A Meztelen Ügynök – az előző két feljegyzés alapján talán hajlamos vagy fontolóra venni – az állatorvosi lova [1] a magyar fantasztikum elmúlt harminc évének.
Jelenség.
Ezt a folyamatot és a kialakult helyzetet már jó néhányszor elemeztem ezen a blogon, persze annak leghaloványabb reménye nélkül, hogy valaki egy karaktert is megfontolás tárgyává tesz belőle –, de legalább magam tisztábban látok. És persze füstölgéseimnek akkoriban tétje sem volt.
Most van. Most itt van ez az Ügynök, amiből potenciálisan lehetne valami, mert egyelőre van mögötte forrás és akarat és némi fanatizmus is. Csupán másképpen kellene csinálni belülről, és esélyt adni neki kívülről.
A fanzin mindenütt a világon annak az eredménye, amit Vonnegut olyan találóan megfogalmazott a kettővel ezelőtti feljegyzésben idézett regényrészletben. A gondolatot ugyan nem vitte (nem vihette) végig a regényben, de mi azért megtehetjük.
A tömegmédiumok megjelenése és a médiumok koncentrálódása, monopolizálódása, melyek bántóan közel hozzák az emberekhez a világbajnoki teljesítményeket, hamis mércét szolgáltatva ezzel mind a teljesítmény megfigyelőjének, mind az azt megismételni szándékozóknak, viszonylag újkeletű esemény. Az ember és az emberi társadalom a biológiai és szociális evolúció vak eszközeivel még nem reagálhatott rájuk. Ez nyersen azt jelenti, hogy a nagycsalád/falu/polisz mesemondója/mesemondói, képírója/képírói, birkózóbajnoka/bajnokai, etc. még létezik/léteznek; nem haltak ki, mint túlhaladott létformák, sőt, egyszerűen az emberi populáció mérete és a szelekció megszűnése miatt kényelmetlenül sokan vannak.
Közülük a tömegkultúra valóban csak a világbajnokokat választja ki, sőt pozitív visszacsatolás révén ezek a világbajnoki teljesítmények egyre magasabb szintre emelkednek – a világbajnokok köre egyre szűkül. Végül, ahogy az élsportban, korrumpálódik az egész – csalás, csalás!
Annak fényében pedig, hogy azok szellemi és fizikai színvonala, akiknek a világbajnoki teljesítmények szólnak – a tömeg, bizony, Quintus! –, soha ilyen távol nem voltak ezektől a teljesítményektől mint manapság. Hozzájuk képest a közepes tehetségek teljesítménye világbajnoki szinttel ér föl.
Ez csak még rosszabbá teszi a helyezet a közepes tehetségek számára.
Bizonyára nagyon is tisztában vannak azzal, hogy mennyire kiemelkednek az átlagból. Mégsem eléggé – a kibaszott hamis mércékhez képest!
Ők bizony genetikailag év tízezredekig ahhoz voltak szokva, hogy kifejezhetik a tehetségüket. Most szóhoz sem jutnak. De ez az emberfajta nem képes igazán elviselni, hogy megszokott genetikai szerepét nem töltheti be. Hitler az lett volna, ami, ha a Bécsi Akadémia idiótái és kontraszelektált bandája fölveszi festőnek? Tudott fösteni ugyanis. Sokkal jobban föstött, mint mondjuk száz évvel azelőtti nagy mesterek. Akkor világbajnok lett volna. Saját korában nem. Pechjére és pechünkre egy Klimttel mérték össze…
Na, mindegy, csak azt akartam mondani, hogy a közepes tehetség mellőzöttségében sok otrombaságra képes, és épp’ mert nem tehetség nélkül való, ezek az otrombaságok akár veszélyes is lehetnek – a tehetség más irányba csatornázódik.
Vedd ezt fenyegetésnek! :-)
A fanzin látszólag veszélytelen otrombaság, de ha meggondolod, hogy a magyar származású fantasztikus irodalom hazai reputációja éppen a fanzinokban kontraszelektálódott, félbemaradt tehetségek miatt érte el már a nyolcvanas évek végére a bányabéka alatti szintet, meggondolandó, hogy mivel is játszanak azok, akik meggondolás nélkül, csak alkotói baszdühükben magazinkiadásra adják a fejüket Magyarországon.
Mert kis hazánkban természetesen a világtrendhez képest még hozzáadódik legendás történelmi elmaradottságunk is. Akkor, amikor a tőkés piacgazdaságban azok a tehetségek, akik a fantasztikumot választották kifejező eszközül, meg is találták a megfelelő médiumokat ehhez a szándékukhoz, mi félillegális fanzinokat stencileztünk egy olyan országban, ahol a nagy nemzeti ünnepek előestéjén széfbe zárták a sokszorosító eszközöket, mert Magyarország éppen a soros megszállás ideológiai, gazdasági és technológia zsákutcájában vergődött.
Gondoljunk csak bele!
Ha Vonnegutnak igaza van, tízmilliós országunkban, ezen a tenyérnyi helyen, tízezernyi potenciális író létezik. A legrosszabb kihozatal mellett is, ha csak a tíz százalékuk jut el odáig, hogy a nyilvánosság elé lépjen, akkor is ezer íróval kell számolni. Hányat tart el a mélyen tisztelt olvasóközönség? Három tucatot? Hármat?
Marad a fanzin az elkeseredetteknek. Ahol külön jó, hogy nincs holmi szerkesztő, aki mindenbe belepofáz, vagy ha van, a fanzinban csupán afféle „kedélyes demokráciát” leng be a jelenléte.
Jó ez? Nem jó. A fanzin egészében szükségtelen rossz. A fanzin zsákutca. A fanzin és a „kedélyes demokrácia” hosszú távon kontaproduktív. De…
Az Ügynök-jelenségnek több szereplője van. Az alkotókkal szemben ott áll a befogadói/véleményalkotói oldal. Jelen esetben mindkét fél kritikán alul teljesítetett.
Belegondol-e abba a nyájas olvasó, hogy hány valódi antológiát, fantasztikus irodalmi magazint hajlandó eltartani azzal, hogy rááldoz mondjuk havi ezer forintot? Hányat tart el valójában, és hányat lehetne? Még most, a válságban is.
Amikor az ún. olvasó nagy hangon ágál, és vöröslő fejjel követeli az ún. minőséget, belegondol-e vajon abba, hogy hány írót tart el a könyveik megvásárlásával? Belegondol-e abba, hogy mekkora nyomtatott és eladott példányszámok mellett követel minőséget – melyből legalábbis az eladott példányszám szinte [2] kizárólag rajta múlik?
Emlékeztetnék, hogy közben Fejős Évike bizonyára vígan menetel a kétszázezredik eladott kötet felé…
Sokak fülét bizonyára báncsa, és/vagy komplett hülyének tart, hogy a közepes tehetségek támogatására szólítok fel a magos minőséget követelők kórusa ellenében. Megint elmondom: miképpen a tömegsport nélkül sohasem lesz olimpiai szintű sportteljesítmény, az úrlovasok tömegei nélkül nem lesz világbajnok magyar díjlovas vagy díjugrató, azonképpen nem lesz kiemelkedő fantasztikus irodalmi teljesítmény a közepes (átlagos) tehetségű alkotók megjelenései nélkül.
A véleményvezéreknek nem abból kellene sportot űzni, bár bizonyára nattyon élvezetes, hogy gumicsizmával tapossák az ilyesféle kiadványok alkotóinak arcát a saját excremetumukba, hanem abból, hogy rámutassanak a hibáik mellett erényeikre is – ha vannak. Meg kellene erőltetni magunkat, hogy felfedezzük a potenciált – ha van. Meg kellene erőltetni magunkat, hogy meg merjük, és civilizált formában meg tudjuk, mondani, ha nincs. Ki kellene fejleszteni a véleményalkotás olyan formáit és fórumait, ahol mindez produktívan és pozitív formában megtehető – meg kellene teremteni a civilizált és független kritikát.
Ha jól meggondolom, a fentiek összefoglalhatók egyetlen szóban is.
Alázat.
Természetesen hasonló elvárások megfogalmazhatók az alkotók irányában is.
Mindenekelőtt önfegyelemre lenne szükség abban, hogy mit és mikor publikáljunk. Sajnos épen ezen a területen tapasztalható a legnagyobb potenciális veszély – az internet nyilvánossága csábító, hamis értékítéletei és értékrendje félrevezető. Meg kellene érteni, hogy nem minden való a széles nyilvánosság elé, meg kellene érteni, hogy az alkotás érési folyamat is, és senkit sem érdekel a félérett gyümölcs. Az még cefrének se jó.
Másodorban külső kontroll KELL valamiféle szerkesztő(k) formájában.
Harmadrészt arra is szükség van, hogy az alkotók el is fogadják ezt a külső kontrolt és civilizált kritikát. Egyelőre sajnos egyik sem létezik.
Ha jól meggondolom, a fentiek összefoglalhatók egyetlen szóban is.
Alázat.
Kell tehát a megjelenés, fájóan, követelőzően kell. Csak körültekintőbben, óvatosabban, kisebb ambíciókkal, önmagunk felé nagyobb szigorúsággal, a tárgyat megillető nagyobb alázattal kellene csinálni – és fogadni.
És akkor még jóra is fordulhat az egész.
Update az előző két levonáshoz:
Az ügynök formátumának és vizuális tartalmának összevetésekor nyilvánvaló, hogy az alacsony színvonalú képi tobzódás annak is következménye, hogy bizony A4-es terjedelemben a bódítóan üres és unalmas szövegoldalak ordítanak az illusztrációért. Nem véletlenül élnek az antológiák az A, B és C5 formátummal.
Mivel ugyanitt Trabant is eladó, hát, akit érdekel, jöjjön el!
Jegyzetek:
[1] Az állatorvosi ló nevetséges kifejezés, bár roppant találó. Mivel az állatorvos páciensei képtelenek szóban közölni a panaszukat, sőt az állatok eltérő fájdalomérzékelési és regenerálódási potenciálja miatt esetleg úgy tűnhet, nincs is panaszuk, így az állatorvosoknak bizony nagyon beható gyakorlati tapasztalatokat kell szerezniük, ha eredményt akarnak később. A lóra ez fokozottan igaz. Menekülő állat lévén képes addig futni, amíg megáll a szíve; képes sérült lábbal egészen addig menni, amíg gyakorlatilag nem lesz lába; idegrendszere állandó készenléti állapotban van: egyrészről hihetetlenül robusztus, másrészről roppan sérülékeny; anatómiailag a hátasló jóval túlnőtt a lóság optimális méretén (póni), ezért a futóműve nagyon sérülékeny; egyoldalú növényi diétája miatt bélcsatornája olyan hosszú, hogy a legkisebb elzáródás végzetes lehet (kólika), a fehérjedús táplálék gyulladásos allergiákhoz vezet, és bár a ló nagyságrendekkel okosabb a kérődzőknél, ha számára életveszélyes proteindús kajáról van szó (lucerna, kukorica) képtelen mértéket tartani, bezabál, és kész a savós patairha gyulladás; annak ellenére, hogy a feje egy porszívó és még porleválasztó is van benne, a légúti allergiák egész tárházát képes felvonultatni a mikroszkópikus növényi részek belélegzése miatt; kiváló belső élősködő-repertoire szelektálódott ki mellé. Ezen kívül persze elérheti mindaz a kórság is, mely egy másik emlősállatot elér. Ha helytelenül tartják, ez a sok nyavalya akár egyetlen egyedben megjelenhet, szóval az állatorvosi ló aztán tényleg állatorvosi ló. Csak egy baj van: a lovak egyre ritkábbak, a tartás egyre jobb, a magyar egyetemek egyre szegényebbek. 2010-11-es tanévben az Állatorvosi Egyetemnek nem volt állatorvosi lova, Boriékhoz jártak a hallgatók lólábat tapogatni.
[2] Meg persze a öncenzúra, öncenzúra, öncenzúra, öncenzúra, öncenzúra, öncenzúra, öncenzúra, öncenzúra, öncenzúra, öncenzúra, öncenzúra, öncenzúra, öncenzúra, öncenzúra, öncenzúra, öncenzúra, öncenzúra, öncenzúra terjesztésen, A Haszonleső Harcsán és társain.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése