolataival. Ha elkezdtél okoskodni a világról, illett eredetinek és nagyjából hihetőnek lenned, no meg nem is rugaszkodhattál el túl messzire a valóságtól, mert simán kiröhögtek. Az nem volt menő, hogy a semmitmondó, ostoba szövegedet felspécizted görög szavakkal. Ember! Mindnyájan görögül beszéltünk! Ha meg mégiscsak idegen szavakkal kezdtél dobálózni, hát rövid úton lebarbároztunk. Akkor és ott mindenki klasszikusan művelt vót, de frankón. Na jó, a spártaiaknál műveltségről ne igen beszéljünk, egyszerűek, minta faék, de nekik meg fasza haspadjaik vótak.
Itt van például ez az Arisztotelész, elmondta a kis Sanyinak, hogy szerinte milyen a világ, az meg, mikor nagy Sanyi lett, ment, megnézte, és majdnem olyan is vót. Ez az, amit philozóphiának nevezek! Ezek a hapsik egészként nézték a valóságos világot, és azt mondták, ami a valóságról jutott az eszükbe, nem azt, ami a semmirül, oszt’ sokszor kurvára fogták a lényeget. Jól van, az a Plátón kissé idealisztikusan nyomta, de nézzük el neki – az alig szőrösödő ifjúi seggek partjáról eddig terjedt a látóköre…! Ja, és akkoriban, ha nem tetszett valakinek a phizimiskája vagy a philpzóphiája, száműztük, vagy itattunk vele egy kis bürököt.

A legjobb persze Rómában vót (Róm furevőr), még akkor is, ha a végét jobb lenne elfelejteni. De eleinte! Mérnök meg katonanép vótunk, a világot úgy vettük, ahogy vót, ha nem teccett, hát átalakítottuk vagy legyaktuk. Legyaktunk mindenkit. Azt mondod, semmit se’ adtunk a világnak, csak eszelős zsarnokokat meg locsogó ügyvédeket? Hát az utak, vízvezetékek, közoktatás, közbiztonság, bor, jog – a Pax Romana? Ez a római gondolkodás, apa! Papok alig nyaggattak, túl sokba nem vótak, faszkalap augurokon kívül alig szóltak bele az ember dógába. Te megmondtad vóna a szerencsétleneknek, hogy a madarak szó szerint szarnak a fejünkre, nemhogy a jövőt megmondják? Ha rám hallgacc, a biztos tuti a kávézacc… A philozóphiárul addig nem is hallottunk, amíg Ciceró barátom be nem hozta görögből, mellékesen mintegy, a csicseriborsó biznisz mellett. De ez se zavart túlságosan, rendes fiúk a görögök, bár ugyan nem vótak túlságosan gyakorlatias népek, például ötszáz év alatt egy kurva boltívet nem tudtak kitalálni, a gerenda vót nekik az építészeti non plus ultra, de ennyi belefér. Na mindegy, nem az építészetről akartam fecsegni, hanem a bölcseletről minálunk, Rómában. Könnyű lenne azt hinned, hogy agyba-főbe másoltuk egymást, mert mirólunk azt tarcsák, hogy csak másoltuk a görögöket, de egyrészt ez így, ebben a formában nem igaz, lásd boltív, pláne kupola, másrészt, ha Róma volt mindenben a legelső a világon, mer’ az vót, illett a gondolatainknak is legalább olyan eredetinek lenni. Ez római virtus, kéhlek. Mink egyszerűen másképpen és másról gondolkodtunk. Asszem, a mi bölcselkedőinket a világból leginkább az emberek érdekelték, az emberi viszonyok, nyilván, mert úgy gondoltuk, elég fasza gyerekek vagyunk a világ átalakításához és/vagy legyakásához, de a populust közbe’ valahogy kormányozni kell, mert a populusnak éles a voxa, és éles voxú populusból nekünk aztán volt elég. Tele is vót a plebs-szel a voxunk, Ciceró barátomnak, meg nekem, meg még sokunknak. Meglehetős gondolkodnivalót adott ez mindenkinek a szenátusban, így esett, hogy a nagy gondolkodásba észre se vettük, hogy a barbárok már római polgárok, a római polgárok meg barbárok – a végén már majdnem mindenki római vót, vagyis senki se vót az. Hannibált megtenni portásnak Rómában? Philozóph legyen a talpán, aki ezt megérti.

Asszem, a bajok a bölcselettel a kereszténységgel kezdődtek. Jézus haver máskülönben olyan laza vót, mint a rigalánc, de mikor szegény Tamást megviccelte a sebeivel, a keresztény ember számára eltörölte a bizonyítási kényszert a világmagyarázatok fölül. Higgyé’ Istenben, és minden a helyére kerül! De mivel derék alapítónk még annál is lazább vót, az Új Testámentomnak meg legalább tizenkét társzerzője akadt (bár a szerzői jogokra szart mindenki, nem is volt semmiféle jog, pláne nem római, hiába dógozott annyit rajta szegény Cicero barátom, szarba ment az egész), az Írást mindenki úgy értelmezte, ahogy akarta, és azt magyarázott bele, amit akart, és úgy használta a saját hülyeségeinek igazolására, ahogy akarta. Persze a legkeresztényibb keretek között – tudod, az a satnya kis „i”, vagy a hiánya… Mert nem mindegy ám az, hapsikám! Igazam van? Nincs igazam? Ha semmi sem igaz, akkor minden igaz, és viszont. Mikor persze a keresztény gondolkodók mindenáron magyarázni akarták a bizonyítványt, a legkeresztényibb keretek között persze, hitbéli alapon csak az egyházi tekintély(ek)re hivatkozhattak – egymásra. És megszületett az ősbölcsész! Kézenfekvő, hogy mikor a saját bölcsesség sem oly mélyenszántó (bocs, szántásról szó ne essék, fujfujfuj-fuj-fujj), sem oly eredeti (éppen mint a kortárs sci-fi) , kiválóan elfedhető szarrá bastardizált latin vagy görög terminusz teknikuszokkal, amelyeket az se ért, aki először leírta őket – elvégre (fokozzuk a képzavart az abszurdumig!) a klasszikus műveltség ritka madár volt akkoriban (be is csődölt az augur biznyisz!). Nem beszélve napjainkról – európai örökségünkre lassan már csak a Távol Kelet a vevő, nekünk akkor se kell, ha ingyé adják… Na, mindegy! Kár a mára panaszkodni, amikor a múltra is lehet. Azt hiszem, bölcselőink akkor váltották meg az első, „csak oda” jegyeket Obskúriába.
Ami egy kies kis birodalom, mindjárt Hátsó Meránia mellett. Na jó, van pár közös megyéjük…

Welcome to Obskruntia!

(folyt köv.)

Jegyzetek:

[1] Ez azért így nem igaz, mert én például ösmérem már, használtam is egy képét fölfele, íme.

Meg ismeri a jányom, meg persze azok, akik az albómot készítették. Ennyi?
[2] In A kuruc kor hősei, ? kiadó, 1957, de megjelent 2006-ban újra a Móránál!
[3] Ide kívánkozik egy philozóphusvicc, nemtom mondtam-e mán, ha igen, nézd el nekem, meszes agyú vénembernek! Szóval:
A Lomonoszov Egyetem százhuszonötödik emeletén ül irodájában Tyimofejev akadémikus, a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának tagja, és ekként philozophál:
„Itt van ez a Plátó! Mekkora philozóphus vót! Kis, szaros buzi vót! Itt van ez a Kant! Egy mekkora philozóphus vót. Impotens vót… Itt vagyok én evvel a méretes faszommal, oszt’ nem jut eszembe semmi!”

9 megjegyzés:

búkfaló bill írta...

:)

Mi az nyulambulam, föltámadtál? :)

(A Diagnózist én is mindig raklappal veszem.)

Gratulálok a díjhoz! Megkaptad már?

balfrasz írta...

Föltámadott a henger,
A pépek hengere;
Eresztve ecet-zöldet,
Bizar fullánkokat szed
pépítő eleje.

Hárfázok est a ráncot?
Baltázok e szemét?
Akik rég nem kurtátok,
Fost megbosszulhatjátok,
Moszat marat a pép.

Leng és ütött a henger,
Gánykórban a lavór,
Műnyested a dobomra,
Az álmos ég kitolna
Megtömve, kérve kór.

Csonkold ki, te örömhír,
Csonkold ki madarad,
Kutasd készséges vedred,
S korált a berregetve
Bődült hajlékodat;

Fedezd bele az érbe
Ökör gyanújábúl:
Hamár tökűl a pálya,
S lazúl a szíknek árva,
Alélt a szík ad út!

balfrasz írta...

Egyébként 19-én, Róka koma, vagy Róka elvtárs? Egyszerűen lerókázlak.

Azt kívánom tiszetlettel
Ahogy bánt a tiszt e lettel.

Nyúl Kálmán

búkfaló bill írta...

új hullám van a hajamban,
ándergránd világban élek
lent a metróban én én én
szinte soha nem félek
csak ha a kocsi jön felém
az a fémszörnyű nagy pofája
mennék én, de se előre
ugri sem bugri s hátra
nem értem én e szép világot
sem a csúnyát, a hétfőt a keddet
nem hoz a sör sok fényt
csak egy csipetnyi jókedvet
tömeggyilkos lett a brejvik
hol nincsenek ladák csak fjordok
beszámíthatósága nem kérdéses
fejében emberiek a gondok
kalapoznék a megértésért
nem neki
mindenki másnak
kit ideszart a jóisten
kényére eme ándergránd világnak

búkfaló bill írta...

tizenkilencedikén?!

búkfaló bill írta...

Mitől kaptál kedvet -az amúgy nagyon kiváló- vers írására?

balfrasz írta...

Mér nem válaszoltam én erre?
Mert nem voltam magunknál.
Nem vers a'. Csak ömleny.

búkfaló bill írta...

De vers a'

Rajzolhatnál egy képregényt a Justiciából (juteszembe).

balfrasz írta...

E' könnyű! A Justitia kápregény első tíz oldala fekete tégllapok sorozata...