A hónap mottója

Saját gondolataink kifejezésének joga azonban csak akkor ér bármit is, ha képesek vagyunk arra, hogy saját gondolataink legyenek."
Eric Fromm

2009. június 30., kedd

Collective mannerism #4

3. Lírizálás prózában – A műfaji formajellemzők és tartalmi sajátságok e különös keveredése tudtommal késő kilencvenes-ezredfordulós, és kizárólagosan magyar találmány, legalábbis angol nyelvű fantasztikumban nemigen leltem ilyesmie. Azt hiszem, szorosan összefügg az E1 elbeszélésmód terjedésével, bár természetesen nem szükségszerűen csak abban a narrációban fordul elő. Gyanítom, hogy az E1-et, mint végső irodalmi eszközt ragadó kezdő – tehát még nem elég fegyelmezett – író, látszólag könnyebb végén megragadván az írást, annyira belelendül saját cizellált lelkének kitárulkozásába, hogy a fiatal korra oly jellemző hormonális líraiságot nem tudja többé visszatartani – és a kéziratba csinál. Előfordul bizony, hogy a játék lendületében elfelejtünk kimenni… De még, ha E3-ban is narrál is az illető, az ezredforduló környékén az ifjúság valamiképpen olyan lírai hangulatba került, hogy hangulata még e visszafogottabb elbeszélésmódon is átüt, és ha másban nem is, legalább oldalanként néhány tucat, régebben inkább a versben megszokott, és nagyjából oda is való “s” alakjában felüti a fejét. Szerencsétlenek vagyunk ezzel a sövel: más nemzeteknek jó, ha van egyféle [1] és kötőszavuk, oszt’ jóccakát, nekünk mindjárt jutott kettő [2], aztán ezzel a másodikkal nem tudunk (elfelejtettünk) igazán bánni [3]. Amit a lírizáló író elfelejt, hogy hangosan visszaolvassa kreálmányát, pedig, ha ekként szembesülne (képzavar: fülbesülne) teremtményével, talán óvatosabban járna el. Mit szólna például hangosan kimondva ezekhez:

"s csupán" – ízes, szláv szó: káposztaleves mahorkával és váll-lap alá gyűrt pilotkával.
"s észrevétlenül" –, mint aki halkan belelépett...
"s amint" – építőipari vagy vegyészei szakkifejezés a hőtároló kályhák falazására vagy nitrogén tartalmú csoport macerálására
"s végre" – Ősi germán szó, annyit tesz, "az aratás végén mindnyájan berúgunk, és bőrnadrágunkat letolva magunkévá tesszük Gretchent." Más források szerint "…Gretchent letolva magunkévá tesszük a bőrnadrágunkat.", de az értelmezés nyilvánvalóan az elfogyasztott sörmennyiség kérdése. Vö. "Ich habe ein Sauekraut in meinen Lederhosen."
"s így"
"s az" – Ez arabul van. Olyan helyet jelent, ahol zsenge pásztorfiúkat találhatunk, akiknek még nem szőrösödik a segge.

Valójában érthetetlen ez a sösögés, olyan szép egyértelmű hangzású, a vesszőket megkívánó és parancsoló, környezetével összehangzó kis szó az az és…

A sösögéshez hasonló a hallható "h" kiírása oly indulatszavakban, mint az "Ó". Nem tudom megérteni, hogy az ifjúság miért szok (sic!) visszesni a tizenkilencedik század elejének romantikus irodalmába, de megesik ez. Borzalmas dolog azon vitatkozni szerkesztőként valakivel, hogy az "Ah" és "Oh" mást jelent, mint az "Ó". Én legalábbis modorosságnak érzem – és kiirtom. Mondjuk már Kisfaludy Károly is sokallta még a lírában is, ráadásul szinkronban elterjedésükkel: „És ha az Ah nem elég, bizza az Ohra ügyét.”

Gyanítom különben, hogy lírizálás terjedésében oroszlánrésze van az irodalomtanári foglalkozás elnőiesedésének és az íróköröknek, ahol férfiúi és női stílusok, akaratok és ízlések szintéziseként áll elő a végsőnek hitt verzió, ráadásul tudomásom szerint az aktív írókörök moderátorainak többsége talán szintén nőnemű. Ami önmagában nem baj, de akkor az efféle végeredményeken sem kell csodálkozni.

E bejegyzéssor olvasója talán éppen most gondolkodik el azon, hogy ez a modortalan, durva, zöldbőrű ogre minden szépet és érdekeset, mulattatót és könnyedet ki akar irtani a fantasztikumból. Mily igaz! Hogy úgy van!

Ki velük!

Ha nem odavalók. Nagyon is helyén valónak tartom például a lírizálást tájleírásokban, de például kimondhatatlanul nevetséges számomra, amikor az E1 narrációban a hős, aki történetesen nem harcos trubadúr, hanem durva csillagközi zsoldos, lírai hangulatba kerül akkor, amikor éppen hentel valakit, vagy őt hentelik.

Ha kéziratod visszaolvasásakor olyan érzésed van, mintha kora tizenkilencedik századi romantikus lányregényt olvasnál, akkor bizony becsorgott a líra. Ideje tisztába tenni magadat!

7. Szleng indok nélkül – furcsának tűnik, hogy csaknem egyidőben jelentkezett a próza lírizálódása és az addig jobbára szemérmes fantasztikus irodalmi nyelv oktalan eldurvulása az ezredfordulón. Valójában nem kell csodálkozni: egyrészt ez is tükrözi a fantasztikum fantasztikus elmaradottságát, hiszen az ún. elitirodalom nyelvének eldurvulása évtizedekkel korábbi tünemény, másrészt minden komolyabb változás arra az időszakra esik, amelyet mostanság a fantasztikum, főleg a sci-fi reneszánszának kezdeteként szoktak üdvözölni. Hiába, a mennyiség és a minőség össze-vissza csapkodása…

Az ún. elitirodalomban bekövetkezett minőségi változás [4] – ti. a durvaság esztétikává emelése – mellett mennyiségi változás következett be a publikálók számában, elsősorban az internet robbanásszerű terjedése révén. Az ún. elitirodalom rettenetes kontraszelekciója, az internet pedig egész koncepciója miatt jobbára csak pozitív visszacsatolásokkal rendelkezik, így válogatás nélkül kritikus állapotig képesek gerjeszteni jót is, rosszat is [5].

Tulajdonképpen nem is a durva szlenggel van igazán bajom. A fantasztikum még mindig mondható inkább szemérmesnek és a szleng a maga helyén stílusérték, kifejező eszköz, durvaságágának utánozhatatlan ereje lehet.

Ami valójában zavar, az nyelvet szegényítő és a stílustörő szlengesedés.
"Ledöbben, lebénul, lehal, beájul, bevállal, bealszik, sőt! be-bealszik, bekönnyezik, beelőz, bebüntet, behal, bedől." [6]

Az előbbi a durvulással egyszerre került elő: egyszerűen író korba lépett az a generáció, amely a média által felkapott, felerősített [7] tiniszlenget mindennapi beszédében használja, és kontroll híján ezt áttette írásaiba. Ezen természetesen csak rontott az első személyű narráció dömpingje. A tragédia, hogy ez annyira ragályos, hogy még a negyvenes generáció írói is képesek narrációban!!!! használni.

Ha a helyére kerül, azaz a kortárs nyelvet ábrázolja párbeszédben, ez a fajta szleng is kikezdhetetlen. Akkor problémás, ha a (mnden bizonnyal) nem ezredfordulós tini E1 narrátor (marcona űrzsoldos vagy komoly kvantumfizikus, példának okáért) beszél időnként tiniszlengben, vagy a tiniszleng szóhasználata kerül elő az E3 narrációban.

A probléma a sci-fiben egyrészt koncepcionális: kevéssé valószínű, hogy a jövőben az ezredfordulós tini szleng lenne az uralkodó kifejezési forma; másrészt stiláris: ha az E1 narráció elbeszélője definitively nem tini kortársunk, az író csak ügyetlenségét árulja el, ha ez a szóhasználat beszivárog a narrációba; az E3, nem elmesélő jellegű, tehát külső, hűvös, irodalmi narrációban ez a fajta stílustörés egyenesen megengedhetetlen. Mint ahogy megengedhetetlen ebben a fajta narrációban a másféle – bármiféle – szleng használata is. Ha ezt az elbeszélésmódot választottuk, kutya kötelességünk, hogy a szinonimák közül az irodalmi alakot használjuk. “Pár” helyett “néhány”, “ami” helyett többnyire “mely“ és “amely“, “amúgy” helyett “egyébként“, “tényleg” helyett “valóban“, “plafon” helyett “mennyezet“, “kocsi“, “röpcsi“, “verda” etc. helyett “jármű“, vagy a megfelelő járműelnevezés.

Az indokolatlan szlengesedés nem szándékos modorosság, elkövetője általában nem stílusbravúrt kíván elkövetni vele, így az író egészen kis önfegyelemmel elejét veheti. Ha a kézirat visszaolvasásakor azt az érdekes jelenséget tapasztalod, hogy a kereskedelmi televíziók celebműsorainak hangja hallható a háttérben kikapcsolt készülék mellett, elkezdheted gyomlálni a szöveget.

Update:
Tegnap a kézíratáradat fogadása közben elfelejettem, hogy az ami-amely probléma a mondottnál kissé összetettebb, és kellene egy lábjegyzet. Odo szerencsére felhívta erre a figyelmemet.[9]

Jegyzetek:

[1] Az amerikai ‘n’ minden, csak lírai rövidülés nem. Az amerikai prakticizmus nyelvi szimbóluma csupán. Ennek ellenér felbukkan dalszövegekben – nem mintha szebbé válnának tőle…
[2] Olyan nyelvújítás korabeli izének tűnik. Mondja már meg valaki nálam műveltebb, hogy így van-e!
[3] Fura, de úgy veszem észre, mintha a kortárs lírából meg éppen kopna kifelé a “s”.
[4] Ezt minőségi változást a lektűr megkésve követte, sajnos többnyire úgy, hogy az esztétikai értéket észre sem vette, csak a kifejezőeszköz sikerére koncentrált. Az ún. populáris irodalom kritikai kontrolljának szinte teljes hiánya törvényszerűen elvezet a hasonló jelenségekhez.
[5] Egy újabb visszacsatolás: az irodalmi nyelv romlása visszahat a köznyelvre is, rombolja azt, és így a következő írógeneráció már ebből a romlottabb köznyelvből merítve vívja meg a maga nyelvi forradalmát, tovább rombolva, durvítva, egyszerűsítve azt a finom szerszámot, mellyel dolgozni kénytelen, a nyelvet. Nem csak a média és az oktatás a hibás mindenért. Mindenki szem a láncban.
[6] A "beájul bevállal bealszik" kersőkifejezés guglizásával leltem. Összesen harminchét találat, ebből csak egy, jellemzően a nőklapjacafés [7], mely nem a jelenség [8] negatív hatásaival foglakozik.
[7] E site az, melynek látogatói:
  1. Komolyan vették, elhitték az Euthanasia honlapot,
  2. Azon köszörülték helyes kis nyelvecskéjüket, hogy a Diagnózis szerzőjének hozzátartozóival kellene kezdeni az eutanáziát,
  3. És egyikük a Diagnózist jelölte meg kedvenc könyveként...
[8] Eccer vót, hónem vót, vót eccer három fiatalnak mondott író, öregek is vótak, mint az országút, akik összegyüttek az írószövetkezetben, és arrul vitatkoztak, vajon káros-e az magyarra nézvést az igekötőinknek az a gyászos ritkulása, hogy már jóformán csak a “be” és a “le” létezik a köznyelvben. Két író csak győzködte a harmadikat, hogy hát ez a nyelv természetes változása így, meg hogy átmeneti jelenség úgy. A harmadik bosszantására aztán egész este normális értelemben, de túlzott gyakorisággal használtak “be” igekötős igéket. Itt is lenne a vége, fuss be/le véle, ha a két író nem feledkezett vóna meg arról a nüánsznyi különbségről a nyelv változásának terében, amit a tömegmédia jelent. Régen is furakodott be a rétegnyelv, a szleng, az argó, az etnikumok, szakmák, korosztályok nyelve a magyar fősodrába, de csak a legtalálóbbak maradtak meg, jobbára azok, melyek színesítették a nyelvet. A szleng eredeti használói pedig sohasem értek el olyan széles nyilvánosságot, hogy annak visszafordíthatatlan, a nyelvet szerkezetében érinto hatása lehetet volna. A tömegmédia mindezt megváltoztatta:a jópofának ható fordulatok milliókhoz jutnak el, akik ezt a médiából hallván (melyet az átlag magyar még mindig kinyilatkoztatások forrásának tekint) örömmel asszimilálták/ják. Megindult a szép, pozitív visszacsatolás [5]. Valamikor 2003 környékén kezdődött, amikor valami nagyokos médiaguru azt hitte, milyen jópofa is egy tinifilmnek azt a címet adni, hogy Apám beájulna...
[9] Itt szépen összefoglalták nálam értőbbek, miről is van szó, nem koptatom a billentyűmet.

3 megjegyzés:

Timi írta...

Engem nagyon bánt, hogy csúnyán beszélik a magyar nyelvet. Ahol ott vagyok, felhívom erre a figyelmet, mert fontosnak gondolom. Úgy hívom ’vazze és társai’.
A másik: tévéhős felkap valamilyen bárgyú fordulatot pl. „a történet arról szól…” és akkor mindenki elkezdi használni, mintha muszáj volna! Emlékszem, ez az egész még az „izé”-vel kezdődött. Mennyire tiltakoztak ellene!

A magyar nyelv elsilányítása tudatos folyamat. Sokat köszönhetünk Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úrnak, hogy pl. a „kurva” szó, illetve a „kurva ország” kifejezés ma már természetesnek mondható. Mennyivel trendibb, mint a drága anyaföldem!

Az én gyerekeim választékosan beszélnek, a 20 éves fiam is meglepően szépen, aztán amikor meghallom ’vok’, akkor én is ’beájulok’.

sezlony írta...

[8] Mint hogy én voltam az egyik nem nevezett győzködő író, megerősítem, hogy bár a média sokkalta hatékonyabban, több társadalmi rétegben* terjeszti a szlenget, ettől még a dolog lényege nem változik: divatba jön, aztán - mint a divatos dolgok általában - kikopik. Ha csak nem oly találó, mint amilyenekre a "bezzeg az én időmben" megszépítő engedékenységével emlékszel.

* mi ez, ha nem a társadalmi mobilizáció jele, amely kissé felkészületlenül érte a megmerevedett magyar társadalmat? :-P

Balfrász írta...

Mi régebben vitatkoztunk erről. :-)

Ez most konkrétan a Galántai és Képes urakkal folytatott vitánk volt.
Azért nem bízom benne, mert a jelenság nem mutatja a kikopás jelét, sőt inkább terjed - szivárog bele az irodalomba is. Nemigen emlékszem olyasmire, hogy a szleng szegényítette volna befogadó nyelvet ez bégetés-légetés azt teszi.

Jaj annak a társadalomnak, melyben a mobilitás egyetlen tere és jele ilyesmi! :-)