Stadium 4.0

A magyar fantasztikum állapotának főszereplőiről írogattam már, amiről, akiről nem, az a laikus. A nem rajongó, nem érdeklődő. A potenciális, egyszer-majd-véletlenül olvasó*. A következő az ellenség lenne, aki beszüntetné ezt az egészet, bezúzná, ledarálná szecskavágón, etc.

De most a laikusról!
Kérdezed, hogy miért? Kit érdekel az, akit nem érdekel az, ami minket viszont nagyon is?

Hát erről van szó!

Volt "szerencsém" egyszerre résztvevőnek és elszevedőnek lenni egy olyan rendezvényen, mely a világ legérdektelenebb beszélgetéseinek húszas listáján előkelő helyet kapna.
Történt, hogy a Nyócker már renovált része, a Palotanegyed valamiféle nyári kulturális fesztivált gründolt, melynek nyitóbeszélgetése mindjárt egy hisztero-fizikai-ezoterikus könyv bemutatója és Ákos Krúdy-hangoskönyv felolvasása vagy mije előtt mi lettünk vóna Szélesivel. A sci-firül kellett volna beszélgetnünk narcisztikus barátommal.

A moderátor (nevét borítsa jótékony feledés homálya, mely csak a meg nem nevezett belső homályával összemérhető) kapásból akként nyitotta a rendezvényt, hogy ő biza még egyetlen sor sci-fit sem olvasott életében és nem is fog**. Aztán, hogy azonnal bizonyítsa a sznob entellektüel/begyöpösödött, korlátolt bölcsész mentalitásról alkotott előítéletek jogosságát, hadoválni kezdett a UFÓkról, és marsi vízről.

Szélesi persze nem zavartatta magát, ő mindenről képes bölcsességeket mondani, én csak ültem ott jobbára leforrázzva, mert akkor még nem is beszéltem a közönségről. Mely állt három sci-fi értő/rajongó úriemberből, Szélesi barátnőjéből és két hajléktalanból.

Szóval, mindketten elmondtuk magvas gondoltainkat a "témáról", mindketten próbáltuk valamennyire is komoly fonálon tartani a "beszélgetést", amikor is derék moderátorunk kifogyván a témából feltalálta magát, és a profik régi, ámde teljesen elkoptatott és teljesen sohasem bevált fogásával, a kétségbesettek halálos elszántsággal, és egy kamikaze eltökéltségével megragadta mikrofonját, hogy körbejárja a közönséget (melynek sci-fi értő részhalmaza akkorra egy fővel apadt, viszont cserébe egy unatkozó biztonsági emberrel gyarapodott), hogy ők talán képesek értelmes kérdéseket feltenni helyette. Fel is tettek, bár a kérdések nem mozdultak ki az évtizedes I/O találkozók szabványkérdéseinek köréből, de legalább a sci-fi filmeken őszintén elvitatkozhattunk Szélesivel***.

Moderátorunk természetesen nem mulaszthatta el lenullázni a beszélgetésnek még a maradék méltóságát is, ezért mikrofonját a két hajléktalanhoz is odavonszolta.
Erről egyáltalán nem akarok beszélni, soha, sehol, senkinek! Egyszerűen letagadom: Nemuram, nem írtam sci-fit! Miaza scifi egyáltalán? Valami ufóizé, nem? Haggyanakmán, tudós vagyok, nem holmi lektűrszerző bohóc!

Volt azért egy napsugaras momentum, amikor, természetesen már a "beszélgetés" után a sci-fi értők ötven százaléka odajött hozzánk, és amikor szó-szót követett, kiderült, hogy emberünk annak idején volt Zsoldos Péter író-olvasó találkozón, ahol Zsoldos a regényei mondanivalóját firtató kérdésre azt válaszolta, hogy bizony neki semmiféle mondanivaló nem járt a fejében, csak írta, ami az eszébe jutott... Na, ekkor Szélesitől elhangzott egy igazán bölcs eszmefuttaás arról, hogy amikor az ember tizenhét éves, élettepasztalatok híjján mondanivalót gyömöszöl a könyvbe, amikor már rendelekezik azokkal a bizonyos tapasztalatokkal, akkor csak ír, és a mondanivaló magától bekerül a szövegbe. Én pedig csak bólogattam, és sárgultam az irigységtől. De nem baj, mert Szélesi viszont sánta.

A nap tanulsága, amit egyébként sejt az ember, de nem szívesen vall be magának sem: a fantasztikum rajongótábora igencsak szűkös Alsó merániában, ami pedig azon kívül vaqyon, az maga a Homályzóna. Na, ebből kellene kitörni. Illetve kitörni azt könnyű. Betörni nehéz. Adynak, Dévénynél... ugyanmá'!

Ez a fajta "szemlélet" (képzavaros metafóra: a vakságnak és az elvakultságnak nincs, nedm lehet szemlélete) egyébként lépten nyomon tetten érhető. Csinos kis gyűjteményt lehetne összehozni csak a Neten fellehető, fantasztikumra vonatkozó véleményekről. Valóban nem tudom, hogy igazából ki tehet arról, hogy így alakult. De ezzel számolni kell - és tenni ellene.

Vidámabb vizekre! Meki feltámadott, illetve Herr Professzor Doktor Frankenstein jótékony beavatkozásának hála, új életre kelt, így megint itt vagyok. Húsz oldal választ el a Justitia Befejezésétől, és semmi a bloggolástól.

Holnap kettőtől dedikálok a Tuannál a Vörösmarty téren, de már kb. tizenegytől kint leszek egy sorral lejjebb a Cartaphilusnál, ahol a Hazug, mint egy melltartó kötetet dedikálom, mint illusztrátor, ha igény van rá. Ugyanitt a kötetben található karikatúrák némelyike egyedi grafikaként is kapható. Ugyanitt Trabant eladó.

Jegyzetek:

* Ezt a fajta olvasót riasztják el hosszabb időre a magyar szerzőktől a Shayren-féle könyvek. Irigy, féltékeny etc. disznó vagyok, na! Csak tájékoztatásul, Temesi új könyve ugyanannyiba kerül.

** Ezt a kijelentést még a beszélgetés előtt ellőtte, amikor is e sorok szerzője szerényen megkérdezte, hogy akkor talán bizony nem olvasta az 1984-et? A válasz erre úgy szólt: "Persze, ha azt sci-finek lehet nevezni."

*** Szélesi egészen elvetemült módon kijelentette, hogy milyen páratlanul értékes, egyedi, eredeti és jól megcsinált sorozat is az Elveszett szoba. Mindezen jelzők egész alkotásar vonatkozó érvényességéről bárki meggyőződhet, aki megcsodálja Peter Krause csodálatos játékát, akinek színészi eszközkészlete (arcjáték, ilyesmi) legalább egy egész nagyságrenddel alulmúlja még az idős Steven Segalét is. Krause a Six feet underben tűnt fel, illetve szürkélkedett, de ott a temérdek hulla között legalább valamennyire élőnek látszott.